a szememből
áradó fényből szél lett, befelé fújó, drága
hajam tüskés bokorrá rémült, és ujjpercnyi
darabokban, mint szögeső, fejemről lábfejemre hullt

Félkarú rabló lesz
az áldozati oltár –:
agyunk eldobott kő,
szívünk száraz holtág.

Nincs is más csak mesterséges látás,
a tekintet szakadatlan kétségbevonása

Érosz nem sejt
semmit az illatok
selyméről

Bizonyos értelemben minden parafrázis. Befolyásol, mert inspirál a korábban létrejött zseniális művészet. Ez maga a lét eszenciája. Csak néhány bonyolult matematikai levezetés versenyezhet vele ebben, azt hiszem.

megrázza rézcsengettyűjét
fátyol terül szívére
: virrasztó tükörarca magányos

az élet macskája megtisztítja az ablakot
a fakír igyekszik megragadni a helyzetet
én meg jól összegyűrtem a cipőmet
mire a piros szárnyú gyík a lila levelű fák és Gauguin
füle visszatértek a nagymiséről

Egy régi bűn után már lejárt a büntetés.
Karcos még a szivárvány, a hús még remegés.
Ha visszaudvarolnád szeretkezni magad,
koldulnék hozzád pompát, síró sivatag.

Az évek össze vannak tapadva,
mint a fekete-fehér fényképek
a fiókban.

Az arcod non-stop fénylik, mint a bolt.
Van hely rajta minden hallgatásnak.
Megízlellek, mint templomban a bort.

Kinyitod a halat és belemászol a hajóba. A horgot kiakasztod a tátogó ajkakból. A kiszámíthatatlan emelkedik jogerőre most.

A jó nem lehet seízű, a jó nem lehet büdös.

mi más a tenger, nasztaszja filippovna,
ha nem különvált testek
egyívású szomja?

Nekem már nincs anyám,
megették a súrolókefék.
Apámat megették a savak...
(Azóta én sem vagyok,
kimásoltak engem egy tankönyvből.)

A hatuma több kis törzs,
nyelve-lelke összetört.
Gúnyneve: teddmeg-cseléd!
s párky-faló csőcselék,
vagy pedig szíkelyromán
bozgor, nem cezaromán!

Ha mégis belépsz, kiűznek a fényből.
Nyitott szemed tenger mélyébe süllyed (Payer Imre)

Ki nem bontható igéink mellé
homályos alanyt pingálunk (Kabai Csaba)

Hosszú az út Galileából a sivatagba.
Még hosszabb az út a tudatlanságtól
a mindentudásig. A leghosszabb
a békés közepességtől az idegesítő, zseniális,
sírnivaló, csodálatos megváltásig.

Az én horizontomban
A föld már nem ér össze az éggel

Röpködhetnek-e innen stockholmi széles
ágyad fölé lepkék?;
püspöklilák, sárgák, feketék
és színükkel színtelenül káprázatosak?;
elrepdesve, amivel csak
alszol.

A sors ökölbe szorult óhaj.
Villámlás lecsukódó szemben.
Cél felé süllyedő hajóraj.
Könnyű érintés a lehetetlenben.