​​​​​​​Tizennégy évesen publikál. Otthagyja az egyetemet, újságot ír. Él Párizsban, Berlinben, Bécsben, Londonban, de Isztambulban is, hogy legyen némi különlegesség. Beszél és ír angolul, franciául, németül. És amit hoz a kényszer. Aztán hazatér, színigazgató több pesti színházban.
El ne felejtsem, ahogyan élete ívét jellemzi valaki: "Reviczky kortársa, aki tizenkét évvel túléli negyvenötöt". 

Félned kell, ha asszonyra sokat bíztál, mert az asszony a sokat-adónak, a szárnyas férfiúnak megbocsátani nem tud halála után sem. Amíg pedig él s téged továbbvisz tőle fensőségednek parancsa, ő arra gondol, ami lényegének szimbólumos és hiányosságos tartalma. S bizony legalább meg fogja próbálni, hogy vélt bosszújára vélten alkalmas, reprezentatív latrokat keres a te büszkeséged ellen.

​​​​​​​„Részben élt csak a technika adta lehetőségekkel, mert félt, hogy örökre bezárulnak azok a kis szobácskák tudatában, amelyekben azokat a régi illatokat őrzi. Az első szint tehát kiégett és üres volt, ez már kívülről is látszott. A kapu csukva. Odalépett és benyitott a házba.” – Weiner Sennyey Tibor (sci-fi) vasárnapi levele. Folytatása az olvasókon múlik...

​​​​​​​Tisza Kata szavának állt. Új regényében vélelmezhetően súlyos problémákkal (úgymint pl. az identitás fellelésének akadályaival, a párkapcsolatok örök dilemmáival, s az emberi megnemértés szintén időtlen rákfenéjével satöbbi) kívánta szembesíteni olvasóit, ám műve végeredményben mindössze egyetlen valódi sorskérdésre világít rá, igaz, arra aztán felettébb erőteljesen: mit ér a derekas nekiveselkedés és az irigylésre méltó önbizalom alkotói tehetség híján?

​​​​​​​1912-ben soha nem látott és megismételhetetlen zárótűzzel robban be az irodalomba. Két novelláskötete, az Esik a hó, és a Ballada a néma férfiakról jelenik meg. Ugyanakkor az Együgyű lexikon, a Görbe tükör humoreszkgyűjteménye, és ami az ismertséget hozza, az íróparódiák gyűjteménye, az Így írtok ti. Karinthy századeleji írásait általában nem ismerjük az Így írtok ti kivételével, nekem szerencsém volt, Karinthy anyám nagy kedvence, mindent elérhető kötetét, válogatását megszerzi valamiképpen.

A fesztiválozók a villódzó fények körül egy ritmusra táncolnak, újra egy törzzsé szerveződnek, együtt mozduló, együtt érző emberekké, akár egykor a tűz körül. Majd amikor új tájakra vágynak, elkezdenek nomadizálni. Először a fesztiválszínpadok között keresik az utat, majd a zárás után felfedezik Magyarország nagyvárosait, kisebb falvait, amelyeket időlegesen kölcsön véve a természettől otthonukká alakítanak. – Sultanus Beatus tárcája

183 éve (1827. augusztus 27-én) születik De Coster. Teljes nevén: Charles-Theodore-Henri De Coster (amit nem írok le többször) belga író, aki az első jogán gyűlöltette meg olvasójával a natúran hazug, ugyanakkor a háttér, a kaméleonpolitikát. De Coster az első jogán verte belém azt is, tette emlékezetessé, hogyan villognak a kések, amikor a hatalom vallásháborút generál, egymás ellen uszítja a különféle hitűeket, különféle nációkat.

Összevont július.

Összefoglalva: kiváló olvasmány Frederick Forsyth. Bármelyik regényét levehetjük a polcról, bármelyik regénye ott heverhet a kesztyűtartóban arra az esetre, ha valami nem jön össze. Nem érkezik ígért időpontra a nő. Netán egyáltalán nem érkezik. Vasutassztrájk van, ülünk a pályaudvaron. Elöl tömegbaleset, ülünk egy reménytelen dugóban. Üzletfelünk elfelejt telefonálni, kútba esik a tárgyalás.

A magyaróra így lesz kivezetés a valóságba. A tanítás meg a szép szavak mögé bújtatott merénylet az emberi lélek örömszerzési kísérlete ellen. Bűntársak leszünk-e? – Sultanus Beatus tárcája

Könyvtárakat írtak és írnak össze a vers mibenlétéről. Arról, hogy megszűnik a befogadói közeg, kicsúszik a költő alól az olvasó. És hogy programvers és struktúra, rétegvers(!) és osztálytartalom, hogy képi világ, szimbólumrendszer, meg hogy változó szubjekt tartalom és változó szabályrendszer. Hogy ilyen vers és olyan vers. Varázslat? Mi a vers? Ki tudja?

