​​​​​​​Készültem, hogy majd egyszer illően bejelentkezve meglátogatom, elárulom, én voltam a fiatal magyar író, aki a saját besúgójával látogatta meg nyolcvanegy nyarán Sikaszóban. Megkérdem, mit szól hozzá. De ez már elmarad.

Fogalmam nincs, mennyit tudnánk Szabolcska Mihályról, egyáltalán létezne-e a neve, ha nincs Ady, nincs Karinthy, a két kortárs, akik térdüket csapkodva mulattak az életművön. Végtére is minden életművé gömbölyödik, az epigon, a dilettáns, a fűzfa klapanciái is életművé  híznak az út végére. Félő, nem tudnánk szegény Szabolcskáról semmit. De ami itt következik, annyit érdemes tudni róla.

​​​​​​​A gólyához című nagy versét az ország kéziratban olvassa, rajong érte, siratja benne a levert forradalmat. Feljelentés, a Bach-huszárok helybenjárásra ítélik, a faluját nem hagyhatja el.

​​​​​​​2010 szeptember 25-én egy kis térben bemutattak egy nagyon nagy darabot, s hogy ennek a premiernek tanúja lehettem, úgy érzem óriási szerencse. Kissé talán a pesti színház is új életre kelt, s az ember a Radikális Szabadidő Színház Oberon világai című darabját a Tűzraktérben nézve úgy érzi, hogy lelkek és göröngyök közt botlott, és mégis csak egy nagy ismeretlen Úrnak vendége volt. – Weiner Sennyey Tibor vasárnapi levele.

Sagan, több mint negyven regény és dráma szerzője, 1935-ben született. 1953-ben néhány hét alatt írta meg leghíresebb regényét, miután kicsapták az iskolából. A regény egy unatkozó tizenéves lányról szól, aki a lelkében tátongó űrt azzal próbálja betölteni, hogy mesterkedéseivel tönkreteszi apja kapcsolatait. A regény témája és stílusa miatt azonnal bestseller lett, 22 nyelvre lefordították, és ötmillió példányban fogyott el.

Ha analógiát keresünk a közelmúltból, ez nem egyéb, mint a 60 éves Rákosi Mátyás előtti tisztelgő díszkötet vezető magyar írók-költők tollából. Ha az ember gyerekkorában tudta volna, hogy a világ nem változik, a seggnyalás és a hajlongás működteti az irodalmat is, időben kirugdossa magát a könyvtárból, és a Vergilius által is preferált munkák felé (földművelés, faápolás, állattenyésztés) veszi az irányt. Az élet szebb volna, bár szagosabb.

​​​​​​​A ház előtere szinte fekete volt a koromtól. Kivehetetlen elemek, amelyekre úgy tekintett, mint az álmok részleteire, amelyek visszaköszönnek egy vasárnap délutánon valamely valós, de véletlen helyzetben. Nincs tovább... – gondolta – ...nem is lehet ezen az előszobán túljutni, s ami kívülről háznak látszik, az belülről korom lepte, elfelejtett álomrészlet. – Weiner Sennyey Tibor vasárnapi levele.

Az Ábel a rengetegben szókapcsolatai, felütései, Hargitája beivódott, és köszönt vissza később Tersánszky Józsi Jenő regényeiből, Nagy István novelláiból, de mondhatom akár Szilágyi Istvánt a Kő hull-lal, Mózes Attila novelláit, vagy a később megismert Bodor Ádámot. Tamási, aki nagymester volt, az Ábellel benyit számomra egy ablakot, és a nyitott ablakon át olyan hegyi levegő nyomul az olvasószobába, amit úgy neveznek mindösszesen, hogy erdélyi irodalom.

101 volna (ha élne) a világbajnok: William Golding. Szerencsére mostanában nem jut eszembe, hogy "ilyen regényt szeretnék írni", mint a Legyek ura, mert a dolog nem működik, ha az ember ilyen regényt akar írni. De néha ma is megcsap a szele. A mondatok kopognak, a történet himbál, a szöveg halad, és mögötte az olvasó fejében íródik a másik regény. A saját változat az emberről és az ő irgalmatlan természetéről.

