Defoe
Olvasmányélményként az elsők közül való. Biztosan benne az első tízben. Talán ötben.
Határozottan emlékszem a képre, ahogyan napközben eltűnök a Robinson Cruzoe-val. A baromfiudvar mögött fekvő akáctörzs, az akáctörzs fölé bodzabokrok hajolnak, árnyékolnak, oda vonulok vissza az aktuális, gondosan Népszavába csomagolt könyvvel. A rejtőzésnek oka vagyon persze. A szem előtt lévő gyerek mindig kap feladatot. Ha van más egyéb, kellemesebb foglalatossága, ha nincs. Anyám soha nem kérdezi meg, volna-e kedvem. Akkoriban nem divat megkérdezni a gyereket, mihez volna kedve éppen. Az akáctörzs a legmegfelelőbb helyszín. Ott még hallom, amikor anyám keres. Elég közel ahhoz, hogy a hangszínből kiderüljön, mennyire sürgető, ha dühöng, azonnal, futásban, de az is, maradt még tíz perc. De a helyszín hazugságra is éppen megfelelő, hogy azt mondjam, összegereblyéztem a baromfiudvart, ami a feladatok közé tartozik.
De a Robinson megveret.
Akkoriban nem divat, hogy a gyerek minden élő porcikája pszichésen rongálódik, ha az anyja odacsap, és a megrongált psziché visszaköszön egész boldogtalan életében. Nem kellett "külön kérvény", hogy ismerjük a teendőinket. A "külön kérvény" olyan nyelvi szerkezet a családban, hogy máig áll a karomon a szőr, ahogy leírom. A látvány maga is elég röhejes. Adott egy nyolcéves gyerek, akit elgázol az olvasás- és tudásvágy, egy rejtekhely, ahol megbújik az olvasnivalóval. Mögötte kerítés. A kerítésen belül kotyognak a tyúkok, dobbant a baknyúl, riadoznak a süldőnyulak, a kacsák összevesznek a földbe ásott itatón, a lépcsőn pedig kötényben, otthoni ruhában ordít egy édesanya, hogy hozod már a sárgarépát (a répa eddigre rég elfelejtve)? Bizonyos földrajzi egységekben a sárgarépa – mondom a fiatalabb olvasónak – nem a piacon, nem a CBA zöldséges standján termett, hanem a sárgarépa ágyásában. Közel a retekhez, a zöldséghez, a karalábéhoz.
De a tudásvágytól megsüketült gyerek nem hallja a kiáltozást, nem hallja a baromfiakat se, követi az eseményeket, Robinson a csónakkal kievez a zátonyra futott hajóhoz. Hogyan jöhet ennek izgalmához a levesbe való sárgarépa?
A gyakorlat azt mutatja, anyám megnyugszik, miután első mérgét kifújja, miután méregből lesiet leveszöldségért, vissza lehet óvakodni. Most nem fújja ki, a nagyobbik fakanállal megkerget az ebédlőasztal körül. Túlélem, mint annyi mindent.
Viszont eljutok az első hetek összegzéséig, és a minta, ami alább következik, évekig, de lehet, évtizedekig mintát ad, hogyan kötelező számot vetni krízishelyzetekben:
ROSSZ és JÓ
Hajótörést szenvedtem egy szörnyű lakatlan szigeten, a menekülés minden reménye nélkül. – Viszont élek, és nem fulladtam meg, mint hajóstársaim.
Arra vagyok ítélve, hogy nyomorultan, az egész világtól elszakítva éljek. – Viszont így azoktól is elszakadtam, akiket a halál nem kímélt meg.
Számkivetve vagyok az emberi társadalomból. – De mégsem vesztem éhen, és nem kerültem olyan helyre, amely nem nyújt megélhetést.
Nincs ruhám, amibe öltözködhetnék. – Viszont meleg éghajlat alatt lakom, ahol aligha viselhetném ruháimat, bármennyi is lenne.
Védelem nélkül állok, kiszolgáltatva embernek és állatnak. – Viszont nincs a szigeten ragadozó, amelytől félhetnék.
Nincs senkim, aki segítsen nekem. – Viszont a hajóról a legfontosabb dolgokat meg tudtam menteni, s mindez elegendő lesz számomra életem végéig.
A Robinson Cruzoe 300, napra pontosan 291 éve jelent meg (1719-ben, április 25-én) először, a siker óriási. A történet alapja a valóság, mint annyi sikeres regényé. A renitens matrózt kapitánya kivágja a hajóról a legközelebbi lakatlan szigetre, aki nem esik kétségbe, berendezkedik, kivárja, amíg fölszedi a következő járat. Defoe találkozik, beszél az elhíresült figurával, nekiül, és mint később teszi Jack London (vagy a mi Móriczunk), amikor elgázolja egy jó sztori, villámgyorsan megírja a regényt, beírva magát a viláirodalomba. Robinson pontosan 28 évet, két hónapot és 19 napot töltött a lakatlan szigeten. Nem kevés.
Én még az erkölcsi szózatok nélküli regényt olvastam, de láttam szinte egyharmaddal hosszabb változatot is. Semmit nem tudok persze ekkor még Defoe-ról, hogy köpönyegforgató politikus és újságíró, hogy regényeket hatvan éves kora után kezd írni, belehúz, ötszáz kötete jelenik meg haláláig, hogy kalandor és kereskedő, közben puritán apa. De itt most alig van köze a műnek az íróhoz, a korhoz, Angliához, általában a kereskedőkhöz. Egyedül az számított, az üzenet, a tanítás, hogy nincs olyan rossz helyzet, aminél nem lehet rosszabb, és hogy az életet arra kaptuk, hogy berendezzük tehetségünk és képességeink paraméterei szerint. Kicsit fenkölt így, de hát ez van. Itt a tavasz, a pollenek, kapmánycsend borul ránk, politikusok nincsenek, választások napja holnap. Ma pedig Daniel Derfoe, aki meghalt 279 éve.
Daniel Defoe (Eredeti neve Daniel Foe) (1660 - 1731 április 24.) angol író, újságíró. Az angol felvilágosodás egyik nagy alakja. Az első angol regényíró.
1660-ban született kispolgári családban. Édesapja (James Fo) gyertyaöntő, majd mészárosmester, aki a puritán felekzet szigorúan vallásos szellemében nevelte fiát. Defoe - iskolái elvégzése után - kereskedő lett: beutazta Spanyolországot, Itáliát, Német- és Franciaországot. Később felhagyott üzleti tevékenységével és írni kezdett. Élete nagy részében politikai újságíróként dolgozott (The Review 1704-1713). Majdnem 60 éves volt (1720), amikor elkezdett regényeket írni. Eleinte főleg vallási, politikai, vita- és gúnyiratokat adott ki, ő alapította az első angol irodalmi folyóiratot. Legismertebb regénye, amit az első angol regényként tartanak számon, a Robinson Crusoe. Ezt követte a Moll Flanders örömei és viszontagságai (1722). D
Művei
1698 - Esszé tervezetekről
1702 - Hogyan bánjunk el rövid úton a disszenterekkel
1706 - Igaz beszámoló Mrs. Veal megjelenéséről
1715 - Családi oktató
1719 - Robinson Crusoe
1720 - Singleton kapitány
1722 - Moll Flanders örömei és viszontagságai
1722 - A londoni pestis
1724 - Roxana, avagy a szerencsés kedves
