A szerkesztő tízparancsolata kezdő költőknek s nemcsak

védtelen vagy Te is,
mint egy elrontott hasonlat

Mennyei zongorák,
mint gubbasztó ősmadár,
szárnyai alatt a lendület
hullámzik selymesen és hópuhán.

Az életem egy névutó;
befut alám, mire fölér,
hónapokon általfutó,
bágyadt cigarettafüzér.

Tobolszkból
rabok halálhörgését sodorja át a szél...

A témák egyelőre túl fogasak, nehéz őket meghegedülni,
de tehetségnek nincs híján költőnk,
kíváncsian várjuk, mikor gyantázza meg
rendesen a hangszert,
s mutat nekünk komoly kompozíciót, átütő poézist.

Fekete ruhák
száradtak a kötélen
tizenöt évig

A buszsofőr és az unatkozó jegyszedő
között szárnyat bont az ajtó,
mint egy kivilágított példázat,
amelyben valaki nem áll helyt

Álmomban beleestem egy
zseb-univerzumba. A kör-alakú
szobák belülről nyolcszögűek voltak,
odébb kúsztak a pontok a helyükről, és
egyre forróbbak lettek a falak.

Vesd le vándorruhád, Vergilius,
öltözz ünneplőbe! Eleget szolgáltad Dantét,
gyere, ülj közénk, kémleljük együtt az égboltot!
Későre jár. A pokol kapuit már bezárták.

A prózaírók kasztrált költők – verses tudósítás Kollár Árpád, Orcsik Roland, Sopotnik Zoltán és Térey János kolozsvári estjéről

A vársétányon ugróiskolázó falevelek között
szoknyáról lepördülő fényfodrokkal babrál az ősz,
kigombolt gondolataim alatt fáznak a nyugati ostorfák.

A ház közben mozgott. A falak naponta elmozdultak,
egyszer ott aludtam, és reggelre kisebb lett Nadin szobája.
Később eltűnt a mosdó, és fű ütött át a konyha kövén.
Conorék a piros szobából néha teszteket küldtek,
ilyenkor Nadin dalait dúdoltam,
és ikszeltem órákon át.

Olyan ez, mint pókerben
a kezdők szerencséje,
apró arany csillan a földben,
amott ezüsttörmelék.

Olvasó, ne csodálkozz, mindez csak egy kis
Molnár Vilmos-i abszurd,
nevess inkább, s lapozz,
hogy újra nevethess,
nem székely góbéság,
de nem is komor szürreál,
néha csak olyan, mintha élnél.

Magam vagyok, nem találom a helyemet
sehol, mintha a parkoló foglalt volna,
így hát forgok megállás nélkül, hátha
felszabadul egy hely, akár egy kosár a
nagyáruházba

Az ecsetet végighúzom
a melleden,
eltakarom a tumor
szürkületét a szív felett.

Milyen kár, szól egyikünk, szól másikunk, milyen kár,
hogy az ég felhős ma, így nem lesz naplemente!
Pedig az gyönyörű itt, ahogy fellángol Miami
a túloldalt, és vörösbe borul a víz!

ha azt hiszed semmi sem lehetetlen
akkor meséld el a vaknak miért szép a naplemente
vagy hogyan ásítanak a macskakölykök

olcsó kölnit, s alig-borostát
hord magán a magány, itt a Blahán,
hol lassan sátrat bont az áhítat.