Jelige: Gyöngyhalász

Boldogságtól keletre hogy boldogulna ember, jószág? Lesz-e erő,
folyton feltámadni habokból, hamuból, habókosokból?

TISZABLUES

Ülök a Tisza lépcsőin, a folyó árad.
Ég szeme ég, víz szeme lázad. Zuhog naptalan napok óta
áldásra átok, sírásra óda. Nádkéve sodródik, kóró, zsupptető,
tizenkilencedik-, huszadikszázad. Úszni tanul temető, vértelen véreb,
elúsznak kerítések, sorsok, országhatárok.
Sorstalanság sodor, álmok.
Sodródnak népek, kések, vetések.
Csordultig múlttal meder, árok.
Arcokon akácmosoly és seb.
Ahol most várok,
tegnap gépkocsik versenyeztek egymással,
időtlen idővel, jövőlátomással:
nyakig csap iszapos ár.
Nem féli már pandúr a betyárt.
Rózsa Sándort őrzi Szamosújvár,
emlékszik rá csárda, csorda, Balástya.
A vizibástya mellvédjét díszíti birkatetem.
Magyar birka, román racka, ukrán juh? Ki pihent sodródó
kereveten? Ki szerelmeskedett iszamos ágyon?
„Magyar” folyó „vala” a szőke bestia. Monarchiabeli nosztalgia
úszik, birodalmi rém- és vágyálom,
anyámasszonykatonája, Fehérlófia?
O, là-là, voulez vous à Trianon, chez nous? Ceci, à la gauche.
 „Elsodort falu”, elsodort város, elsodort ország…
Boldogságtól keletre hogy boldogulna ember, jószág? Lesz-e erő,
folyton feltámadni habokból, hamuból, habókosokból?
Szögedi gondolattal
lépkedni pokolpincéből égemeletre? Kamuból zajlik árverő, árverés, árrés,
árkalkuláció, árfekvés, árlebegtetés, áringadozás, árfolyam.
Tajtékzik majd a folyam, tombol a kár, kárrendezést rikácsol. Nincs
kárelhárítás, csak kárvédelem: ácsol maga fölé palotát.
Hadd legyen minél nagyobb! A luxus. A kár
leokád. Benyújtva a számla, áfával tetőzött!
Az szenved, az fizet, aki őzött. A Tiszánál lakó szögény,
„hol a kis Túr siet beléje”. Meg a Hernád, meg a Bodrog. Duzzadt Kraszna
partján kárál Ady, a boldog: a sok mihaszna, bújjon azannya…
Mind, aki a gátból is csak lóvét, vastag bankszámlát lát. Az egyre
olajosabb Berettyó sem pihen,
szökik át vadul Szalárdnál. Beléesett Miklós huszár lovastúl,
törtínelmestűl. Hideg- s Meleg-Szamosok árhullámot koholnak.
Kolozsvár piros-sárga-kék szennyvize zúgja, mit visz a holnap.
Fekete-, fehér, igen, nem, mit vettél a pénzemen Kőrösök,
sebesek, árvák. Korlátok közé kergetnek: Fulladjatok meg!
Élhetnétek, éltethetnétek, élhetnénk. Haldokoltok, haldoklunk.
Hajózhatnánk szelíd hullámaitokon,
mint egykor. „Öt perc múlva kifut a folyami gőzös Aradra,
tessenek beszállni!” „Kérjük a tisztelt utasokat, fáradjanak
a hajóhídhoz, rövidesen indul a menetrendszerű járat
Magyarkanizsára!”  SMRT MADARIMA! (Segítség! Hol itt a kijárat,
szeretnék kiszállni!) (A víz a legolcsóbb vasút, hallom holland barátom.)
Szegény tiszai halász is élhetne. Jutna halászlére,
lenne lé modern làdikra. Csak álom a jövő, ólom?
Csak álmodom, álmodsz? (Visszakúszhatna ide a fekete halikra.)
Ó, mostoha Európa,
voulez vous dancés  à la Trianon? Üljetek le a Tiszához! A valóra válás
vakremény? Minden csak ÁR, és csak árad, árad? A mérgezett,
aranyos Maros mord, Aranyos vízétől haragos. Haragos a Nyárád -
a Tisza fanyar - nem akar megszállni. A Kárpát medence minden
könnyét idegyűjti (megszállnak szuronyos, bocskoros
keserűség seregek), bár örömkönnyé
tisztulna, míg körbeöleli a várost. (Hadd örüljünk felhőtlenül, bár egyszer.)
(Mit pofázik ez a gyüttmönt szélhámos?) Valaha
fél-Európa segített a feltámadáshoz,
Bécs, Berlin, Róma, Moszkva, Brüsszel, Párizs. Hova tűntél
elegáns, úri gesztus? Voulez vous une excursion inoubliable
 à Trianon? Ideje meghirdetni egy kárpátmedence-könnytisztító,
környezetbarát prodzsektet. Ez lenne igazán turistavonzó
látványosság! Tessék, csak tessék! Világraszóló mutatvány!
Begyűjti a keserűséget s örömmé desztillálja. A lényeg rian
befagyott emlékfolyón: fuldokló hal,
fuldokló magyar, szerb, román, ukrán. Szöged, ki messze világítasz a pusztán,
„délibáb” lettél végleg? „Végállomás”,
ahonnan menekül a lélek?
Hű polgárod alig kilátszik. („Rosszul látod, ez MÁS!”)
Számlahullámok, folynak ki-be fülén, száján. Ívelne már egére
szivárvány! Csak sálakon, reklámban, plakáton
tündököl, lávparádon. Míg parázik mind, ki izzad, jövőt remél.
(„Pardon! Ez MÁS, fejkvóta, nem láthatár, álmos róna!”)
A lényeg medermélyen lappang, nem kotorják.
Sodródik rá iszap, homok, hazugságshowder,
hadd maradjon titok, ki, miért, meddig sár(m)os.

