Jelige: Báró

 

Itt szült anyád, itt tanított a szóra,
Itt ejtett érted féltő könnyeket,
Itt tetted meg első lépésedet,
Itt hulljon föld a lezárt koporsódra!

 

 

 

 

 

 

FOGADJATOK BE
                                                            

(szonettkoszorú)

 

Imára kulcsolom két kezem szépen,
Mindenhatómnak úgy fohászkodom,
Hogy sose legyen rosszabb holnapom,
De most múltjaimban jár az emlékem.

Sok – sok megkönnyezett napom és évem,
Ti elfeledett bájos hónapok,
Több emlékezést, hogyha szólhatok,
És, ha megtehetem, szorongva kérem!

Ifjúságom tüzénél megmelegszem.
Amíg mellette ülök, nem öregszem,
Bizsergés járja át a lelkemet,

Mert ennél többet kapni nem lehet
És ameddig csak mozdulni tudok,
Tündéri falum feléd fordulok!

 

                        2.                            

Tündéri falum feléd fordulok!
Te légy az éjszakáim kísérője,
Gyerekkori csodák hű őrködője!
Nagy alázattal hódolód vagyok.

Úgy kellenek a szép gondolatok,
Miként az álmaink megteremtője.
Legyenek emlékeim szóvivője,
Mert nélkülük álmodni sem tudok.

Bejárják gyerekkorom zeg-zugát
Zöld erdőkön és lankásokon át.
Velük csorog a felduzzadt patak,

Fodrai valós mesét hordanak.
Csak egy van, amit ma is fájlalok,
Lakóid ritkán voltak boldogok!

                          

 

    

               
                      3.                                        

Lakóid ritkán voltak boldogok
Drága falum, de nem volt hasztalan.
Talán életük volt vigasztalan,
Mindegyik éjjel-nappal dolgozott.

Eredménye életet hordozott!
Kezük munkája sem volt céltalan.
Erőfeszítésük malaszttalan,
Nehéz sorsuk reménnyel foldozott!

Fénylő szemükben jártak csillagok.
Az a sok könnycsepp ma is ott ragyog,
Ahol mosolynak lenne csak helye!

Komisz világ édes anyateje
Engem tápláltál, s most ér a szégyen!
Mi okból tehettél kivételt vélem?

 

                        4.       

Mi okból tehettél kivételt vélem?
De önző vagyok, és boldog nagyon.
Emlékemben e hatalmas vagyon
Kísérjen végig utamon, ha érdem!

Emlődre tapadva buzog a vérem
Remélem, hogy nem vakvágányokon!
Talán képzelem, vagy csak álmodom?
Félelemmel tör rám borús sejtésem.

Magasztos dalom nekik dalolom.
Ha van a földön elhagyott halom,
Ne rejtőzzenek, álljanak előre,

Legyenek biztosítékaink őre!
Drága, imádott, én falusi népem!
Ők voltak mindenkori példaképem.

 

                        5.

Ők voltak mindenkori példaképem,
Zord életek osztályrészesei
Voltak és mostohatestvérei,
De arcukon ne égjen soha szégyen!

Az élet edzette őket a réten,
Rajtuk kellene már segíteni!
Hogy mindent tudjanak felejteni,
Átbukdácsolva sok ezernyi vészen.

Falumnak hálátlan teher a bére
És ezer átok is hull a fejére,
Bár glóriának lenne ott helye!

Áldja meg őket a föld szelleme!
Ameddig élek rájuk gondolok,
Gyakran még ma is róluk álmodok.

 

                        6.

Gyakran még ma is róluk álmodok.
Bárcsak lennének ők csillag az égen,
Hogy mindenki utat leljen a fényben!
Lehetnének az igaz dalnokok.

Ekéik nyomán zsíros föld forog,
Jól pengő kaszájuk surran a réten,
Puha kenyerükből falhat a tétlen.
Vetéseiken fagyos szél morog.

