AZ AZERI AVANTGÁRD KÖLTŐ
Nőt akartam – mondta az avantgárd költő, mikor odaértünk, Gyévusku hatyél – mondtam az orosznak. Jól ment a dolog magyarázta tovább, nagyon jó figurákkal ismerkedtem meg. Mindjárt megszerettek ők is. Azeriek voltak, ő meg külön szereti az efféle keleti népeket, igazi avantgárdok.
ENDRŐDI SZABÓ ERNŐ, AZ AZERI AVANTGÁRD KÖLTŐ
Er érkezése
Háy János
Az aranygyűrű
(részlet)
Azon a napon az éjszakát Vlagyimírban töltöttük. A szálloda tele volt azerbajdzsán maffiózókkal. Azokban a kemény években ők 
uralták az orosz feketekereskedelmet. Külön szobánk volt. Aznap többet nem hallottam az avantgárd költőről. Másnap került újra szóba, mikor megcsörrent a szállodatelefon és az orosz idegenvezetőnk szólt bele, hogy tudom-e, hogy hol van az én társam. Tü znáes, ggye on? Mondom, a szobájában. Mire ő, hogy nem. Hol – kérdem. A detoxikálóban – mondta, s hogy éjszaka találták meg az utcán. Nőt akartam – mondta az avantgárd költő, mikor odaértünk, Gyévusku hatyél – mondtam az orosznak. Jól ment a dolog magyarázta tovább, nagyon jó figurákkal ismerkedtem meg. Mindjárt megszerettek ők is. Azeriek voltak, ő meg külön szereti az efféle keleti népeket, igazi avantgárdok, csomagolóművészek, még a nőket is becsomagolják, s tulajdonképpen, főleg ennek ismeretében, nem is lehet érteni, hogyan került meztelenül az egyik téren a hóba, épp egy szobor mellé, ami a nagy honvédő háború áldozatainak állít emléket. Mindene le volt cibálva róla az órája is, csak egy trikó maradt rajta, meg zokni és kész. Csoda, hogy nem fagyott meg – mondta az orosz a detoxikálóban.
uralták az orosz feketekereskedelmet. Külön szobánk volt. Aznap többet nem hallottam az avantgárd költőről. Másnap került újra szóba, mikor megcsörrent a szállodatelefon és az orosz idegenvezetőnk szólt bele, hogy tudom-e, hogy hol van az én társam. Tü znáes, ggye on? Mondom, a szobájában. Mire ő, hogy nem. Hol – kérdem. A detoxikálóban – mondta, s hogy éjszaka találták meg az utcán. Nőt akartam – mondta az avantgárd költő, mikor odaértünk, Gyévusku hatyél – mondtam az orosznak. Jól ment a dolog magyarázta tovább, nagyon jó figurákkal ismerkedtem meg. Mindjárt megszerettek ők is. Azeriek voltak, ő meg külön szereti az efféle keleti népeket, igazi avantgárdok, csomagolóművészek, még a nőket is becsomagolják, s tulajdonképpen, főleg ennek ismeretében, nem is lehet érteni, hogyan került meztelenül az egyik téren a hóba, épp egy szobor mellé, ami a nagy honvédő háború áldozatainak állít emléket. Mindene le volt cibálva róla az órája is, csak egy trikó maradt rajta, meg zokni és kész. Csoda, hogy nem fagyott meg – mondta az orosz a detoxikálóban.– A fasznak kellett kimenned – kiabáltam bele a pofájába, ő pedig nézett, olyan volt a szeme, mintha vér hömpölyögne benne, mint azok a versek, amiket abban az időben írtak a költők, aztán ez a vér fényleni kezdett, akár a napsütötte mínium, s ezzel a csillogással mondta akkor, hogy mindenemet elvettek ez igaz, de azért basztam. S ahogy kimondta ezeket a szavakat, a szem tovább nyitotta ezt a veres tengert és nők hevertek ott benne, akár egy pornómagazin lapjain, meg mindaz a nagy-nagy szabadság, amiért ő az életét is akár. Ebből a hatalmas birodalomból került aztán korházban, majd hamarosan onnét is ki, de nem az élet irányába. Úgy halt meg, hogy tulajdonképpen semmit nem tudott meg a bugumilokról, és engem sem ölt meg, s az is némiképp bizonytalan, hogy azon az éjszakán a kifosztottságon túl más is történt volna, például baszás. Így került végül is bűntelenül az egek mögé, hogy onnét legyen eljövendő ítélni élőket és holtakat, hogy végrehajtó angyalai eljöjjenek közénk és végezzenek a szonettírókkal, a dalköltőkkel, a rímek és ritmusok farigcsálóival, mindazokkal, akik a formák megszállottai, akik a szabadvers, a szabad szerelem, egyáltalán a szabadság ellenségei, amilyen én is voltam egykor, a Szuzdál melletti erdőben.
A novella főszereplője Endrődi Szabó Ernő, akivel egy hetet töltöttem 1990-ben a Szovjetunióban.
