KL: De van otthon több vibrátorod is?
SZMB: Ó, persze, egész gyűjteményem van. Én is egyet értek azzal, hogy a vibrátor mégiscsak akkor szeret, amikor én akarom. Egy ceruzaelemnyi boldogság. Egy ceruzaelem a szexuális boldogságért, azt hiszem, sokkal biztonságosabb befektetés, mint kiadni magam valakinek.

"Voltam autószerelő, fodrászsegéd, sztiptíztáncos, időnként újságíró, aztán kártyajós. Vendéglátóztam, kocsmapultoztam sokáig, ami nagyon sokat lendített a világnézetemen. Ha kérdezik, festőként határozom meg magam. Szentpétervárott tanultam a Repin Akadémián, de ami fontosabb: képekben gondolkozom gyerekkorom óta."

Egyiptomi-japán-magyar író Párizsból
 

(Beszélgetés Szuda M. Barnával)

Szuda M. Barna (1988) első verseskötete komoly visszhangot keltett az Irodalmi Jelen olvasói közt, s a készülő regényéből felkerült részletet is sokan kommentálták. A huszonegyedik életévét nem rég betöltő festőművészt kérdeztem terveiről, pályakezdéséről, mágiáról, s megosztotta néhány új versét is.

Klein László: Hogy áll a regényed? A kiadó azt ígérte, nyárra megjelenik.
Szuda M. Barna: Áll, sem mint haladna. Főleg a lustaságom miatt tolódik, de remélem, legkésőbb novemberre a polcokon lehet A könnyek hazamennek. Az új verseskötet viszont már szeptemberben, Makromélia címmel. Ez egy betegség a neve, szervnagyobbodást jelent. Általában a szív megnagyobbodására szokták használni ezt a kifejezést. Négy részre lesznek felosztva benne a versek: jobb pitvar, bal pitvar, jobb kamra, bal kamra. Továbbra is maradok ennél az érzelmi vonalnál, ha lehet így mondani. A szív érez, a kéz gépel.

KL: Karácsonyra akkor két könyved is a fa alá kerülhet, pedig az első csak tavaly télen látott napvilágot.
SZMB: Azért éreztem olyan sürgetőnek az előző megjelentetését, mert az hosszabb időszakot fog át az életemből, az új verseket viszont abszolút másnak tartom. Annyira elhatárolódnak egymástól, hogy butaság lett volna egy borítón belül megjelentetni őket. Az első kötetet jellemző attribútumok akarva-akaratlan le lettek vetkőzve. De levetkőzésen nem azt értem, hogy teljesen elhagyva, eldobva, leszaggatva, hanem hogy némiképp átalakultak. Most már figyeltem több mindenre. Amíg nem kellett pontosan leadnom, hogy mi kerüljön be az első kötetbe, cím nélkül, kötetlen formában álltak a versek, lapokról, meg papírfecnikről vadászgattam őket. Nem voltak olyan ambícióim, hogy ezek majd megjelennek. Ahogy válogattam a határidőnaplókba írt sorokból, úgy lettek a kis rímekből versek. Addig nem is voltak legépelve.

KL: Némelyik azért fent volt a blogodban. Aztán leállítottad az egész blogot?
SZMB: Aktívan blogolok a mai napig. Néhány évvel ezelőtt egyszerű naplónak indult, hogy ne papírra írjak, mert azt elvesztem. Semmi exhibicionista szándékom nem volt vele, mint láttad, nem lehet megtalálni a nevem alapján. Azért lett nyilvános, hogy azok a barátaim el tudják olvasni, akik távolabb élnek, és nem találkozom velük mindennap. Mivel nagyon szorosan hozzám tartoznak a versek, felrakosgattam néhányat. De nem gondolkoztam azon, hogy irodalmi értékük lenne.

KL: Ám jött egy kiadó, és azt mondta, hogy keblemre!?
SZMB: Kivált egy korábbi kiadóból ez a hölgy, aki a Hekáté Kiadót alapította, tett egy ajánlatot, én meg rábólintottam. Utána már körülnéztem a könyvpiacon, és máshonnan is érkeztek ajánlatok, de nekem határozott elképzeléseim voltak, például a borítóval kapcsolatban. Amire sokan nemet mondtak. Ez a kiadó vállalta, amit szerettem volna, sőt adták alám a lovat. Ez egy csodás harmónia, ami ritkán teremtetik meg ilyen egyszerűen a világban. Így találtunk egymásra, bár az új kötetet valószínűleg már egy nagyobb kiadó jelenteti meg.
 
