Szabó Lőrinc csúnyának érezte magát. Túl érzékeny, túl aktív, túl önző, túl hipochonder volt. Mértéktelenül cigarettázott, és mértéktelenül szerette a nőket. Szívinfarktusok, vesekövek, sokízületi gyulladások, zsenitudat és küldetéstudat: ez mind ő.

 

 

 

VÁRNAGY ILDIKÓ

TEST, LÉLEK, MŰVÉSZET EGYSÉGE

21 magyar költő

 

 

 

 

 

 

 

 

Mindig szerettem Balassi Bálintot. Most talán még jobban szeretem, miután megtudtam, milyen túlérzékeny, ingerlékeny, kiegyensúlyozatlan volt. Büszke volt nemi szerve ügyességére és a nőügyeire. Öt nyelven beszélt, és olvasott még kettőn. Júlia iránti szerelmét anyakomplexusa is befolyásolta. Házassága unokatestvérével dacból és engedetlenségből is adódott, nemcsak szerelemből. Elváltak, mert amit szabad volt a Habsburgoknak, azt nem volt szabad Balassinak. Szabad volt a harcmezőn száguldás, a vadság, a megsebesülés és a korai halál. Szörnyű fejfájásai ellenére, amiket migrén vagy epilepszia okozott, csodás szerető, nagyszerű harcos, rabló és ellenálló. Súlyos sebesüléseiből mindig felépült és folytatta gyönyörű verseit. Utolsó sebesülése sem halálos, a seb kiégetése utáni vérmérgezésbe hal bele, pedig már ismerik az érvégek lekötését és a sebpólyázást. Ha felépült volna ebből a sebesülésből is, eszeveszett harci kedve újabb csatába vitte volna. Vallásossága megakadályozta az öngyilkosságot, de hogy a harcmezőn elessen, azt nem. Akarta ezt.

Elképzelt szobrom róla nagy férfijel, puha formákkal körülvéve, melyből hatalmas ágyúgolyó lökődik ég felé.

 

Csokonai 171 centijével a magasabbak közé tartozott korában. Magas homlokára büszke volt, himlőhelyeire és vastag szájára kevésbé. Természetesen túlérzékeny volt, mint minden előtte és utána következő művész, költő. Öt nyelven olvasott, de tudott még négyet. Diákjai a bohóckodásai miatt szerették, kollégái irigyelték a szeretet miatt. Az igazgató kidobta, mert éjjel verset írt, reggel elaludta az első pár tanítási óráját. Pipázott, ivott, sokat éhezett, sokszor megfázott. Korábban neuraszténiának mondták azt a betegséget, amit manapság atípusos depressziónak mondunk. Túlérzékenység, ingerlékenység, fáradékonyság, álmatlanság, a nemi élet és a táplálkozás problémáival jár. Csokonai nehezen viselte a butaságot, az igazságtalanságot, ezért összeférhetetlennek gondolták. A burokban születés előnye, hogy szerencsésnek mondják, hátránya, hogy tüdőszövődmények adódnak belőle. Csokonai utolsó tüdőgyulladása végzetes lett, de még akkor is tréfálkozott, barátaitól beajánlását kérte Jézus Krisztusnál.

Elképzelt szobrom róla egy törékeny ág, melyet nyugtalan felhők támogatnak. Az ágból tüskék állnak kifelé és befelé, bizonyos arányban.

 

Berzsenyi zömök, köpcös, pufók volt, de a szeme lángolt. Hiú volt, késleltette kötete megjelenését, mert nem tetszett neki a róla készült rézkarc. Bécsben csináltatott másik képet. Egyesek különcnek nevezték, mert iskolai szabályoktól mentes gyerekkora után nem bírta elviselni a kötöttségeket. Szilaj, verekedős nőcsábász lett. A lovat, embert, asztalt átugró táncos később megkomolyodott. Vízissza lett és erős pipás. A magyarok romlásáért az erkölcstelenséget okolta. Nikláról Hetyére menet egyszer súlyos balesetet szenvedett, vállforgója és lapockája eltört, agyrázkódást szenvedett. Negyvenegy éves koráig nem voltak betegségei, legfeljebb reumája. Attól fogva fejfájás, láz, epekő, malária kínozta, amit a mocsaras Somogyban kaphatott. Egy idő után halálharang ült a fülébe, negyven évesen öregnek érezte magát, de még élt húsz évet. Túlérzékenységének jót tett a házasság és a gyerekek, de egy idő után melankolikus lett. A pesti irodalmárokkal szembeni kisebbrendűségi érzése egyre nőtt. Gyerekei nevetése ingerelte. Tüdőgyulladás és szélütés végzett vele. A közelgő elmúlást férfias szilárdsággal várta.

