Napfényes könyvheti péntek
Pénteken délelőtt ragyogó napfényben fürdött a Vigadó és a Vörösmarty tér is a 97. Ünnepi Könyvhét második napján. Mindkét színpadon számos beszélgetés, könyvbemutató és könyves program várja a felnőtteket és gyerekeket egyaránt.

Az Irodalmi Jelen pavilonjával friss és régebbi köteteink szerzőivel is találkozhatnak. Pénteken Böszörményi Zoltán és Hans-Henning Paetzke kezdete a dedikálások sorát.
Böszörményi Zoltán Tűzből született című, frissen megjelent novelláskötete az emberi lélek határvidékeire vezet. A kötet novellái különböző helyszíneken és élethelyzetekben játszódnak: egy repülőtéri váróteremben, egy falusi konyhában, egy tárgyalóasztal mellett vagy éppen egy halálos ágynál. Hősei hétköznapi emberek – üzletemberek, katonák, gyerekek, öregek –, akik váratlan pillanatokban kerülnek szembe saját döntéseik súlyával és az idő visszafordíthatatlanságával. Egy elveszített esély, egy kimondott vagy elhallgatott szó, egy rossz mozdulat – és az élet végleg más irányt vesz.
Hans-Henning Paetzke Ábrándok című önéletrajzi ihletésű regényében a főhős ifjúkorától az ezredfordulóig követhetjük nyomon egy ízig-vérig európai értelmiségi életútját, akinek Kelet- és Nyugat-Németország, Magyarország és Lengyelország egyaránt sorsfordító és -alakító helyszínek kényszerű vagy saját elhatározásából megvalósított helyváltoztatásai során.
Napfényben úszó tér
A fiataloknak szóló műsorok is elkezdődtek a kisszínpadon
Bán János dedikálja Hunyadi című könyvét
A regényből nagy sikerű film is készült
Interjú Szentmártoni Jánossal
A nagyszínpadon is elkezdődtek a beszélgetések
Némerth Attila József Attila pszichiátriai betegségeiről szóló kötetét dedikálja a Medicina Kiadónál

Növekvő érdeklődés és sok új könyvkiadó

Zoltánok a pavilonnál: balra Böszörményi Zoltán, jobbra Bene Zoltán (valódi könyvheti "tetoválással" a karján)
Fotók: Bene Zoltán
