SZÓKÉP

---

"Ha el akarod kerülni a művekben jelentkező, korunkban már nem létező összhangot, szerves anyagokat kell építened a munkáidba. Preparált húst, mumifikált élőlényeket, csontot, belet..." – Bogdándy Szultán

 

 

 

ART BRUT – BOGDÁNDY SZULTÁN,

A KÍMÉLETLEN IDEALISTA

GERGELY-FARNOS LILLA

 

 

 

 

 

 

Brókervacsora

 

Bogdándy Zoltán Szultán – saját elmondása szerint – art brut* képzőművész. Az art brut azt jelenti, hogy kertelés nélküli, brutális, nyers művészet, mely az anyagok különösebb válogatása nélkül, expresszíven készül. Lekvár, bél, kukoricadara, hús, kötél, csontok – ennyi kell egy életműhöz.

Művei kollázsok, assamblage-ok**, majd dobozplasztikák*** rengeteg féle romló anyagból, általában csontenyvvel felragasztva. Csirkebelek, hús, rozsdás holmik és hasonló matériák használatával botrányhőssé vált a kiállítások szervezői szemében. A sokáig nem használt hűtőszekrényekben indulhatnak meg hasonló aurájú alkotások, akaratlanul.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

666

Az Erdős Renée Házban rendezett életműkiállítás tapasztalatai szerint különös hangulata van ezeknek a munkáknak, kiváltképpen az 1895-ben épült elegáns kúria ódon falai közt, ahol a bomló, elbomlott vagy már mumifikálódott anyagok gyönyörű disszonanciába kerültek az őket elszállásoló terekkel.

A pályája kezdeti szakaszán,1988-ban készített három domborművén a felhasznált anyagok régen elszáradtak, megszelídültek, már csak látványukban hordozzák romlandóságukat. Bél, lekvár, csontok, és ami a leginkább szembetűnő: kis üveg alatt elzárt húsok. Az egyikben még felismerhetőek egy összeaszott csirkecomb maradványai.

 

 

 

 

 

 

 

 

Emberpár hangyákkal                            Holdfényes Budapest

 

Ezen munkáit annak idején az Ernst Múzeumban a megnyitó előtt egészségügyi szempontokra hivatkozva eltávolították. A kiállítás szervezői nyilván a művekhez „szervesen” hozzátartozó szagélményt nem tartották „kiállításra” méltónak. Az üveg alatt bomlásnak indult nyers hús valóban sokkoló lehetett a nyolcvanas években, amikor a Kádári diktatúrával párhuzamba hozható munkák a szagukon túli jelentéstartalmuk miatt sem lehettek túl elegánsak egy hivatalos múzeum tárlatán. (Érdekes adalék az esettel kapcsolatban, hogy Lovas Ilonának és Berhidy Máriának is volt egy közös installációja 2000-ben, melynek bizonyos darabjai – a szellőztető rendszerbe épített halbőrök – szintén bomlásnak indultak és szagukkal telítették a teret, a kiállítást mégsem zárták be emiatt.)

Domborművei megjelenése valóban „brut”; az odakent gipsz és az arra applikált bél és lekvár nem különösebben esztétikus. Minden szüntelen változásban van, tehát a művész is szüntelenül változó, szerves anyagokból építi munkáit. „A lényeg a bio-organikus-szerves létfolyamatok egymásba olvadásának, szétválásának, alakulásának, emésztődésének mintájára létrehozott végeredmény.” (1)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Csirkésgrill - Dante után szabadon

 

Szultán így fogalmaz: „Az emberek örökké Mona Lisa mosolyát akarják látni, örökké azt követelik a művésztől. Márpedig én ezt az igényt nem fogom kiszolgálni. A világ ugyanis egyensúly híján összezavarodott, értékét vesztett dolgokkal van teleszemetelve, semmi sincs a helyén. Majd, ha lesz a világban harmónia, majd akkor lehet újra klasszikus szépségű dolgokat alkotni. Addig azonban az ilyesmi valóságtagadás, hazugság lenne.” (2)

