Irodalmi Jelen

„Időrendiségében lezsírozott kánonterror”?

2012. október. 29. - 14:10

INTERJÚ

Néhány magyar szakos középiskolai tanárt, valamint a Magyartanárok Egyesületének alelnökét kérdeztük a magyar nyelv és irodalom kerettantervének két verziójáról, amelyek közül egyik csak félhivatalosan került a nyilvánosság elé. Válaszaikat olvashatják.

Kapcsolódó anyag: írásaink a kerettanterv-javaslatról

„Időrendiségében lezsírozott kánonterror”?

Mi a véleménye a nyilvánosságra hozott magyar nyelv és irodalom kerettanterv-javaslatáról?

Erdélyi Eszter, magyar, történelem, mozgóképkultúra és médiaismeret szakos középiskolai tanár: A kerettanterv A változata gyakorlatilag a tanítandó anyag évfolyamokra bontott mennyiségén változtat (pl. Arany Jánost átteszi a 11. osztályra, a nyelvtan eddigi menetrendjét csak „szétsakkozza”, mindenféle komolyabb indok nélkül), a kronologikus szemlélet maradt a régiben. Az Irodalmi Jelen a Mohácsy-könyvet jelöli meg ennek az irodalomszemléletnek az emblematikus képviselőjeként, ám felhívom a figyelmet Pethőné Nagy Csilla remek irodalomtankönyvére, mert szerintem a piacon jelenleg nincs ennél korszerűbb tankönyv. Ez is alkalmazkodik ugyan a „hagyományos menetrendhez”, de a modern szövegek, illetve a képző- és filmművészet szisztematikus beemelésével izgalmassá változtatja a régi szövegvilágokat is. Ez pozitív fejlemény, még akkor is, ha speciel ezzel a tanítási idő- és témabeosztással nem azonosulok maradéktalanul. (Ennek a könyvnek, mint az eddigieknél korszerűbb Fűzfáénak is, megvannak a hibái, de ez most nem ide tartozik.)

A tanárok kezét túlságosan is megköti az előírásrendszer merevsége, a kimeneteli célok (szóbeli érettségi) szigorú meghatározottsága – ez a jelenlegi kerettantervvel nem változott, sőt a megtanítandó fogalmak és ismeretanyagok mennyisége ugyanolyan túlreprezentált cél, mint eddig. A legnagyobb problémát én nem Nyirő vagy Wass Albert vagy Szabó Dezső (vagy bárki más) nevesítésében látom, mert ezeket a szerzőket a gyakorlati oktatásban annyira súlyozzuk, amennyire jólesik. Minden kornak megvannak a mániái, nekem pl. Simon Istvánt vagy Váci Mihályt is kellett tanulnom, a fel-felbukkanó ízlésdiktátumokon már nagyon nem lepődik meg az ember, legfeljebb kikerüli azokat. A meglepő inkább a mostani évszám: 2012. Ezen mindig elcsodálkozom. Hogyan lehetséges, hogy ez az irodalomoktatási szemlélet semmit nem változott évtizedek óta? Mi az oka annak, hogy nem a szemléletformáló szabadság, hanem a rigorózus determináció az uralkodó igény a tanárok nagy-nagy köreiben? Sokaknak eléggé jól jön ez a jól tervezhető, időrendiségében lezsírozott kánonterror. Addig sem kell olvasniuk, vagy a mai irodalom „kellemetlenkedő” szövegeivel szembesülniük. Az A változatra egész egyszerűen igény van.

Fenyő D. György, magyar szakos tanár, a Magyartanárok Egyesületének alelnöke: Négy kerettantervet olvastam el. [Az általános iskola alsó, valamint felső tagozatára vonatkozókat, a gimnáziumok és szakközépiskolák részére készültet, illetve a szakiskolásat. – Szerk.] Amennyire a NAT a vita során egyre nyitottabbá vált, annyira ezt a kerettanterv-sort katasztrofálisnak gondolom. Túltervezett, gyerekellenes, kortársirodalom-ellenes, irodalomértés-ellenes. Nem visszatérünk a 22 évvel ezelőttihez, hanem egy olyan tantervi szabályozáshoz érkeztünk, amelyben a legelemibb esély sincs arra, hogy a gyerekek bármit megértsenek. Egy példa, ami önmagában elegendő és elrettentő: hatodik osztályban az Egri csillagok és a Ludas Matyi tanítására 6 óra áll rendelkezésre.

Hogy igazságos legyek: a szakiskolai kerettanterv nagyon tetszett! Irreális és elfogadhatatlan a heti egy óra, de az nem a kerettanterv kérdése, hanem oktatásszerkezeti kérdés. Viszont ami a szemléletét és tartalmát illeti: nagyon jó.

