Te bármit megtehetsz vele,
megvágod arcát, hordozza majd a sebhelyet,
hatalmadban van mindenestől, még meg is ölheted.

(Szőcs Géza)

Szőcs Géza versei és megnyitó beszéde Kertész Dániel kiállításán, 2011. november 9-én a budapesti Akácfa utcai Magyar Műhely Galériában.

 

 

Elbűvölő hölgyek és daliás urak, kedves barátaink,

bevezetőm rövid lesz, miután a meghívó hangsúlyozta, ott olvasható rajta, hogy a kiállítást megnyitja Szőcs Géza költő – amit úgy kell értelmeznünk, hogy tehát nem valamilyen más minőségében van itt, mondjuk nem képzőművészeti kritikusként vagy elméletíróként, ide csak a poétát hívtuk, a többi Szőcs Gézát nem. Ezért tárgyszerű bevezetőm igen rövid lesz, viszont azt követően valóban költőként kívánok megszólalni, felolvasva néhány újabb versemet.

Kertész Dániel festményeinek leírásához hét kulcsszót jegyeztem föl magamnak, ezek a következők.

1. Vonalkultúra. Lendület, nagyvonalúság, elegancia. Ez nem egy szó, hanem három-négy, de amire gondolok, ezek szemantikai határterületére helyezhető, oda, ahol ezek találkoznak vagy átfedik egymást.

2. Fantázia: a képzelőerő eleven, meghatározó jelenléte.
3. Szellemesség, vagyis humor. Annak szatirikus-ironikus-önironikus változata. A képesség, hogy a konvenciók, szabványok – akár a divatosak, akár a saját sztereotípiák – fölé emelkedjen, a közhelyek elidegenítése a tőlük való reflexív távolságtartással, a toposzok idézőjeles használatának képessége.
4. Az ironikusra felel az onirikus, mint festői karaktervonás. Onirikus, vagyis álombeli, a tudat által csak kevéssé ellenőrzött állapotú képfolyam, nem azonos a klasszikus szürrealizmus elszabadult képzettársításokra alapozó gyakorlatával.
5. A meglepetés képessége, a meglepetés erejének beépítése az esztétikumba. A lírai és epikai sugallatot markánsan, olykor meghatározóan kiegészítő, ezek egyensúlyát gyakran maga felé billentő drámai inspiráció. Ez átvezet, illetve megmutatkozik (mint a többi eddigi pont is, hiszen ezek a jellemzők összeérnek, mindegyik, mind a hét érintkezik mindenik másikkal) abban, amit úgy neveznék, hogy:
6. Filmszerűség. Mintha ezeknek a képeknek volna előzménye és folytatása, előzménye és következménye, mintha ki lennének metszve egy képfolyamból, mint önálló (de a képsorozat számunkra láthatatlan többi eleméhez szervesen, ha nem is tetten érhetően kapcsolódó) kockák.
7. A Rejtély, vagyis a Titok jelenléte, egy öntörvényű, privát misztikáé. A kimondatlané, s itt Papp Tiborra nézek velem szemben, hogy franciául mondjuk ki, ami kimondhatatlan, vagyis: inéffable.
Kimondhatatlan, de megfesthető.

Köszönöm szépen a figyelmeteket, hogy meghallgattátok képzőművészeti tárgyú fejtegetéseimet is, holott nem erről volt szó, talán nem is erre voltatok kíváncsiak, hanem arra, hogy mit hozott ma estére a költő, akit ezúttal éppen úgy hívnak, mint engem. Nos: valóban hoztam néhány verset, egészen pontosan dalszöveget, mintegy válaszul is arra a folyamatos érdeklődésre, amellyel azt szokás kérdezni tőlem: jut-e időm írni is mostani elfoglaltságom mellett. Igen, találok erre is időt, ha egyéb nem, repülőn, vonaton, s a szöveg ritmusa olykor éppen azt a zakatolást visszhangozza, amelyben utazom. Ahogyan említettem, ezek valójában dalszövegek, és úgy képzeltem, hogy ma este, mint dalok fognak elhangzani, Selmeczi György kezdett rájuk dalt komponálni, én úgy képzeltem, hogy sanzon-szerűen. Ő már több, mint harminc éve nagyon sok versemre szerzett dalt, de családi meg egyéb okok miatt ezeket ma estére nem tudta befejezni, zongora sincs és az énekesnő is, aki előadná őket, ő is éppen költözik, nem tudott eljönni a félkész változatokkal sem, úgyhogy most meg kell elégedniük azzal a szerény előadással, amelyet korlátozott képességeim lehetővé tesznek és amelyek az illúzióknak inkább a rombolására, mint a gazdagítására alkalmasak. Nos, de ha mégis kíváncsiak rá, felolvasom őket, négy van összesen.

