Egész nap esteledik – Varga Melinda verses krónikája a Kolozsvári Magyar Napokról
Egész nap esteledik
Varga Melinda verses krónikája a Kolozsvári Magyar Napokról
Fekete-piros csütörtök
és vasárnap délután
– amikor kimenős a lány –,
fekete-piros fekete
táncot jár
a járda szöglete.
és vasárnap délután
– amikor kimenős a lány –,
fekete-piros fekete
táncot jár
a járda szöglete.
A Szent Mihály-templom előtt,
most nem a telefonpalotánál, a fekete-piros fekete
táncot jár, a macskaköveken megannyi láb,
szoknyák árnyéka, s tétova ritmus
pördül a járdaszegélyre,
megállok egy picit a nagy rohanásban
a Szent István-napi Néptánctalálkozó
tánc-korzója előtt,
Kányádi verse befészkeli magát gondolataimba,
nem bírok szabadulni tőle.
A programok is fekete-piros minták,
egymásra pördülnek,
a választás nehéz, ha bőség zavara csábít.
Végül nyer az irodalom, a Bulgakov Kávézó teraszán
embert lehetne nyárson sütni, csurog rólam a sós veríték,
tüzes ollóként vág a húsomba nap,
csoda, hogy az E-MIL molinója alatt
az Erdély-narratívákat nem perzseli szét.
Az irodalomkritikusok: Balázs Imre József, Bányai Éva, Demeter Zsuzsa,
Zsidó Ferenc erdélyi prózaírók regényeiről beszélnek,
terítékre kerül Tompa Andrea új regénye,
na meg Vida Gábor, Szabó Róbert Csaba, Papp Sándor Zsigmond,
Nagy Koppány Zsolt, Bodor Ádám és mások.
Az emlékezet-konstrukciók, regionális és univerzális olvasatok,
személyes és fiktív történetek,
a nyelv és a sztori viszonya – csupa olyan téma, ami a délutáni
hőségről eltereli a figyelmem.
Tompa Andrea Fejtől s lábtól regénye feminista műként
is hathat az angol vagy finn olvasóra.
Az emlékezet-narrációk a belső monológok, a hallgatás
és elhallgatás, hatalom és egyén, félelem, kiszolgáltatottság,
a nő-kérdés, a testpoétika, a nyelvi kidolgozottság miatt
nem zárják be magukat a regionális térbe.
Nem attól jó valami, hogy Erdélyről szól,
hanem azért, ahogyan elmesél valamit róla.
A kortárs Erdély-regények után lírikusok lépnek a színre,
az Erdélyi Híradó Kiadó szerzői: Ármos Lóránd, Dimény H. Árpád,
Láng Orsolya és Noszlopi Botond új verseskötetükből olvasnak,
Varga László Edgár próbálja őket zavarba hozni fogas kérdésekkel.
Noszlopi Botondon találja a legtöbb fogást, interjúkban ugyanis
igen szentenciózus kijelentéseket süt el a poéta.
Szellemi lénynek tartja magát, költővé, íróvá szeretne válni, s
hiszi, ez a folyamat addig tart, míg itt van a földön.
Eme nemes folyamatban, sajna, gátolják
a polgári foglalkozások: a jogászkodás, na meg az online póker,
de az éhező művész útja nem járható,
inkább választ verselés mellé egy komplementer tevékenységet.
A jó művet nem elég megírni, ha nem jut el az olvasóhoz,
s nem mindenki önmagát jól menedzselő író.
Ármos Lóránd minél jobb verseket szeretne írni,
s nem mindenáron irodalmi életet élni, magát előretolni a sorban.
Az első két kötet után megcsömörölt a literátor-léttől, Dublinba menekült,
hosszú ideig nem vetett semmit a papírra, aztán egy magyar színdarab
visszahozta a lírába újra, verseiben gyakran találkozunk dublini tájjal,
vagy épp a Facebook-idővonallal, amit végigpörget az ember éjjel,
hiszi, a komfortzóna elhagyása gyakran új vershez s létképhez vezet.
Dimény H. Árpád leveleket ír a múzsának a szomszéd szobába,
az erotikus költői képektől s a kitárulkozástól a falusi nénik megrökönyödnek.
Árpi két kötete traumákból nőtt ki, ő is azt vallja, a komfortzónánkat
valami meg kell bontsa, hogy jó líra nőjön ki belőle.
Most nem ír, várja, hogy a kötettől eltávolodjon,
az önismétlés nem járható út a vershez.
Láng Orsolya finom, érzékeny lírikus,
részleteket nagyít fel, megfigyel, mélyre ás a verssel,
az emberi viszonyok, a szürreális elemek,
a műfajok közötti átjárók az ő világa.
Egész nap esteledik, idézi fel az egyik sorát
Varga László Edgár, nem csoda,
ha az olvasó rabja lesz a Bordaköznek.
A líra után Bréda Ferenc lép a színre,
Marosán Csaba színművésszel visszakalauzolnak
az emberiség történetének első drámájához,
melynek gyökere nem a görögöknél, hanem
az egyiptomi piramisok lábainál keresendő,
az egyetemes színháztörténet első fennmaradt
drámáját fordította le a mester, ezt hallgatjuk meg,
a közelgő vihar és az eget félóránként
átszelő repülőgépek jelzik,
A kétségbeesés párbeszéde önnön Bá-testével
valódi lét-dráma, gondolkodóba ejti az embert.
