Mikor Sándor másodszor megszületett, halandó ember volt, a fájdalom rokona, a halál vőlegénye, és mindenki Sanyinak szólította. Nem emlékezett rá, hogy Trónkerülő Dalfelhő volt. Az volt a dolga, hogy rettegjen, vágyakozzon, és közben ordítson, suttogjon, vagy énekeljen, mint minden gyermek, asszony, férfi és öreg.

Leművésznőztek a faluban a munkások. Gondolom, a szom­szédoktól hallották, hogy előadásokat is tartok.
Aztán volt olyan karakán az egyik munkás, hogy megkér­dezte:
– Milyen iskolát végzett maga, hogy művésznő lett?
– Színművészetit.
– Itt valahol a megyében? – méregetett csodálkozva. 
– Nem, Kolozsváron.
– Kolozsvááárooooon?
Paff. Ilyen messze már nem tudott követni képzeletben, lehet, hogy sose utazott odáig. Pedig csak itt van, ehelyt.

A hangulat és a kimerültség szintjei kis szigetekre szivárognak, vagy platános kocsmaudvarokba, kőlépcsőkre települnek, elterülnek… Szédülten terjeng a delejezett kora-délután. Kissé minden – s mindenki élő-holtként bolyong…

Végigsimítottam a kezén a könyöke hajlatától egészen az ökléig, erre elengedte a villát, és a karját sóhajtva az asztalra fektette. Később megtudtam, sosem evett még halat, irtózik és undorodik tőlük, s hogy kikérte, csupán pillanatnyi szeszélyének volt köszönhető.

Semmi okuk izgatott hangokat kiadni vagy izzadságszagukkal idegességet kelteni a kollégákban. Hé, csendet! A kísérleti program emberbarát, az emberi psziché viszonylagos ismeretében készítettük elő, ezért a kiválasztást és begyűjtést követő első programpont az alanyok megnyugtatása. Újból kérem önöket, ne verejtékezzenek, ha nem akarnak feszültségteli kapcsolatot az őrző-védő kollégákkal.

A férfi hirtelen elhallgatott. Meg akarta kímélni feleségét a rátörő fájó emlékektől, amelyek polipként fojtogatták. A félresikerült születésnapról, amikor Fruzsi leejtette Apa tortáját az égő gyertyákkal… a félbeszakadt balatoni nyaralásról, ahol a húga a szülői tiltás ellenére magába tömött legalább öt gombóc fagyit, aminek torokgyulladás, orvosi ügyelet és gyors hazautazás lett a vége.

Próbálta elképzelni Bárdos Esztert, a menő, nagyszájú, felszabadult lányt, aki kihasználja a szülői hátszelet, aki mindenből a legjobbat kapja, aki elegáns és divatos, aki egyetemre készül (igaz, hogy első évben a felvételije nem sikerül, de azért továbbra is tényként kezelik a családban, hogy egyetemre fog menni). És akkor…? Miféle bűnt követhetett el?, morfondírozott olykor.

A képen egy akt, szénrajz. Ahogy kihúzta a vásznak mögül, máris elkenődött rajta a szén. Megtámasztja a rajzot, saját ujjlenyomatát is látja a kép szélén. Az akt feje nagyon vázlatos, nem tűnik ismerősnek. Petra sosem állt modellt. Gallusz felemeli a rajzot, el akarja tenni, a nő a férfi kezét nézi, az mindig tetszett neki, és a képen ekkor veszi észre a modell ismerős kézmozdulatát, az részletesen kidolgozott.

A mondatok szó-törmelékei ezen pillanatokban bogarakká változtak, a fal másik oldalát gáznemű erők bomlasztották… A tágulások egyelőre erezetnyi kis lüktetés-repedések voltak, de a fokozottan módosuló idegi hullámok bármire képesek – így érezte egy másik (áldott állapotú) leány…

A következő balekokhoz már úgy mentünk, hogy én adtam a górét. Kiálltam eléjük, és belecsaptam a lecsóba. Egy póló meg egy farmer volt rajtam. Persze szerezhettünk volna nagyestélyit is, de az igazi menők nem olyanba öltöznek. Egy puccos étteremben is az a leggazdagabb ürge, akin melegítő van.

Három nap gondolkodási és önmarcangolási idő után dr. Rotács beütötte Tuli Piros kódjait, és visszaköltözött a jócskán, többször is kisuvikszolt, hipóbüdös kétnégyzetméterre. Nyugalma hajnal ötig tartott, amikor is a vérmes Málinkóné önkéntes őrjáratot folytatott a cselédlépcsőházban. Hogy, hogy nem, volt nála egy megafon, egy zseblámpa, és hátára kanyarítva a felmosó mop is rendelkezésére állt egy teleszkópos rúdon. Már egy emelettel korábban megérezte a penetráns, hipót legyűrő szagot. Orrcimpája és pupillája kitágult.

