Egyik nap a fiatalokat behívják a rendőrségre, útlevelük ren­de­zése miatt. A babát az asszonyra bízzák. Nyugodtan alszik pó­lyájában. Egy idő után sírás hallatszik. A nő karjába kapja a gye­re­ket. Fel-alá rohangálva csitítja a bébit. A macskák is vele fut­kosnak. A baba abbahagyja a bőgést, szipog egyet-kettőt, és ismét elalszik. Az asszony feje megfájdul. Kimegy az erkélyre. Becsukja maga mögött az ajtót és rágyújt egy cigarettára. A rácsának dőlve, füstkarikákon át látja jövőjét.Új családjával egy kertes házban élnek. Unokájával a fűben ját­szik. Fia tüzet gyújt a bogrács alatt. Menye valami amerikai dalt dudorászik. A szomszédok átköszönnek. A macskák kör­meiket élezik a fák törzsén.

Schiff JúliaKicsendülés (részlet)Nadi remélte, hogy a legközelebbi vakációban az öreget ismét megszokott tevékenységénél fogja találni. Remélte, hogy még egyszer erőre kap majd. Annyira, hogy kimehessen a szőlőjébe, hisz az oly sokat jelentett számára. Onnan származott bora, az „Elvira”, büszkesége, amiből néha nagyapjával egymás egészségére ittak. Most már feladta a szőlő

Mezei Krisztina NelliKoszos mese            Hervay Gizellának– Kosz van – állt oda egy délelőtt Kis Mama mellé. – Aham – mondta Mama, fel se nézve a könyvből, amit olvasott. Kis meg sem próbálta megnézni, mit olvas Mama. Mama mindig olvasott, kivéve, mikor főzött, vagy aludt. De mikor olvasott, sohasem volt érdemes zavarni.– Kosz van – mondta Kis Papának.– Á, dehogy – mondta Papa, miközben megpró

"A szobám álomszép volt, a megboldogult Lady G. egykori budoárja. A halványkék kárpiton kínai festmények díszelegtek, a sarokban egy eredeti Ming váza (vagy annak élethű utánzata)." - Folytatás az Irodalmi Jelen július–augusztusi számából.

Hirtelen meg a matektanárnőmet pillantottam meg, a dol­go­zat­írás előkészületeiben, amiről megpróbáltuk lebeszélni: „Es­sünk túl rajta, csibéim, utána sokkal jobb lesz, majd meg­lát­já­tok!” - Folytatás az Irodalmi Jelen július–augusztusi számából. 

"Így mesélte Tompa, így tartja az anekdota. Így kellett lennie. Mert ebből a történetből még ma is lehet érezni a mosolyt. Tompa nevetését, meg Arany hunyorintását. És egy ilyen hunyorintás maga a halhatatlanság." – írja Dr. Bárdos a Nevető Új Democritus első részében.

"A fennmaradt archív dokumentumok nem támasztják alá, hogy a magyarok kegyetlenebbül viselkedtek volna, mint a németek. Azt hiszem, hogy gazemberek minden népben vannak, és elsősorban a tiszti állomány részéről fordultak elő kegyetlenkedések a békés lakossággal szemben."

„Kiugrott a gombóc a fazékból”… a végén még hun­garikumot csinálnak szegényből! Königsbergi fasírtnak? Jaj, csak azt ne! Kifasírozna Kant, ha élne.