Szultán munkásságában és világszemléletében is jelen van a dualista szemlélet, a fönt és lent, a rossz és a jó, a harmóniáját vesztett – és az ideális, harmonikus világ kettőssége. Ez az ellentétekben való gondolkodás jellemző az európai keresztény szemléletre. „Ha el akarod kerülni a művekben jelentkező, korunkban már nem létező összhangot, szerves anyagokat kell építened a munkáidba. Preparált húst, mumifikált élőlényeket, csontot, belet... Ezek azok az anyagok, amelyek mulandó testünket is felépítik, és így kapcsolatot teremthetsz a létezővel” – idézi egy elemzője. (3)

Nemcsak domborművei, szitanyomatai és versei is kritikusak, kemények. “Hiába csinosítsz, Elbomlasz, Felszívódsz, Káoszt ürítsz.” (4)  „Vasra cseréld fel törékeny testem.” (5)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Darazsak Paranojással                 Nyúltenyésztő anya           Dögkútásó

 

Rekeszekbe zárt jeleneteinek, plasztikáinak mindig van valamilyen kritikai éle. A Brókervacsora jelenetben például a mesterséges gerinccel ábrázolt fa-fejű alak egy állkapcsot rág. Az állkapocs általában az a csont, ami a természetben is megmarad, egyetlen „jóérzésű” állat sem fogyasztja el, hiszen szinte nincs is rajta mit enni. A bróker viszont nem válogat, a legkisebb is számít alapon bizony azt is elrágja, még abból is tud hasznot húzni.

Szultánt nem érdeklik a sorják, a tökéletlenségek. Vállalja a pontatlanságokat. Nem is csoda, hiszen ő egy tökéletlen világot támad a szobraival. Bár plasztikái a nyolcvanas évek vad, „húsimádó” korszakához képest a kétezres évekre megszelídültek, már-már esztétikusak. Ez eredhet a bölcsebbé válás folyamatából, de abból is, hogy a fiatal, heves művész idősebb korára egyszerűen valamelyest megszelídült.

Bogdándy Szultánt – negatív világszemlélete ellenére – én idealistának gondolom. Hiszen munkái nem csupán bemutatják: a világ rossz irányba halad, hanem, tükröt tartván eléje, önvizsgálatra kényszerítenek.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Nagy Mogul méhei

 

A Nagy Mogul méhei dobozában a méhekként nevezett emberfigurák felénk bámulnak házaikból – olyan módon, mintha mi, a nézők lennénk a mozivásznon. A képernyőt nézik tátott szájjal (benne pálcika, ami lehet cumi vagy nyalóka), látszik rajtuk, bármit le lehetne nyomni a torkukon. Fent a Nagy Mogul, aki mintha karmesteri pálcával vezényelné az egészet, szenvtelenül fetreng, nem élvezi a helyzetét, de nem is rossz neki. Szultán szerint a világot így irányítja ma a tömegkultúra-ipar.

 

 

 

 

 

 

 

 

Üldözés

 

Több dobozmunkájában használ mumifikált élőlényeket, az Üldözés címűben például egy feldarabolt szék alatt egy macska üldöz egy patkányt. Ezek az állatok spárgával vannak rákötözve a hátlapra, előttük üveg. A közéjük szőtt pókhálók csak még bizarrabbá teszik, kimerevítik a jelenetet. A történet groteszksége abban rejlik, hogy üldöző és üldözött egyaránt sikerre esélytelenül küzd. Másik munkájában kedves jelenetet idézne meg, a szájízünk mégis keserű: a Cicásnagyi béllel körbe tekert figurájának társaságában egy újabb mumifikált macskát találunk.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Cicásnagyi                             Időhalász

 

Ahogyan a részeket egymáshoz illeszti – mindig a legkézenfekvőbb módszert választva, ha kell, odacsavarozza, ragasztja, összekötözi – az nem igénytelenség, hanem kórkép. A megszállott művész alapos munkával kidolgozott, aprólékos finomsággal összeválogatott, koncentrált anyaghasználatú „világ-szeletei” láttán kijelenthetjük: ezek a művek az utolsó szegletig meg komponáltak, minden ízükben üzenetet hordoznak.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Prédikálófa                                           Új erkély született

 

