(Ezt én már a Palival is beszéltem, az exbarátommal, ezt a kísértés dolgot. Exbarát, ez meg milyen egy szó, na mindegy. Aki, mikor átölelt végre (!), megkérdezte, hogy azért, ugye Robert Redford ajánlatán te is elgondolkodtál? „Hovagondolsz!” Közben pedig de. Csak hülye leszek elárulni. Mert azért a Demimúron látszik az, hogy élvezte. Akár milyen szemét is a pasi, hogy azt mondja: „Semmi olyan nem fog történni, amit nem akarna.” Ja. Persze. Elgondolkodtam egy kicsit. Mert én még ráadásul tényleg nem akartam. Vagy inkább nem akartam annyira, vagy nem azt. Jó, a végét már most is elárulhatom, nem azért kell olvasni, igen, lesz szex is, de ó, kérem szépen, hova jutnánk, ha mindenki csak számolgatná, hogy ezer és még egy…

Medvetánc

(novellafüz.)

I.
Van egy Medvém. Tud észtül. Két pulóvere van. Egy kinyúlt cérna, és egy plüss. Ott tévesztettem el először, kevertem össze a leosztást, mikor a vállamra került az a medvebunda. (Persze, hogy nem úgy medve, persze.) Akkor kaptam vérszemet, azt hittem vadász leszek egy összeszokott kis dichotómiában. Megéreztem a Medve-szagot, a szőrt a számban: ösztönök. Ígyletteménösztönömshajlamomellenére… Nem úgy lett – de csak szépen sorjában.
(Ezt én már a Palival is beszéltem, az exbarátommal, ezt a kísértés dolgot. Exbarát, ez meg milyen egy szó, na mindegy. Aki, mikor átölelt végre (!), megkérdezte, hogy azért, ugye Robert Redford ajánlatán te is elgondolkodtál? „Hovagondolsz!” Közben pedig de. Csak hülye leszek elárulni. Mert azért a Demimúron látszik az, hogy élvezte. Akár milyen szemét is a pasi, hogy azt mondja: „Semmi olyan nem fog történni, amit nem akarna.” Ja. Persze. Elgondolkodtam egy kicsit. Mert én még ráadásul tényleg nem akartam. Vagy inkább nem akartam annyira, vagy nem azt. Jó, a végét már most is elárulhatom, nem azért kell olvasni, igen, lesz szex is, de ó, kérem szépen, hova jutnánk, ha mindenki csak számolgatná, hogy ezer és még egy…
Nem tudni, hogy mikortól került a gondolataim közé, hogy megcsókolnék egy medvét. Mindig is taszított, ami ennyire szőrös és kövér. Ez a szájbaniság viszont valahogy nem ment ki a fejemből. Leginkább az izgatott, hogy nem tudtam elképzelni. A medvét csókolózni. Próbálgatod ilyenkor, hogy milyen lehet mikor egy medve csókol. Először szép apránként, mondjuk, hogy gyorsul a lélegzete. Á, nem. Nem megy. Ruha nélkül…, így sem. Milyen, mikor ő egy nő fölé hajol. Elképzelhetetlen. Hasonló intim mozgások: kizárt. Valahogy, lepattant, visszaverődött a fantáziám.
A medvék sóhajtással jelzik, hogy ösztöneik a természet rendje szerint működnek, élnek és jól vannak. Máskülönben semmi sem leolvasható róluk. Ezért van az, hogy kevés ember lássa meg a medvét, jut el a medvéig, nyeri el a medvét, változik el a medve természete szerint.

***

Talán onnan kellene kezdeni, hogy ravasz ez az én medvém, ez a nagy általános. Például író vagy tanár vagy politikus. Trükközik. Számítgat, hogy mivel ér el többet nálam. Ebből kifolyólag hisztizni, sőt megsértődni is képes. Vagy szeméremsértő, oltárian lapos és trágár célozgatásokat tenni. Vagy azt írni, hogyaszongya: szeret. Mert ezek mindenre képesek! Ezekre így együtt. Tisztára ugyan az, mint a Hoolywoodi filmeken. Jön a zene, és sírsz. Muszáj sírnod, hiába tudod, hogy most, na most fog jönni, „ez engem nem ver át, én ezt kikerülöm, én ennél háromszor több diploma, érzelmi intelligencia” (állítólag olyan nincs is), és mégis muszáj volt berohanni oda, ahol a Medve eddz, rögtön látni, szimatolni, hiába tudtam, hogy ez most részéről a trükk, a csel, a taktika.
Én soha nem láttam angyalt, sem ufót, sem egymilliomodik vásárlót. Ha láttam volna, már nem élnék, vagy csak nagyon félve. De, mert nem láttam, nyugodtan elmesélhetem. Hogy láttam ufót, prófétát. Mondjuk bajuszos szűzzel tényleg találkoztam. A titkolózás egyébként is olyan távol van tőlem, mint Karafiáthtól a dívaság. Úgyhogy, ha látok valami ilyesmit, már mondom is!