Szobrom róla hatalmas, tömör farönk, tetején kissé legömbölyítve, belőle zöld rügyek bújnak elő.

 

Kölcsey tizenkét éves korában teljesen árva lett. Nyúlánk, gyenge testalkatú, túlérzékeny és szorongó. A koravén tizenéves csak kávét, teát fogyasztott, puritánul táplálkozott. Sokat éjszakázott, nappal a gazdaságot vezette. Nem mulatozott, gyakran gondolt kolostori életre. Többször volt szerelmes, de sosem volt nemi kapcsolata. A himlő ellen dadája forró kemencébe bújt vele, kifelé jövet egy égő szénparázs egyik szemébe csapódott. Lelkileg gátlásos lett, kisebbrendűségi érzéssel. Húsz évi mély befelé fordulás után ki tudta magát rántani ebből, a reformkor meghatározó emberévé vált. Honnan volt az a sok energiája? Nagyon pontosan elemezte a magyarság kedélyét, ezzel együtt a sajátját is. Sírva vigadó, gyorsan változó kedélyű, pusztító életmódú, hiányzik belőle az önbecsülés.

Szobrom róla óriási, hófehér márványfej, melynek csak egy szeme van, a homlokán középen.

 

Vörösmarty középtermetű, széles vállú, egyenes törzsű, magas homlokú, nagy, szomorú, barna szemű ember volt. Ötvenes éveiben piknikus lett, öreg és megroggyant. Tartózkodó, félénk, nehezen oldódó, társaságban szótlan volt. Inkább tisztelték, mint szerették. Igazi társaságát a kocsmákban találta meg. Lassan, gondosan írt, inkább éjszaka. Szerelmi csalódása után kezdett inni és dohányozni. A legenda, hogy vérbajos volt, nem igaz. Betegségei nem álltak összefüggésben a vérbajjal. Magas vérnyomás, korai érelmeszesedés, az agyi erek megbetegedése, fejnyomások és vértolulások gyötörték. A szabadságharc bukása után haláláig néma lett. Az Előszó és a Vén cigány írója végletesen pesszimista. Minden gondért magát érezte felelősnek, a családért, az irodalomért, a hazáért, a világegyetemért. Túlzottan önkontrolos és lelkiismeretes volt. A dinnyetermesztéshez nem értett, a sors kényszerítette rá. Önártó, ivós életmódja súlyos szív- és érrendszeri betegségekhez vezetett. Egy reggel eszméletét vesztette és már nem tért magához soha többé.

Szobrom róla óriási beteg szív, mely egy könyvtár üres polcai között hever.

 

Arany Jánosnak, a csendes, csodás költőnek rengeteg testi baja volt, amin a kicsi ember mindig uralkodott. Soha nem beszélt senkinek fájdalmairól, talán csak Tompának. Sok baját felesége sem tudta. Vézna, kicsi gyerek volt, de a fizikai munka megedzette. Rövidlátó volt, túlérzékeny, aggodalmaskodó, túlzottan önkritikus. Az irodalmi tanszék vezetését azzal hárította el, hogy töredékes és nem eléggé rendszeres az ismeretanyaga. Úristen, mit mondana egy ilyen fölkérésre egy mai ember! Arany nem akart önpusztító lenni, sőt, vigyázott egészségére, fürdőkúrákra járt és sokat sétált. Pipázott, mértékkel ivott, a kávé meg a tea idegesítette. Babits szerint egy zseni volt a nyárspolgár álarcában. Mája, lépe megnagyobbodott, váltóláza volt, torok- és mandulagyulladások, középfülgyulladás kínozta. Egyik fülére megsüketült, reumás volt és huzatérzékeny. Fejfájása, fülzúgása, magas vérnyomása, szívelégtelensége, tüdővizenyője, asztmás fulladásai, alvászavarai voltak. A hasfalában lévő tályogot egy orvos érzéstelenítés nélkül felnyitotta, epeköveket talált. A nyílás, Arany élete végéig, nem hegedt be, tizenkét évig kenegette, kötözgette, minden nap! Minden csodálatom Aranyé, aki ennyi betegség mellett olyan verseket írt, melyek egészségesnek és betegnek egyaránt gyógyír, máig. „Hány óra”, kérdezte, „különben mindegy”, mondta, és megállt a szíve.

