Novák Valentin

Csöndsötétben

2026. május. 20. - 10:50

Varjak

- barokk futam -

már nyár közepén is varjak adják meg az alaphangot hangvilla károgással
köröznek alá mint borostyán ereszkedik folyton-folyvást a száron túli faloldalon
gyilkos lassú konoksággal az égből küldött kedélyt fojtó ördögi folyondárok
ülsz zöld rácsok mögött kinn kockakőszerencse elvetve mind járófelületnek
lelked helyén édeskés virágillatú esőerdő benne túlélő gyilkosságok
szétkanyarogja a ki tudja honnan eredő kongó riadalom
ahogy varrják a varjak a károgás feketeűr-vásznát
zajterhes csöndsötétet a felhőbarokkban
még hajdan volt koponyáidból rakott golgotád is megmásznád csak el innen
csalatott pók lennél a borostyán kúszástól szétfeszülő hálón
boltív ambituson elsuhanó huzat lennél mit ezer molylepkeszárny ver
lennél hajópadló résén légópincébe bújó ittragadt lélek
csak ne halld nyár közepén is ezt a lélekrohasztó károgást
macska lennél ahogy ki- s beugorva lopja el cickányok szívverését
ne varjúcsőrben enyésszen e megvadult morze
szomszéd asztal társasága lennél
kacaj-szentélyükben talán freskóhelyet kapnál
de te csak írod a rettegést magadnak
s keveseknek akik értik
lehetnél cola-felirat az ideereszkedő varjak ne is sejtsék hogy élsz
végül mégis üresnek tűnő üvegpohár maradsz
mibe belecsőrölnek a leereszkedő pestisdoktorok
félelmeidből meneküléseidből élő dolmányos ítélet
hogy kiszívják üvegtestedből a felfakadt fekélyt
kenőanyagát a tűrhetetlenül közelgő
fülzúgássá egybeálló hangvilla károgásnak
mi lassan takaróddá lesz
itt a hajdan volt strandbüfé-szanatórium tüzes grillágyain

Horoszkópvers

Elővers

És megint bort kell iszogatni, titkon,
hogy csapongó álmaim el ne vessze-
nek. Ma már mindből dalok, erjedők, má-
mort dicsöítők

lesznek. Egykor még kidobáltam azt, mi
gyönge volt és ócska, kacat. Szigorra
most erőmből nem telik, mert faragja
tollam a válság.

Éppen annyit termel az álmok ősi
gyára, lelkem hámora, mennyivel még
agg korig húzom a poézishíja
versgügyögésem.

Asszonyom ver. Metrumom, hej, rumokra
nem cserélem. (Bárki ilyet kitalál!)
„Pénzt hozol, borzsák, kihajítlak egyéb-
ként, fene költő!”

Zsörtölődik, ostoroz egyre: „Rúgd ki
cimboráid, zengzeteden csiszolgass!”
(Láncra fűzött versfaragók hava, mi
más: a november...)

***

Ma megkapom, amire tíz éve várok…
De mire várok tíz éve?
Lehet, csak a várásra várok,
de a várás mindig itt van velem…
Erre várok?
Elnézek jobbra,
és majdnem lelábaz a villamos…
Vagy ott, arra a nőre,
akinek át lehet nézni a fülcimpáján,
de közben nincsen feje.
Vagy arra várok,
hogy ráspricceljen a kétszercsíp
dizájnos ingemre,
amit persze könnyen lecserélek,
mert csak le kell zippzároznom
a bőröm ingestül,
s kibújok belőlem…
Lehet, erre várok,
hogy ezt megtegyem…
No, mielőtt gimnazista
versecske lesz ebből
a szabadúszó gondolat-tan-folyamból,
lássunk más képek után…
Mert silányulásra nem vártam!

Netán a nyitva hagyott ajtajú
antikváriumban válogató,
görnyedt entellektüelek
kísértetimbolygására várok?
Efféle semmilyen hallucinációkra?
Vagy arra várok, hogy ez a jelentéktelen,
időszúette sziluett elém rántsa a rollert,
s végre számba vegye valaki –
cifrán szidva a jó édes anyját,
mielőtt körútkáoszba tűnik.

Mire várok tíz éve? Mire?
Biztosan arra az aszfalton körző lézerreklámra,
valami omega óraszalon,
ami most lábszáramra vetül,
de lehet, a kapualjban smároló pár
zsebéből szotyolaként hulló másodpercekre…
várok…
már…tíz…éve…

Ma megkapom, amire tíz éve várok…
De mire várok?
Az is lehet, a kéregetőre, aki felém tart,
de én elhajlok…
Igen, erre az elhajlásra várok…
„nincs pénzem,
nem is pénz kell,
vegyél nekem egy ruszlit,
tudod mi az;
dolgozz,
harminc se vagy;
nem tudok…”
Erre a rendezetlen jelenetre várok?
Vagy a tülekedésre a mozi előtt,
ahol jól lehetne zsebelni,
de erre nem várhatok alulképzettségem miatt…

Mégis mire?
Á, vélhetően a részeg motorosok
egykerekezve hajtott krómcsodáira,
amelyek rövidesen
villamosmegállóba csapódnak…
A megélt, jaj-sikolyos, fémnyöszörgős
csapódásra vagy a motorokra várok?
Vagy az imént feltűnt,
örökvesztésre kivilágított
lottózóban rám tukmálható
nyeretlen kétéves sorsjegy
megkapargatására várok?
Erre várok?
Arra várok?
Már tíz éve várok…
Mire vársz? – kérdik sokszor.
Lovak is kérdezik…
Bármire! – üvöltöm nyugodtan…

