Tárcamese, majorregény, vonatpróza

Noszlopi Botond, az est műsorvezetője néhány mondatban bemutatta vendégeit a kollégium színháztermében összegyűlt hallgatóságnak. Nyitányként Darvasi Lászlóról szólva a költészetét-prózáját értékelő kritikákból emelt ki pár jellemző szót – versei „burjánzó, érzékenységtől túlfeszített” szövegek, novelláira a mitologikusság jellemző, regényvilágát a mágikus realizmussal rokonítják. Darvasi alteregóját, Szív Ernőt „hozta magával” a felolvasására, és legújabb kötete, az Ez egy ilyen csúcs című novellagyűjtemény nyitódarabját olvasta fel. Az Egy kis tárca meséje az íróra jellemző érzékeny költőiséggel, mesei dallammal kelti életre a régi nagyok, Kosztolányi, Karinthy, Krúdy és Szép Ernő világát, akiktől „a kis tárca” – amely útra kél, hogy megismerje az életet – mind tanul valami nélkülözhetetlent. Szorongást, halált, a lélek megnevettetését. S a végén eltöprengve teszi fel magának a kérdést: „Na de magáról, magáról vajon mit tudott meg?”

Darvasi László a kicsi tárcáról mesélt

Poós Zoltán „lendületből ír”, hivatkozott egy jellemzésre Noszlopi Botond, majd szóba került a Térey Jánossal és Peer Krisztiánnal közös múlt, egy rapzenekar. Azt, hogy részt vettek volna bármiféle versenyen is, Poós és Térey rögtön helyesbítették, csak a zenekar volt létező. A slam poetry népszerűsége okán ez a közös kezdeményezésük ma akár reneszánszát élhetné, vetette fel Noszlopi Botond, de Poós Zoltán hevesen hárította, mondván: semmi sem áll tőle távolabb, mint ez a műfaj. A zenekar egyébként valaha a Peerrel és Téreyvel közös rímelgetések, ötletelések során állt össze, de már régen nem tekintik az életművük részének, és ennek Térey sem mondott ellent.

Az est vendégei és a házigazda (balról jobbra): Murányi Sándor Olivér, Darvasi László, Poós Zoltán, Noszlopi Botond, Térey János

Poós egy részletet hozott készülő-formálódó regényéből, amelyből még sehol nem olvasott fel – hangsúlyozta. A mű a középkorban megsemmisült Pereg falu emlékéből táplálkozik, amelynek  helyén ma egy csupán számmal jelölt major, a 47-es áll. A román oldalon fekvő Kispereg megmaradt, ám a határ innenső oldalára eső település emlékét már csak a major őrzi. Poós ennek a múltjából építkezve beszél el egy hömpölygő, fejezetekre nem tagolt családtörténetet, és vezeti be olvasóját a szegénység olykor drámai, olykor költői helyzeteket teremtő mindennapjaiba. Az egyes szám első személyben elbeszélt eseményekből, a Battonya melletti tanyavilág életét megfestő sorokból kiérződik a személyes megtapasztalás ereje – Poós Zoltán kíváncsivá tette a hallgatóságot a folytatásra.

Hallgatók, figyelők

Amikor a mikrofon Térey Jánoshoz került, a felemlegetett zenekaros múlt kapcsán annyit jegyzett meg, attól, hogy nekik nem ez lett az útjuk, egyáltalán nem baj, ha a megnyilatkozási formákat, lehetőségeket kereső fiatalok ebben a műfajban találják meg a maguk kifutópályáját. Neki a színház lett ez az otthonos terület – Noszlopi Botond fel is sorolta a fontosabb Térey-bemutatók címeit, helyszíneit. Noha a „Wikipédia-alapú” tájékozódás, ahogy Botond nevezte tréfásan, okozott némi derültséget a kisebb pontatlanságok miatt (például összemosódtak Térey színházi bemutatóinak és ösztöndíjainak a helyszínei), abban azért megegyezett a költő és a műsorvezető, hogy János számos nívós kötet és díj birtokosa. Térey is készülő regényéből, A Legkisebb Jégkorszak című utópiából olvasott fel. (az Irodalmi Jelenen itt olvasható a mű egy-egy fejezete). A részlet egy karácsonyi vásárba kalauzolta el hallgatóságát Dolina Iván, a meteorológus által. „Egy efféle őrület számára meglepőbb volt, mint egy pofon” – jellemezte egyik sorában a betlehemi forgatagot, mielőtt hőse kikötött volna egy nagyszabású vetélkedőben. 

Térey János egy eljövendő jégkorszak történetét írja

A didergető-adventi verses próza után Murányi Sándor Olivért mutatta be a moderátor, „akit én neveztem el medvékkel táncolónak” – tette hozzá Noszlopi. A székelyudvarhelyi születésű író ugyanis előszeretettel fotózkodik medvékkel (néha hiúzzal – szúrta közbe az érintett), de volt már szerzetesjelölt, harcművész és tudományos ösztöndíjas is, hogy csak a fontosabbakat említsük. Murányi ennek kapcsán Esterházy Pétert idézte, aki ezt mondta nemrég Erdélyben a focihoz és a matematikához való viszonyáról: ha egy író profivá szeretne válni, akkor az egyéb területeken amatőrré kell visszalépnie.

A közönség tehát immár a „hivatásos író” Murányi Sándor Olivértől hallgathatta meg készülő új regénye egy részletét. Vonatos történet – avatott be az író, és nem titkolta, hogy az utolsó harmadában felbukkanó szereplő alakját mellette ülő barátja, Noszlopi Botond ihlette. „Krasznahorka felé tartottunk idén nyáron Németh Dorka és Muha Attila íróbarátainkhoz felolvasni – mesélte Murányi –, amikor lerobbant a vonat, és a háromórás veszteglés alatt végig könyörögtem Noszlopi Botondnak, hogy ne igya meg a pálinkát, amit ajándékba viszünk.” Nos, hogy mi lett a pálinka sorsa, az is kiderült a prózarészletből, amelyben az író remek arányérzékkel ötvöz tragikumot és szatírát, a történelem közép-európai traumáit a jelen kisszerűségével. A „mindennaposnak” látszó balesetben nemcsak a vonat siklik ki, de egy pillanatra az élet is kizökken kerékvágásából, ebből építi fel Murányi a fojtó feszültséggel teli társadalmi drámát, melyben a politikum, az önzés és a folytonos sietség még a halál okozta megrendülést is aláássa. 

A medvékkel táncoló székely szamuráj

A próza után az abban „megidézett” Noszlopi Botond vette át a szót, és megjegyezte, hogy az írói szabadság és a fikció nagy teret kap a műben. Lévén az est moderátora, eredetileg nem akart felolvasni, de Murányi Sándor biztatására végül megosztotta a közönséggel néhány versét. A dalszerű, játékos, szellemes, csengő-bongó rímekkel fűszerezett versek közül az első, a Diagnózisok című rögtön „ráerősített” a vonatprózában felbukkanó, pálinkás kedvű költő alakjára, ezt a Szerelem-ábécé a romantikában való jártassággal egészítette ki. „Ez csak egy kis asztal, kis ház, kis ország / Leugrom, hogy kifürkésszem az apróságok boltját” – szóltak azután a Szűkös sorok, majd a Menedék refrénje zárta az estet: „Valami készül az ember ellen.” 

Noszlopi Botond megpörgette a rímeket és ritmust

Ám ezzel csak a felolvasások értek véget – a szervezőknek köszönhetően a sokat emlegetett pálinka immár a maga valójában is az est része lett, egy kis szendvics és palacsinta társaságában.

Laik Eszter