A zöld gomb - Vasárnapi levelek II/19.

Az ember legkülönösebb varázstárgyainak birtokába sokszor egészen különös-, máskor meg tökéletesen véletlen módon jut hozzá. Így-valahogy került hozzám a fiumei iránytű, a balinéz tőr, vagy a délalföldi tilinkó. A minap azonban egyszerűségével és tekintve különleges képességeit mindent felülmúlva jelent meg életemben a zöld gomb.
Régóta szeretnék hanyagul elegáns zakóban, finom ingben, sőt talán még nyakkendőben is járni, ahogy azt ifjú és csak kissé bohém költőhöz illik, ám nagyon nehéz megtalálnom a megfelelő ruhadarabokat, tekintve, hogy keresésükre se fordítok túl nagy energiát. Úgy képzelem életemet a távoli jövőben, hogy két hajóládával fogok ismeretlen városok között utazni, az egyikben elmaradhatatlan útikönyvtáram lesz, a másikban hanyagul elegáns ruháim különböző alkalmakhoz, úgy mint reggeli sütkérezés a lugasban, délelőtti séta a ligetben, ebéd egy őszinte családnál, szieszta utáni rosé-fröccs olajbogyóval a tengerparti kávéház teraszán, délutáni teázás gazdag delnőknél, esti találka néhány igaz baráttal, s szerelmes összebújás vidéki házam melegében. Ezekhez-mindhez más zakót, inget, nyakkendőt képzelek, sőt más közlekedési eszközöket, a kerékpártól a vitorlázóernyőig. Mert az életet kissé olyannak képzelem, mint az irodalmat: kalandnak és szerelemnek, s nem bánt, ha mások ezért kinevetnek. Szeretem a nevető embereket, még akkor is, ha nincs stílusuk.
A zöld gomb volt alighanem e ruhatárnak, mely ezen életmód nélkülözhetetlen kelléke lett – első darabja. A zöld gomb, ez a kicsi, ez a vacak, azonban többet ér, mint az egész jól és igényesen kiválogatott költői szett.
Az egész azzal kezdődött, hogy kis barátnémnak, Virágnak vettem rokolyát, mert szeretem a szoknyákat nagyon, amit Peró barátom, a keménykalapok és megfejthetetlen térkonstrukciók mágusa – egyesek szerint, Tolkien meséjéből merítve, a szegedi Szürke Gandalf – segített kiválasztani. Ha már ott voltunk találtam pár zakót is. Az egyik igen passzolt ábrándos hajóládám képzelt tárházába, rögtön bele is szerettem. Megvettem, ám a három gomb közül a középső hiányzott. Ennek hála, tudtam árából alkudni, de új gombot nem adtak, hanem elküldtek a gombboltba. Szürke Peró rátette vállamra kezét és azt mondta: „Frodókám, egyedül kell megtenned az utat Mordor földjére…” 
A Napvárosban már hét esztendeje figyelem ezt a kicsiny boltocskát, mely semmi mással nem foglalkozik a felirat szerint, csak gombocskák ezrét árulja, s ebből – tekintve a felirat stílusát – már igen régóta működik. Talán még az óidőkből maradt fönn, midőn gombokat varrtak szeretőjüknek a széplányok vasalt ingeikre, míg az ifjak az ablakba szívták a Chesterfield cigarettát, s hagyták had dőljön atlétás felsőtestükre az aranyló napsugár, s midőn ahhoz a mondathoz értek, hogy bevonulnak, mert a haza ezt kívánja, a kisleány megbökte gombot felvarró tűjével ujjbegyét, s rózsás vércsöppje a frontig kísérte a fehér ingen szeretőjét.
Ebből a kisboltból tehát csupa-csupa olyan gomb került ki, melyek bejárták a világot, tanúi voltak történelemnek és sorsnak, egymás mellett haladtak el, s csöndes szövetségben fogtak össze inget, kabátot, nadrágot. Még a cipzárok ipari és tépőzárak űrkorszaka sem fogott ki rajtuk! Az emberek rendíthetetlenül hallgatnak zenét, olvasnak verset, bicikliznek, fagylaltoznak, és gombolkoznak, mert ezekben mind van valami az őszinte életből.
