Paródiák, karikatúrák – Irodalmi Jelen műhelynapló 3.

Nem árt, ha van az embernek egy kis humorérzéke, és nem sértődik meg, amikor műveit, alkotói attitűdjét, személyiségjegyeit látja karikírozott formában. Az Irodalmi Jelen harmadik íróműhelyének témája éppen ezért a paródia&karikatúra volt.

Paródiák, karikatúrák

Irodalmi Jelen műhelynapló 3.

„A boldogtalanságot sem adják ingyen. Az írói munka akármilyen minősége  megköveteli, hogy a szívet, az ideget és eszméletet valamilyen, az átlagos életérzésnél perzselőbb hőfokon tartsuk. Nincs alku és nincs az, hogy megéri-e, az ember nem alkudozhat rögeszméjével... Boldog ember nem alkot, a boldog ember egyszerűen boldog” – írja Márai az Egy polgár vallomásai című művében. Ha  szemügyre vesszük a kortárs irodalom legújabb kiadványait, a folyóiratokban megjelenő verseket, prózai szövegeket, rádöbbenünk, hogy napjaink irodalmára még inkább jellemző a boldogtalanság életérzésének megjelenítése. Nemcsak az irodalomra, hanem a társművészetekre is igaz mindez. Egyre több alkotás szól az elidegenedésről, a magányról.

Az is elgondolkodtató, miért nem írunk akkor, amikor boldogok vagyunk. Ennyire megfoghatatlan lenne a boldogság állapota, vagy csak éppen van jobb dolgunk is annál, mintsem tollat ragadjunk ilyenkor? Ha a boldogságról nem is könnyű, az élet kedélyesebb történeteiről, a személyiség humorosabb  vonásairól lehet viszont átütő erejű irodalmi műveket létrehozni.

Az erdélyi irodalom utóbbi éveinek termése szerencsére bővelkedik ilyen alkotásokban is. Ha csak az Iszkiri a guruzsmás berbécs elől című antológiát lapozgatjuk, máris kiváló ízelítőt kapunk a transzszilván humorból. Aztán ott van Orbán János Dénes két könyve, a Sándor vagyok én is vagy az Alkalmi mesék idegbeteg fölnőtteknek. És ha már humorról beszélünk, megkerülhetetlen Fekete Vince Lesz maga juszt isa című paródiakötete, amelyben kortársait szúrja tollhegyre. Nem is tudom, mi a jobb: bekerülni egy ilyen paródiafüzérbe, vagy kimaradni belőle? Egy biztos, nem árt, ha van az embernek egy kis humorérzéke, és nem sértődik meg, amikor műveit, alkotói attitűdjét, személyiségjegyeit látja kikarikírozott formában.

Az Irodalmi Jelen harmadik íróműhelyének témája éppen ezért a paródia&karikatúra volt. Arra kértem a résztvevőket, hogy egy klasszikus és egy kortárs alkotót, valamint egyik műhelybéli társukat próbálják parodizálni. Sajnos a bölcsészkaros alkotóink egy része le kellett maradjon erről a humorral fűszerezett estről, távoltartotta őket a részleges vizsgák és dolgozatleadások vészes határideje. Sajnáltuk is nagyon, de szerencsére voltak, akiket az általános nyelvészet  rejtelmei nem tudtak otthon tartani, s vizsga ide vagy oda, csak kiszabadultak néhány órára a tananyag útvesztőiből, sőt két új arc is bekapcsolódott a tevékenységünkbe.

Egyikük, Bándi Dániel Dávid  az írás mellett képzőművészettel is foglalkozik, ezért készített nekünk egy kis meglepetést. Az íróműhelyek  hosszú távú célkitűzései közé tartozik ugyanis a társművészetekkel való összekapcsolódás. Dávid két installációt hozott magával, ezekről beszélgettünk a műhely első részében.

Dávid két installációja talált tárgyakból áll össze: egyebek mellett marhalábszárcsontból, skorpióból, kis kék pillangóból, gyufaszálból, huzalokból, dobozból. Különböző anyagokat kapcsol egymáshoz, amelyek jelképezhetik a szabadságot, de a korlátokat is, amelyek miatt sosem lehetünk teljesen szabadok. Az egyik installáció a hit, az ima, az Isten kérdését boncolgatja. A két mű mentén a  következő műhelyre versek is fognak születni, illetve a kollektív munka részét képezi majd, hogy közösen találunk az installációknak címet.