Szobrom róla sok apró, gyönyörű, egyszerű tárgy, melyet valahonnan különleges aranyfény világít meg.

 

Petőfi kiskori jellemzése: cingár, alacsony, hosszúnyakú, tüskés fekete hajú, balkezesen is ügyes, jószívű, hirtelen haragú, verekedős kisfiú. Petőfi felnőttkori jellemzése: szikár, sápadt, apró, fekete szemű, középmagas. Túlérzékeny, ingerlékeny, szélsőséges, meggondolatlan. A napfogyatkozásba végig bele akart nézni, ennek következtében bal szemére többé sosem látott jól. Kossuth szerint senkivel sem tudott hosszabb ideig harmonikus kapcsolatban maradni. Megalkuvásra képtelen egyéniség volt, ami neki magának is sok gondot okozott. Hajlamos volt a tüdőbajra, de szívós szervezete mindig visszaállt egészségesre. Maratoni gyaloglásaiból sportszív keletkezett. Pajzsmirigytúltengés miatt nem tűrte a zárt inggallért. A mániás személyiség Petőfi testében egy csoda! Magával szeretett volna békében élni, de ez nem sikerült. Talán ha megéri az öregkort? Nem, az ilyen alkat nem éri meg az öregkort. Jólét, nyomor, katonaság, színészet, forradalom, szerelem. Óriási hullámzások ezek, melyeken mindig úrrá tudott lenni, össze tudta gyűjteni energiáit, berobbant a szerelembe, a forradalomba, végül kitárulkozott a halálnak. Gyorsan alkotott, kész verseket írt le, melyek őszinték, szókimondóak, könnyedek, a forma elnagyolása jellemző rájuk. Modern, mai költő. Alvó felesége mellett is a forradalomra gondol, ez ő, az ő egyben-kettő személyisége. Halálával kapcsolatban egy olyan elmélet is kialakult, hogy talán a rossz szemével nem látta az ellenséget, mert egy golyó, mellette, felkavarta a port. Nem! A legenda erősebb. Petőfi teste eltűnt, mint Krisztusé. Török Aurél orvos-antropológus vállalkozott volna Segesvár valamennyi honvédsírjának feltárására, de egy ostoba újságtulajdonos megakadályozta.

Szobrom Petőfiről egy akció lenne: valakik, időnként, Segesvárnál ásni kezdenének…

 

Madách sovány, sápadt, komoly volt. Tizenhét évesen elvégezte az egyetemet, húsz évesen ügyvéd lett. Tizenegy évesen öccsei nevelése is rá hárult. Erős akaratú anyja mellett nem lehetett más, mint elkényeztetett gyerek, aki egész nap a dolgozószobában ül. Félt a nőktől, sokat csalódott. Lidérckétől nem félt! A börtönben tántoríthatatlan maradt, verseket írt az asztalra majd kívülről megtanulta. A zörgő csontú kórvitéz torokfájásokkal, ízületi bántalmakkal és szívpanaszokkal élt. Madách kagylónak érezte magát, aki azért kapta a fájdalmakat, hogy gyöngyöt szenvedhessen. Testi bajai vármegyei karrierjét és politikusi küldetését is befolyásolták. A természet gondoskodott róla, hogy távol maradhasson az utált hivataloktól és nyugodtan megalkothassa a Tragédiát. Egy kedvetlen, pesszimista, humortalan ember, aki túlzottan kritikus, aggályoskodó, túlzottan önkontrolos – csak ilyen ember alkothatta meg a mi Tragédiánkat. Ha most, a mából, visszanézünk, nem tűnik olyan pesszimistának Madách, inkább realistának. Nem tudom, ki tudta volna jobban elviselni a szabadságharc bukását, nővére és öccse halálát, börtönt, megcsalattatást, válást. Kanyaróban halt meg, egy gyerekbetegségben!

