Szegeden leváltották a Szabadtéri Játékok igazgatóját, aki a városban felélénkült kultúrharc egyik szimbólumává vált. Megpróbáltunk a jelképek mögé pillantani. Klebelsberg Karina jegyzetét olvashatják.

„Annak, aki ezt kitalálta, valami fiskális profizmus álarcában, valójában fogalma sincs az élet leglényegéről.”

Vettem a tarisznyát, tettem bele hamvába holt pogácsát a sarki szupermarketből, leakasztottam a szögről a nagyapám régi, rozsdás karóráját, és bementem az istállóba, amelyben egy fél lóerős paripa állt a falnak támasztva. Mit mondjak, Rosinante hozzá képest egy Kincsem volt.

Szögezzük szemünket máris a jövő évi díjra, aminek érdekében néhányan máris elkezdtünk lobbizni. Annak ugyanis (ez nyílt titok) fő esélyese a most hetvenéves Nádas Péter.

Precedensértékű lehet az ítélet, amely dönt a Népszava és a Hír24 kommentelőinek ügyében.

Az objektívbe vetett hit s az iránta táplált bizalom föl-föllángol; a fényképész időről-időre erkölcsi megrendelésre is dolgozik.

A magyar nyelv és irodalom kerettanterv-javaslatairól szóló cikksorozatunk záró jegyzetét olvashatják tanulságokkal, ötletekkel és helyzetértékeléssel.

„Véget ért a klasszikus nyelvművelés kora; nincsenek többé útmutató írástudók, csak teret és egyenrangúságot követelő megnyilvánulások özöne.” – Laik Eszter jegyzete.

Márai, mint aki kártyalapokat számol le az asztalra, úgy vette sorra a színes fotókat negyven-ötven éve nem látott szülőházáról és szomszédságáról. Arcizma sem mozdult. Egyáltalán, teljesen olyan volt, mint a Húsvét-szigeti kőszobrok, amelyeket Aku-aku néven ismerünk.

„Azok a jó kis zserbók, bejglik, metéltek, darázsfészkek, torták, aranygaluskák és grillázsok, felelt Csárli az ellenvetésekre, azok a jó kis diós csokoládék, majd azok szomjazzák a termést. Betörünk a nassiparba, doktor úr, betörünk…” – Sultanus Beatus tárcája

Másképp nem is lehetne. Mármint nem rómaivá válni, ha egyszer megérkezik az ember oda, ahová, azt mondják, minden út vezet. És csakugyan: mindenki Rómában tolong. – Laik Eszter tárcája.

Elmúlik egy óra, tovább esik. A madár félig felnyitja szemét, kitátja csőrét, talán ásít. Lassan, ólomnehezen megmozdul. Odébb megy, a kút mellé, levelek alá. Ott gubbaszt még egy jó darabig, a végzetes hely felé fordulva. Aztán elrepül. Azóta sem láttuk – igaz, meg sem ismernénk.

A magyar nyelv és irodalom kerettanterv-javaslatának két verziója közül az egyiket a nyilvánosságra hozatal közben letiltotta a kormány. Ráadásul azt, amelyik a felzárkózást jelenthette volna a diákoknak szövegértésben. Helyette a rendszerváltás előtti szintet célozta meg.

Nagy a Melinda vétke, mindenki tudta. De hogy miben áll, azt senki sem. Vitte tovább a sorsát, még ha a málhája az egekig púposodott is.

„Ez egy nagy virtuális lyuk, fiacskám, tulajdonképpen nem is létezik, mégis van. Ez egy olyan rés, amibe bele lehet dögleni mindnyájunknak.”

A spanyol „Hasta la vista” búcsúzást sokan ismerik, magyarul „Viszontlátásra”, ez a film címe, de benne flamandul beszélnek. Ki látott korábban flamandul beszélő feliratos belga filmet?

"De miért jó a népnek, ha van egy-két leharcolt kis mozija? Azért, mert az a néhány ember, aki bemegy egy-egy előadásra, együtt ül be, és együtt is jönnek onnan ki." – Laik Eszter tárcája.

​​​​​​​Honnan és mikor indult az első lélekvesztő? Hol csobbant először a lapát, mely öböl hajnali vizében, szépiák és sellők riadalmára? Kik ültek az első kivájt fatörzsben, szálakból összerótt tutajon? Miféle ősvitorlába kapott először a levegőisten fuvallata?

Az interneten petíció jelent meg azzal a címmel: Vonják vissza a Kossuth-díjat Czakó Gábortól! Egy nőket sértő kijelentése miatt követelik az elismerés visszavonását az írótól.

Hunyt pillái mögött, az álomvetítőben (3D, dolby stereo surrender) megjelent, hatalmasan, ágbogait indázván a kanrózsa. „Róza vagyok – mondta nyájasan –, Rosa Tariana Masculina”. „Megvagy hát!” – kiáltott föl a sokat szenvedett tudós. „Az hagyján! De te is megvagy!”