​​​​​​​A fiumei este után néhány hétig Faludyt olvasok. A Pokolbéli víg napjaim történeteit, egy meghaladhatatlan történelemkönyvet, amely kitart egy életre. Egyben a leghitelesebb esszét arról, hogy az irodalom életben tarthat embereket, hangtalanul, az agy legrejtettebb tekervényeiben is megbújva, ahová még az ÁVO keze sem ér el, ahová a legsötétebb magánzárkában is bátran menekülhet az ember. Szerelmet hallgatok a Zsuzsa-akkordokon, és megtanulom elengedni, amit megtartani már nem érdemes. - Boldog Zoltán tárcája

​​​​​​​Nem tette helyére. KO továbbra is a jókedvű, nagyhangú, kedves költőnő, prózaíró, akit nem szívesen vesznek komolyan, viszont aki olyan tempót nyomott a netes irodalom hajnalán, az új évezred első éveiben, olyan helyszíni tudósításokat írt (kettőt naponta), hogy csodájára (és háborogni) járt miatta az érintett kortárs magyar irodalom.

Waltari arra is élő – halott – bizonyíték, hogy az irodalom felé sodródó ember ifjú korában a következő jelzőkkel ábrázolható legtisztábban: sznob, sznobabb, legsznobabb, legeslegsznobabb. Emlékszem a nagyképű elutasító gesztusra, amikor nagyon fiatal íróként orrom alá nyomták Szinuhe című regényét. Hogy "nem érdekelnek a szerelmes történetbe ágyazott történelmi mesék".

"Egyetlen dolog maradt, amit most sem viselek el: a tehetségtelenség. Az ugyanis veszélyes. A tehetségtelen ember – ha nagyon törekvő – gyakran immorális is, mert élni akar. Nyüzsög, klikkekbe furakodik, kering a hatalmasok körül és okvetlenül megmarja azt, aki tehetséges."

Igaz, ezen a heveny pesszimizmuson valamit enyhített a személyes hazatérés öröme, s az az érzés, hogy az ország végül “hűséges fiává” fogadta, és megbecsülte a kétszeres emigráns  Faludy Györgyöt. Akinek sok híve van Magyarországon csakúgy, mint Nyugaton, s akinek a temetésén (magam is ott voltam a Kerepesiben) több vallás lelkésze búcsúztatta a szinte matuzsálemi kort megélt költőt. – Gömöri György tárcája

Faludy György Kádár-versét véste emlékezetébe sok ezer magyar emigráns. A helytartóhoz szólt: Álnok vagy, szkizofrén, provinciális / s hazug. Opportunizmusod csigája / hány szovjet elvtárs nadrágján mászott fel ! / Rendszerint nem hiába.
Ez is jellegzetesen Faludy György-i, sanzon-szerű, zeneien lüktető költemény, ebben is vannak megragadó vizualitású képek, ez  az a hang, ami verseit oly népszerűvé tette széles körökben.

​​​​​​​Pár hónapja megjelent angolul a Nobel-díjas orosz költő és író Borisz Paszternák levelezése családjával. Ez a negyven éven átívelő levelezés, ha figyelmesen olvassuk, nem csak Paszternák személyes élményeinek és dilemmáinak részletes krónikája, hanem sokat elmond a Szovjetunión belüli változásokról is. – Gömöri György tárcája

Politikailag pedig azt az abszurdumot sikerült megvalósítania, hogy ellenzéki pozíciót csinált a kádárizmusból – Romániában! Mert hiszen ott az volt.

 A bőség zavara - augusztus

Aligha éri be az unokanővérem által a hetvenes években kezembe nyomott a Nagyvilágban megjelent Szolzsenyicin Ivan Gyenyiszovics élményt, vagy akár Orwell Ezerkilencszáznyolcvannégy-ét. Pedig tettem rá kísérletet. Persze azok számára aki tanulmányozná a diktatúrák természetrajzát, kötelező olvasmány. 

​​​​​​​
A zseniket és önjelölt prófétákat bele nem keverve mindösszesen annyit: az Isten a szekéren, benne a Kicsi madár, a Tündérvilág, a Téli virágzás és a Mécsek, kötelező olvasmány. Így is lehet. Aki nem olvassa, kimarad valamiből, amit novellisztikának, irodalomnak nevezünk. Irodalmárnak, magyartanárnak kötelező. Ínyenc olvasónak erősen javallott.