KL: Tényleg megbüntették a kiadót a borító miatt? Milyen alapon?
SZMB: Mert nem lehet dohányozni könyvborítón sem. Talán láttad azt a plakátot, amely az Új Színház egyik darabját hivatott reklámozni. Áll rajta egy férfi, és a szájához egy hatalmas téglalap van ragasztva, hogy kitakarják a cigarettát. Ami annyira nevetséges! Főleg a cigi volt a probléma, meg a vibrátor. És fel kellett volna tüntetni állítólag, hogy felnőtt olvasóközönségnek ajánlott tartalom. Ha ez meg van szabva, nyilván megpróbálják betartatni.

KL: Azt hittem, simán prüdéria. De azért te is provokatívnak tartod a Versek, rokkák, levelek borítóját?
SZMB: Nem, az én szemszögemből nem az. Mert ezek a tárgyak engem kifejeznek, számomra mindennapiak. Azért nem értem a reakciókat a vibrátorra, mert rengetegen használnak manapság ilyen eszközöket, van mindenféle szexshop, amely megél az emberekből. Teljesen természetes dolog. Részben ugyan a borító adta el a könyvet, de a vibrátort inkább szimbólumként akartam használni. Anno pszichológus írta fel a nőknek a hisztéria kezelésére, receptre kiváltható volt. Számomra azt a borzasztóan elgépiesedett világot szimbolizálja, amiben élünk. Sokkal szívesebben alkalmaznak ma egy vibrátort, vagy embereket vibrátorként, akár a szellemüket is. Amikor nekik jó, bekapcsolják, amikor elég, kikapcsolják. Nem szeret alkalmazkodni senki. Nincs meg az alázat a párkapcsolatok nagy részében, mert mindenki főnök akar lenni. Akárcsak a munkában. Holott alázatot gyakorolni rettenetesen fontos mindennemű kapcsolatban. Elfogadni egy másik nézetet, és belátni a hibákat, vagy hogy a másiknak van igaza.

KL: De van otthon több vibrátorod is?
SZMB: Ó, persze, egész gyűjteményem van. Én is egyet értek azzal, hogy a vibrátor mégiscsak akkor szeret, amikor én akarom. Egy ceruzaelemnyi boldogság. Egy ceruzaelem a szexuális boldogságért, azt hiszem, sokkal biztonságosabb befektetés, mint kiadni magam valakinek.

KL: Ugorjunk neki mégis kicsit! Író vagy festőművész vagy?
SZMB: Ha kérdezik, festőként határozom meg magam, mert ezért a titulusért megdolgoztam. Gyerekcipőben jár még ez is, de a költő vagy író megnevezésért még nagyon keveset tettem. Érettségi után felvettek a Képzőre, de nem kezdtem el. Szentpétervárott tanultam a Repin Akadémián, de ami fontosabb: képekben gondolkozom gyerekkorom óta, a világ bármely etűdjét képekben látom mind a mai napig, nem pedig szavakban. A kinyomtatott kötet átolvasásakor szembesültem azzal, amit a kritikusok is írtak, hogy ez részben festészet.

KL: Láthatjuk a közeljövőben a festményeid?
SZMB: Most Bécsben volt egy kis tárlatocskám, ez 14 festményt takar, olaj-vászon munkáim. Mikor onnan visszakapom a képeimet, szeretnék itthon kiállítani. Van két jó lehetőség, amit próbálok még idén megragadni.

KL: Varázslatos, amit az ecsettel művelsz. Persze egy „félig egyiptomi származású mágustól” ez elvárható. Ne röhögj, rólad írták ezt!
SZMB: Neeem. Gyerekkorom óta foglalkoztat az okkultizmus, beiratkoztam például vallástudományt tanulni az utóbbi évben. Érdekel az egyiptomi magas mágia, gyakorlati szinten is elmélyedek benne, és elkezdtem fordítani. Úgy érzem, Egyiptom szorosan kapcsolódik hozzám. Több ízben megjelent az életemben, de kizárólag érdeklődő vagyok.

