A határsáv mindig megborzongat
Hatvan? Ha nem tudnám, hogy ennyi, igencsak örülnék. Fiatalabb vagyok, mint régebben, ahogy neves kollégánk mondta valamikor egy kérdésre rámosolyogva, kicsit hátradőlve, és erősen harminc alatt. Ez azt jelenti, hogy előbb jutok el a boltba, mint hajdanán. Húsz éve még vittem magammal útlevelet is ilyesmihez. Tényleg, minden rendben, engem is meglep. Voltam orvosnál, őt is meglepte. Tréfát félre; a testem bolondul értem, és nem akar változni, a lelkem dacból is követi, aztán bújócskázunk itt nagyokat Bánhidán. Egyébként meg semmi kérkedés, örülök neki, hogy így van.
A határsáv mindig megborzongat
Beszélgetés Faludi Ádámmal

Onagy Zoltán: A legnagyobb januári hidegekben túllépted a hatodik X-et. Mit gondolsz erről? Kezdjük ezzel a megkésett születésnapi interjút.
Faludi Ádám: Volt ennél nagyobb hideg is, de nem
hiányzik, nem késtél, én születtem olyan időpontban, amikor mindenféle dolgok hiányoznak az embereknek azon kívül, hogy még január második napjára is felemeljék a fejüket. Jé, na, nézd csak, ma van Faludi Ádám születésnapja, de nem kérek már több mákos bejglit, se halászlét, se lencselevest, se kocsonyát, de tán kenyeret sem, hideget legfőképp.

De nem a dátumok miatt jövünk a világra, hanem a világ leggyönyörűbb combjait megpillantani életünk első látványaként, meg talán azért, mert nem tehetünk máshogyan. Utóbbi a biztosabb. Mire elolvastam a Tüskevárt, a születésnapokat és egyéb ünnepeket a helyükre tudtam tenni. Az mindenesetre jólesik, ha eszébe jutsz valakinek bármelyik napon, és nem azért, mert Richard Antony-lemezeket hallgatsz száz watton a kempingágyától fél méternyire. Nem késett el semmi és senki.
Hatvan? Ha nem tudnám, hogy ennyi, igencsak örülnék. Fiatalabb vagyok, mint régebben, ahogy neves kollégánk mondta valamikor egy kérdésre rámosolyogva, kicsit hátradőlve, és erősen harminc alatt. Ez azt jelenti, hogy előbb jutok el a boltba, mint hajdanán. Húsz éve még vittem magammal útlevelet is ilyesmihez. Tényleg, minden rendben, engem is meglep. Voltam orvosnál, őt is meglepte. Tréfát félre; a testem bolondul értem, és nem akar változni, a lelkem dacból is követi, aztán bújócskázunk itt nagyokat Bánhidán. Egyébként meg semmi kérkedés, örülök neki, hogy így van.
OZ: Sikerült dűlőre jutnod az évtizedes, talán több
évtizedes problémával, író, netán költő volnál? Vagy mi?

FÁ: Nem éreztem én ezt gondnak soha, szerettem volna a lehető legtöbb módon elmondani ugyanazt, amit mindig mindenki el szeretne mondani. Körülkeringeni, milyen lehet a másik, megérteni akár egy pitypangot, bármit. Aki már megértett egy pitypangot, képes csodálkozni azon a szón is, hogy pitypang. Azon is, hogy gyermekláncfű. (És amennyiben ehhez nem tudja kötni a Dandeliont a Rolling Stonestól, széttárod a kezed, és megállapítod, hogy egy csendes vesztes áll veled szemben, aztán nem hívod be a házadba.)
Nincs annyi élet senki birtokában, hogy megtegye maradéktalanul, amit szeretne. Nem bánt mostanra ez, bár nem ment könnyen, hogy felfogjam és megértsem. Nem lehetek állandóan festő, fotós, filmes, lakatos. Csak nézem, ahogyan átcsorog a víz az ujjaim között. Egy kicsit falhoz ragaszt az idő majd, de léteznek ésszerűbb, rövidebb utak is, mint ahogy mindenki előtt. Nem biztos, hogy azokat kell választani. Ha író vagy, eszedbe ne jusson az ésszerűbb útra fordulni, mert másnap kimérnek a hentesüzletben. A hentesekkel semmi gond, és a kimérésekkel sincs. Veled akadhat olykor, ne törődj vele, nincs arra idő. Költészet nélkül viszont megette a fene az egészet. Robert Johnson, és a többiek ott állnak a keresztútnál és azt dörmögik láttodra, hogy nocsak, nocsak.
OZ: Most futottam össze 2010-es könyvheti köteteddel:
Hogyan teremtettem a világot címmel, ezer apró cikk. Hová írod ezeket?