80. születésnapján tartott ünnepségen, 2000 augusztusában a következőket mondta: „A legnagyobb öröm az életemben, mikor felébredve rohanok az írógéphez, mert valamilyen új ötletem támadt. Az érzés még mindig ugyanolyan, mint mikor 12 voltam. Végtére is, még mindig itt vagyok nyolcvanévesen, és nem érzek semmi különbséget, tele vagyok vidámsággal és örülök a hosszú életemnek, ami nekem adatott. Remek ötleteim vannak az elkövetkezendő 10-20 évre, remélem, velem tartanak!”

Az írókat bölcsen kihagyta. Nekik elég a nana, fiúk, a dádá. Az írók és az értelmiség olcsón felvásárolható, kijátszható egymás ellen. Kádár az ötvenhetes íróper fővádlottját egyéni amnesztiával kiengedi Vácról, fényes nappal végigmasíroztatja a váci börtön udvarán, foglárok baktatnak mögötte, cipelik a könyvvel teli bőröndöket. Ezzel a gesztussal – még ha a börtönben maradtak egy része zokon is veszi, Vácott (példának okáért) éhségsztrájkkal – Kádár pacifikálja az országot, megkezdődik a fogcsikorgató konszolidációs időszak.

De már a nyolcvanas évek közepétől támadások érik. Amit meg lehet érteni. Aki a kegyeltek táljából együtt cseresznyézett Aczéllal, ellensége a Harmadik Magyar Köztársaságnak. Természetesen. Aki nem jutott a tál közelébe sem, érces torokkal bömböl. Így van ez.

Amikor vala(m)kit elutasítok, le is mészárolom-e nyomban, felvágom-e a hasát, mint a tatárok, hogy a lenyelt aranypénzt kihalásszam beleiből, és hogy a többiek megtanulják a leckét, ne rejtsék el azt, ami öröktől fogva az enyém.

Felvetődik a kérdés: voltaképpen mihez is van jogunk a kulturális emlékeket, történelmi örökséget illetően? Szabad-e antik műalkotásokat, akár egész épületeket a helyükről elhordani, majd több ezer kilométer távolságban újra felállítani, mindezt a múlt megőrzése és az igencsak nemes Bildung jegyében? – Kántás Balázs írása

​​​​​​​Egy ember ül szemben az üres lappal. Mindig ez a kiinduló helyzet, amióta az írói mesterség létezik, az írás magányos szakma. Miért is találkozna egy író a többivel? Miért is hagynák hátra az üres papiros tisztaságát a visszabeszélő, véleménnyel teli többiekért? Erre válaszolni kell. Minden évben válaszolni kell, s a Tokaji Írótábor három napja válaszkísérletként is értelmezhető lenne. Ha nincs elég érv, ha nem teremtődik ezekből a találkozásokból elég érték, ha nem indokolja semmi eléggé, hogy a magányos szakma művelői egy helyre gyűljenek, akkor az egész rendezvény értelmetlen. Ha van, akkor viszont óriási lehetőség, amit elpazarolni nagyon nagy hiba. – Weiner Sennyey Tibor írása a Tokaji Írótábor kapcsán.

A nehezebben olvasó kedves olvasó számára írott térkép a női nemről. Belegondolni is megrendítő, milyen furcsa ez a kétosztatú világ. És milyen gyönyörűség. És mennyire nem tudunk előre semmit. Soha. Néha még utólag sem.

​​​​​​​Nem tudni, hány száz órával garázdálkodott szabadon egy korosztály életében matek és földrajzleckék helyett. Hányszor kellett elolvasni, mire megjegyeztük a különös neveket, képesek voltunk megkülönböztetni a helyszíneket. A Robin Hoodon ekkor már túl. Jönnek a normannok. A szász hercegek. A minden, az élettér kibővítése, a hatalom birtoklása.

Rágyújtana, de mindig csak a következőre, a másodikra. Így szól az orvosi verdikt. Akaraterőpróba. Az orvosok ezt nagyon értik. A következő (második, harmadik, ötödik) ingernél felcammog a heverő macskák mellett a napsütötte lépcsőn a szobába. Ott a cigaretta. Visszajön, leül egy szállal. Szájába veszi, lerakja, gyűrögeti. Vár. A következő erős ingernél újra feláll, a gyufa valahol hátul, a lugasból nem látszik. Egy gyufaszálat hoz, az asztalon lévő üres doboz oldalán meggyújtja, óvatosan, a széltől óvva a cigaretta végéhez illeszti, beleszív.