Dávid nemcsak képzőművészként izgalmas alkotó, verseiben, novelláiban is nagyon erőteljes képi világ bonatkozik ki, írásaival már-már “megerőszakolja” a nézőt, belerángatja a történetbe. Novellái filmszmerűek, néha nagyon finom lírai képekkel fűszerezi a nyers prózai gondolatot, a karakterek valóságosnak tűnnek, természetesek, mintha köztünk élnének. A felvolvasott két írás közül a Hónyírás testmeleggel című a kortárs művészetre, irodalomra reflektál. A Lehull a lepel, épül a fal című pedig egy bádogkrisztus történetére építkezik.

Külön öröm, amikor azt tapasztalom, hogy a műhelyen elhangzott javaslatok, tanácsok hasznára válnak az alkotónak. Tasnádi Ildikó – akinek verseit az előző műhelyen kissé elmarasztaltuk, kifogásoltuk a közhelyeket, képzavarokat – ezúttal sokkal letisztulatabb szövegeket hozott magával. A nálad az illatom és a sár című versei, bár túlságosan személyesek, és inkább terápia jellegűek, mintha kezdenék kinőni a kezdő költő gyermekbetegségeit.

Ángyó almás tésztát süt című novellája önparódiának készült. Bár ezt a szándékot nem igazán érzékeltük, mint novellaötlet mindenképpen érdekesnek bizonyult. Főként a tájnyelv beépítése, a nagymama alakjának megjelenítése biztató jel arra, hogy Ildikóból jó prózaíró lesz, ha van benne kitartás.

Visszatérő alkotótársunk, Molnár Bea bebizonyította, hogy ő bizony nem esszéíró, hanem tehetséges költő. A  tükör-kép című, filmzene ihlette versének következő sorát ki kell emelnünk: „amikor az eget vizsgálom benned / nézheted magad az ingem gyűrődéseiben”. A csak a csend és a zaj című vers a címbéli két fogalom ellentétezésére építkezik. A vers szerint a zaj: „egy átlátszó pohár repedése a kagylóban / két bocsánatkérés”, a csend pedig: „függő naptár az ágy fölött / szeg a falban / vadonatúj bútorok illata / összecsukott könyvek a felső polcon”. A rajzfilm helyett című verse vérfagyasztó hangulatot teremtett, a szerző gyermeki bájjal beszél egy szeretett személy másvilágra költözéséről, olyan hitelesen, őszintén, hogy már-már beleborzong az ember. A versből csak azért nem idézek, mert a szerző a teljes szöveget szeretné majd publikálni több más versével együtt a Debütben.

Az esten Turcsány Bíbor is részt vett, de csak mint hallgató, verset sajnos nem hozott magával. Ahogy a másik új műhelytag, Gere Nóra sem, akiről kiderült, gyerekkora óta ír. Ő egyelőre csak belekóstolt, hogy mi folyik itt, de legközelebb majd megismerhetjük a műveit is. Hasznos tanácsai, észrevételei viszont bölcsészi szakértelemről árulkodnak.

Gotha Róbert Milánt a paródia műfaja nagyon megihlette. Sajnálhatják, akik nem tudtak eljönni a műhelyre, ugyanis két műhelybéli alkotótárs is tollvégre került: Kulcsár Árpád és André Ferenc. André verselési stílusát nagyon hűen adta vissza, ezen nevettünk a legtöbbet. Kulcsár kapcsán pedig egyik korábbi, hosszabb publikációjára reflektált, de a költő karakterét is nagyon ügyesen sikerült beépítenie a versbe.

A paródia többi szereplői a Bretteren gyakran megforduló alkotók voltak, mint Illyés András Zsolt,  vagy a tavalyi Bretter Kör alelnöke, Győrfi Kata és a mostani alelnök, Horváth Előd Benjamin. A felolvasott írások egyikében Bréda Ferenc sem menekülhetett a kikarikírozás elől.

Reméljük, az elkövetkezendőkben még sok hasonló paródiával fog meglepni minket  Milán. Úgy tűnik, nagyon otthonosan mozog ebben a műfajban.

Ugron Nóra annak ellenére, hogy nem tudott részt venni a műhelyen, írt egy önparódiát, amelyen ugyan van még csiszolnivaló, de nagyon jó alapanyag, kiindulási pont egy jó vershez.

Varga Melinda