* Az art brut kifejezés Jean Dubuffet-nek, a francia INFORMEL festészet jeles képviselőjének nevéhez fűződik. Szó szerint nyers, durva, csiszolatlan művészetet jelent, és az elmebetegek, a perifériára szorult ismeretlenek, a naivak, a rabok, a gyermekek és részben a "primitívek" képzőművészeti munkáinak összefoglalására használatos. Dubuffet 1945-ben figyelt fel az art brut fogalomkörébe tartozó képek és szobrok elementáris drámai erejére, és egyrészt elkezdte őket gyűjteni, másrészt belőlük indult ki saját művészeti világának kialakításakor. Az első nagyobb art brut kiállításra 1949-ben került sor a párizsi René Drouin Galériában, ahol 63 ismeretlen alkotó mintegy 200 munkáját mutatták be. E kiállítás katalógusában jelent meg Dubuffet Kultúrált művészet helyett nyers művészet című manifesztuma, melyben a szerző a professzionális, tanult alkotók "magas művészetével" szemben az elmebetegek, a spiritiszta médiumok, a gyermekek és a "primitívek" megfontolatlan, spontán önkifejezése mellett állt ki.
Forrás: Művészetek/Fogalomtár

** Ezt az elvet nevezhetjük egyszerűen kiterjesztésnek. A rendelkezésre álló anyagok (ideértve a festéket is), szinte molekulaként, bármelyik kívánt irányba terjeszkednek, és bármilyen formát felvesznek. Ennek megfelelően e munkák legszabadabbjai esetében a képmező sokkal inkább az alkotás folyamán jön létre, semmint hogy a priori ott volna. (Allan Kaprow)

*** Mik is valójában a dobozmunkák? Hogy ezt megtudjuk, érdemes egy pillantást vetni a diszciplína történetére.
XVIII. sz.: Megszületnek a Wunderkammerek a csodakamrák. Ezekben a szobákban az uralkodók különböző természettudományos furcsaságokat, egzotikus tárgyakat halmoztak fel. Németalföldön kukucskáló dobozokat készít Hoogstraten holland festő.
    A XVIII. sz.: Az osztrák-magyar területeken kialakulnak az apácamunkák. Keretbe rakott és különböző (szakrális) tárgyakkal díszített ereklye képecskék-dobozkák. A dobozok a XX. század elején, a dada és a szürrealizmus korában váltak önálló tárgyakká, műfajjá. (Man Ray művei, Kurt Switters épített terei.) A modern magyar művészetben 1970 körül jelentek meg a par excellence dobozművek.
(ArtPool)

(1) Bognár Tünde: „A betiltott szépség”. Bogdándy Zoltán Szultán kiállítása. In.: Új Művészet, 1999. január-február, 52. oldal
(2) Bognár Tünde: „A betiltott szépség”. Bogdándy Zoltán Szultán kiállítása. (uo.)
(3) http://www.godot.hu/muveszek/rw/bogdandy_szultan.html
(4) Novotny Tihamér: Teremtőnk felénk jön tepsijével, vágott nyelvet kér. Gondolatok Bogdándy Zoltán Szultán művészetéről. In.: Új Művészet, 1996 január-február, 41. oldal
(5) Bogdándy Zoltán Szultán: Vasra cseréld fel című szitanyomatán, 1985.

 

 

 

 

 

 

 

Városi eső                                                 Vidéki eső

 

Charles Baudelaire

Egy dög

 

Meséld el, lelkem, a szép nyárhajnali látványt,
melybe ma szemünk ütközött:
Az ösvényforduló kavicsos homokágyán
váratlan egy iszonyú dög

 

nyitotta, lábait cédán magasba lökve,
míg izzadt méreg járta át,
elénk, gúnyosan és semmivel sem törődve,
kipárolgással telt hasát.

 

A nap sugarai tán azért tündököltek
úgy e sülő szemét fölött,
hogy atomjaiban adják vissza a Földnek
azt, amit az egybekötött.

 

S e gőgös vázra mint nyiladozó virágra
nézett alá az ég szeme;
a bűz ereje az egész rétet bejárta,
azt hitted, elájulsz bele.

 

A mocskos has körül legyek dongtak, s belőle
folyadékként és vastagon,
fekete légiók, pondrók jöttek, s nyüzsögve
másztak az élő rongyokon.

 

S mindez áradt, apadt, mint a hullám, s repesve
s gyöngyözve néha felszökellt;
a test bizonytalan dagadva-lélegezve
sokszorozott életre kelt.