Forrás: Litera.hu, 2005.09.27.
A Leletté csonkult Kőhárfa
Endrődi Szabó Ernő
Sirályszárny és környéke
Szőcs Gézának, Kolozsvárra
ha valaha építenék egy házat
(ne mosolyogj tudom hogy most
rostányi életemre gondolsz de
bízzunk benne hogy a szépség
bennem lakozik s rendjére végül
rátalál) ha tehát valaha is
építenék egy házat – nem tudom hol
de bizonnyal egy nekünk-tetsző
hazában – szóval ha valaha
valahol megépíteném hát nem tudom
pontosan miféle ház lenne az de
azt tudom: a kert gótikus gyümölcsfákkal
mályvával lenne teli és a mályvák parázsló
kelyhében szikrázó darázs-dongás az ablakok
türkiz üvegén robbanó Nap-madonnák
ikon-fejei a tető kristálykoronás
a szobákban meg ott állna néhány
meghitt régi tárgy (például a nádhintaszék
azután az a bordó plüss-faltakaró
amit úgy szeretsz no meg egy nagy
vesszőkosár telides-teli bumfordi
kiskutyákkal) és az ajtót mindig
nyitvahagynám: tudd hogy várlak
hogy tudd: van a világon egy olyan
szoba ahová szabadon jöhetsz éjjel három óra tájt
vagy reggelfelé átvirrasztott éjszakák után
láthatatlan szenvedésed idegrángásaival
könny helyett vérrögökkel a szemedben
ezt tenném hogy bármikor hozzám-menekülhess
hónaposszobára (rostokolunk magányunk
bérkaszárnyáiban négy emelettel a föld felett
kettérepedt mennyezet és csótányok
és szennyvízzuhogás a falban
és azok a leírhatatlan vörös művirágok
az előszobában)
lehetetlen álmodozni világítótoronyról
és napfürdőző vasmacskákról
(no de tekintsünk most el az önsajnálattól
úgyszintén az önsajnáltatástól is)
szóval arról a házról – amit ha valaha
elkészül nem kétlem hogy így
építenék meg – arról a házról
akartam írni neked
a mai napon
amelynek dátumát különben
ideírom:
1978.XI.11.
Arcok, Hommage á Kassák, És megtelnek napjaink
Lámpauccahuszonnégy, Pesterzsébet-külső
1
emlékszem rettenetes volt amikor megszülettem
nagyanyám épp a szilvát szedte a kertben és
egyre szólongatott – hiába a nagyanyák és
megrögzött szokásaik – szóval nem volt szívderítő nap
jóllehet az a pillanat egy más szemszögből akár
fennköltnek volna nevezhető a szilvaszag jól pászolt
az augusztushoz és nagyanyám kopott kötényéhez rohadt
egy augusztus volt emlékszem apám épp focizni ment
a szomszéd megyébe én meg mezítláb és klottgatyában
a deszkakerítésnek dőlve papsajtot rágtam és a rohadék
születésemre vártam miközben nagyanyám a szilvát szedte
és a templomkert bokrai között kohánmari izzadva markolta
combjaim és szaporán lihegve a szájába vette lappadt egy
délután volt és a falu mit sem törődött világrajöttöm
véres augusztusával amikor bőgve és ordítva koporsót
ácsoltam a szülőszobában vér nyák és karbolszag repedő
hús vinnyogó műszerek csörömpölő ablak és mire apám
hazaért elvérzett anyám és a doki széttárta karjait:
az élet a születés – no lám
2
gées-nek
igen és micsoda rettenet hogy
nem ismerhettétek ezt a susztermellkasú gyereket
a lámpauccahuszonnégyből amint az ágyát elöntő
erzsébethomoknak félszegen megsúgja barátaim az
igazi baj hogy nagyapánk már csak reszketni
és félrebeszélni tud bennünk hát igen ez nagy baj
fiúk barátok barátaim igen elég nagy baj hogy
elillantatok mióta berúgtunk sírtunk okádtunk és
röhögtünk együtt kedves kohánmari mondom súgom
félszegen erzsébethomoknak októbersárnak kedves
mari én már csak kómában fekvő énazonosságomról
tudok beszélni de te a körúton grasszálsz és
elfeledtél engem pedig neked adnám a mandulakanárikat
lásd lassan készülődnek és nyirkos erzsébettenger
cirpegő homokzenéjén át-meg-átrepülnek de hát
gondold meg mégiscsak micsoda iszonyat amikor
papjai szolgálói mind lenyilazva és egyre forróbb
és egyre lassúbb kövek stadionok ordítva omló
kőkoronája hajósok szemefénye fároszrom temető
kőmalmai és vonyítva zuhogó napcseppek a repedő
bőrben a szakadón bőr alatt így hát itt vagyok fiúk
erzsébethomokban októbersárban s. mester lányának
manhattani képeslapjaiból emelt endrődivárban és
már csak az idegen nők szobáiban szétdobált koszos
gatyák jelzik léptem az időben
3
zété-nek és emjé-nek
