Vlagyiszlav Bikov másfél év után először látogatja meg külföldön élő édesanyját, aki szeretett fiának kedveskedve tejszínes, pirosbogyós tejbegrízt készít, de elfeledkezve Vlagyiszlav laktózérzékenységéről, végül fulladásos halálát okozza fiának, aki álmában száján keresztül sikertelenül próbálja kilökni magából a megemészthetetlen anyagot.

Ne szipogj, Lolita, úgyse fogsz meghatni. Fújd ki az orrodat. Ne tapadj George-hoz, inkább keringőzzél, vagy indulj teniszezni. Keress új barátot, ahogy én is tettem, míg nem voltam tudós bátyád neje. Ne nyávogj, ne nyafizz, mint egy fázós csibe. Nem vagyok az anyád, jó lelkű dadusod. Mit akarsz még tudni? Volt-e rajtam bugyi, mikor pongyolában kergetőzött velem?

Kolozsváron még értem, hisz ott vannak találkozások a megbeszélésekért, de itt, itt nem ejtek ki olyasmit, hogy megbeszélés, mert itt ilyen egyszerűen nincs. És akkor nem is kell hozzá cukrászda. Az lett belőle, ami ezek híján lehetett. Feleségek, akiknek a varrodai túlórák miatt már nem jutott idejük megsütni a krémest, ott rendelték meg, amit születésnapra vagy névnapra vittek vagy adtak.

Ahogy telt az idő, s haladtunk ezekkel a beszélgetésekkel, megpróbáltam választ adni hősömnek arra vonatkozóan, hogy mennyi az én órabérem… Tényleg, hogy is van ez? Azt gondolhatja a kívülálló, hogy micsoda nagy dolog, milyen szép az íróság. Biztosan nagyon híres, művelt, ügyes, okos az íróféle, és ezen tulajdonságai segítségével komoly bevételekre tesz szert. És valamilyen úton-módon hatással bír közben az emberekre. Segít nekik élni. Mert vannak olyan népek, akik azt hiszik, hogy ez a cél és a fő feladat.

Haldokló kutyám nyitott gyomrában eszméltem. Arcom a forró belekben, jobb karom leszakadt… Másztam bénán, csonkán az elhaló test körül, majd visszarogytam a belek közé – elájultam s a bogarak teljesen elleptek minket: az öreg diófa alatt, halott nagymamám kertjében…

Albert teljes erőből gyomorszájon vágta, aztán elengedte a szpáhit, aki menten összegörnyedt, és a fogát csikorgatta. A másik férfi, akivel verekedett még mindig a szemét fogva jajgatott. Igaz Gerő ekkor fölismerte: Majer úr volt, a hentes a Szabadkai sugárútról. Ahogyan Balog és Albert, szintén egy ébredő magyar…

A patkány leugrott a kád kávájáról. Bundáján cseresznyés testápoló csillogott. Az ajtó felé vette az irányt, de a férfit meglátva megfordult, és bevette magát a mosógép mögé. A gép egyik sarka az esti centrifugálás közben közelebb ugrált a falhoz, így az állat nem tudott azonnal kibújni a túloldalon. A férfi odaugrott, rátolta a gépet a falra, egyúttal az állatra. Erre olyan hangos visítás hangzott fel, amilyet még életükben nem hallottak. A férfi szíve majdnem kiugrott a torkán. Felemelte az esernyőt, és bedöfött a mosógép mögé…

Liu Hong a tévé előtt ült, egy csésze meleg vizet kortyolgatva. Csak félig-meddig követte, hogy mi zajlik a képernyőn, a gondolatai állandóan a lányához, Lihez kanyarodtak vissza. Időnként megigazította a zsámolyon pihenő lábát, az utóbbi időben elhatalmasodott rajta a köszvény. Sokadjára nézett az órára, de az még mindig csak fél hármat mutatott. Li sosem ért haza hétnél előbb. Pedig olyan jó lett volna elrágcsálni egy kis csípős kacsanyakat, kibeszélni az izgalmas dolgokat.

…rovom köreimet a múzsa körül. Nem hagyhat cserben, nem fordulhat el tőlem, semmi oka rá. Ugye, drágám, egy kis gazemberség még nem a világ? Hiszen Homo ludens lennék, bárha tökéletlen.