 

 

Szőcs Géza

 

Aki te leszel

 

Az ő vagyonát gyűjtöd,
az ő emlékeit.
Te építed a házát,
te nevelgeted vásott gyermekeit.

Ő az, aki te leszel.
Te vagy ő, akivé te leszel majd.

Képzet ő számodra, nem más, mint feltevés.
Te puszta emlék vagy neki, „ilyen voltam”,
„nahát, ez voltam én”,
nohát, ez vagy te most.
                                   De álmélkodsz majd,
„mennyire karcsú voltam itt e képen”,
de szép is volt akkor az az este:
akkor, mikor
nekem adta
azt az estét
és a lelkét
és a testét...
Ez veled történt? kivel is? vele történt?

Te bármit megtehetsz vele,
megvágod arcát, hordozza majd a sebhelyet,
hatalmadban van mindenestől, még meg is ölheted.

És ő csak egyvalamit tehet veled
egy dolgot tehet ellened
azt, hogy elfelejt, ki voltál.
Hogy ki volt ő, elfelejthet téged.
Elfelejt téged mindenestől.
Hogy ki is voltál. Elfeled.

 

 

 

 

Ballada a megszökött kedvesről

 

Kezdődik L-lel,
végződik á-val
Megszöktél tőlem
Lövalloával.
 

*
Szoknyám és kendőm
hímzem li-
              lával.
Megtömve párnám
puhán mo-
              hával.
Várt rám az este
éjszín lo-
              vával,
elszöktem tőled
Levallois-
              val

most pedig eltűnt
valahová.
Merre jársz, élsz még,
Lövalloá?!

Elhagyott, mi lesz szegény fejemmel,
vajon még megjő, mikorra jő el?!
Talán majd egyszer,
                       Richelieuvel.
                                        
                                        

 

 

 

Arról, hogy az én szerelmem nem olyan, mint a –

vagyis, milyen nem

  I.

Az én szerelmem nem olyan, mint a kő,
A kő kopik, ő nem kopik.

A kő kerek és elgurul
szerelmem is kerek, de nem gurul

s száz nyelven beszél, angolul
s tigrisül is és kengurul,

szárnya van, mint a hattyúnak
és ívelt mint a hattyúnyak

 

II.

és otthonos
és itthonos
elektromos
és citromos
de mézes is
és mámoros
márványos is
és bársonyos

 

  III.

és ha a föld alá tűnik,
ismét felszínre bukkan ő
kesztyű is ő
és keszkenő
s ha kivágják,
ő újranő
és olyan ő
mint egy hajdani
rózsatő
s mint a felhők ha kél a Nap,
mint a felhők s az alkonyat,
mint a szélsebes fellegek
mint a hó,  éppen olyan ő
szerelmem olyan, mint a füst,
nem olyan, mint a drágakő.

 

 

 

 

 

 

 

Két kártyalap

                                           

 

A pikk dáma

 

 

„Encián és levendula.
Egyik ismert nevem Szindbád,
s van egy civil nevem: Gyula.”

Így udvarolt. Faggatott:
kézcsókot-é adhatok?

Ezt kérdezte tőlem tegnap.
Így feleltem néki máma:

Nem vagyok én fényes dáma
csak egy vidám
                     cigány-
                            leány.
Meg is csókolt
                      meg ő
                             meg ám.

 

 

A kőr király

Levendula és encián.
Spanyol vagy arab lehetett.
(Nem örmény ez? vagy nem cigány?)

Kézcsókra hajoltam felé.
De hogy találta meg a szám?

Kézcsókra hajoltam feléje
hogy fölsegítsem őt a szánra
de hogy talált ő rá a számra?

Kézcsókra hajoltam feléje
s akkor megnyílt a mennybolt mélye.