Ezzel a lelkesedéssel léptem be a gombboltba, ahol a pultos Mariskájával tárgyalt meg valami elmaradhatatlan és igen érdekes ügyet, mely éppen városunkban terjed, mint a napfény a pirkadatban, mert a nők fénysebességgel képesek pletykálni. Midőn beléptem éreztem, hogy a gomb-szakértől szemével mérnek végig. Rögtön látják rajtam zakóm, melynek középső gombja hiányzik, s mindent tudnak rólam. Mindent, hogy negyvenkettő és feles a lábam, hogy mit álmodtam tegnap, hogy mennyi pénz van a zsebembe, hogy pár perce jutottam hozzá egy felvágatlan 1917-es Békássy kötethez, hogy ennek őszintén örülök, hogy rokolyát vettem a babámnak, hogy Peró mágikus védelme leng körbe, hogy nehéz idők után vagyok, s nagy kalandok előtt. Mindezt a középső gombom hiányából állapították meg, s ekkor még egy szót se szóltam.
Ujjammal éppen saját középpontomra böktem, s mondtam „Kezitcsókolom, egy gombot szeretnék ide. Egy gombot, kérem szépen, de ha lehet nem ugyanolyat, mint a másik kettő, azok ugye szürkék…” – teljes megdöbbenéssel hallgattak, s perceknek kellett eltelnie, mire magához térvén kérdést tudott az eladó intézni hozzám: „Hát milyet?” – „Kérem, én egy zöld gombot szeretnék.”
Láttam, hogy teljes a megdöbbenés. „Nézze…” – és a hölgy hátranyúlt a gombmilliárdokat rejtő fiókok felé. Igen, gondoltam, ez a nő milliárdos, legalábbis gombban, s e gombok láthatatlan sors-univerzuma millió begombolkozó ember világát köti össze a múltban és jelenben és lehetséges jövőkben, s lőn, most kitárulnak előttem a rejtett fiókok, mert láthatólag valami számára aggasztót kértem, oly ideges lett. „Nézze… uram, a zakógombok ilyenek… férfigombba nincs zöld, csak nőibe!” – „Miért… vannak férfigombok és nőigombok?” – kérdeztem őszinte megdöbbenéssel, s azon tűnődtem, hogy vajon mi alapján döntik el a gombok nemi identitását? S ha már vannak női és férfi gombok, biztos vannak gyerek és öreg gombok, s ha vannak kor és nem szerint meghatározott gombok, miért ne lehetnének hangulat gombok, melyek jó, avagy keserű hangulatot gombolnak gazdájukra? S mi van a titkos gombokkal, a rejtettekkel, a tartalékokkal, a szorgalmasakkal, s a lógós gombokkal, melyek csak ityegnek-fityegnek egy-egy cérnaszálon?
A hölgy felháborodva rántotta ki egymás után, látható gyakorlottsággal és érezhető feszültséggel a gombmilliárdokat tartó fiókokat „Persze, hogy vannak női és férfi gombok!” – s egyre jobban beleloholta magát – „Jobbra a férfiak! Balra a nők! Én adhatok magának zöld gombot… idejön, és zöld gombot kér… hát mit gondol magáról?!” – s veszettül rángatta a fiókokat ki. A gombok pedig, mint a színes hóesés – oly lassan és szikrázva hullottak szerteszét.
Szakmai sértődöttségében, és magas temperamentumában az eladó észre sem vette, hogy a fiókos szekrény tetejéről, félig lelógó kicsi gomb - mely kacsintásával már belépésemkor figyelmeztetett, s amely még a gombbolt nyitásakor került a szekrény tetejére, valamikor az óidőkben -, elkezd lefelé táncolni. Minden kirántott és visszatolt fiókra egyre kijjebb csusszan, hogy végül már lepottyan, csillogva hull a nagy gombpelyhek között az a zöld gomb, az az egyetlen, s pont a tenyerembe esik, hogy az asztallapra csapjam, s a nagy hangoskodást félbeszakajtsam: „Ez kell.” – az eladó megnyugodott. „Jó, ez ugyan teljesen más színű, mint a másik kettő, de férfi.” – majd becsomagolta, s még vissza is adott negyven forintból egy tízest.
Elmosolyodtam, s pár pillanat hatásszünet után, futásra készen megkérdeztem mosolyogva: „Gyűszűjük nincs?” – de a választ már nem vártam, hamar kiléptem a boltocskából, nyomomban hullottak a női és férfi gombok ezrei, s én elegáns sétára enyhítettem sietős lépteim.
Elhelyeztem a zakóm zsebében, tudtam, hogy vannak piros gombok a világban, melyekkel milliók pusztulását lehet előidézni, de az én zöld gombom az óidőkből, éppen ezek ellentettje. Ha elfeledném – csak meg kell érintenem ezt a kis zöld gombot, s rögtön emlékezni kezdek, hogy mindenhol ott az Isten.