Szobrom róla hatalmas, földhöz tapadt, organikus forma, melynek tetejét mindenféle múltbeli és jövőbeli forma tapossa.

 

Szivárványhártya-barna, rendesnél nagyobb, széles, alacsony koponya, hiányos fogazat, két oldalt félig odanőtt fülek, hajszíne gesztenye, bőrszíne halvány – ez Ady egyik leírása. Léda húga figyelmeztette Adyt: ha hamis fogakat tétet, egészen más arca lesz. Később már nem mosolygott, takarva aranyfogait. Lehet, hogy már különben sem mosolygott volna. Kinek, minek. A hosszú hajjal leplezett fül tetszik nekem, Adyra senki nem mondta, hogy hippi. Igaz, akkor még nem is voltak hippik. Nagyon rövidlátó volt, de hiúságból nem hordott szemüveget. A szeme valóban gyönyörű a fényképeken. Gyenge lábaira hivatkozva jobban szeretett konflisba szállni, mint gyalogolni. Hatujjúságát sámánságnak gondolta, eszerint viselkedett. A táltosok mindenbe belelátnak, és ő valóban mindent látott. Átkozta is eleget a messiások sorsát. Újságjának kéthetente kellett verseket adnia. Anyja elbeszélése szerint ilyenkor először nagyon feszült volt, aztán jött a borivás, és végül, éjszaka, a versírás. Tudatos alkoholistának mondta magát. Kíváncsiságból megpróbált néhány hónapig nem inni, de akkor érzékenysége az őrületig fokozódott, még szürkébbnek, még átkosabbnak látott mindent. Megteremtette szexuál-vallását, nőkre mindig szüksége volt. Gyerekkorában is a lányokhoz vonzódott, akik csodálták, és akiket leigázhatott. A nőt, akitől vérbaját kapta, novellába foglalta. Lédától és Csinszkától hosszú, női sorfal vezet a Halálhoz. Ady szerint az élet fájdalmas, hosszú betegség. Nem volt szó harmadlagos vérbajról. Móricz bebizonyította, hogy Adyban nem a vérbaját nem szerették, hanem költői küldetéstudatát. Szelleme az utolsó percig tiszta volt és gondolatai nemesek.

Szobrom Adyról nagy halom piros színű szemét, felette óriási, átlátszó kristálygömb.

 

Babits, a tudós költő, rejtőzködő személyiség volt. Ősei orvosok, jogászok, papok. Arca fotókon régiesen egyszerű, szikár, csontos, barna. Móricz szerint izzó arc, mely befelé remeg. Semmi megalkuvás, semmi megnyilatkozás. Ügyetlen kisfiú volt, sokat olvasott, nem voltak barátai, mert mindenkit butának gondolt. Ez a viszony később is megmaradhatott, mikor a Baumgarten-díjakat javasolta. Anyja gyönyörű volt, imádta a verseket, de fiával nem tudott kapcsolatot teremteni. A szórakozott, figyelmetlen, modortalan Babits kegyetlenül őszinte volt, belső igazságérzete határozta meg véleményét. A küldetéstudat és a tettektől való iszonyodás állandó feszültségben tartotta. A nőkkel szemben félénk és kritikus volt, de ő adta ki az Eratót. Szinte sosem volt egészséges, alacsony vérnyomás, gyomor- és bélhurut, vérhas, hörghurut, epehólyag-gyulladás, sokízületi gyulladás, mellhártyagyulladás, szívizom-gyulladás, vesekőrohamok kínozták. Babits megírta a gégeoperáció utáni sugárzások alatti gondolatait is. Mindig gondolkodott, mindig írt, vizsgálva magát. A Beszélő füzeteket és a Jónás könyvét betegségének köszönhetjük. Szabó Lőrinc szerint Babits zsenije önmagában lelki betegség volt.

Szobrom róla óriási, átlátszó üvegkocka, benne színes, törékeny, átlátszó formák.

