PARS POETICA – Rónai-Balázs Zoltán

Ladányi, nem vagy te se már,
hogy haragudj és megdögölj,
hogy elmondd, mi sem változott,
de nem bánom, ha rám marad.

PARS POETICA

RÓNAI-BALÁZS ZOLTÁN

gyanús, hogy olyan világban élünk, mikor a szubjektum első helyen, önvédelemből talán, és tele kérdőjelekkel, mikor a legelső kérdés az identitás és a legnagyobb probléma is ez. Mikor minden alakul és miközben a vers döglődik, mert ő sem tudja kicsoda, és döglődik az ország a dekadens nyugati civilizáció „hátsó udvarában”, mikor a szegénységről, sodródásról, süppedésről rózsadombi együttérzéssel illik csak beszélni, avagy politikai jelszó gyenge, hamis aláfestése gyanánt. Az egyéni, pénzben mérhető siker kis magyar konvektorához tülekszik minden, ami él, vagy azt hiszi, hogy él, vagy azt mondják róla valakik, hiszékeny valakiknek, hogy él. Kussolás van itt, álproblémák lengetése, mismásolás a szemiotikai zűrzavarban. Egyén az álban. Állam az álban. De van az egyén, aki szubjektív helyzeteken át a komplett, tényleges valóság része. Léthelyzetei, impressziói képesek elhelyezni – vagy épp csak megmutatni – helyeinek esetlegességét. És ez valódi. És ez a feladat. Valahol az alanyi és közéleti költészet közt (ugye, az identitás…)

Ladányis

Hát nem látják meg a buták,
egy korántsem úr mért köszön.
És nem tudják, hogy mit gondol,
miközben szívéről szaval.
Hogy nem sikertelen-kukán
áll: ésszel úr az ösztönön,
ma úgy lép pénzért át lantot,
mint tegnap ondós lányhasat.

Ladányi, nem vagy te se már,
hogy haragudj és megdögölj,
hogy elmondd, mi sem változott,
de nem bánom, ha rám marad.
E csúnya ars poeticát
most megfonom sírod fölött
és azt mondom, itthon vagyok
MO-n, ahol a part szakad.

A portrét Hegedűs János készítette