Ma megkapom, amire tíz éve várok…
De mire is…
Arra, hogy az a férfi
letegye az aktatáskáját,
és nyugodtan tovább lépdeljen
boldogabbnak hitt jövője felé,
de a táska nem robban,
hiába is várja az olvasó…
Még az is lehet, arra várok,
hogy a nagykörút átváltozik
egy erdei ösvénnyé,
amely szederindákkal nehezített
csapásként lecikáz
a mocsaras Danubius partjára,
ahol római légionáriusok,
mint élő agyagkatonák,
kenik be egymás tagjait
gyógyítónak hitt sárral…

Lehet várni effélékre?
Tíz éven át is lehet várni
erre a történjen már valamire?,
amit most be is ígértek?
Egy ilyen kijózanító tíz év után is?

***

Január, február, március…
[Gyerünk tovább,
van hisz még sok
idő!]

Április, május és június…
[Ne csüggedj el,
csapj a szavak
közé!]

Július, augusztus, szeptember…
[Álmodd, zsoké,
közelebb a
tavaszt!]

Október, november, december…
[Ne hőkölj még,
a múlást ne
halaszd!]

Január, február, március…
[Gyerünk tovább,
új kör jön,
vágta!]

Szűköljön lelkedben az időd!
[Mert napokra
hull szét már a
pálya!]

Április, május, június
huszonegy lesz
majd végső
dátumod…
Délután…
Negyed öt…
A kötőjel
utáni
befutó…

***

Lehet, eldátumozták a horoszkópot.
Vagy elszámolták a napi kuruzslást.
És majd jövőre lesz,
amire tizenegy éve várok…
Vagy két hét múlva…
Az belefér a tíz évbe. Végül is.
Vagy nem is akkor születtem.
Vagy csak rosszul tudom a perceket.
Vagy nem abban a városban.
Vagy nem is születtem,
hanem keletkeztem.
Egy tárgytalan élet tárgya vagyok.
Vagy élet-trágya…
Vagy megint találtak
vagy elvesztettek egy újabb bolygót,
s minden megcsúszik kicsit…

Ma megkapom,
amire tíz éve várok… De…
De meg kell-e kapjam?
Vagy már meg is kaptam!
Csak nincs róla fogalmam?
Tuti az a kutya lesz,
amelyik a megeresztett pórázvégen
csillagokat húgyoz
a kiszáradt fa földszinti odvába,
míg gazdája egy körúti ablakban kiszúrt,
szemérmetlenül vetkőző
nőárnyat lesdel…
Vagy arra várok,
hogy ez a suhanc banda,
tagjai mind kötekedő tekintetű,
tesztoszteront pisilő,
fitymaszűkületes,
agyszűkében lévő
bicepsz-kamaszok,
engem észre se véve,
továbbiramoljon
két ringó fenék után?
Hülyeség…

Ma megkapom,
amire tíz éve várok…
Most már tudom…
Arra várok,
hogy az égi műholdcsík
alászálljon a Körútra,
s miközben lerángatják
a szuper-Holdat is odafentről,
sugározzon nekem valamit
mások elmúlt életéből,
valami Nostradamus tagadó,
hátra mutató jóslatot,
mert mindenkinek több évados,
odafent rendezett,
saját sorozata van,
és én közben,
míg mások filmjeit nézik
már a bulvárarcok is,
a körúti hajnalban,
beugrom az egyikbe,
s mikor újra égbe érnek,
visszadöccenek a láncolatba,
meghekkelem a programot,
és megszűnik ez
a korunkra jellemző vetítés.
És újfent lila dalra kelnek a nyakkendők!
Erre várok.
De erre nem lehet!

ha hiszed költeni kell
csak botlani kell
csak kotlani kell
aranytojást

aranytojásban évek
bennük remények
bennük vers-érvek
és elfojtás

az elfojtásban költő
villanyterelő
villámszerelő
bús flótás

a flótásban hangjegy
jerikót szenvedj
táncban felgerjedj
kiskondás

kiskondásban alma
trombita hangra
bálványnak szaladna
félnótás

félnótás létben
édenházi érdem
nemlét díjam
átveszem ma kérem

***

Ma megkapom, amire tíz éve…
Mert valójában arra várok,
hogy elnyugodjon a Körút.
S csak az a kedves,
csipkés ruhás,
virágos-szalmakalapos
tank legyen itt és én,
a tank, amely komótosan közelít felém,
hogy barátilag eltaposson,
s közben szerelmes csókot leheljen
matricafülembe…

Ma megkapom, amire tíz…
ig számolok…
De mire várok valójában?
Ebben az életben?
Rogynak a lábak.
Nyöszörögve terülök,
mint egy félve terített
két pár vagy drill…
Tudom, itt mindenkinek
jobb lapja van.
Még a horoszkóphazudó
Sybilláknak is!
Pedig a tank eltűnt.
Döglánc-talpa már a múlté…
Akár élhetnék is!
Mardosó kérdések nélkül,
öntudatlan…
Égitestek száguldoznak
odafönn,
delírium-dongó köröz,
s az a csillaghugyozó kutya
odajön szuszogva
tiszteletét tenni…
Ma megkaptam, amire
predesztináltattam…
Pofán nyal a szőrös,
tízévnyi kutyavilág…