 

S e világ muzsikált, halkan zizegve, lágyan,
mint futó szél a tó vizén,
nagy mint a mag, melyet a gabonaszitában
ütemre forgat a legény.

 

A széteső alak már-már nem volt, csak álom,
kusza vonalak tömege,
vázlat, melyet csak úgy fejez be majd a vásznon
a művész emlékezete.

 

Egy elijedt kutya a szirt mögé lapulva
nézett bennünket dühösen,
sóváran lesve a percet, amikor ujra
lakmározhat a tetemen.

 

- És hiába, ilyen mocsok leszel, te drága,
ilyen ragály és borzalom,
szemeim csillaga, életem napvilága,
te, lázam, üdvöm, angyalom!

 

Igen! ilyen leszel, te, nők között királynő,
az utolsó szentség után,
csontod penész eszi, húsodból vadvirág nő
s kövér gyom burjánzik buján.

 

De mondd meg, édes, a féregnek, hogy e börtön
vad csókjaival megehet,
én őrzöm, isteni szép lényegükben őrzöm
elrothadt szerelmeimet!

 

Szabó Lőrinc fordítása

 

 

 

 

 

 

 

 

Jan Frans de Boever: Egy dög, 1928

 

Charles Baudelaire

Dög

 

Emlékszel-e még, én drága szerelmem
arra a nyári reggelre?
Oszló dög feküdt a homokösvényen
kis híján elestünk benne.

 

Ringyóként rúgott magasba lábával
méregfüst szállt belőle szét,
szétnyílt belei démoni szagával
fojtogatta környezetét.

 

A nap sütötte a bűzös tetemet,
szép lassanként bomlasztva fel,
hogy visszaadja a nagy Természetnek
amit az visszakövetel.

Az égbolt szánó pillantással nézte
a lét e furcsa torzóját,
közben téged úgy fojtogatott bűze:
kevésen múlt, s elájultál.

 

A legyek buján dongták körül a húst
ezer nyüvet vonzott a bűz
mannaként, mi száz férget magához húz...
boldogság, nagy, ünnepi tűz!

 

Táncot járt ott belül a pondrók hada,
kezdődött a dögevő-bál,
lüktetett a test, táncolt a dög maga
s új életre kélt a halál.

 

A tetemből szférai zene áradt:
az ős elmúlás hangjai.
Enyészethimnuszként zengtek még párat
a hullaevők lantjai.

 

S nem maradt már semmi, csupán torz árnykép
az atommá bomló testből,
vázlat, pár halvány nyomvonal, tolljáték,
mit próbaként húz a festő.

 

Az ösvény szélén egy kóbor kutya várt,
hogy mi tűnjünk onnan végre,
és a dögből hadd lakmározhasson már,
s az lehessen napi étke.

 

Egy napon bizony te is ez leszel majd,
ó, én drága, szép angyalom,
az Idő téged is e torz létbe hajt:
rothadó hús és csonthalom.

 

Igen, királynőm, ennyi leszel te is,
ha utolsót rebben szemed:
gyom nő testedből, porladnak csontjaid,
hisz más úgy sem jut senkinek...

 

Ám mond majd meg sírodban a féregnek:
groteszk csókjával marjon csak,
én őrzöm s felélesztem szerelmünket,
ha ezerszer is elporladsz!

 

Kántás Balázs fordítása

 

