A rokokó-barokk-reneszánsz jelenbe absztrahálása. – Hogyan, miként? – Itt ne áttétes mixtúrákat, sem pedig különféle másolat-módosulások sorozatait, részlet-felnagyításait gondoljuk magunk elé (a vetítővászonra), inkább új lehetőségek képzelet-tárházai felé tekintsünk, az alapokat és a távlatokat folyamatosan (oda-vissza) csiszolva…

Az experimentális megközelítések speciális tárgyi szituációkra koncentrálnak. Alkotói kísérlet: a föld csontjai és az Ásító inas találkozása! Struktúra-szervezés fonalán haladva: történeti, formai, felületi kérdések merülnek (fel). Roncsolt színek, kimarások az anyagból, fázisok állapotait is rögzítve…

Örmény gyöngyike a kék csenkesz bozontjába mártja finom bogyóit, törpe bangita recéshagymájú hölgylevélhez közelít, izsóp ellepi kankalint, őszi sisakvirág ajánlja magát kopasz szilkesarknak, barátcserje, borbolya, meténg, tű-tuja és tövisfurulya: mind az indás csatavirágot ostromolják, macskamenta táskavirággal, borzaskata kékszakállal hál, bojtocska és családja beleszédül a csodás golgotavirág aurájába…

Később, a Zupenčičeva és a Búvármúzeum metszésében, a Retrograf ’80-as Music Bar sikátor-teraszán is megpihen a társaság. Milurit Pan és Maja Ženska is ott alapoznak, ó, a kortalan, só-bor-szesz faragta páros! A visszatérő Zorpia évek óta szemléli őket…

A hölgyek, leányok egykoron: egy-egy durva kifejezéstől, netán kisebb incidenstől is elájultak… Később: sikító frász tört ki rajtuk. Manapság pedig: „agyfaszt” (javítva: „elmepéniszt”) kapnak! A mindennapi köznyelv (trágár-trend) folyamatos romlását éltük, éljük meg. Az „ön-kifejezés” mélységekbe süllyedését (ön-lefejezését) érzékeljük, ami a folyamatos jelen (egyik) felszíne… (Ny)elvi sekélyek krízise!

Korai hírek! Ismeretlen, szemérmetlen személyek, éjszakáról mára virradóra a Bazilika főbejáratára e szavakat fújták fel, mégpedig embernagyságú betűkkel, rózsaszínű, fluoreszkáló spray-vel: Puncius Pinatus! – Az agyház tehetetlen! A trendőrség ismeretlen elkövető(k) ellen tesz elfelejtést…

Zordulásai visszatérő rohamokban törtek reá… Egy vörösbegy fej nélküli éneke zavarta meg éppen, amott pedig jégkék madárfej külön-szakadt csőre hasogatta a vakító juharfa kérgeit… A bársonyosan sötétlő emberfej-odúból hártya-kéklően áttetsző mutatóujjak hullottak az ébenre-szenesedett pázsitra… Szimultán(ban) pedig: egy belső délibábra terített sötét leplet egy égi szándék…

Üdv-receptek (hajlandóknak)! Krisztológiai krakk, puritán gebasz, gnóm grimasz, vegán viagra, fiktív lincs és eltűnt kilincs (ami nincs), hermeneutika és hermineutika (Hermina néni főzés közben Kierkegaard-t idézi…), sőt: hermetikus herpesz, majd gnózis-dózis: gondtalan fricskákkal és éneklő talicskákkal…

A halál nem az emlékezet elvesztése, hanem éppen annak apoteózisa. A fény apoteózisa… – elmélkedik Edmond Jabés, hozzám pedig ismét az Árnyékok beszélnek… Amit életlen(ség)nek véltél – suttogja Reb Sia –, az épp ellenkezőleg: a legnagyobb életerő. Aki bolondul az írásért, arról álmodik, hogy árnyék lesz, mert hitvestársul fogadhatja a vizet. Ebből az egyesülésből születnek a könyvek…

Tér-tér-tér, elnyelt tér, elmerült tér(d), kristályos folyadékkal átitatott tér(d)! Tééér(d)! Távozzatok: hernyók, kígyók, térd-foglalók, vizenyősen fertőző démonok! Távozzatok: molekulárisan szorongó-osztódó, tépelődő-feszítő, fájdalom-tudatokat gerjesztő gyulladás-halmazok! Táááv-ozz-a-tok!