FÁ: Nem gondoltam a megjelenésre, egy kiállítás-megnyitón mondtam némely tételeiből részleteket, aztán elvállaltam, hogy könyv legyen belőle. Későbbre terveztem, hiszen itt tornyosult felettem egy másik, de aztán összeálltak a történetek. Amolyan mantra lett az egészből. Ezt onnan tudom, hogy a végén elolvastam együtt, idegenként is, mert ezt meg kellett tennem.
Hová írom? Talán a vízre. Szeretem a vizet. Meg talán emlékezel még némely költészeti válogatásokra; osztrák költők, Modern Könyvtár, abban találni meg, hogy miért.
OZ: Nem látom, hogy sokat publikálnál, nem gondolom, hogy a Széphalom-kötet eltart a következő megjelentéig: miből élsz?
FÁ: Légy kedves közölni velem, melyik lap, portál fizet
biztosan, ha küldesz nekik írást? Mi is a helyzet az írósággal? Ez egy hobbi? Kiváltság? Bemész szombat délután a kamrádba, és félbefűrészeled blekkendekkerrel az arcod? Mindenesetre furcsa. Tíz évet eltöltöttem a világban úgy, mint nem megbélyegzett író. Azaz a kiváltságokat, díjakat, posztokat nem vettem igénybe. Mindezek miatt nyugodtan megyek ki az ajtón, és egyenesen a földre. Írásból és hasonlókból éltem tíz évig, de inkább írnék és szeretnék még tíz évig. Kiléptem, ám ez nem azt jelenti, hogy jó döntést hoztam, csupán annyit, hogy ma sem cselekednék másként. Ezeket a sárga vackokat nehéz kifizetni, lehet, rosszul szerveztem, de nem akartam szervezni semmit, csak mentem mindenfelé. A felolvasásokkal nem is akadt gond, a megfontolt kedves senkik azonban naponta léteztek, mint most is. Ez nem változott szemernyit se. Ha gazdasági tevékenységként is nézed ezt az egészet, akkor bizony nem a földre lépsz, amikor reggel kinyitod a lakásod ajtaját. Eleget publikálok, itt (www.faludiadam.hu), nem gondolnám, hogy ez kevés.

Miből élek? Tanítok. Megtanultam rendesebben esztergályozni ahhoz képest, ahogyan tudtam, lakatosokat képezek. Nincs messze Bokod, Hamvas errefelé minden, nem hinném, hogy aggódnom kellene. Meglehet, hogy az ablakot ritkábban tisztítom, de a kilátások így sem aggasztóak. Attól még lehetsz író, hogy nem fogadod el a játékszabályokat.
OZ: Mit teszel annak érdekében, hogy száz évet élj, mint
neves, y-os költő névrokonod? A kérdés mélye nem más, minthogy máig barátságban vagy-e az alkoholtartalmú italokkal, vagy citromos limonádéban utazol?

FÁ: Semmit nem teszek, de nem is kell. Nem száz évig szeretnék élni, hanem felébredni holnap reggel nyugodtan. Mindig holnap reggel, amíg értelme van. Nekem tetszik egy olyan pálya, amelyiknek jóval túl a derekán azt mondhatod, helyes, jól tettem, eleget is, a többi meg most jön. Esetleg messzi, ám vénséges zenészeket hallgatni hajnaltájt? Micsoda kikötők vannak, én meg itt ülök!
Italok? Hogy kocsma, meg ilyenek? Ahhoz más városokat kellene felkeresni. Nem lettem hősi halottja se szeszfőzdéknek, se sörérlelő tartályoknak, egyebeknek. Többet ittam, mint
szerettem volna, ha erre gondolsz, de aztán az egész átalakult. A cimborák, akikkel mindezt együtt tettem, most elég hideg helyeken vannak, ha már a január szóba került. És tudod, szeretném, ha inkább itt lennének a lakásomban, és azt mondanák, hogy a limonádé is elmegy, de ital nincs? Én jobban bírtam. És tényleg elég vackok lettek a kocsmák emberek nélkül, kivetítőkkel. Olykor eszembe jut Keith Richard’s ez ügyben, de egyetemen nem tantárgy, mert ott nem igazán oktatnak, legfeljebb az alkalmazkodóbbakat kiképzik, tehát ez a név nem megy át. A műveltségi irodalom kedves, amitől időnként széttárja karját az ember, hogy; no, igen. De ki tudja, ki az a Keith Richard’s? Csak sétálgatunk itt, meg integetünk a távolsági busznak, aztán még néha pislogunk is. Kell ahhoz test, hogy kibírj dolgokat, annyi bizonyos. És ne csak hányni járjon beléd. Mármint a lélek. Legyen olyan, mint gazdagéknál a bejárónő, aki kitakarít. De neked legyen elölről is szép az a bejárónő.

