Az Irodalmi Jelen tavalyi debütdíjasának első kötete, az Ezért nem alszom nálad tizenöt rövid elbeszélést tartalmaz. Már a cím sejteti, hogy a szövegek középpontjába a férfi–nő kapcsolat kerül, elsősorban a szexualitás felől megközelítve. A szerző saját generációjának ajánlja az írásokat, mottóul pedig bibliai idézetet választ, Dávid és Betsábé történetének megidézésével a meztelenség, a nyers testi kívánság erejét húzza alá.

A történelmi allúziók mellé koherens igazságtartalmak társulnak. Nem egy ígéretes, fogyasztói igényeket kielégítő szóbűvésszel állunk szemben, hanem egy megfontolt, tudatos alkotóval, aki még hisz a gyarló ember erőteljes lényként való felemelkedésében és a szavak megváltó erejében.

Varga Melinda hatodik verseskötete két ciklust (Madárnyelv és Evilági színház) tartalmaz. A tömör, egyszerűnek ható versnyelv jól párosul a metafizikai kíváncsisággal, a könnyed nyelvhasználat, az egyszerűen felfejthetőnek tűnő képrendszer ellenére a felvetett problémák mély és átható megismerése a cél.

Kopriva Nikolett első kötetében egy érett, filozofikus költőnő hangját, vagy inkább hangjait halljuk, hiszen a versbeszélő énjei közti határvonal éppúgy elmosódik, miként a növényi és az emberi létezés közti határvonal. Tulajdonképpen minden felhígul, képlékeny lesz ebben a környezetben, minden létező dolog örökös, hérakleitoszi mozgásba kezd, miközben valami mássá alakul át.

Formailag sokszínű, de nem modernkedő, sokkal inkább a klasszikus hagyományokat folytató, izgalmas gyűjteményt tett az olvasó elé Farkas Wellmann Éva, amelyben a lehetőségek és a felelősség fontos tételei a gondolkodásnak. Még ebben az elszürkülő, elgépiesedni látszó korban is – amint azt a Halotti beszéd parafrázisában plasztikusan megfogalmazza a szerző.

A szerző nem beszél mellé, nem is válogat az eszközökben, ha a téma erős indulatot vált ki belőle, azt végletekig kicsontozza. Eredeti meglátásai szinte belülről izzanak, miközben éppúgy képes észlelni a horizontot, mint azt, ami épp a szeme előtt van.

Smid Róbert könyve valóban úttörő munka: nemcsak interdiszciplinárisan olyan szerteágazó, ami párját ritkítja, de módszereinek következetes végigvitelében, következtetéseiben és önreflexióiban is. Izgalmas szellemi kaland, amely nyitottságot és merészséget vár a résztvevőktől: olvasóitól.

Regős Mátyás narratívája, a gyermek képzeletbeli barátjának nézőpontjából szemlélt világ remek választás a gyermekkor megidézésére. Mert nagy segítség egy ilyen képzeletbeli barát, önmagunk megkettőződése és mesebeli mása, akinek a kezét fogva, felnézve rá és összekacsintva vele leírhatóvá válhat a gyerekek számára nehezen értelmezhető felnőttvilág.

A versek szellemesek, hiszen a klasszikus irodalmi toposzokat, mitológiai hősöket és történeteket demisztifikálják, és jelenünk hétköznapi szituációiba helyezik őket, ugyanakkor nehéz velük azonosulni. Színpadias versek ezek, a szó jó és rossz értelmében.

A Szégyen versszereplői a pokol tornácáról érkeznek, a feneketlen dögkútból, onnan, ahonnan nincsen visszaút, ahol az átkozottak élik végnapjaikat, kiket a föld sem fogad szívesen magába, nem látják már meg soha, s tán nem is óhajtják a napfényt. Elfelejtenek embernek lenni, árnyékvilág az övék.

Böszörményi Zoltán költészetében kéz a kézben jár az intellektus és a szenvedély. Már az első kötetek, az Örvényszárnyon, a Címjavaslatok, vagy a Faludy György-mottóval nyitó Aranyvillamos verseiben körvonalazódik az a poézis-arculat, amely később, kötetről-kötetre egyre hangsúlyosabbá, erőteljesebbé válik. A Soha véget nem érő szeretkezés szerkezete hasonlít a megismerés útjára, vagy egy olyan helyre, ahol szerelmet, világot, gondolatiságot vegyítenek össze, és amelyet úgy hívnak: a vers laboratóriuma. – Juhász Kristóf gondolatai a költő legújabb verskötetéről.

