"Dühöng a nép, a piacon vízzel öntözik / A felforrósodott kövezetet. Fordítsunk / Hátat e mérgező jelennek: a szél / Boros lelkünkbe fúj, a víz cseppjei / Pihenőt ajándékoznak a fáradt elmének. / Csak azt akartam, hogy lásd / Ablakodon át az új világot! / Tengernyi / Végtelent, mely előtt nem illik a szó, // Tört kancsó minden gondolat."

"Korod már arra int, / S kér téged Candidus, / Kóbor szerelmekről / Mondj immár végre le, // És add fel végre hogy, / Cypris időszakos / Tanyáit felkutasd, / Szüzet keress inkább, / Rendes szokás szerint"

     INEVITABLE pörsenésnyiboly gónkmegszenteltszívcsakrá ja   ...  :   magyarország 

    a ráncos kéz szolgálja amég ráncosabb agyat.Ellenszelet, roncs gálya! – haellenszer nem dagaszt. 

"...bemutatkozom. neked csak: szívem17 múltam néhány centiveltenyerem kérges. hajam hosszabb, mint a fűkár hogy elég rossz természetbe nőtt..."

"A fiatalember még egyszer megkérdezi, mit hozhat.A férfi válaszol.- Egy csésze forró hazugságot, ha lehet.- Sajnos uram, mától csak hideggel szolgálhatok."

Ma már kevesen ismerik a nógrádi származású Lisznyai Kálmánt, Petőfi lelkes utánzóját, Madách Imre fiatalkori barátját, aki többek között mindenféle formai csűrés-csavarással kísérletezett.

Különös, hogy ez az annyira mindenkihez szóló nagy költő sohase törekedett az irodalmi közismertségre. Egy ifjúkori prózafordításán kívül semmi sem jelent meg tőle életében. Könnyelmű nagyúr volt, szórta a kincseit, ahogy szórta azokat az aranyakat is, amelyeket általában nem tisztes úton szerzett. A megformálás művészi élménye kielégítette. Alig érthető, hogy magamagának írva ennyi műgondot fordított a versek csiszolására.

csak árvíz van –
ilyenkor tavasszal
panaszáradatként mállik a szó 
a vásott ajkakon

 Engem a fagyosszentek hoztak nem gólyanéni Születtem jégverésben Fölnőttem fagyban élni

Érted buktam mélyre. (Talán észrevetted.) Alattad az élet. Minden más feletted. Ördög vagyok, akit elvesztett a pokla. Vízhideg szemekben bújok meg napokra.

 Koanchrome   képkoanok kinek minek oka célja egyben szürke minden tavasz minden szürke  

  akkora ürességet érzek,ekkora üressége csak annaklehet, aki csukott szemmel nem állta napon, a teste merényletnem volt a környék ellen-  

Amikor…
Marinak

amikor a múlt merőben más
olvasatban tárult fel hirtelen
megrémültünk
egymásba kapaszkodtunk
mint hajótöröttek egy szál deszkába
miközben hullám után hullám csapott ránk
és sós vízzel lett tele az orrunk a szájunk
dörgött villámlott és a viharban
kétségbeesve kiáltottuk egymásnak
az utolsó a megváltó szót:
„szeretlek!”

    mint hómezőn a vadnyúlha nem is értitekha mit még hátrahagynunkegy üres képkeret 

HA
netán elkallódnál az időben
bizakodj: valaki egyszer rádtalál
s azoknak
akik majd föléd hajolnak
érdekes leszel
szép és történelem

 A nagyszebeni születésű Franz Hodjak elismert német lírikus, regényíró, elbeszélő, esszéista. Románból fordít. Jelenleg szabadfoglakozású íróként Usingenben él.Versei a könyvhétre jelennek meg Halmosi Sándor fordításában. Egy kis csokorral adunk közre ebből az anyagból.