Újlipóciával a hónuk alatt a kezükben, kígyózó sorok várnak dedikálásra a szerző asztalánál, de nagy a tolongás a parányi Láng- Téka könyvesboltban is.  Mindenki be akar szerezni egy példányt a könyvből, mert, ahogy egy komótosan borozgató őslakos nénike dúdolgatja magában „ Újlipótváros, Pozsonyi utca a szívem csücske!”, aki nem itt lakik, az is haza akarja vinni magával” Budapest faluját.”

Márió a belső feszültségéről beszél, bár kifele nyugalmat sugároz, aztán jön a fekvés. Közelebbi kapcsolatba kerülök Peer Krisztiánnal. Zuhanyozás után teljes sötétben közelítem meg az ágyam, de valaki fekszik benne. Peer Krisztián, kérdezi, nem itt van a Tamás? Mondom nem, én János. És egy biztos, ez az én ágyam. Távozik. Másnap már sehol nem látom, remélem nem csak egy kísértet volt.   A reggelinél mindenkin látszik a nagyon erősen kezdett nap éjszakája.

Az isztambuli PEN konferencián rövid előadást tartott és több képsorozatot is bemutatott a kiváló, fiatal, svéd fotóművész Per Engström, aki öt hónapnyi tibeti és öt hónapnyi ujgur földön tett fotóiból mutatott be rendkívűl színes válogatást. Az Irodalmi Jelen a képekből egy teljes sorozatot, hála Engerströmnek, most megoszthat olvasóival. A képek 2006 márciusa és 2007 decembere között készültek.    

2009 augusztus 25-én kezdődött az első ujgur és a török PEN Club által szervezett urál-altáj konferencia, amelynek főbb témakörei a nyelv, az irodalom, és a szolidaritás volt, továbbá a szólás szabadsága. Egyben ez volt az első Ujgur Pen Kongresszus is. Összeállításunkban a konferencia leírását, és a képeket róla itt nézhetik meg. Továbbá megtekinthetik a fiatal, svéd fotográfus Per Engström fotóit az ujgurok lakta vidékekről, illetve elolvashatnak a kíváló mongol költő Mend-Oyoo beszédéből egy részletet, és lapunk szerkesztőjének isztambuli jegyzetét. 

A nagy napon, izgalommal vegyes félelemmel készültem a bemutatkozásra, annak ellenére, hogy tudtam, a közönség jobbára kedves barátaimból, illetve a jó ismerősökből, kollégákból tevődik ki. Őket szóban értesítettem az alkalomról, de maga a könyvesház is besegített a reklámozásba, melyhez anyagot, egy szivárvány színű plakátot magam terveztem, és saját kezűleg vágtam, ragasztottam,  állítottam össze. Igazán jól mutatott.

Ezeket a találkozókat többnyire a Fő téri könyvesbolt hátsó részében kialakított helyszínen tartottuk, ahol először boltvezetőként én beszélgettem vendégünkkel, majd az érdeklődők tehettek fel kérdéseket, illetve a szerző dedikálta műveit. Az elmúlt hónapokban beszélgetőpartnerem volt többek között: Alföldi Róbert, Görög Ibolya, Csernus Imre dr., Grecsó Krisztián, Moldova György, Parti Nagy Lajos, Banga Ferenc, Spiró György, Schäffer Erzsébet, Tolvaly Ferenc és Závada Pál.

A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság, Érsemjén Község Önkormányzata tudományos emlékülést rendezett Kazinczy Ferenc születésének 250. évfordulója alkalmából. (Kazinczy 1759. október 27-én született Érsemjénben – szerk. megj.) Gellért Gyula, az Érmelléki Egyházmegye esperesének igehirdetése után Balázsi József polgármester és Dukrét Géza, a PBMET elnöke üdvözölték a több mint százötven résztvevőt, akiknek mintegy negyede az anyaországból érkezett. A rendezvényen hét közlemény hangzott el a nyelvművelő, költő-író életéről és munkásságáról.

A kolozsvári Sétatér szökőkútjának egykori szobrait – szoborroncsait – örökítette meg Bolygó Márton kamerája ezév áprilisának elején. Azóta már arról a saroktelekről is eltűntek – mintha csak átkeltek volna azon a tutaj-szerű alkotmányon valamilyen másik térbe... Reméljük, csak egy restauráló műhelybe, ahol majd helyreállítják a kentaurokat és a többieket úgy, ahogyan Tessitori kőfaragó úr (nem mellesleg: Tessitori Nóra színésznő édesapja) elképzelte és megfaragta őket több mint egy évszázaddal ezelőtt.

Pocsaji vonatkozásban szintén nem egy írás jelzi a még mai napig tartó haza- illetve hovatartozását: Pocsaj község életéből c. könyv (2003); Felejtődő szavak, régies kifejezések Pocsajból (2003, 2004). Több tanulmánya dolgozza fel a pocsaji görögkatolikus és a zsidó iskola történetét. A község iránt érzett kötődését még tovább fokozta az az elismerés, hogy 2004-ben Pocsaj Nagyközség Díszpolgárává választották. 