Az elvetett mag belőlük csíráz,
Nemes szándékuk soha nem hibáz.
Ők az élet nagy nemzedékei,

Földjeik elkötelezettjei.
Kívánom, hogy legyenek boldogok!
Talán nem hiába fohászkodok.

 

                        7.

Talán nem hiába fohászkodok.
Legyenek tisztelettel körbefonva,
Ne kelljen mellékutakon osonva
Botladozni, mint aki kódorog!

Áldott szívükben nemes vér csorog,
A világ pulzusába behatolva,
Vadonokba és felhőkarcolókba.
Részei annak, ki él és mozog.

Falumnak miért nincs elismerése?
Mért mindig őket küldi hóhérkézre
Méltatlanul a pazarló világ,

Mikor én lennék, ki többször kihág?
Bocsásd meg minden nagy és apró vétkem!
Fogadd be egykoron majd az emlékem!

 

                        8.

Fogadd be egykoron majd az emlékem
Még akkor is, ha méltatlan vagyok!
Kicsik is vétnek, nemcsak a nagyok,
És hullott reád is sok verejtékem!

Hűs fáid alá, ha pihenni tértem,
Illatos, buja akácfasorok
Mentén, ahol az apró bokrosok
Sóhajtozásait hallani véltem.

Falusi ünnepek, hétköznapok.
Ma is ajándék, mit tőled kapok!
Elég, ha látom kedves népedet,

Könnyeket csal ki az emlékezet.
Ők nem a könnyű megváltásra vártak,
Őseid istenekkel cimboráltak!

 

                        9.

Őseid istenekkel cimboráltak!
Mert éreztek a munkához jogot,
Nem nyavalyogtak, mikor sok jutott,
Szájtátva sült galambra sose vártak.

Népeid tették, amit rátestáltak!
Csendben viseltek szitkot és botot,
Nem tagadtak meg holmi robotot.
Nagy messzeségekbe sohase jártak.

Kiket a sors csak munkával ámított,
Már az is nagy távolságnak számított,
Netán eljutottak az utcavégre.

Nem magasztalták fel őket az égre,
Minden kis bűnüket fejükhöz vágtak,
Akiket életükön át csodáltak.

 

                        10.

Akiket életükön át csodáltak,
Talán irigyelték, hogy túl merész
Legszebb gondolatuk, mely naprakész?
Falumra kígyót, békát kiabáltak

A tűrőképesség határán jártak,
Ahol már nem számít a józan ész.
Vagy csitul haragjuk és ködbe vész
Minden szép reményük, amire vágytak.

Reménytelenségben nem lehet élni!
A józanságot kéne felcserélni
Oroszlán-szívre és hiéna-szájra!

Legyen bő termés a hosszú aszályra!
Ne legyen kétsége már senkinek,
Mágusai voltak mindenkinek!

 

                        11.

Mágusai voltak mindenkinek,
Humuszba ágyazott ősi elem,
Kiken átgázolt a történelem.
Izzó vastrónon megedzett szívek.

Buja határok róluk zengenek.
Legyen övék érdem és győzelem!
Lelkükben ne maradjon félelem,
Cserezzék őket baráti szelek,

Ami átpásztáz a búzamezőkön,
Porfellegeket űz a szántóföldön,
Langyos esőt szitál a fellegekből,

Legigazabb mesét a kék egekből.
Faluhelyeken hallani ilyet.
Feketeföldből fehér kenyeret!

 

                        12.

Feketeföldből fehér kenyeret?
Csak ember képes ilyen mágiára,
Mikor a természet ölét kitárja.
Az életnek nyújt baráti kezet.

Elbűvöli a szőlőskerteket,
Gondosan ügyel a domb oldalára,
Vagy penészes pincék ódonfalára
És megédesít fürtöt, szemeket.

Búfelejtő borokkal ünnepelnek,
Borba fojtanak minden bút, keservet,
Víg dalaik is velük pityókáznak.