Az október 25-i, a megjelenéstől számított tíznapos, kéthetes határidő illuzórikussá tett minden érdemi átgondolást, vitát. Egy iskolának, egy civilszervezetnek, egy munkaközösségnek vagy bárki magánszemélynek is időre, más vélemények meghallgatására, az érvek és elképzelések artikulációjára van szüksége ahhoz, hogy véleményt formáljon. Ez még akkor is tűrhetetlen lett volna, ha a kerettantervek jók lennének. De így: elfogadhatatlan.

Gera Csilla, magyar szakos középiskolai tanár: A 2012 októberében nyilvánosságra hozott kerettantervek eleve óriási csúszással jelentek meg ahhoz képest, hogy 2013-ban már ezek alapján kell oktatni, még ha felmenő rendszerben is. 12 év alatt ki is fog derülni a sikeressége (buktatója?), mivel a 2013. szeptember 1-jén az 1. osztályba belépő nebulók csak 12 év múlva hagyják el a középiskolát, remélhetőleg érettségivel együtt. Az pedig túl sok idő ahhoz, hogy visszafelé haladjunk.

A kerettantervből hiányolom a szabadságot. Hiányolom azt, hogy a NAT által előírt tartalmakat szabadon használhassák a tankönyvkiadók, hogy a profiljuknak megfelelő egyéni kerettantervet hozzanak létre. Hiányolom a kreativitást. A jól megszokott, kanonizált szövegekből nincs elmozdulás, minimális a kortárs irodalom. Fontosnak tartom az irodalomtörténeti kronológiát, viszont nem kizárólagosnak. Az állandó kortárs párhuzam lehet áthidaló megoldás, mankó egy pedagógus számára. Nagyon hiányolom az esztétikai, ráhangoló, bevezető fejezetet. Nem létezik, hogy a tanulók 8. osztály (Radnóti) után egyből Homéroszhoz nyúljanak.

Néhány helyen indokolatlannak tartom a tananyagelosztást, ugyanakkor sokszor ismétlődik az általános iskolában elvárt tananyag a középiskolában, azaz nem teret tágít, hanem több „újratanítást” vár el.

A nyelvtannál pedig jóformán csak megkutyulták egy kissé a sorrendet, véleményem szerint indokolatlanul. A stilisztika előbbre hozását viszont jó ötletnek tartom.

Eladó irodalomtankönyvek az egyik hirdetési portálon – olcsón és hasznavehetetlenül

A kerettantervnek kezdetben két változata készült. Ebből azonban csak egyiket bocsátotta nyilvános vitára a kormány a világhálón. Értesültél-e mindkét verzióról?

Erdélyi Eszter: Hallottam róla, persze, a Krónika Nova könyveit ismeri az ember, ha követi a tankönyvkínálatot. Hogy azt honnan hallottam először, hogy a B verzió a Fűzfa Balázs-féle tankönyv-feelingen nyugszik, már nem emlékszem. De tudok róla, igen. Hogy kivették a „megvitatható” lehetőségek közül, az nem lep meg. A vita fogalma mindazonáltal számomra mást jelent, nem egy véleményezési lehetőséget a neten, amely véleményre semmi reflexió nem érkezik. Illetve azt sem tudom, hogy azokat ki olvassa el (azt már fel sem tételezem – amúgy de –, hogy senki). A vita középiskolai tananyag, kerettantervi feladat a megtanítása, ha összekevernék a véleményezés egyoldalú lehetőségével a tanítványaim, akkor figyelmeztetném őket. :)

Fenyő D. György: Hallottam arról, hogy állítólag készült, de nem olvastam; most az Irodalmi Jelenben láttam először. Önmagában is katasztrófa, hogy iskolatípusonként 1 kerettanterv létezik. Katasztrófa a terjedelme (van 108 oldalas kerettanterv!) és a tartalma, zsúfoltsága, mechanikussága.

Gera Csilla: Az A és B verzióról csak Fűzfa Balázstól értesültem, tőle is kaptam meg. Az iskolánk is csak a kerettanterv.ofi.hu honlapról értesült a véleményezhető kerettantervekről. A Fűzfa Balázs-féle B verziónál amolyan „gombhoz a kabát” érzésem van, talán ez lehet az ok, amiért visszadobták. Mivel így nincs is tökéletesebb leképezése a B verziónak, mint a Fűzfa-féle könyvek.

A két verzió összevetése után (cikkünkhöz csatolva elérhető) melyik változat kínálta utat tartod megfelelőnek a magyar nyelv és irodalom oktatásának jövőjét tekintve?

Erdélyi Eszter: A B-t választanám (az önállóság maximális meghagyásával) – szívesen vitatkoztam volna róla: elég egyoldalú a szemlélete, és gyorsan avul. Évenként új kerettanterv kellene, ha nem akarna a nevetséges oldszkúl csapdájába belecsúszni.