KL: Hiszen beleszülettél abba a hitvilágba! Ne tagadd, a neten olvastam!
SZMB: Nem, ezt a Maxima írta, biztos, hogy ezt nem én mondtam. Többször voltam Egyiptomban, s lehet, hogy a közel jövőben sikerül szerveznem egy kis kiállítást is odakint a képeimből. Ha nem lenne Budapest, akkor Kairóba lennék szerelmes, de így csak csalom vele.

KL: Azért is csodálkoztam az egyiptomi származásodon – leszámítva, hogy egy városban nőttünk fel, Párizs mellett, nagyjából –, hiszen az Írók Boltja honlapján azt olvasni: japán vagy.
SZMB: Amikor ezt megláttam…! Ezt ki és hogy találta ki?

KL: Identitásjátéknak szerintem szórakoztató. Emlékszel még azokra az óceánparti hajnalokra, mikor a gésákat lestük a felkelő nap fényénél?
SZMB: Nekem lassan identitászavarom van ezektől. Japán? Két fotó van rólam a könyvben! Olyan a szemem? Legjobb tudomásom szerint semmilyen felmenőm nem származik Japánból, de ha valaki tud valamit, értesítsen mindenképpen!

KL: Valami elgépelés, adatbázishiba lesz csak. Vagy szamurájnak néztek a testdíszítésed miatt. Te festetted a karodon lévő képeket?
SZMB: Tetoválások ezek. Nagy híve vagyok a szép tetoválásoknak. Egy barátom készítette őket. Egyetlen férfi dolgozik rajtam már évek óta. Úgy szoktam mondani, hogy ő az, aki a legtöbb fájdalmat okozta nekem. A tetoválásaim nem hagynak el, a tetoválásaim mindig velem vannak. Ritka az ilyen biztos pont az életben.

KL: Mind tetkó? Tyűha! A napraforgókat felismerem. Mona Lisa. Mi van még? Az ott Botticelli mellette?
SZMB: Igen, festmények vannak végig. Frida Kahlo, Picasso, Vasarely, Kassák és alatta pillangók.

KL: A hátadon folytatódik tovább?
SZMB: Ott teljesen kész van már.

KL: Mellkasodnál kilátszik egy elfolyó óra, Dali, gondolom.
SZMB: Nem Dali, bár Dali meditatív rózsája is rajtam van. Anno a prostituáltakat jelölték meg rózsatetoválással. Ez egy egészen friss szerzemény. Itt pedig a rendíthetetlen ólomkatona. Mindegyik szimbolizál számomra valamit. Nem mindig tetszenek, de jelentéssel bírnak az életemben. Olyan pillanatokat próbálok velük megörökíteni, melyek belül nagyon sokáig, úgy hiszem, életem végéig megmaradnak. Ezeket tisztelem annyira, függetlenül attól, hogy pozitív vagy negatív élmények, hogy megörökítsem magamon is.

KL: A regényben is lesz ólomkatona, ha jól rémlik, amit az előzetesben olvastam.
SZMB: Mindenféleképpen, és egyszarvú is. Lényegében egy fiatal fiúról szól a történet, aki jóval idősebb emberekkel szexel, férfiakkal és nőkkel egyaránt, természetesen. Valószínűleg azért, mert azt hiszi, hogy így örökre gyerek maradhat. Ez azonban nem sikerül, mert egyrészt magára ölti ezeknek a felnőtteknek a tulajdonságait, másrészről meg: ha sikerül is éppencsak, akkor sem a konvencionális, bájos és vattacukros gyerekkort éli meg, hanem a sajátját. Amiből menekülni szeretne. Mindenféle felismeréseket tesz a szerelemről és a szexről, konklúziókat von le a regényalak, Androgin, akit gyermekkorában zaklatta egy családtagja, akit nagyon szeretett. Ez a felnőttkorában észrevétlenül úgy csapódik vissza, hogy kizárólag azokhoz tud ragaszkodni, azokra tud szeretettel gondolni, akik kihasználják. Ha adnának neki szeretetet, azt nem tudja viszonozni. A szexet képtelen élvezni valaki olyannal, aki szereti őt.

KL: Durva és primitív kérdés következik, mondhatod, hogy „Nincs komment”, de fölmerül, hogy van-e valóságalapja ennek?
SZMB: Ez egy regény. Nyilván egy része önvallomás, de pontosan azért írtam meg regényformában, mert az lehetővé teszi, hogy imitt-amott átírjam a dolgokat. Szeretném megmenteni magamat és a benne lévő szereplőket azoktól a támadásoktól, amiket önéletrajzi könyvként kapnék. Egyszer azt mondták nekem, hogy „amíg nem tudsz elszakadni az önéletrajziságtól, addig nem vagy író.” Ezzel nem értek egyet, de többször nekirugaszkodtam, hogy megértsem. Szerintem ez lehetetlen.

