A visszautasítás függönyök mögött

nem is voltál olyan, rossz, mint hitted

itt leszel akkor is, amikor én már nem,
de ebben nem akarok biztos lenni,

pedig úgy tűnik, hogy a biztos
sosem volt az, és az évek percek,

a percek pedig hasztalanok,
ha meg akarom számolni
a nyomokat, amiket hagytál,

mert hagytál, de nem tudom, 
kinek, nekem, másnak,

vagy magadnak, mert magadat,
ó, magadat szeretted
a legjobban közülünk, istenem,

és én nem vagyok te, nem lehetek,
pedig ha akarnálak, utol tudnálak érni
bárhol, és ott lehetnék, ahol most te vagy,

valahol mélyen pedig te is ezt akarod,
hogy elkapjanak, elcsípjenek,
és elmondják, hogy nem is voltál
olyan, rossz, mint hitted, 

de hittem én is, hiszem most is, 
és egy hitem volt mindig is, változatlanul, 

a hit pedig, megmarad, a hit marad,
a nyomok pedig halványulnak,
kikopnak belőlünk, előbb vagy utóbb,

de így lesz, és a versenyfutás már 
sétagalopp lesz kézfogással, 

a visszautasítás pedig függönyök
mögött fog megtörténni,

ahogyan annak lennie kell, ahogyan 
mindig is lennie kellett volna

soha nem fogják megtudni

soha nem fogják megtudni, 
és soha nem fog eszükbe jutni, 
hogyan jutottak el oda, 
ahol most vannak, hogy miért vannak 
zöld indák között, miért vannak ott, 
ahová a vízcseppek sem esnek, 
de jól fog nekik esni, szeretni fogják azt, 
amit egy élet adhatott nekik, 
és nem gondolnak a következőre, 
nem gondolnak arra, hogyan szaladnak 
a szálak egy új élet felé, csak ülnek, állnak, 
és nem várnak senkire, csak vannak, 
és tudják, hogy ez elég, hogy ennél több 
senkinek sem kellhet, senkinek, aki felkelt, 
senkinek, aki elaludt már