Az égen kő kaszál, s ha libben,
Nyirok fölött a nyegle nyüst forog,
Tű bajszom rágja mind, akikben

Én is ezt mondtam Scott Fitzgeraldnak, amikor kétségbeesetten beszámolt arról, hogy Zelda szerint ő egy nőt se tudna boldoggá tenni. Tényleg nem a méret számít.

És aki száz meg százezert rabol,
Bírája lészen annak, akit a
Szűkség rossznőt rabolni kényszerített.

Főbb erényed lesz a hűség,
Mikor lángod csillapúl,
Erre gerjeszt őszi hűs ég,
Mi meredt volt, most lapúl, -
 

Mentem, mondom, retyezátra. A ház, amelynek udvarán e kis nemzeti bódé állott, még őrizte a nagy idők emlékeit. Falain rozsdásodó fegyverek, sárguló WC-kefék, jól megformált, elhasznált mondatok és akasztott emberek lógtak.

S míg koccanó fogakkal hallgatták élveteg
A sztriptíztáncosnők, kik elvetve elveket
Csupasz testük riszálják folyvást – Az angyalát! –
Vitéz Joannes Háry így toldá meg szavát: 

A költőt egy osztrák érzelmű, vacsorára szánt, megsebesített vadkan ölte meg a bécsi udvar megbízásából.

Magam ülök a másik oldalon,
Lila rádió nyakkendőm, dugom,
Míg én, egy fa, rágcsálok egy dalon,
Füledbe, ki angyal vagy, nőm, hugom.

A zord, ősz hajú atya kiátkozással fenyegetve arra kényszerítette szegényt, hogy akarata ellenére feleségül vegye az angol királyné összes leányait, ától cettig, díszkötésben, szalaggal átkötve.

Eacute;l egy ember, otthona Arka.
Nem titok: rövid a farka.
Kérdezték: „Rossz álom?”
„Nem, mert én csóválom!” –
felelte, s bámulta Arka.

Phókülidész ezt mondja: a költőt is hamisítják.

A pesti vicc olyan, mint a jó spermium. Megtermékenyít.

TERSÁNSZKY JÓZSI JENŐ

Mikor kivirágzik a petrencés bólya,
s fondorodni kezd a rozsomák gubója,
Kakuk Marci kikel ágyából egy nőnek,
kikertészve vágyát Józsinak, Jenőnek.

JÓZSEF ATTILA
 
Freud vonatán utazom, visz neuraszténia gravis:
Száll a mamához a szív: száll a nagy űrhöz az űr.

-- És miféle dolog az a consul? -- kérdezi az öreg.
 
– Nahát – mondja két falat közt a magasabbik – olyan, mint a sheriff. Vagy az elnök. Csak ezt hamarabb elcsapják.
– Jól fenéken billentik – mondja a kisebbik.

– Az szép lehet – bólogat az öreg. – Szíves örömest megnézném. Na, erre iszunk! – emeli a poharát.

Ennek a töredéknek az előkerülése az egyik legfrissebb irodalomtörténeti szenzáció. Jelenleg a szakemberek körében abban a tekintetben sincs még megegyezés, hogy Tinódi Lantos Sebestyén vajon közvetlen rokonságban áll-e az aranycsapat itt is emlegetett balhátvédjével. Egyes nézetek szerint az egész misztifikáció, szerzője nem is Tinódi Lantos Sebestyén, hanem Aranytorkú Szepesi György.

Most náthacsúcs
ez orr-orom,
mi égi dísz volt
egykoron.

Igazán akkor estünk kétségbe, – folytatta az agyhatalmas – amikor ama híres francia királyra emlékeztetve kijelentette, hogy „az álom én vagyok”. És elkezdett nagyot álmodni. Mindjárt kezdetben álomosította a hazai ipart, aztán a mezőgazdaságot. Oda jutottunk, hogy hazánkban már egy tisztességes ebéd is csak álom. Jelenleg épp a tyúkokkal van elfoglalva.
– Úgy érti, nőzik? – kérdeztem.
– Szó sincs róla. Valódi tyúkokról van szó. Kiadta a rendeletet, hogy mostantól minden tyúk köteles egyforma méretű, másfél decis tojásokat tojni.
– Érdekes elgondolás – mondta Holmes.

Egyre nagyobb falatokat harapnak le a világból. Egyre kövérebbek lesznek. Fehér testük fojtogatóan folyik rá a fehér asztalra. A hófehér hálósem állítja meg növekedésüket. Már-már ők az egész világ. Ping. Pong. 

Hová lettek ezek az esték, ezek az éjszakák? És hová lettek ezek a lányok? Szinte már el is felejtettem őket, és Swannt is, akiről apám azt képzelte, hogy utcai strici, holott a nagy, nemzeti együttműködés keretében egész sor előkelő bordélyházat üzemeltetett Párizsban, amelyekben később nem egy bentlakóval magam is szorgosan együttműködtem.