Gera Csilla: Egy C verziót választanék. A kettőt összemosnám, nagyobb szabadsággal, meghagyva a tanári szabadságot, az adott osztályhoz való alkalmazkodás lehetőségével.

Melyek azok az ismeretek, módszerek, szemléletbeli összetevők, amelyek a rendszerváltás óta hiányoznak a magyar nyelv és irodalom tanítását célzó programokból?

Erdélyi Eszter: Annak a bemutatására való készség hiányzik a tantervekből (mondjuk nagy igény nincs is rá a tanártársadalomban), hogy a mai magyar kulturális élet hogyan reflektál tudatosan avagy öntudatlanul a sokszínű szellemi (s nem csak irodalmi) hagyományra. Ez a B verzióban benne van ugyan, mivel azt tűzte ki célul, hogy a konvencionálisan megtanítandó szövegeket párbeszédbe állítsa a mai szövegek világával. Viszont azt érzem, mintha szelíd düh lengené be ezt a tervezetet, hogy „csesszus, kollégák, lássátok már meg, hogy mit kell csinálni, tanítsatok így, és oktassátok ezeket a szerzőket, mert eljárt felettetek az idő!” Van ebben indokoltság, ez igaz, de még mindig sok ebben is az előírás, és erős a modern irodalom bizonyos szereplőinek a túlsúlya (újabb kánonképzés). Több szabadságot és kevesebb megmondást, esetleg bőséges ajánlólistát, segédanyagok változatosságát, amelyekből szemezgethetnek a (lustább) tanárok.

Amúgy a szemléletváltást elsősorban nem a tantervekben kellene elkezdeni, hanem a felsőoktatásban (itt nem a pedagógia és pszichológia tárgyak további túlsúlyára gondolok).

Nekem a szlovéniai magyarok tanterve nagyon tetszik, tematikusan gondolkoznak, és nem fáj a szívük egy-egy kanonizált szerző kiejtéséért az adott tanévben. Majd bekerül jövőre vagy azután. És attól semmi baja nem lesz a gyereknek, ha a nővére tavaly a Sirályt tanulta meg a „Változatos szerelemélmény” témakörben, ő meg idén a Babaszobát. És minden évben alakítanak a tanterven egy kicsit, pont a mai irodalmi és filmes szövegek gyors elavulása meg frissítése miatt.

Sokkal kevesebbet tanítanék és molyolósabban. Amúgy meg fogalmam sincs, globálisan mit kellene. Amennyire tudom, én jól csinálom, de ez belső igény és nem előírás. A kulcs a sokfelé nyitottság, s ennek a felszabadító érzésnek a közvetítése a diákoknak. Úgy élni, hogy az látszódjon rajtam: a világ tágas és érdekes, a művészet meg nem egy elsárgult szöveg-, film-, kotta stb.-gyűjtemény, hanem egy pulzáló valami, amihez épp aktuálisan és permanensen közünk van.

Fenyő D. György: Erre nem tudok válaszolni, mert a rendszerváltás óta elképesztően sok minden történt, egymásnak egészen ellentmondó dolgok. Nem lehet együtt beszélni, például, erről a kerettantervről és a SuliNova kompetenciafejlesztési anyagáról, a 2003-as és 2005-ös NAT-okról vagy az érettségi szabályzatokról, az 1990-es évek első felében megjelent különböző könyvsorozatokról vagy a „Mohácsy” egyeduralmáról.

Gera Csilla, magyar szakos középiskolai tanár: A jelenlegi kerettantervek gyönyörű leképezései az 1970-es évek darabjainak. Ahhoz nem kell kreativitás a diákok részéről, hogy a görög művészeti alkotásokról képeket keressenek, meghallgassanak néhány középkori vágánsdalt, esetleg topológiailag meghatározzák Petőfi életútjának állomásait.

Hiányolom a módszertani, szakmai továbbképzési lehetőségeket. Akik még lelkesek lennének, azok is maguk próbálnak boldogulni, magukra vannak hagyva. Hiányolom a digitális világ adta lehetőségek bőséges kihasználását, a workshopokat. Hiányolom a mozgolódást, a magyartanárok aktivitását, a programok szervezését, az olvasásszeretetre nevelést. Az utóbbi időben egyre többször tapasztalom, hogy felső tagozaton romlik el valami. Könyvtelen (azaz egyetlen könyvet sem olvasó) nebulók jönnek a középiskolába.

Valóban, siránkozunk, hogy nem olvasnak a diákok. Mit tehetünk? Időzünk (meg siránkozunk), és csak reméljük, hogy meglesz a gyümölcse, mert heti 2,5 (!) óra (szakközépiskolában) az előírt órakeret, 12. osztályra pedig minden előírt tananyagnak a diákok fejében kell lennie. Egyszerűen nincs elég idő az irodalomszeretet-nevelésre. No, és persze valljuk be, ez nemcsak a magyartanár dolga (lenne), hanem a szülőé is.