    Látok egy medvét.
***

Hogy én hogy tisztelem a medvéket! A medvéket, a politikusokat, de főleg a németül, észtül és héberül író medvéket, és persze a matematika professzorokat, akár héberek, akár nem. A héberek amúgy is tisztelni valók. Én például szeretkezés közben is magázom őket. A politikusokat. Szépen odaadom magam, szőröstül-bőröstül, ebben nincs hiba, de azért a politikus, az igenis köztisztviselő! De vissza a medvémhez.

Med!
Azt érzem, hogy vársz, és semmi másra nem tudok gondolni. Miközben a kis teológussal beszélgetek, addig is téged csókolgatlak a szemem mögött. Képes volnék egész életemben téged szolgálni még így is, hogy nejlonzacskóba csomagoltad az ajándékom. Döntöttem. Csak akkor akarlak látni, amikor már nem muszáj. Kis veréb vagyok én ahhoz, hogy kísérletezz: mit bír, mit nem bír. Ellapulok a medvetalp alatt. Oldj el rendesen, szeretni foglak ezért is!

Nyögdécsel, nyüszög, nyikorog a hangszalagja, ahogy a fojtott, forró levegőt préseli, ájuldoz minden pillanatban meghalni kész, kis tetemként összerogyni, fölrezzenni, újra szipogni. Pheg, csak piheg. Fülbe bugyborékol, telefonba búg, mint rossz szubrett a tv-csatornákból zizeg, a rádióból susog, liheg. Gerjdnek a mobilvonalak tatattadz-tatattadz-tatattadz. Elejti a tárgyakat, csak a közvetítőket őrzi féltékenyen, cirógatja a kijelzőt, rágja a zsinórokat, tapicskolja a képernyőt, bekapja a saját kézfejét, körbenyálazza ugyanazt a gondolatot: még!
Meg van a téli villamos. Ez olyan vasvilág a rend, vagy másvalakivel mondva vasáltalános. Zötyög, akadozik, de rendületlen. Csikorgunk a délelőtti fény felé. A kocsi belsejében pedig mindenki füle hallatára… Figyelem emberek: TÖRTÉNET!!! Persze, hiába hallják. Csak nekem szalad a szívemig. Nekem szánták. Készül? Igen. Ennyit hallottak akkor. Egy medve talpig aranyban. Glóriásan a massza közepén, szőrösen és sürgetőleg. A túloldalon már a lehetetlen kezdődik. Ezer pillanat belegondolni, ráeszmélni, hogy itt vagyok. Ez a medve, ez meg én; és ez az én pont ezt csinálja azzal, aki a medve, aki tud észtül és akinek két pulóvere van.
Kicsit úgy vagyok neki, mint egy kiállítás. Nem vesz birtokba, csak kíváncsiskodik, kukucskál. Teszteli a mellbimbók működését, bekandikál a szeméremajkak mögé. Egy helyen megsimítja a bőrt, felméri rugalmasságát, kitapintja selymességét. Lapoz. Belelefetyel a köldökömbe. Eszébe jut: hüvelykével nyálmintát vesz a számból, vagy fordítva. S nemverikkiaszobábóldehogyverik. Egyszóval semmi alaposság. A svédasztalról is össze-vissza szedegetett, összehabzsolt mindent. Láttam, és aggódva kísértem a mozdulatait, milyen mohó, milyen egy kiszolgáltatott éhes, éhes Szegény…
***

Mi volt a legszebb? Amikor a medve háton fekve hahotázott, hullámzott a hasa, mint az ünnepi kocsonya, ringott akár az építőtábori hatalmas adag eperíz. A tenyerem pedig, kis lepe, ott pihent a közepén.