Tisztán hallották, hogy Javier mögött a kulcs kattan a zárban, pedig elméletben sem fordulhatott elő, hogy egy hátsó szobából kiviharzó harmadik lakó rányitja az ajtót a meztelen üleppel a kagyló fölé görnyedő vendégre. Mindezt két tényező gátolta: a lakásnak nem volt sem hátsó szobája, sem rejtőzködő lakója.

Továbbá egy nemes gesztussal felajánlom újrakiadásra eddigi életművemet, amelyik tartalmaz prózai regényt és novellát, valamint lírai verset.
A hőseposszal párhuzamosan egy csujogatókötet megírásán is dolgozok, valamint egy kisregényen, melynek első sorait a fentebbi kikötéseim figyelembe vételével ide írok maguknak.

Álltunk dideregve a tél kellős közepén, méregettük egymást, orrunk csaknem összeért. Hogy volt, hogy nem, elveszítve türelmét ő vont magához, vagy minden bátorságomat összeszedve én öleltem át, nem tudom, de megtörtént…

„– Tudod, hogy megtagadnak majd – számtalanszor! Aztán lobogókra tűzik a neved, rád hivatkozva rántanak tőrt, kardot, gyújtanak máglyát, robbantanak bombát, és újra megtagadnak, majd diadallal felmutatnak?
– Mindaz, amit megtesznek majd a nevemben, egymással teszik.”

A leíró egyik alteregója, akit a közelmúltban bizonyos népszokások és események fotózásával, videózásával bíztak meg, Pusztinán, Csíksomlyón és környékén eltöltött napjairól elmélkedik, avagy: egyféle félálom-montázs formájában, epizód-töredékekkel fűszerezve közvetíti emlék-részleteit.

Különös volt ez az egész Apátok dolog. Mivel kíváncsi természet volt, nem sokkal karácsony után megtudta, hogy az Apátok a legtöbb esetben egész évben ott él a családdal, nemcsak ünnepekkor látogatja meg őket. Azt is megtudta, hogy az Apátokat ő apunak kell szólítsa. Javasolták neki az Édesapa szót is, de az valahogy nem illett bele abba a képbe, amit az Apátokról addig gondolt. Arra is rájött, hogy a karácsonyban mégiscsak a sütemények és a szaloncukor a legjobb, meg az, amikor nagytata mesét mond.

Kelj fel Mátyás ellen, mert a király szörnyű despota! Még érsek is lehetsz vagy pápa, de ha Mátyás marad a király, akkor neked lőttek. Még a püspökséget sem tarthatod meg, nem ám! És ha pápa leszel, megint jöhetnek a nők!

A bal kezem volt a gyorsabb, bele is csúszott Zuzu nyaktövébe a késem. De nem halt meg, csak dühödten hörgött és hadonászott.
Mélyen belenéztem az izzóvörös szemébe, és teljes erőből fejbe csaptam a baltával.
És még egyszer a biztonság kedvéért.

Visszagondolt a gyerekkorára, mikor az anyja a karácsonyra kapott Kreml fakirakóshoz évekig hozzá sem engedte nyúlni, nehogy tönkretegye. Máig is megvan neki. Majd az unokáinak adja. Ha lesznek.

– Ne csinálja ezt, István! Ugye maga is hallotta, hogy valami történik Pesten. Úgy tudom, a diákok szervezkednek.
– Én azt hallottam, hogy a szovjetek. Hogy ki akarják ugrasztani a máshogyan gondolkodókat. Ezért jobb lenne, ha az elvtársnő most visszamenne az istállóba, elmondana estig még néhány verset, hogy szombaton jól szerepeljünk a vetélkedőn, maga pedig bejusson az egyetemre.
– Én azt hittem, hogy maga… talán…
– Rosszul hitte.

A Magyar Írószövetség ’56-os tematikájú, Szavakban lobog című pályázatának nyertes novellája.

„Kornélt a betegsége idejére azonban az utcai frontra néző tágas, napos szobában helyezték el. Egy pillanatra hagyták csak felügyelet nélkül, mikor ő, a lenyugtatózott, bódult lábadozó egy lezser mozdulattal kilépett az ablakon, mintha csak a körfolyosóra lépne ki, a barátjához…” – Frideczky Katalin prózája

„− Miért nem árulta el neki, hogy tudja? – firtatja a kötött pulóveres fiatalember, miközben a pultra helyezi a kiürült kávécsészét és a vizespoharat.
− A férfiak szeretik, ha a nők ostobák. Legalábbis azok, akik ide járnak.” – Bene Zoltán novellája

„Nagy hókuszpókusszal letakarta egy kendővel Péterke fejét, s csak akkor vette le róla, mikor már pucéran állt előtte, és ingerlő mosollyal delejes táncba kezdett.” – Kisslaki László prózája

Imi szilveszteri megállapítása, hogy a pénz újfent szart sem ér, a párt és a kormány hivatalos álláspontjává lépett elő. Január végén bejelentették a pénzreformot, majd rá két napra forgalomba is került az új lej. A régi húszért adtak egyet, egy fizetésnyit váltottak mindenkinek. Berci megszámolta, amit a kekszes dobozba eltett a karácsony előtti nagy roham után, és nem tudott visszafojtani egy egészséges, harsány kurvaanyjázást, dühösen vágta vissza a bankjegyeket a dobozba, s mikor Magdus megkérdezte, ha már szart sem ér, miért tette vissza, azt mondta neki, azért, mert hazaviszi anyukának, hadd legyen kenyérsütéskor elég alágyújtósa a tűzcsináláshoz.

„Az emberevésben nem mi vagyunk a vezetők: Japán és Kína már korábban bevezette a törvényt, és a gazdagok ma is inkább oda mennek, ha kulináris élvezetre vágynak. Ennek az az oka, hogy nálunk az emberevés még viszonylag új, és nincs önálló brandje sem.” – Rimóczi László szatírája.

„Aki nyer, az megbaszhatja a másikat, ahogy akarja, mondtam. Mélyen a szemembe néztél. Én voltam a fehérrel.” – Tamás Kincső erotikus regényének részletét olvashatják.

Elsőként anyám barátnői tűntek el a csanaki oldalra épült, kétszintes villánkból. Aztán lassan anyám is egyre kevesebb időt töltött otthon, és így a féltve gondozott virágágyásból is olyan ütemben pusztultak ki az illatos, angol tearózsák, fodros szoknyájú rododendronok, üde egynyáriak, ahogyan a kosz lepte be az olasz márványpadlót, a lazacrózsaszín bőrkanapét és a mahagóni asztalt a lakásban. – Istók Anna novellája.

Hirtelen éles fájdalmat érzett a nyakán. Aztán forróságot. Kiabálni akart, de nem tudott. Sötét árny hajolt fölé.

„A folyosókon név szerint ismerték a régi növendékeket, a »kisasszonyokat«. Jankának változatlanul a fiatalon meghalt, angyalarcú nővér maradt a kedvence.” – Csepcsányi Éva regényrészlete, amelynek segítségével egy bentlakásos leányiskola mindennapjaiba tekinthetünk be.

„A nemzetközi összefogással, kapkodva felszerelt Holroyd-expedíció valósággal holdbéli tájakon haladt keresztül. Sehol egy fa, egy bokor, egy fűszál: csak a puszta föld meg a föld alá vezető rovarjáratok fekete nyílásai, és a mindenütt rovartetemek.” – Galántai Zoltán prózája