nem ígértél semmit és nem is jött hajó
aznap éjjel erzsébethomokban féligmerült ágyam
előtt a hullámverében nem horgonyzott semmi csak
a cirpegő bodzafa jetette a mandulakanárikat ének
forró bableves szaga matrózok részeg szava fároszrom
tekintete nem bélelte az éjszakát nagymamára gondoltam
aki tekercsbe göngyölt régi térképekben szunnyad hát igen
nekünk is volt valaha európánk de mióta a tengeráramok
alattomban visszafelé folynak és országhatárok örök
hullámzása őrli szét a hallgatag tornyokat s a néma
városokat és sekélymerülésű csermelyfregattok tömik
be a források száját és minden készülék a jegesmedvék
rettenthetetlen vonulását jelzői a páradús trópusok felé
mióta az elhülyült század kibogozhatatlan matrózcsomókat
köt kontinensek torkára és sosemvolt hajónaplók őrült
sorait zagyválja a kapitányi hídon mióta nekünk-is-volt-
európánk-nagymama összegöngyölt régi térképhalomban
gubbaszt a tatfedélzeten úgy ám a tenger közepén
pofátlanul visongó csillagok vaksi éjszakagúlák alatt
régi matrózkabátom alatt kuporogva erzsébethomokban
októbersárban homoktenger közepén megfeneklett magányos
ágyban kántálok „HIÁNYZOL TE ROVARARCÚ KURVA
a tisztánlátók
átka súgom az ágy alatt pocsogó iszapnak melyben érvényes
mondatok után kutatva annyiszor de annyiszor böngésztem
éjszakánként az előfehérlő csontokat sillabizáltam rovátkáikat
például ezt: ígérted ma éjjel hajón jön el hozzám a szerelem
aznap sem jött hajó és én tudtam ezt és azt is hogy hajótlan
igen hajótlan minden éjszaka és azt is hogy minden hajótlan
éjjel egyre mélyebbre ereszti gyökerét koponyámba a végzet
egyetlen mondata
4
levelet vártam ma is de
csak az eső érkezett az eső
fekete nagykabátja ég alatt föld
felett szomorú tó a kert és álmomban
felett szomorú tó a kert és álmomban
anyám is szomorú tó (halála a kőrösparti
úton) fekete tó tükrére levelet nincs kinek
pedig kellene és írnom hogy itt ez az eső hogy
megérkezett és most alattomban csurog és csepeg
és hogy vártam és míg vártam az eső láthatatlan
életrajzát láttam hogy az ég alvadt kék küllőit
érdes fekete víz ellepi és mint rothadó húsú püffeteg
bálna alámerül lassan a fény anyaországa sötétülő őszben
a nyálkás időben elpörögnek széjjelcsúsznak az egymásba
csapolt percek a napok és mint vetélő nő lába közül a
legdrágább sejtek az embrióvá duzzadt magok zuhognak
rám a halott időből fulladt pillanatok és elsüllyedt
életek közt életemben serceg kialszik üszkösül egy
fáklya és nem idézi már semmi semmi milyen volt
szerelmem elveszett magyarországa – levelet
vártam ma is de csak az eső érkezett a kis zöld
bársonyharmonikák szuszogása és a részeg lepkezaj
helyett süllyedő ernőtörténetben szikkadt külvárosban
hámló utcák foszló tűzfalak felett lassan elővitorlázó
vak madarak szemében láthatatlan életrajzot láttam
a vasúti szárnyvonal lesántult sorsába láttam
külváros-októberben feketedő vágyban már csak
úgy akár egy üres szobába lépő üres szoba
vagy mint az egymásból nyíló helyben és
tova az innen-en túl de már nem is
oda állok térdig szomorú tóban
külváros-októberben feketedő
vágyban – kicsit így kicsit
úgy – és esőcsepp nagykabátban
Légzőgyakorlat, részletek
Bogdán László
búcsú belégiától
az idő kapitánya endrődi szabó ernőtétován visszafordul felette fehér felhő
ebbe a felhőbe vész elfekszik lassan benne
égi jéghegyek között foszforeszkál a teste
maul melan már várja haránt az óceánon
vetkezik három lány is hátrább omlik egy várrom
egy hangyabolyra omlik nincs ki megállíthatná
a captain épp most válik méla szellemalakká
míg vetkeznek a lányok az ingek szétrepülnek
árnyéka zsolozsmázik éveiben eltéved
magukhoz nyúlnak lassan ernő még foszforeszkál
lámpa ucca huszonnégy a halálnak ministrál
pulzálnak már a csiklók veresre válnak lassan
és magukra maradnak pornográf virradatban
mert maul melan megindul a szertartásnak vége
fehér lesz minden megint jézus szemefehérje
tétován visszapillant felette sebző felhő
most költözik a holdra endrődi szabó ernő
1997. október 18.
Kortárs folyóirat, 1997. december