 

Juhász Gyula egész életét megkeserítette a vérbajtól való félelem. A boncolás kimutatta, nem volt vérbajos! Fejét ferdén tartotta, ezért gnómnak csúfolták. Durva szemölcsök voltak az arcán, így beszélték. Mai szemmel Juhász Gyula inkább szép, az idő és a szemlélet változása megszépítette. Annáját ő szépítette meg, a valóságban nagydarab, kövérkés, nem túl tehetséges színésznő volt. A sors játéka, hogy Anna is öngyilkos lett, mint Juhász. Szellemi felépítmény nélkül az élet csak vegetálás, fogalmazta meg Juhász a depressziót. Nyolc év alatt kilencszer kezelték idegklinikán. Fejfájás, szorongás, gondolatnélküliség mindenkivel előfordul, de nem mindenki fél ettől. Ha Juhász jól érezte magát, hónapokig nem írt verseket. Szabó Lőrinc látta őt a kórházban: dunnáját és öklét az arcára nyomta, hogy ne lásson és őt se lássák. Kilencedik gyógyszeres öngyilkossága sikerült! Kisebbrendűségi komplexusát nemcsak csúnyasága, de környezete is növelte. Egy pályázati díj elnyerése után megsúgták Juhásznak, hogy azért kapta meg, mert egy másik embert sejtettek a névtelen mögött. Hány normális, hétköznapi ember bírt volna ki annyi nyomást, utálatot, sikertelenséget, félelmet, mint Juhász Gyula?

Szobrom róla ágyban fekvő, takaróját magára húzó alak, akire nagy kockasúly nehezedik.

 

Kosztolányi, a szóvarázsló, boldog volt, ha írhatott. Szép volt, kedves, magas, habzsolta az életet. Kivételes adományok! Nem adta meg magát a ráknak, egyre filozofikusabb verseket írt. Szénanátháját kokainnal kezelte, de sosem vitte túlzásba, mint Csáth a morfint. Csáth több száz évet akart élni harminc alatt. Tandori imádja Kosztolányit, sok hasonlóságot vél felfedezni önmagával. Két gyógykezelés között ahhoz is volt ereje Kosztolányinak, hogy szerelmes legyen, és gyönyörű leveleket írjon Máriának. Még Kassák is észrevette, hogy az örök diák férfivé érett a betegségben. Kosztolányi szerint a beteg rövidlátó, békaperspektívából látja a dolgokat, holott a művészet műveléséhez madártávlat kell. Érzékeny volt, szeszélyes; irigy volt anyja szeretetére a testvére iránt, nőzött, cigarettázott, kábítózott. Sosem vált kórosan depresszióssá! Mai agyunkkal csak örülhetünk ennek a csodás alkatnak, aki a legerősebb szenvedélyeit is kontrollálta. Kilenc műtéttel, tizenegy vérátömlesztéssel meg tudta hosszabbítani életét három és fél évvel.

Szobrom róla üvegalak, akiben ki-be jár a piros és minden más színű vér-tinta.

 

Kassák fantasztikus ember volt, csodálni lehetett, szeretni nem. Ő a magatartás és az életmű egységének a példája. Hogyan érte ezt el? A módszer: önzés, keménység, szívtelenség, zsarnokoskodás, szegénység, sok fizikai munka, éhezés, sok gyaloglás. Nem engesztelte ki a nőket, akiknek gyereket nemzett, aztán elvetette velük. Nem akart utódokat, csak saját magát akarta megvalósítani. Harminc évig élt feleségével, aki állami gondozásba adta előző gyerekeit, Kassák verseit népszerűsítette, varrónőként kereste kenyerüket és koldulta össze a folyóiratok nyomdai költségét. Öngyilkossága után tudta csak bevallani Kassák, mennyire szerette feleségét. Csak az elvont emberiséget szerette. A vak véletlentől szorongott, mert nem tudta kiszámítani. Ivott, cigarettázott, altatókat nem szedett, inkább sétált vagy pecázott. Sok tüdőgyulladást túlélt, a spanyolnáthát is. Skarlátja után szívbillentyű elégtelensége lett. A börtön nem tett jót betegségeinek. Alsóvégtag vizenyő, szívinfarktus. Sok munka és vulkanikus érzelmi kitörések: így gyógyította magát depresszió ellen. Halálát léprepedés okozta, egy vizsgálat nyomán. Nyolcvan év adatott a kőszikla-embernek.