Ti vagytok fő-pillérei e váznak!
Sajgó szívemben mély barázdát hagytok,
A leghatalmasabbak is ti vagytok!

 

                        13.

A leghatalmasabbak is ti vagytok!
Lábatok nyomán arany rög gurul,
Élet sarjad, a hurok meglazul.
Már minden időkre velem maradtok!

Aranyfényben izzó napjaim vagytok,
Még a csoda is tőletek tanul,
Ha okítjátok is, bár szótlanul.
Bús sanyarú nép, aranyat arattok!

Lennék én örökös marokszedőtök,
Nagy, bútermő szívet melengetőtök,
Hogy derűs legyen sápadt arcotok

És diadalmas kemény harcotok.
A lelkem mélyén mindeneim vagytok!
Ti életadó, áldott, jó parasztok!

   

 

                        14.

Ti életadó, áldott, jó parasztok
Nincs még a földnek olyan tengere,
Amelyik ne rólatok zengene,
Népek tengerének szívei vagytok!

Vádolnak, hogy nem a korral haladtok,
De az vajon kinek az érdeme?
Vádak helyett már tenni kellene,
Mert kisemmizettek addig maradtok!

Veletek ébredjen a kikelet,
Mindenhol tiszteljenek titeket!
Ha csitulnak a megvadult kedélyek,

Majd akkor születnek igaz remények!
Ha már vidám lesz az én drága népem,
Imára kulcsolom két kezem szépen!

 

                        15.
                 

             (mesterszonett)

Imára kulcsolom két kezem szépen,
Tündéri falum, feléd fordulok!
Lakóid ritkán voltak boldogok,
Mi okból tehettél kivételt vélem?

Ők voltak mindenkori példaképem!
Gyakran még ma is róluk álmodok.
Talán nem hiába fohászkodok,
Fogadd be egykoron majd az emlékem!

Őseid istenekkel cimboráltak,
Akiket életükön át csodáltak.
Mágusai voltak mindenkinek.

Feketeföldből fehér kenyeret?
A leghatalmasabbak is ti vagytok!
Ti életadó, áldott, jó parasztok!

 

 

 

ÚJ LILLÁK

 

Futókaland e földi életünk.
Mi más világból átrándult egyed
Sietve lépünk, hogy jusson idő
Elérni minden jót, amit lehet!

 

Kalandra fel! - hát induljon a perc
Órákon és több évtizeden át.
Megállni, várni?  Bűn nem élni ki
Csakúgy a nappalt, mint az éjszakát!

 

Veszíthet az, ki lomha terveket
Rakosgat napról-napra szüntelen.
Időbe zárt bolond, aki ezért
Nem ússza meg a vétkét bűntelen!

 

De mégis csendre int a józan ész,
Nem futhat el velünk a nagyvilág!
Új Lilla hív és újra Anna szól,
És újra lesznek újabb Júliák!

 

Ne is keresd, a vers majd rád talál,
Csak tárd ki szíved legmélyebb zugát,
Ahol a szép a jóval összefér,
Bennünk lakik, belőlünk ölt ruhát!

 

Nekünk játszik és velünk is szeret,
Velünk virrasztja át az éjszakát,
Velünk csodálja meg a kék eget,
Nekünk tár ki egy végtelen határt.

 

 

 

ÚJÉV KÜSZÖBÉN

 

Ha fogadalmad magával ragad,
Ne minden áron a könnyűt keresd!
Legyen a jó a példa, azt kövesd!
Maradj magyar, és ne szégyelld magad!

 

Itt szült anyád, itt tanított a szóra,
Itt ejtett érted féltő könnyeket,
Itt tetted meg első lépésedet,
Itt hulljon föld a lezárt koporsódra!

 

Lehetsz magyar, román, olasz, vagy német,
Szülőfőlded mégis csak egy akad!
Akárhol élj, nem változik a véred!

 

De úgy lehetsz igazán boldog ember,
Válasszon el hazádtól bár a tenger,
Ha a szíved örökre hű marad!