KL: Van olyan múltad, hogy lehetett volna egy vaskos memoárt írni belőle? Mi minden voltál az elmúlt években?
SZMB: Ami a tényleges munkát illeti: voltam autószerelő, fodrászsegéd, sztiptíztáncos, időnként újságíró, aztán kártyajós, rengeteg minden. Vendéglátóztam is, kocsmapultoztam sokáig, ami nagyon sokat lendített a világnézetemen.

KL: Rémlik egy felolvasószínház Kispesten.
SZMB: A bezárt Pszichiátriai Intézet ápolóiból, illetve gyógyult betegeiből szerveződött a Tárt Kapu Színház, próbálnak darabokat feldolgozni, előadni, ebben segédkeztem még tavaly. Most azonban egy egészen új társulat kapcsán kerültek színpadra a verseim, a nevük Minekezacirkusz Produkció. Július elején tartották az Egytől egyig performance fesztivált a Tűzraktérben, ahol számtalan remek darabot láthattak az érdeklődők, köztük a
verseimet néhány monológommal ötvözve létrehozott Karüsszel című darab egy részletét. Az említett részlet lesz látható a Szigeten is, a jelenlegi tervek szerint vasárnap, ősszel viszont már az egész, mintegy ötvenperces színmű színházba kerül a társulat jóvoltából. Eddig elzárkóztam attól, hogy az új versek közül publikáljak, de megköszönve a nagy érdeklődést, az Irodalmi Jelen látogatói már megjelenés előtt olvashatnak közülük [lentebb].

Klein László

Feszület

Szavaid sorából dallamot fűz a fülem.
Mozdulataid meg eltemeti a lepedő.
Mindig siető-lépteidtől, utánam vagy előttem,
kopik odalent a sokéves kockakő.

Önmagam látom, mikor fölém hajolsz,
a szemedben, ha nyitva van.
Átszámolhatod a csókjaink;
én mindre emlékszem, hiánytalan.

Egymásra rántva testeinket,
nem számít, mi vagy s én mi nem;
az élet titokban archivál minket
egy szóba zárva: szerelem.

Axióma

Hiányodban olyan finomra törni,
ahol nem porladni el, vágyak terhe alatt, már idegen.
Csak vízipisztollyal lehet bohócot ölni,
s önkéz által halni meg, nem gyilkosság; önvédelem.

Orgazmus

Kifut belőlem a nedv, s az a zsibbadás
Elural, amire nincs gyógyszer.
Csak vér marad és némi parázs,
Színe hol hemoglobin, hol cinóber.

A bőr elfelejt különbséget tenni
Hideg és meleg között.
A mellbimbóknak szerepükből kell kiesni,
Hogy ágaskodva legyenek egzakt hírnökök.

Peron

Nem számít, hogy holnap vagy ma.
Az idő diktál; eliramlanak a színek.
A pixeleket tollba mondva,
jönnek világra a végtelen vonatsínek.

A mozdonynak nincsen szárnya,
ezért robog; és testén az üveg,
jegyzi a tájakat megállóra várva;
felfogni őket nyers őrület.

Tizenegy

Vajon unalmas volt minden este
felolvasni, hogy a Kisvakond
ment-mendegélt új nadrágot keresve?
Unalmas volt? Apa, mondd!

A cipőkötést elég volt megmutatni egyszer?
Te tanítottál meg beszélni?
Apa, ha te megöregszel,
én leszek otthon a férfi?

Mondd, Anya, nehéz volt felemelned?
Milyen hosszú voltam és mennyi kiló?
Ha most venném a számba a melled,
mondd, Anya, az perverzió?

Melyik bögre volt az enyém?
A kék vagy a lila?
Anya, ha itt hagysz az életem közepén,
azután kinek leszek a fia?

Kapcsolódó:
Szuda M. Barna: Versek, rokkák, levelek http://irodalmijelen.hu/?q=node/849
Szuda M. Barna: A könnyek hazamennek – részlet – http://www.irodalmijelen.hu/?q=node/1935  
http://irodalmijelen.hu/files/u294/hekate.jpg