Fél-éberség. A leíró egy óriási csoda-tavat örökölt. 313 búvár segített a víz alatti város építésében… Megannyi réteges ónix, füstkvarc és akvamarin függőkert, tintakékes, opálos folyosó-rendszer hullámozott szabálytalanul…

Halasztás. Halasztja, halasztják, halasztom… Jó Anyámat, előtte pedig csodás Kutyámat… Tovább halasztani már nem lehet…

Jelenés. Fénnyel festett velocipéden egy hatalmas kenguru közeledett, vidáman tekert… Erszényéből Mimi kutyám bukkant elő, kristály-kehelyből habzó nektárt lefetyelt, pofaszőrét jóízűen megnyalta – s reám kacsintott…

Igen, mi is akkoriban találkozhattunk (1996-1999 között), a Metafor(m)ák és Árnyék(világ)ok alakváltozó, bizsergő helyszínein (túl a Fekete Lyukon, az FMK-n, túl a Tilos az Á-n), például a hajnali Calgary Antik Drink Bár-ból (kis pihenővel) át a Bambiba, majd célirányosan – a Bástyán át – a Mátra Borozóba (Tandori egyik, egykori törzshelyére) haladva, ahol gyomorkeserűk oldódtak (hova)tovább Viceházmesterek és Krúdy-dózisok társaságában…

„A szomszéd banánhal” és gin-szakértő Bunuel találkozása a menazsériával: a tudat-tágító fellépéseknél használt (belső-cirkuszi) állatsereggel. Ó, korbácsolt provokáció!

A dráma: nem dráma (és, ha tudjuk, úgy jól is van ez, mert a játékra koncentrálunk), hiszen a könyv sem (csak) könyv, a látszat sem látszat, a tények sem (csak) tények… A fogalmak pedig nem léteznek (önmagukban), a lények sem úgy; és az ember sem (mindig) ember, a definíció inkább az „emberkedő”… A világ nem világ(i): minden egy kicsit egyszerűbb, minden egy kicsit bonyolultabb (és fordítva – és végtelenítve)…

„Gazella” mű-iszik, mű-telefonál; fésű és parfüm, falra szögelt fekete ruha (szerintem fölösleges kellékek) a lokál-boldog(talan)ság félhomályában. – Majd „váratlanul”: egy véletlen hajkefe tüskéi mozdulatlanul szúródnak a bal mell ezüstvirág-hímzés netovább-mintájába.

A melankóliával járó őrület gyógyítható a fecske gyomrában található
lazúrkő tisztaruhába csavarásával s annak a jobb karhoz való kötözésével.
De a nyakba akasztott gránátkő (vagy jáspis, topáz) is segíthet,
mely szemben áll a szaturnikus ólommal, türkizzel, mágnessel…

„A szerző páratlan műveltséggel sző, fest, olvaszt és szilárdít, robbant, ha kell, és jól érzi magát ebben a tág játéktérben, a hullámzó idők, absztrakciók, szubatomi ritmusok és meta-mozdulatok közt. A zene néha zajjá válik, pihenünk, majd újra táncolni támad kedvünk.” – Nagy Zopán Felhő regénye Rimóczi László olvasatában.

Az ismeretlentől (itt a haláltól) azért félünk, mert nem ismerjük magunkat sem. Így történhetik meg a folyamatos játék. De hát tétlenül sem ülhetünk, igaz-e? Imádjuk ezt tenni. Imádjuk a félemlítőt, imádjuk a rémülőt, a rémültetőt, imádjuk bizony, miközben azt is sejtjük (vagy tudjuk), hogy mindez: ismeretlen önmagunk…