Kivezetés a szépirodalomból

A magyar nyelv és irodalom kerettanterv-javaslatának két verziója közül az egyiket a nyilvánosságra hozatal közben letiltotta a kormány. Ráadásul azt, amelyik a felzárkózást jelenthette volna a diákoknak szövegértésben. Helyette a rendszerváltás előtti szintet célozta meg.

A magyar nyelv és irodalom oktatásának reformjára szükség van. Ebben szinte minden szakember egyetért, politikai pártállástól függetlenül. Köszönhető ez a 2000-es PISA-vizsgálat okozta sokknak és az azóta megismételt, 2009-es felmérésnek, amely alapján szintén van felzárkóznivalónk. A magyar diákok ugyanis ügyesen kisilabizálják a betűket, de értelmezni már kevésbé tudják az egymás után következő szavakat.

A tantárgyakat érintő kerettanterveket, azok tervezetét minden érintett érdeklődéssel várta, hiszen nagy volt az ezen felüli ideológiai ijedtség is: majd jön a Nyirő meg a Wass, s leigázza Nemes Nagy Ágnest, Pilinszkyt és a többieket. A kormány majd rendszerhű katonákat nevel, az utcanévtáblák lecserélése a fejekben lévő történeti tudás lecserélésével folytatódik. Sokak szerint azonban nem is magát a tartalmat, hanem az irodalomtörténeti szemléletet kellene végleg lecserélni, és a lexikonszerű tudás helyett a szövegértési készségek és képességek elmélyítésére és az élményközpontú irodalomoktatásra kellene koncentrálni.

A kerettantervek változásait megcélzó tervezet mindkét, az adatközpontú és az irodalomtörténettel leszámoló irányt egyszerre lebegtette meg, ami az oktatáspolitikai alapelveket tekintve önmagában is egy félelmet keltő tudathasadás. 2012 októberében ugyanis egy A és egy B verziót hoztak nyilvánosságra a magyar nyelv és irodalom leendő kerettantervéből, amely a gimnázium és szakközépiskola 9–12. évfolyamos tanulóinak, az őket tanító pedagógusoknak mutat irányt. A B verzió közlését időközben letiltotta a Kormány. Az azóta szamizdattá vált és nehezen beszerezhető tervezet elképzeléseit is áttekintettük. Most megvizsgáljuk mindkét változatnak az irodalomtanításra vonatkozó részét.

A jelenleg is az OFI (Oktatáskutató és -Fejlesztő Intézet) honlapján elérhető „A verzió” a korábbi kerettantervre épül, ahol irodalomtörténeti korszakokra támaszkodva biflázhatja a diák a rengeteg terminust az ókori eposzoktól a negyedik év végére odalökött kortárs költészetig. Ebben nem történt túl nagy változás az elmúlt 22 évet tekintve. A néhány oldalas bevezető szöveg körvonalazza azokat az alapelveket, amelyeket egy modern Európában kulcsszóként mindenképpen érdemes csattogtatni: „kritikus fogyasztói magatartás”, „kooperatív tanulás”, „környezettudatosság”, „digitális kultúra” stb. Az ehhez kapcsolódó konkrét tartalmakat egy összetett táblázatban találhatjuk.

Ennek feltűnő hiányossága, hogy a diák 9. osztályban fejest ugrik az Iliászba és az Odüsszeiába, mindenféle bevezető nélkül. Amíg korábban az irodalom szerepét és működését tisztázó gyakorlatias bevezető blokk állt itt, addig ennek helyét is átvette az irodalomtörténet. Majd pedig következik az évezredes vágta: Szophoklész, Horatius, Biblia – mindegyikben látszólag igen nagy mozgásteret biztosítva a tanárnak. A látszólagosság pedig abból adódik, hogy mindez hatalmas fogalomdömpinggel párosul. Néhány tanítási óra alatt a gyermeknek értenie, rögzítenie és mélyítenie kell a következő fogalmakat: „esztétikai minőség, tragikum, komikum, dikció, katarzis, farce, moralitás, passió”.  Ügyeltek azonban arra, hogy – ahol lehetőség adódott – a fogalmakat látványosan finomítsák. Így lett például az eposzi kellékekből eposzi konvenciók.

A kézzelfogható ideológiai sokk elmaradt. Arany János azonban a helyére került a tervezetben, hiszen a nyári szünet előtt a 10. évfolyamból már nem sokakat fogott meg Ágnes asszony sorsa. Így aztán Madách előtt helyére tolták a nemzet nagy költőjét, ami a 11. évfolyamos anyag kezdetét jelenti. A kortárs irodalom azonban még mindig csak egy apró, elhanyagolható színfolt a maga 6 órájával. Bár a 20. századi blokkban kétségtelenül ott találjuk választható témaként Nyirő József Uz Bencéjét vagy a Kopjafákat, akinek terhes a téma, nyugodtan kihagyhatja. A kortárs irodalmat érintő, felületesen és elenyésző órakerettel aktualizált blokktól eltekintve az A verzió lényeges visszalépést jelent az irodalomoktatásban, hiszen a bevezető rész eltűnésével és az irodalomtörténeti szemlélet erősítésével a rendszerváltás előtti felfogáshoz tér vissza.

A 2012  októberében nyilvánosságra hozott, majd a honlapon már nem publikált  B verzióban (hivatalosan a 2. változat nevet viselte a tervezet) mindezekkel szemben azt olvashatjuk: „Mára Magyarországon is bizonyossá vált, hogy tovább nem tartható a középiskolai irodalomtanítás pozitivista és lineáris, irodalomtörténetre való alapozottsága és koncentráltsága”. A kerettanterv-javaslat A verziója viszont éppen azt a modellt betonozza be, amely a másik változat szerint „nem tartható”. De lássuk – a konkrét tartalmakra koncentrálva – a felvázolt értékkonfliktust a B verzió áttekintésével!