Várkonyi György Bogdándy Zoltánról

Amit látunk, bármennyire szokatlan is, nem előzmények nélkül való. Éppúgy kapcsolódik a 20. század eleji kontrarelief talmi (és eredetileg másra szánt) anyagokat felhasználó műfajához, mint a század második felében dívó tárgykollázs különböző változataihoz, Daniel Spoerri delikát (?) preparátumegyütteseiig bezárólag. Bogdándy Szultán kizárólag nemtelen és többnyire másodlagosan felhasznált nyersanyagokból összeszerelt munkáiról túl sok minden juthat eszünkbe, akár a párhuzamokat kutatjuk, akár az értelmezés tágas tereit kívánjuk bejárni. Az e tárgyak által generált asszociációs hullámverés úgy működik, mintha egy minden oldalról tükrökkel bélelt szobába tévedtünk volna. Hogy ne vesszünk bele ebbe a szövevénybe, szilárd pontot kell keresnünk, ahol megvethetjük lábunkat. Ez a fogalmi sziget, honnét több-kevesebb bizonyossággal szemlélődhetünk, legyen ezúttal egy nagyon közismert idegen kifejezés, a demonstráció. Aki jó időben járt iskolába, még találkozhatott a fizikai és természetrajzi szertárak féltve őrzött kincseinek számító demonstrációs dobozokkal, szekrényekkel, melyek az élővilág, a mechanika, a hidraulika, az elektromosság stb. jelenségeinek és törvényeinek modellezésére szolgáltak. Ma úgy érezzük, hogy az a "keret", ami e szerkezeteket, maketteket és preparátumokat befoglalta, a külvilág nemkívánatos hatásaitól megóvta, egyúttal muzealizálta, mű-tárggyá is tette őket. Bogdándy bizonyára tudatosan idézi ezt a hatást, amikor kissé archaikus, műszaki karakterű számjegyekkel nyilvántartási kódot pingál a doboz hátfalára. A Bogdándy-mű tehát (pszeudo)szemléltető ábraként is működik. A szemléltetés célja sohasem üres prezentáció, hanem a dolgok megértetése. Ahhoz, hogy egy célszerűen és harmonikusan működő zárt rendszer titkát megfejtsük, meg kell bontanunk azt. Ebben a kifordítási, kibelezési kényszerben ugyanaz a furor vezérli a játékát kéjjel tönkretevő gyermeket (a kifogástalan Skodát újra és újra szétszedő Francint), mint a strukturalista verselemzőt vagy mint néhanapján e sorok íróját. A boncolás köztudottan tudományos, megismerő célzatú tevékenység. Tiltották is sokáig mint illetéktelen beavatkozást a teremtés magasztos művébe. Amikor a titkos boncolásokat végre fölváltotta a nyilvános demonstráció, az anatómiai lecke, a bűn baljós árnyéka még mindig rávetült e hátborzongató aktusokra. Rembrandt mindkét csoportképén (Dr. Tulp, ill. Dr. Deyman anatómiáján) kivégzett bűnöző teteme fekszik a boncasztalon. Az esztétika történetének egyik fölöttébb tekintélyes vonulata a művészi tevékenységet megismerési folyamatként fogta fel, amiből azután sok félreértés származott. Az a művészet, ami intakt egészet darabol fel annak érdekében, hogy a feltáruló fragmentumokat új összefüggésbe rendezve új jelentést hozzon létre (kubista kollázs, szürrealista montázs, Barabás Márton szétműtött zongorái), akarva-akaratlanul is ezt a tézist taglalja. A tárgyhoz való viszony speciális esete, amikor nem a tárgy képe - mint, mondjuk, Max Ernst vagy Bálint Endre kollázsain -, hanem maga a tárgy lesz e darabolás áldozata. Bogdándy munkáin darabolt testek és darabolt csontok egyaránt föllelhetők. Csakhogy e csontoknak nincs közük a testhez, abban az akadémiai értelemben, ahogy a művész analitikus pillantása a felöltözött figurában az aktot, az aktban pedig végső soron a csontvázat látja. (Ezért lett a csontváz az akadémiai művészképzés legfontosabb szertári kelléke.) Különös módon még funerális művészeti vagy általában vett "memento mori" képzetek sem fűződnek a Bogdándy által beépített csontokhoz, annál inkább gasztronómiaiak. "Velős" csontok ezek, a dolog mindkét értelmében. Danse macabre, lerágott állati csontokkal, melyekről alig képzelhető el, hogy valaha ilyesmiből konzuli diptychonokat vagy kéziratos imakönyvek kötéstábláit is készítették. A haláltánc-motívum viszont egészen közeli kapcsolatban van a vizuális művészet bizonyos máig fennmaradt populáris ágaival: a bábszínházzal (Vitéz László és a halál), a vásári látványossággal, a cirkusszal. Ez a kontinuitás - a játékként felfogott művészeté - lehel életet Bogdándy demonstrációiba.