Egy hét múlva Pállóffy Bálint szocmunk jött el, aki nemesi múltja ellenére is szeretett dolgozni, és egyetlen atyai öröksége könyvtára volt, amit még az átkos legatkásabb idejében sikerült kimentenie őseinek, s amit maga is bővítgetett kedvenc szerzőivel és a saját maga által írt zsengékkel is.

Mint szökőár, úgy spriccelt magasba a vér, a gyönyörű lány, mint eldobott menyasszonyi csokor, zuhant le a földre, s néhány perc múlva meghalt. Döngölt agyag volt a csűr padlózata, beitta a habzó vért, Rozi drága vérét, s a folt örökre megmaradt. Csak ásóval lehetett volna eltüntetni, de erre a házigazda, Veress Albert nem volt hajlandó. Igaz, táncmulatságot sem engedélyezett soha többé sem az udvarán, sem a csűrjében.

Kiszáradt dezertőr desszertezik a sivatagi homokozóban. Tábla mutatja: Pihenő! Meditatív sarok. Homokot szórni, szürcsölni, desszertezni, vállakat, lábakat, hasakat, hátakat mutogatni, nemiszervekre gondolni, fagyizni, ratyizni, énekelni, kételkedni, görkorcsolyázni, célba lőni, lég-gitározni, vicsorogni, várakozni, kiszáradni, rejtőzködni: TILOS!

Igazán nem volt sok pénz, vélte a fiú, talán tizenkét forint lehetett összesen, annak a fele hat, nem sok mindent kapni érte. Tizenöt deka főtt kolbász. Azért az nem rossz. Mellé a két kenyér hatvan fillér, a mustárért nem mindig számolnak, ha igen, legfeljebb filléreket. Még a hozzávaló kisüveg kóla a legdrágább: három forint.

Halál! Mondja az óvónő. Halál! Nem szabad a gyermekeknek látni, mert sírni fognak, hogy szegény madár, mert a múltkor is rálépett valaki egy éticsigára, össze is tört a háza a szerencsétlennek, és pszichológust kellett hívni, hogy feldolgozzák a csoportban a balesetet. Az egyik gyermek megkérdezte: van-e a csigának biztosítása vandalizmus meg természeti csapás ellen? Ezt kérdezte a gyermek. Nincs, mondta a pszichológus, aztán mind sírtak, csoportosan.

A testén áttört a villanófény, akár a röntgensugár, és Desiré egyetlen másodpercre, megmagyarázhatatlan módon belülről láthatta önmagát: a bordák mögött ott lapult a szív, ám semmi szívszerű nem volt benne, inkább az epéhez hasonló, amorf lepénynek tűnt, szaporán vert, és fekete masszát pumpált ki magából.

Régóta próbálta megtenni az első lépéseket, gyűjtötte hozzá a bátorságot, és most úgy érezte, eljött a megfelelő pillanat. Azt előre eltervezte, hogy a próba végén fölmegy a színpadra. Hozott magával egy szál rózsát, amit majd átnyújt a lánynak, de arról fogalma sem volt, hogy utána hogyan tovább.

A puszta-kereki erdőben vadásztunk egy szép napon, mi, egy balatoni fürdőhelyen nyaraló pestiek.
A pestiek vadászata nem az állatok tömeges elejtésére van fektetve; nekünk teljesen mindegy, akár ötven nyulat ejtünk el, akár egyet se; a szép őszi verőfényben való barangolás a fő. Egy csomó patront elpufogtatunk, ha más nem akad, hát varjúra. Élvezzük az isteni levegőt, s kora délután összeülünk az erdőnek valamelyik nagyobb tisztásán ebédelni. Ez aztán a legfőbb.

Amikor az állat már nem hörög tovább, abbahagyom. Leeresztem a puskát, és Luca felé fordulok. Tetőtől talpig végigmérem. Közelebb lépek hozzá, legeltetem rajta a szemem. Vonakodva néz vissza rám. Erre még közelebb hajolok. Szinte érzem a testének melegét. Hajának illata beteríti az arcomat. Mogyoróillat, állapítom meg. Olyan, mint a szeme színe.

„a vizsgálódás nélküli élet nem embernek való élet”

(Platón: Szókratész védőbeszéde)

2015. augusztus 7.

A városok üszkösödött fekélyek a Föld testén. Hömpölyög a szennyes vízzel összekeveredett esővíz, a csatorna nem tudja elnyelni, és visszahányja. Ha nem aszfaltozna le az ember mindent, a talaj meginná a vizet.