Mielőtt megtanítanák a gyermeket arra, hogy irodalomtörténetben gondolkodni nem érdemes, egy 15 órás keretben az alábbi témával ismerkedik: „Miért szép? Bevezetés az irodalmi alkotások világába”. Az előbbi verzióból hiányzó bevezetés tehát ide került, és az irodalomtudomány szakkifejezései helyett nagy hangsúlyt fektet a tervezet az érzelmekre, a szépség és a humor fogalmaira. Majd egy gyorstalpaló irodalomtörténet keretében eljut a kezdetektől az 1700-as évekig. A kronológiai rendet végül az érettségi témakörök váltják fel, amelyek a „látásmód, portré, életmű” címszavak alapján kínálják tálcán a lustább tanároknak a tananyagba épített érettségi tételeket. Eközben az irodalomtörténeti megközelítés helyett olyan fogalmakat használ, mint „a kora modernség beszédmódjai”, „magatartásformák” és „szerepmodellek”. A nyitott és főleg az értelmezések sokféleségére épülő megközelítések még azt is kötelező témává teszik, hogy a tanárok a diákkal megvitassák: hogyan írjunk és hogyan ne írjunk dolgozatot? Régóta hiányzó elem ez a középiskolai oktatásból. Mint ahogy az is, hogy az irodalomtörténeti szemlélet megbontásából adódóan a kortárs művek tematikusan kapcsolódnak egy-egy tanóra anyagához, például a Szigeti veszedelemhez Kovács András Ferenc vagy Garaczi László egy-egy írása. Így a kortárs irodalom indokoltan és arányosan szerepel egy-egy témakörnél.

A rengeteg konkrét példát tartalmazó B verzió tehát a készség- és képességalapú, valamint élményközpontú irodalomtanítás szempontjait érvényesíti. Mindezt olyan alapossággal, hogy szintre pontról pontra másolja Fűzfa Balázs irodalom_09 című tankönyvének struktúráját és tartalmi, lexikális elemeit. A tervezet összeállításában részt vevő forrásból az is tudomásunkra jutott, hogy valóban Fűzfa Balázs, az irodalom_09_10_11_12 tankönyvsorozat szerzője állította össze az anyagot. A neki megbízást adó illetékes minisztérium azonban később közölte: nem hozzák nyilvánosságra a tervezetet. Ennek ellenére bizonyos szervezetek (közoktatási intézmények és tankönyvkiadók) október elején – feltételezhetően egy adminisztrációs hiba következtében – megkapták az említett, később betiltott anyagot, és vitára is bocsátották azt. Az OFI honlapjára azonban már nem került fel a két verzió, holott több tantárgy esetében ilyen formában is közzétették a tantervek változatait (pl. matematika, fizika és ének-zene). Az anyag letiltásáról levélben megkérdeztük dr. Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkárt, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ kérdéseinkre. A magyar nyelv és irodalom kerettantervének A és B változatát cikkünk végén teljes terjedelmében megtalálják csatolt fájlként. (Fontosnak tartjuk tisztázni, hogy a tudomásunkra jutott információk nem Fűzfa Balázstól származnak.)

A szemléletváltásra való nyitottság így mindössze egy félresikerült színjátéknak minősíthető. A tantervekről szóló vita hivatalosan október 25-én lezárult. A magyar nyelv és irodalom oktatásának sorsát meghatározó egyik vitaanyag azonban csak félhivatalosan vált elérhetővé. Kérdésként merülhet fel, hogy a tankönyvlobbi gyors reagálása állította-e meg a B verzió koncepciójának szélesebb nyilvánossághoz történő eljuttatását? Vagy esetleg a kormányzat mondott le végleg a nemzetközi felzárkózás lehetőségéről szövegértés terén? Hiszen az A és B változat viszonyáról a minisztériumi anyag a következőképpen beszél: „Bizonyos területeken az iskola választhat a kiadott kerettantervek közül (A és B variációk). A választáshoz fel kell mérni meglevő vagy megteremthető erőforrásokat, illetve azt, hogy a választani kívánt kerettanterv illik-e az iskola profiljához, hagyományaihoz. A helyi tanterv koherenciájára, az ismeretek egymásra épülésére és a tantárgyak közötti kapcsolódási pontokra azonban minden esetben fokozottan ügyelni kell!” A második változat eltüntetésével azonban lehetetlenné vált a választás lehetősége annak ellenére, hogy annak szövegértésre koncentráló és élményközpontú változata nem veszélyeztette volna az A verzió alapelveit. A B verzió elsüllyesztése viszont megkérdőjelezi az elmúlt évtizedben lezajlott szemléletváltást és annak eredményét, amely után folytatódhatna a 2009-es felzárkózás a szövegértési kompetenciavizsgálat terén.

Az első változat elfogadására azonban az irodalomtanárok is fellélegezhetnek, hiszen a korábbiakhoz képest apróbb változtatások miatt valószínűleg nem kell átszervezniük a tanmeneteiket a következő évben sem, mint ahogy maradhat az őskövületként jelen lévő Mohácsy-féle tankönyv és az arra épülő tanítási rutin is. Tehát mind a kiadónak, mind a tanári szakmának ez a megoldás a kényelmesebb. Megjegyzendő azonban, hogy a legelterjedtebb, Mohácsy Károly-féle tankönyv sem felel meg az alapvetően a struktúrájára épülő, de kevésbé megengedő, A verzióval jelölt kerettantervnek, amellyel bizonytalan ideig folytatódhat a kivezetés a szépirodalomból.