Az Ezüstfarkas. Amikor először kellett volna találkoznunk, nem jött el, később kiderült, lebetegedett, csak épp elfelejtette megüzenni. Ott vártam és ültem a támlátlan széken a kopott és füstös presszóban. Tudtam, türelmesnek kell lennem: hamarosan nyílik az ajtó, s belép ő. Még egy pohár, s talán itt lesz. Velem. Végül nem jött.

Az Irodalmi Jelen szerzői, jelenlegi és egykori szerkesztői március 14-én fontos állami kitűntetéseket kaptak. Korábbi, lapunkban megjelent verseikkel, rövidprózáikkal és más anyagokkal ünnepeljük őket. Hamarosan mindeniküktől új műveket is olvashatnak az Irodalmi Jelenen! 

A tulaj nyáron egy cirkuszi kocsiban lakik a telek végén, nem zavarják egymást, segítőkész, egyedül a macskája, Jucika ragaszkodik a ház előtti padhoz meg a hintaágyhoz, mikor hova süt jobban a nap. Tarka, öreg jószág, nehezen mozog már, enni is inkább csak nedves tápot – a maradék fogainak már puha étel kell. Akár anya, gondolta. Bori néninek is inkább fagylalt kellett már, mint nápolyi, krokett vagy sült krumpli.

Talán magamat is meg akartam győzni, hogy nem az oroszok felelősek az egészért, és ezért kerestem az orosz kultúra értékeit? Ezért kezdtem balettelőadásokra járni? A balett a tiszta testbeszéd, semmi duma, csak mozdulatok, de ezek a mozdulatok mindent elmondanak... Vajon minden mozdulat ki van már találva? Vagy vannak olyan rejtett gesztusok, mimikák, lépések, amelyekre rá kellene lelnünk?

Szent Antal havából áthajló: tőrőlmetszett, február elején rügyező remete-fák suttogtak az elhagyott présház kőfalaihoz közeledve… Ó, a sebzett, gézrétegekkel bebugyolált, begombázott fák (óriási, talált fakanállal átkavart) dombjairól félholtra dermedt csigák énekeltek a rizlingmámor-fényes éjszaka csillag-porcai felé…

− Írül! Végre valami eredeti írül! Az angol mindenesetre egyszerűbb. De ha angolul beszélnek, mi a fenének hívják taoiseachnak?
– A függetlenségük hangsúlyozása miatt. Felolvasom, szintén Wikipédia: „Az írek nem használják az angol prime minister kifejezést a miniszterelnökre, mert annak olyan íze van, mintha angol miniszterelnökük lenne. Helyette az ír nyelvű taoiseach szó jelöli az ír miniszterelnököt. A taoiseach megjelölésnek finom iróniája, hogy a szó klánfőnököt jelent írül, a miniszterelnök-helyettesre használt tanaiste pedig klánfőnök-helyettest.”

Feri bácsi idős korára megszokta Kuharszki hímlőhegektől barázdált ábrázatát, nyúlszájára kikönyöklő lapátfogait, sőt, időnként kifejezetten szépnek látta őt. Gyermeteg példabeszédeiben kezdte felfedezni a bölcsesség magvait, különös szokásaiban, a falon mászásban és a könyvevésben a teremtő szellem gyengéd szarkazmusát. Elvégre nem mindenki rendelkezik hús-vér őrangyallal, az ilyesmit meg kell becsülni.

Nyolc milliárd emberből ötmilliárd távol él a természettől. A fehér ember minden igényt megnövesztett. Rengeteget dolgozik, hogy túlzott igényeit kielégítse. A farkas nem megy a Lidlbe. Neki anélkül is enni kell. Egyedül az ember fizet azért, hogy a Földön élhessen, miközben egyedül nála nem működik a természetes szelekció, amit, ha az emberre kezdesz lefordítani, te vagy a legrosszabb. Beteg géneket segítünk át, ezért degenerálódunk. Embernél csúnyán hangzik, állatnál elviseljük.

Hiszen a szag vagy egy, vagy számos. És ha egy, akkor egyazon test szagának önmagával való azonosságában egy, vagy a minden testekben közös nyirok szagának önmagával való azonosságában egy. És ha számos, hát Wurm számára mégis egy. Egy az összehasonlíthatóság hiányában, az érzékelésnek vagy az emlékezésnek tökéletlensége végett.