Vannak alkotók, akik mintha kortalanul hajóznának az időben, és alkatuk, kisugárzásuk, szellemiségük nem árulkodik az évek múlásáról. Acsai Rolandot is az örök „fiatal költők” között tartják számon a legtöbben – holott ötven életéve „elszelelt”; immár középkorú családapa, világot és alkotói stációkat megjárt lírikus-író, közel harminc kötettel, színpadi bemutatókkal és számos műfordítással a háta mögött.

Gondolathabzsolás Jordan Eftimov Bizonyított elméletek, befejezett kísérletek című kötetéről.

Rég volt már számomra ilyen hátborzongatóan ismerős és otthonos elsőkönyves szerző világa, mint Fehér Csengéé. A Kibomló test című vékonyka, ám annál velősebb novelláskötet már a nyitó történetben, a Burjánzásban egyszerre idézi meg a cronenbergi vagy lovecrafti testhorror popkultúráig indázó zsánerét, vagy William S.

A semmi és a minden távlatában nehéz identitásunkat mederben tartani: meddig tartok mint ember, s hol kezdődik a fa? Kinyilatkoztathatom-e a nem emberinek a fájdalmát? Nyújtózkodhatok-e az ég felé? A 2018-as Szégyenhez képest Muszka Sándor legutóbbi kötete, az Idegen állat az emberként létezést nem az elkerülhetetlen halál felől fosztja meg kitüntetettségétől, hanem a semmi és a minden tágasságában. A két véglet dialektikájában egyik fél sem kerekedik felül. Muszka „a semmi ellen a mindent” (Séta) hívja, ugyanakkor a minden kellemetlen szegletén elborzadva azt kérdezi, hogy: „Ugye ez itt még nem az a genny, a kín, / ugye ez itt már a semmi”. Talán ennek az oszcillációnak a végigkövetésével oldható fel legkönnyebben a versek tömörségéből adódó meg-megbicsaklás és a kötet hangulaton túli értéke.

Amikor megkaptam a felkérést az Irodalmi Jelentől, hogy írnék Székelyhidi Zsolt munkásságáról, hirtelen kinyílt az emlékezet ajtaja, eszembe jutottak régi dolgok, amelyek eddig is megvoltak bennem passzívan, de most a hívó szóra megelevenedtek. Hát persze, a Miskolci Ifjúsági Diáknapok a miskolci Ifiházban, diákirodalmi pályázat, ahol zsűritagként működtem közre! Izgalmas, ugyanakkor hálátlan feladat a zsűrié. Izgalmas, mert az ember reménykedik, amíg rostálgatja a homokot, hogy végül aranyat talál.

Fotó: Bibók Bea

 Vannak ilyen fura dolgok, mint a magázódás, a színházi díszletfestő, a csizmadia vagy a házastársi hűség: van is, meg nincs is, csinálják is, nem is, értik is, nem is. De az biztos, hogy a látható közelmúltig ezek még valóságosan léteztek, és közmegegyezésesen ez nem is volt baj.

Victor Vasarelyre mind életműve, mind számos elméleti munkája révén méltán tekinthetünk az „op-art pápájaként”. Alkotásaival megreformálta a reklámipart, a divatot és jelentős hatást gyakorolt a populáris kultúrára. Pécsett született, majd Budapesten Podolini-Volkmann Artúr szabadiskoláját látogatta, mert a rajzolás érdekelte. A hagyományos akadémikus festészet viszont kevésbé, ezért innen szinte egy ugrás volt Bortnyik Sándor műhelye, ahol „bekebelezte” a Bauhaus eszmevilága.

Várnagy Márta első kötetét, a Kapuzábét kíváncsian vettem a kezembe, mivel a címben szereplő szóval még nem találkoztam (megkockáztatom, hogy ezzel nem vagyok egyedül). Az internetnek köszönhetően egy percbe sem telt megtudni, hogy a kapuzábé jelentése: kapufélfa. Ettől még kíváncsibb lettem, mert mégis, mit lehet kihozni ebből a címből?

A rövidprózai formák sosem válnak elavulttá, még ha mostanában „temetik” is a novellairodalmat, és jó ideje állítólag a regény élvez elsőbbséget az olvasóknál – legalábbis a kritikusok és a könyvforgalmat elemzők szerint. Az év novellái sorozat 2022. évi darabja sokszínűségével, stílus- és témabeli változatosságával épp az ellenkezőjét bizonyítja, azaz hogy a novella cseppet sem veszített a vonzerejéből: aligha akadhat olvasó, aki ne találná meg ebben a válogatásban a maga ízlése szerint való művet.

„Vagy netalán az a baj velünk, magyarokkal, hogy egyik népkarakter sem vált vérünkké, hanem egyszer ilyenek, másszor olyanak vagyunk? Egyszer északiak, másszor déliek, nagy távlatokban nézve pedig semmilyenek, így nincs mire alapoznunk vállalkozásainkat és a jövőnket?  Ösztöneink, jellemhibáink prédái maradunk, szétforgácsolnak minket a kicsinyes pártharcaink, folyamatosan megbuktatjuk önmagunkat, és miután az egyik magyar kiütötte a másik magyart a nyeregből, mindannyiszor visszaiszkolunk a törzsi létformáinkba.”

A felkavaró művek alakítanak, formálnak, hogy legyünk bátrak, az irodalom segítségével megbontott komfortzóna a személyiségünket építi, bölcsebbé, spirituálisabbá és nem utolsósorban erősebbé tesz.

A kötet bepillantást enged a szerző magán- és szerkesztőségi levelezésébe, amiből számos érdekességet tudhatunk meg nemcsak Temesi Ferencről, hanem olyan barátok és pályatársak életéről, mint Esterházy Péter, Szőcs Géza, Ördögh Szilveszter, Lázár Ervin vagy Déry Tibor.

Néhány hónapja ünnepelte Nádas Péter nyolcvanadik születésnapját, s ennek alkalmából megajándékozta olvasóit. A Jelenkor Kiadó publikálta az író legszemélyesebbnek tartott művét, a Rémtörténetek című regényét, valamint az Egy teljes év – Beszélgetések Nádas Péterrel című interjúkötet, amely Károlyi Csabával több mint egy éven át Zoomon folytatott  beszélgetéseik szerkesztett változata. Végül a Deák Erika Galériában megnyílt Nádas Péter Minimo (Minimális) című fotókiállítása, és ehhez kapcsolódóan megjelent a kiállítás fotóanyagát és egy eddig teljes terjedelmében nem olvasható esszét, A sötétség színeint tartalmazó album a Galéria gondozásában.