Öreg zsidó Camdenben

„Murokffy a magyar virtus allegóriája. Urbánus körülmények között is létezni képes szerencsefi ő, nem szegénylegény, kuruc, betyár vagy bujdosó – mégiscsak középnemesi sarjadék –, de az ő társaságukban is elboldogulna, még Rózsa Sándor sem rúgná el a tábortűz mellől.” – Pataki Tamás modern pikareszkjét Juhász Kristóf mutatja be.

A könyv címét olvasom, elriaszt. Nem meglepő, hiszen ma több mint ötven reklámtáblát és fotót láttam az interneten. Mindegyik azt sugallta, hogy bármit megtehetek. Hiszek nekik. Tulajdonképpen csak akarnom kell. Jobb mindent egyszerre kipróbálnom, félek, hogy különben azt fogom érezni: nem éltem igazán. Korlátokkal kivédeni az esést, amit a tapasztalat okoz, badarság. Tisztelni, hogy másnak is vannak önálló gondolatai, megalkuvás. Elhinni, hogy Isten mindent tud és mindent lát, félelem. Egy parancsolatokról szóló könyvet olvasni ódivatú. Mózes II. könyve már a múlt, a tízparancsolatot csak hallásból ismerem, hiszen lehetőségek sokasága tárul elém 2018-ban. A kínálat széles sávon mozog. Csak bírjam rajta tartani magam. Egy-egy kapaszkodó mégiscsak jól jönne.

A japán kísértethistória immár a magyar irodalomba is begyűrűzött, és egyből nászra kélt a lányregénnyel, pontosabban annak paródiájával. A regény hősei közül néhányan nem érik meg élve a végkifejletet, hanem érzelmes kísértetként bonyolítják tovább a cselekményt, és kicsit másképp viszik át fogukban tartva a szerelmet a túlsó partra, mint azt tájainkon megszoktuk. Véres darabokban.
Szilágyi-Nagy Ildikó, aki Emma Ovary néven már elbűvölő pimaszsággal megbotránkoztatott bennünket a Hatszor gyorsabban öl című regényében, ismét egy extravagáns regénnyel jelentkezik, melyben bravúrosan ötvöződik a humor, a horror, az erotika és a mélylélektan.

Ég a szülőágyon egy szépasszony arca,
kövér páracseppek legelésznek rajta.
Ki a kezét fogja: mintha Toldi Miklós,
a rádióból meg segít tolni Meat Loaf.
Elfordul az orvos, mert fogó kell neki,
ugyanis a baba ököllel törne ki.
Nem látja így senki, hogy tartja az ujját:
ahogy a tömegek Black Sabbathra zúzzák.
A másik kezét is kidugja, és rátol,
mintha fesztiválon bújna hálózsákból.
Elkapja a doktor, mielőtt leesne,
felsóhajt a padlón a megmentett csempe.
Felüvölt a gyermek. Minden összerezzen,
esemény történt a galaktikus rendben,
eltöpreng az egész Föld az elmúláson…
Így jött a világra Titántorkú Sámson.

„Sámson legyőzhetetlennek tűnő figurává válik, hangja megrengeti a világot. Kócos haja minden punk leány és hangmérnöknő szívét megdobogtatja. A dicsőség azonban hamar a kemény rockerfejbe száll, s itt lép a képbe Delila, hiszen a név kötelez, és bibliai elődjéhez hasonlóan a mi hősünk vesztét is nő okozza.” – Dobai Bálint metáleposzát Kertész Dávid járja körül.

A fénynek nem számít,
hogy hol törik meg:
a sportautó motorháztetőjén,
a vadászfegyver ravaszán,
a kedvesnek hitt szemében,
vagy annak a pohárnak a száján,
melyet utoljára a szádhoz emelsz.

Félek, hogy a hozzám közel állók
hozzám közel eső térben és időben halnak meg,
és a ravatalon a szájukban felejtik legféltettebb szavaikat.

Egy napra még visszatér a nyár,
végigbiceg a kórházfolyosón,
csattog a mankó, ahogy elhalad,
mit kerestek itt,
hol a madár se jár.