Szobrom Kassákról nagy, fekete kőkocka, gyönyörű fényesre csiszolva, rajta kis rajzolatok, jelek, értelmesebb jövőre utalva.

 

Füst Milán, a vékony kisfiú, izmos atlétává edzette magát. Szépnek mondták fiatal korában. Anyja féktelen ambíciókat táplált belé. Később, mikor a fiú túlnőtt anyján, sokat kínozták egymást. A nemi nyomor és a kényszerképzetek késztették naplóírásra. Mindent örökre meg akart jegyezni. Mindenkit gyötört, mert nem érezte jónak a munkáját. Mindenkin bosszút kellett állnia, senkit nem volt szabad szeretnie. Huszonhét féle betegségét tartotta számon, tizenkilenc testi bajt és számtalan lelkit. Betegnek és öregnek akarta láttatni magát, mint egy próféta, aki állandóan a halálra készül. Jó beteg volt, addigra már mindent tudott a halálról.

Szobrom Füstről nagyon öreg, bölcs manó, nagy erdő közepén.

 

Szabó Lőrinc kitűnő önmegfigyelő volt, írásaiból betegségei ugyanúgy követhetőek, mint egészsége, gondolatai, érzései. Irigyelték bölénytermészetét, mellyel minden nehézség közepette képes volt alkotni. Csúnyának érezte magát, pedig a festők és szobrászok róla készült művei sugárzóan szépek. Túl érzékeny, túl aktív, túl önző, túl hipochonder volt. Mértéktelenül cigarettázott, és mértéktelenül szerette a nőket. Szívinfarktusok, vesekövek, sokízületi gyulladások, zsenitudat és küldetéstudat: ez mind ő. A tüdővizenyő lecsapolása közbeni utolsó mondata az volt: „Aki még egy negyedórát tud adni, adja meg!”

Szobrom róla emberfigura, fehér, kórházi ágyon, saját magát boncolja.

 

Illyés Gyula, alkatát vizsgálva, felmérte öröklöttségeit és szerzettségeit; küzdve alakította magát. Hallgatagsága, udvariassága, rejtőzködése idővel szomorúsággá és depresszióvá vált. Nem akart önpusztító lenni, szerette a fizikai munkát, mértékkel ivott és dohányzott. Hivatalnok korában örült egy-egy megfázásnak, akkor nyugodtan írhatott. Ötven év után minden élet lassúbb-gyorsabb agonizálás, az öregedés maga betegség, mondta. Az élet értelme a teremtés, akkor is, ha jön az érgörcs, a szívinfarktus, a szemromlás, a pészméker. Hetven éves korában fedezték fel prosztatarákját, de gyógyszerekkel élt még tizenegy évet. Úgy tervezett mindent, mint 25 éves korában. Felesége anyatürelemmel segítette át egy másik világba.

Szobrom róla egy nő és egy férfi, nagy nyitott házban állnak, melynek nincsenek falai.

 

József Attila betegségeit mindenki ismeri. Érdekes, a mai költők betegségeit már az iskolában tanítják, a régiekét szemérmesen elhallgatták. József Attila a Szabad ötletek jegyzékét saját elhatározásából írta: fel akarta térképezni a tudatalattiját. Szeretem és tisztelem ezt a költőt, aki mindent fel akart fedezni a világban és magában. Óriási feladatot tűzött ki célul. Tudta, hogy nem lesz kész a mű, de elkezdte. Minden utána jövőt arra buzdít, hogy folytassa ezt a munkát – engem is. Étkezési, szexuális és alvászavarai ellenére mindent pontosan rögzít a verseiben. A körülötte lévő nőket inspirálja, hogy írjanak róla. A koitusz nem okoz olyan kéjt, mint az onánia, írta, ami az orvosok szerint biszexualitást rejt. Anyaimádata mellett a versekből drasztikus érzelemváltozások törnek elő, ellenszenv és gyűlölet a nőkkel szemben. Fantasztikus intellektuális fejlődése mellett érzelmi fejlődése háttérbe szorult. Szerelmes gyűlölettel élt, mint Madách, Füst, Juhász Gyula. Csak át akart bújni a vonatszerelvény alatt, amíg az állt. Ma már az orvosok szélsőséges kedélyállapotról beszélnek, nem mániás depresszióról. A határeset-személyiségzavar mind a kilenc pontjának pontosan megfelelt József Attila. Gyógyszerrel és pszichoterápiával kezelve ma is élne, de még egy kicsit várnia kellett volna, amíg ezt a gyógymódot felismerik.

