Diana szerint igen, de hát Diana az erdők szelleme, különben a mi estünkben (ebben a földi létben), egy hús-vér fiú, zenész, több hangszeren játszik, saját számokat, szövegekkel, és múltját nézve ős punk – egyébként egy jóságos, különös figura, egy örök fiú, mint már mondtam, aki felmegy, felkerékpározik a hegyekbe (természetes közegébe gitárjával, és a fáknak, lényeknek játszik,… de most nem róla beszélünk.

Remete a Remete-szurdokban

Igen van olyan, hogy valaki a legjobb szándéka ellenére sem tudja sorsát megváltoztatni.
De ki akarná beleélni magát, vagy akár csak elképzelni is, hogy milyen lehet az árvaházban felnőni, azután kilökődni az ÉLET-be, jónak lenni, a semmi ágán létezni, és itt most ez igazi képzavar, lavírozni minden és család nélkül, meghúzódni, meghunyászkodni, összemenni, kis helyet elfoglalni, a világban, tűrni, mégis mosolyogni, örülni a legkevesebb kedvességnek, emberi szónak, jónak, a természetnek, akárcsak megnyilvánulni, beszélgetni is, emberi tartással…

Ki tudja mi, kik, milyen tragédia húzódik meg egy ilyen sors mögött?
Pedig őt is anya szülte – és rögtön csalódnia kellett –
Mégsem fogadta be család – ha volt is – lehet, hogy eltitkolt kapcsolat, eltitkolt magzata, vagy talán nagy szegénység, lehet, hogy szégyen – szégyen – szégyen? –
De mi lehet abban szégyen, ha megszületik egy gyermek?!?
Jó, hogy a Remete-szurdoknak van remetéje?!
Diana szerint igen, de hát Diana az erdők szelleme, különben a mi estünkben (ebben a földi létben), egy hús-vér fiú, zenész, több hangszeren játszik, saját számokat, szövegekkel, és múltját nézve ős punk – egyébként egy jóságos, különös figura, egy örök fiú, mint már mondtam, aki felmegy, felkerékpározik a hegyekbe (természetes közegébe gitárjával, és a fáknak, lényeknek játszik,… de most nem róla beszélünk.
Mondtam, Ő is mondta hogy jó, hogy a szurdoknak van remetéje.

Ott, ahol az ágak a magasba kúsznak, ott, ahol a gyenge törzsek összeborulnak, mégis egyesek kidőlnek, pedig milyen szervezett rendben állnak egymásra utaltságukban
össze kapaszkodva, egymásba simulva, összecsavarodva, még téli kopárságukban is pőrén megmutatkoznak az egymás mellé rendeltetés tudását birtokolva. Mennyi viszony, ahogy egymásra dőlnek, vagy éppen egyik a másik fölé magasodik, vagy beborítja, mintegy uralja azt, elzárva a fényt felőle így megnehezítve létezését.
Mennyi energia!
Mi a fáknak ez a titkos rendje, mi ez a szerveződés?
Titkok tudói.
Ott ahol őzgida fut át hirtelen mögötted a csapáson, ott ahol  megáradhat az Ördögárok patak, szállítva, felvállalva a környék feleslegét, hordalékát, ott hol még mindig sok hóvirág nyílik, ott ahol titokban motorosok gyakorlatoznak, ott, ahonnan időnként kísérteties vonítás, bőgés hallatszik…
Ott, ahol nagyon magasba kell szárnyalni pillantásodnak a kékség után, ott, ahol különleges madarak csivitelése koncertté szerveződik.
Ott él egy remete, a kor remetéje.
Igen ott léteznek olyan lények, embernek vélik magukat,  akik még ebben a létezésében is meggyalázzák, megcsúfolják akitől olyan könnyű mindent elvenni, ez a minden szinte semmi, az ő túlélésének, megmaradásának eszközei, akinek semmije sincsen.
Igen van a Remete-szurdoknak több barlangja, s az egyiknek van lakója, nem szelleme, de csak azért, mert ő sohasem ismerhette, az „Édes otthon” melegét – a család oltalmát. Igen, van akinek az  fáj, akit az zavar, hogy ő kialakított magának egy létezési formát, ahol működik, mos, főz, vizet hord, tereget, begyűjtött tárgyaival gondosan bánik, megpróbálja rendben tartani magát, intim dolgait végzi. De hol végzi a lelkieket? Igen, van akiket  irritál ez a létezési forma. Igen ez valóban zavarba ejtő.
Különben a szomszédos régi és új házak lakóinak, és akik idejárnak dolgozni az építkezésekre, gondosan köszön, érdeklődik hogylétük  felöl, mindezt, lehetősége szerint méltósággal.

És akkor jönnek akik feldúlják ezt a teret, tárgyait ledobálják, edényeit elhajigálják, az erdő csendjét, fémtárgyak koppanása, csörömpölő gurulása zavarja meg.
Ők, úgy gondolják, hogy megtehetik, mert ők biztonságban hiszik magukat, nekik van zárható ajtajuk, őket nem érheti bántódás. Szerencse is, hogy nincs „ott”hon, hiszen, ha ott lenne, még talán meg is vernék – úgyis védtelen – joga semmi – egy homeless – egy senki –

Azóta eltelt egy kis idő a tavasz tobzódik a zöldben, és a remetének el kellett hagynia helyét, mert felgyújtották mindenét.