 

Forrás: Szertár, Mozgó Világ, 2005 február

 

 

BOGDÁNDY Szultán Zoltán
grafikus, képzőművész
(Teleki, 1953. december 13.–)

Autodidakta művész. 1981: Budapest; 1985-1989: rendes, majd tiszteletbeli tagja a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesületének; 1986: egyik alapítója a Dombóvári Művésztelepnek; 1992: MAMŰ Társaság; 1998: Magyar Grafikusok Szövetsége. 2006: Munkácsy-díj. ~ pályáját grafikusként kezdi. Személyes hangvételű, egyszerre organikus és geometrikus (azaz mértani) struktúrákra épülő, rajzos firka- és "samanisztikus" graffiti-elemeket tartalmazó, montázsszerű, expresszív jelrendszerben élő és egyéni mitológiát közvetítő szitanyomat sorozatait, s később kollázs- és assemblage-jellegű anyagképeit és tárgyegyütteseit rövid, költői öntörténetírásaival és szenvedélyes hangvételű, profetikusan filozofáló, mély értelmű bélyegző-verseivel "ideologizálja" meg. Ezek a verbális művek egyenértékű metaforái vizuális alkotásainak. A 80-as évek második felétől kezdődően ugyanis szinte kizárólag szerves, romlandó, mulandó anyagokkal, valamint szórvány ipari hulladékokkal és kacatokkal dolgozik. "Cizellálatlan" műveivel az igazság kimondására figyelmezteti, már-már utasítja a nézőt. Ezt a gondolatot hirdeti például egyik mail artos bélyegzőversében is: "Hiába csinosítsz, Elbomlasz, Felszívódsz, Káoszt ürítsz." Első látásra taszító, ijesztő állagú alkotásaival, mintegy kizökkenti és szellemi átminősülésre kényszeríti a szemlélőt.

Egyéni kiállítások (1999-ig)
1985 • BMK
1986 • Ifjúsági Ház, Székesfehérvár
1987 • Fiatal Művészek Klubja, Budapest
1988 • Stúdió Galéria, Budapest
1991 • Alkotárs Galéria [Katona Zoltánnal, Kopasz Tamással, Szurcsik Józseffel], Jászberény
1994 • Mű-Terem Kiállítóterem
1995 • Húsépítő tej, Bercsényi 28-30.
1995 • Művésztelepi Galéria (kat.), Szentendre
1996 • Óbudai Pincegaléria, Budapest • Barátság Művelődési Központ, Százhalombatta
1997 • Retrospektív 15 év, Jazz Galéria, Budapest
1998 • Görög Templom Kiállítóterem [Baksai Józseffel], Vác • Újlipótvárosi Klubgaléria, Budapest
1999 • Merlin Galéria, Budapest

Irodalom
Chikán B.: Hét grafikus, Új Tükör, 1986/18.
Novotny T.: Hét képzőművész vándorkiállítása, Művészet, 1986/11-12.
Novotny T.: Szaft. A Vajda Lajos Stúdió és meghívott barátaik közös kiállítása (kat., bev. tan., Ernst Múzeum, Budapest, 1988)
Tódor J.: Húsos, Élet és Irodalom, 1988. március 18.
Boros G.: ~ festményei. Stúdió Galéria, Új Tükör, 1988/20.
~: Bélyegzőversek
Teremtés
Az emberről, a belső és külső világról, és a félelemről - gondolatok, látomások és ellentmondások, in: Szaft Dokumentum '86-'88, szerk.: Novotny T.
~: A kegyelem (vers), Új Forrás, 1990/4.
Boros G.: Bemutatjuk ~ grafikáit, Élet és Irodalom, 1990. november 16.
Két periférikus beszélget. ~ és Lois Viktor hajléktalan műalkotásairól, Új Forrás, 1991/4.
Novotny T.: ~ Egy másképpen gondolkodó mai művész, Élet és Irodalom, 1994. október 7.
Gaál J.: A köztes lét bálványi, Élet és Irodalom, 1995. június 30.
Novotny T.: "Teremtőnk felénk jön tepsijével, vágott nyelvet kér". Gondolatok ~ művészetéről, Új Művészet, 1996/1-2.
Bognár T.: "A betiltott szépség" ~ kiállítása, Új Művészet, 1999/1-2.
Forrás: ArtPortal