Debrecenben a Csapó utcán új sétálószakaszt alakítottak ki, térszerűen.  A régi, elöregedett és beteg fákat ki kellett vágni, újakat pedig nyár közepén, 35 fokos melegben nem lehet telepíteni. A Modem igazgatójának, Gulyás Gábornak az ötlete volt, hogy a teret művészek által megfestett kaspókba ültetett cserjék díszítsék. A városvezetés partner volt a projektben.  

Jókai Anna szerint az az igazi értelmiségi, aki alkot, aki élete során tevékenykedik, és úgy távozik az örökkévalóságba, hogy hagy maga után valamit, értelmével és szívével megpróbál fejleszteni, a jobbító szándék vezérli, nem dől be a hazugságoknak. Az igaz szívű értelmiséginek fel kell ismerni, mikor szóljon és mi mellett, mert Babits Mihály sorait idézve „Vétkesek közt cinkos, aki néma”. Ha szól, szavában súly legyen s erő.

A középkori hagyomány-értelemben létrejött mester, a mai fogalmaink szerinti kismester tehát Felhősi István, aki a saját mikrokozmoszán belül univerzumot képes alkotni, s ráadásul ennek az értőit, befogadóit is meg tudja szólítani. E rangos kismesterséget pedig tematikailag, munkamódszerében, életvezetésben kiteljesíti.

Ladányi Mihály is lekéste a vonatot. Ezzel elkezdődött egy kétéves szerelmi kapcsolat. Eszter sokáig nem árulta el, hogy már jelentek meg versei, mert Miska úgy tartotta, hogy volt olyan költőnő, aki bebaszta magát a magyar irodalomba. Személyes irodalmi kapcsolata volt Tandori Dezsővel, Kukorelly Endrével, Bíró Józseffel, Ágh Istvánnal, Szőcs Gézával, Alexa Károllyal, Csoóri Sándorral, Csalog Zsolttal, Turczi Istvánnal, Petőcz Andrással, Körmendi Lajossal, Ratkó Józseffel, Szenti Ernővel, Garai Gáborral. 

A Tokaji Írótáborról lapunk közölte Sáray Ákos, a tábor hivatalos fényképészének fotóriportját is, s most közzétesszük a tudósítónk által készített képeket is, melyek inkább az egyes írókra koncentrálnak, s talán közvetlenebbek is. A képek alatt készítőjüknek rövid jegyzeteit olvashatják.

Harminchetedik alkalommal rendezték meg idén a tokaji írótábort, melynek címe "Élő nyelv, élő irodalom – Hagyomány és kihívások" volt. Sáray Ákos fotóriportját közöljük, továbbá meghallgathatja Nyilas Atilla és Turczi István három-három versét a szerzők előadásában, melyeket a helyszínen rögzítettünk. Végül pedig szerkesztőnk, Weiner Sennyey Tibor jegyzetét olvashatja. Továbbá most közzétesszük a tudósítónk által készített képeket is, melyek részben inkább az egyes írókra koncentrálnak, s talán közvetlenebbek is.

A zsűri tagjai között pedig nem akárkiket, de szűkebb pátriánk legjelesebb költőit, íróit, magyartanárait köszönthettük, köztük Weinrauch Katalin költőt, gyermekírót, a magyar kultúra lovagját, Gulácsy Évát, a Munkácsi Szent István Líceum magyartanárát, Kovács Tündét, az Ungvári Pedegógus-továbbképző Intézet beregszászi fiókintézetének munkatársát.

Május 11-én a fiatalok irodalmi foglalkozásukat a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán tartották, ahol a 3. szinti olvasóteremben ismerkedtek meg az Agria, a Partium és az Együtt irodalmi, kulturális és művészeti folyóiratok tartalmával, nyertek betekintést a rangos folyóiratok szerkesztőinek és szerzőinek életébe.

Van úgy, hogy az ember minduntalan forgat egy gondolatot: találkozni, beszélgetni a régi ismerőssel... Elodázza, hisz’ ráér még, ő meg úgysem (persze dehogyis nem)…, viszont ki tudja… Így megy ez, aztán meg semmi.

"A koncert végén, a szűnni nem akaró tapsban egy női hang a Bárkarét fölött minden más hangot elnyomott: "Szeretünk Tamás!". Tamás, aki láthatóan elérzékenyült, lejött a színpadról, a fűben ülő sorok elé, s onnan, hangosítás nélkül kiáltotta világgá: "Én is szeretlek titeket!". Arcát a kapolcsi naplemente ezer színe ragyogta be."Petró János írása"Van úgy, hogy az ember minduntalan forgat egy gondolatot: találkozni, beszélgetni a régi ismerőssel... Elodázza, hisz’ ráér még, ő meg úgysem (persze dehogyis nem)…, viszont ki tudja… Így megy ez, aztán meg semmi."Kertész Dániel írása és beszélgetése Cseh Tamással

Azt már most tudom, hogy nagyon fog hiányozni ez a jó csapat, Alma, Ágota, Anna, Gigi, István, Kriszta, Marcsi, Oleg, az izgalmas feladatok, a felolvasások, a jótanácsok és hasznos kritikák, maga a kreatív írás. Jó lenne folytatni, István néha megfogná a kezünket és ráléphetnénk a Parnasszusra vezető első lépcsőfokra. (István most azt mondaná, itt rossz a szöveg, felmentünk az égbe. Most az egyszer valóban azt szeretnénk.)