OZ: Többnyire rövid írásokat, egy-egy csipetet
olvashatunk tőled az életből, az életről. A Hogyan teremtettem... a gyerekkorod eseményeit, tárgyait fotózza, az ezer apró cikk-cakk a múltad. Egyre közelebb jut a gyerekkor?

FÁ: Mi az, hogy rövid? Vagy írás, vagy nem az. Ez a könyv nem a gyerekkoromról beszél, érdekes, ha valaki ezt találja benne, de ez sem baj, lassan hozzászoksz, hogy néha nem úgy látnak, ahogyan te gondolnád, de ezt te is tudod. Ha már egyszer elengedted útjára, akkor csak figyeled, mi történik a mondataiddal, miegyebekkel.
Hogy közelebb jut-e a gyerekkor? Közelebb nem juthat, mint amikor volt. Ezt a kérdést nehezen értelmezem. Talán azért, mert egyben előttem mindaz, ami történt velem. Nekem nincs gyerekkorom, felnőttkorom, öregkorom, ha az életemre gondolok, akkor ott az egész, miként a számla. Meg a kedves figyelmeztetés, fogyasszanak kedves vendégeink. Nagyon szép gyerekkorom volt, de a többi időket se rugdosnám ki, ha bekéredzkednének, mert este van és hideg az idő odakint.
OZ: Tervezel valami nagyot, súlyosat, mint a Biblia, hogy
kiválogasd az életmű elejét, hogy olvashassuk a sehol föl nem található régi köteteidet? Az országúti firkáló című válogatás karcsúnak tűnt, és mintha a Magyar Napló terjesztése is hagyott volna némi kívánnivalót maga után. A hatvanadik év éppen megfelelő határsáv volna.

FÁ: A határsáv még mindig megborzongat, inkább mást mondanék. Nincs bennem, ahogyan az elején is említettem, ilyen cezúra. A Magyar Napló nagyon tisztességesen tette a dolgát, ennyire volt ereje, meg hát nekem is. Persze, hogy nem mindegy, meg nem is vicc mindez. Dolgozunk a mosolyunkon. Szerinted ez a mostani könyv hol kapható? A terjesztésről inkább semmit, olyan, mintha lelőnéd a kivégzőosztagot hajnalban, és ezt nem értené senki. Kisétálsz abból a rettenetes hajnalból, és nagyon ócskán érzed magadat. Küldesz a barátaidnak a könyvedből, aztán nem velük éled el a postaköltséget. Szomorúnak is tarthatnám ezt, de inkább legyintek. Nem hinném, hogy ez a megoldás kulcsa, de akadnának javaslataim. Úgy értem, ha kérdeznek, nem csak legyintek. Ha nem kérdeznek, akkor a legyintésre is legyintek.
A Bibliánál azért jobbat gondoltam, abból alig jött össze valami. Mármint a bibliai dolgokból, de sebaj. Mi is mondtunk mindenfélét, pedig nem voltunk annyi idősek, mint ama történetek. Aki szereti a Bibliát, ettől a két mondattól még nyugodtan alhat. Tervezek, igen tervezek, de már nincsenek adósságok. Csellengeni, ahogyan John Berryman mondta. Bár mostanában Berzsenyi Dániel és Balassi Bálint mintha fontosabbak lennének az említett szerzőnél, de tudja itt még valaki, kik e nevezett személyek? És fontos ez egyáltalán? Aztán Kondor Béla például. Szépek az apróra kopott ceruzák. Jó hatvan évesnek lenni. Eltekintve attól, hogy ilyeneket mond tőle az ember.
*************************************
Faludi Ádám 1951-ben született. Volt többek között
híradásipari technikus, lakatos, műszerész, távirat-kézbesítő, terményszárító, tanár, újságíró, alkalmi munkás. Leghosszabb ideig pedagógusként dolgozott 1974–1997 között. Tatabányán él. Első kötete 1988-ban jelent meg, legutóbbi 2010-ben Hogyan teremtettem világot címmel a Széphalom Könyvműhelynél. Honlapja: www.faludiadam.hu

Könyvei:
Szögletes virág (versek 1988),
Alagsori műveletek (versek,1992),
Elvetemült történetek (prózák, 1993),
Big Mek (regény, 1996),
Szemelvények Karafo naplójából (versek, 1996),
A madarak helyében (versek, 1998),
Visszajátszás (Fantom Kiadó, versek, 2000).
Napraforgó (AB-ART, versek, 2002),
Angyalbérlő patakot keres (Kortárs, prózák, 2004.),
Országúti firkáló (Magyar Napló, válogatott prózák, 2005.)
A rockdíler
Akasztott angyal