Szobrom róla sok kisgyerek-forma, akik felnőtt-formák felé rohannak, kitárt karokkal.

 

Radnóti szép, fiatal, sportos, kedves, művelt humanista volt, aki életét és művészetét egységes egészként kezelte, magas erkölcsiséggel. Egy csodát pusztított el a háború, az erőltetett menet. Nem tudom, milyen lett volna öreg korában, depressziós, szívinfarktusos vagy rákos. Radnóti mindig fiatal marad.

Szobrom róla szárnyas, fiatal férfi, aranyozva.

 

Weöres, a csodagyerek, hetvenöt évesen is infantilis zseni maradt. Babits őt jósolta utódnak, és igaza lett. Már a gagyogása is sajátos ritmusú volt; elemistaként több száz verset írt. Fiatalkori alkoholizmusából Amy költőnő mentette ki. Gyenge, de szívós alkat volt. A rosszlányoktól elkapott ezt-azt, de mindig kigyógyult. Erőszakos apja elől önakasztásba menekült, szerencsére sikertelenül. A csodagyerekség árnyoldala, hogy kimarad a serdülés időszaka: a gyerekből felnőtt lesz egy pillanat alatt. Weöres felnőttből lett gyerek ugyanazon pillanatban.

Szobrom róla három gyerekalak. Kettő áll, a harmadik ide-oda mozog, mintha választani akarna gyermek és gyermek között.

 

Pilinszky nem tudott választani férfi és nő között, mindkettőben a szenvedést látta, s ő mindkettővel együtt szenvedett. Úgy gondolta, hogy a nagy Forma létrehozza azt az egyént, aki azt a bizonyos Művet megalkotja. A Sorsot egy katonatiszt apában kapta meg, aki verte, de ott voltak a múzsák: Bébi, aki alig tudott beszélni, és a börtöntöltelék lányok, akik dajkálták. Hidegrázásként érzékelt mindent, ami körülötte volt. Az ügyetlen aszkéta szorongott, verset írt, cigarettázott, ivott, álmatlanságát noxironnal gyógyította, álmait feketekávéval. Arcüreg-, torok-, mandula-, garat-, légcső-, hörgő- és tüdőgyulladások kínozták. Sokszor alacsony hőmérsékletű lázai voltak. Patologikusan veszélyeztetett lény volt, tudta ezt. A túlzott önkontroll és a lelkiismeret-furdalás nem adta meg az életörömet számára. Második infarktusa után, egy esti beszélgetésben éppen viccelődött az orvossal – felnevetett, és meghalt.

Szobrom róla gyerek, akit vadállatok ringatnak. Farkasok, fejük felett neonglóriával.

 

Nagy Lászlót testi hibája felmentette a paraszti élet alól. Edzette testét és agyát, magasra akart jutni a kis rátarti. Sokat cigarettázott, mértéktelenül fogyasztotta a kávét és az altatószereket. A barkácsolás megnyugtatta. Tizenegy éves kori lázához csak napok múlva hívtak orvost, még tíz napig izzasztották. Mire kórházba került, csontvelőgyulladással kellett operálni, majd járógépet kapott. De a vadkörtefa bőven terem, bár hármat is csavart rajta a szél.

Ez az ő szobra.

Köszönet Dr. Czeizel Endrének, aki magyar költő-géniuszok testi és lelki betegségeiről írt könyvével inspirálta elképzelt szobraimat.

 

 

Az esszéket a szobrásznő Szabó Lőrinc A huszonhatodik év című ciklusához készült rajzaival illusztráltuk.