-
Berényi Klára
Zirrenő szálak
Húsz – igaz, a fikció idejében csak egy – év után szabadult ki Emil bácsi Paca cár börtönéből, ennyit kellett ugyanis várni arra, hogy Varró Dániel felvegye a Túl a Maszat hegyen című kötete eseményeinek elejtett fonalát, és új műve, a Túl a Maszat hegyen 2 kezdéseként elvarrja az első részben elvarratlanul hagyott, Emil bácsi életét gúzsba kötő szálat. Egy szálat tehát elvarrt a szerző, de mint azt a mű dupla keretezése is előrevetíti, a meseszövéséhez nemcsak néhány fonalat használ, és abban sem lehetünk biztosak, hogy olyan könnyen képesek leszünk átlátni majd az összefüggéseket, mint a negyedikes főhős, Muhi Andris.
-
Berényi Klára
Maszk Nélkül
A "Maszk nem takarta már" című Nemes Nagy Ágnes képeskönyvről.
Elegáns és visszafogott ez az üvegzöldszínnel keretezett jubileumi képeskönyv. Elegáns és visszafogott a kiadvány borítóképén látható, elmerengő 31 éves költőnő is. A kép az irodalmi fotóiról ismert, többek között a Babits családot is fotografáló Wachter Klára műve, aki a Szárazvillám kötet nagyon szép, ikonikussá vált portréját is készítette.
-
Berényi Klára
Bolond a káván
Káván ülök, utakról álmodom, te messze jársz, nekem muszáj, bolond, maradnom, a kútnak más őre nincs.