Ülök a Tiszánál, árad, nem fárad.
Mögöttem ébred, nyújtózik
szépséges
délibábváros.

KARASUN

Megszállnak emlékek Hóka
rókaárnyék nyúlik hóra
nyulat követ a templomig
aztán az álla felkopik
Nyomok fent nyomok idelent
hadd tudjuk ki-ki merre ment
Szárnyalást játszó varjak
jégséggel betakarnak
Valahol csilingelnek
üresen égnek vermek
Orvvadász lép a tőrbe
a vértó tükre görbe

Beretválkozik a sámán
kéksólyma csücsül a vállán
Keresztet vet a szegény
hej ilyen modern legény
asziszi árnyéklélek
vállán a szárnyas véreb
Menekül vecsernyére
bár nagyon nincs ínyére
Várja műjézus jászol

Arcra hull úgy gyászol
előrelát lelép
arcán zaj messzeség
regő rege rejtem
a többit elfelejtem

HATVAN

Hatvan hullám Vér bor csendesen
             Elfolyik míg el nem esem
             Alkalmasint nő a hasam
             Kocsmában elverem néhány vasam
Feltételesen szabad lesen
             Még ellesem hogy hasad
a szó rőt pirkadat
bealkonyul vége szakad
             Benyel világkoporsó
Felteker hasznos sorsorsó
             Megakadok torkon falat
      

Szembeszökik hatvan tajtékhullám
Jeges partokra kiteríti hullám
Elrémülök hogy összepakol a semmi
Kedvem elvész sírni verekedni
Hallgatni csak vakon bután
             Mint felejthető esős délután
             Szerelmespár új lakásuk mélyén
             Nem gondol arra mi zúg a végén
Mi zeng mi zsong mi károg karón
              Mi süvít sötét nyárvégi udvaron
              A galamb röpte égbe fagy
              Elbújik s visszales a nap
              Fehér csend riad menekül
              Kút karfáján véresen megül

Ki ül minden állomáson Vakon ki vár
Kire omlik szivárvány láthatár
Kit hoz közel kit tart távol
Kinek üzennek Amerikából
Hatvan hullámát felejtse el
             A bűn örömködött
             Az öröm gyászlepel
             A hazug igazként tündökölt
             A tündöklés véres alkonyat
             Varjak virágoztak sóég alatt
              Nézte hogy csattog zakatol az élet
              Bénítják némítják mégis éled
Felkel feltámad fellázad
Hiába alázza sunyi alázat
Házat épít miközben egyre temet
Óhazát óhavat nőket eget
Fát ültet had teremjen másnak
Kedvesnek fiúnak elmúlásnak
Mi értelme mi ha nem épít szépít
Mi értelme ha nem üti hossza a szélit
Ha formátlanná mordul a forma
Ha a csalás hiteles norma

Hatvan marttörő kőhullám
Vakon is látni a mutató nullán
Pihenő varjúnak galambnak szarkának
Kilátótorony visszalősz a mának
Benned ég vad és vadász
Kivirágzik rádszárad az akác
Isten is megnéz élsz-e még révülsz-e
Ékül simul-e arcodra napszürke
Tenyeredből ötletet esznek
Állsz-e még árbochoz kötve veszteg
Mire lecsukódik az ünnep szempillája
Van-e még lesz-e még szavadnak hazája

Átérsz-e kétséglila lapályon
Üldöznek-e vagy ravasz álom
hogy menekülnöd kell Félszeg éjek
vasajkú szenvedélyek égnek
józan égjelekkel össze szétkavarodva
Rozsdás és életlen borotva
lecsupaszított a huszadik század
Más nem sirat csak a házad

Fülelsz fáradtan megverve
Hatvan hullám jegén felkenve
Eretnekszent álmok hímringyója
Mennyei disszidens szökevény a pokolba
Szerénység grófja hőzöngés kódusa
Akit sosem fogadott be az USA
Zöld kártyát nem lopott kapott
Szabadságszobornál nem emelt kalapot
Kártyát nem kavart kevert
Istennel hazával nemzettel perelt
Semmit sem akart mint aki mindent
Halkan „andante” kibillent
Lélekhez szólt lelketlen
Bár tudta lehetetlen
Összefonódva szétzavarodva
Hatvan érv feldarabolt fémszobra

Künn a város felzakatol
Kiürül a barmoktól az akol
Kiborul ködbe a hajnal
Egybeömlik kéj a jajjal