Franz Kafka új arca

Budapestre látogatott Michael Kumpfmüller német író, aki Kafka utolsó, rejtélyes szerelmét feldolgozó regényében átrajzolta az íróról őrzött „depressziós” képünket. A Goethe Intézetben Forgách András beszélgetett a vendéggel.

Az élet gyönyörűsége cím, amely maga is Kafka-idézet, szándékosan áraszt idilli hangulatot: Kumpfmüller azt a Kafkát támasztja fel, akit nem tanítanak az iskolában. Ahogy Forgách András fogalmazott a beszélgetés során: lenyűgöző, milyen barátságos, jó humorú, odaadó, segítőkész karakter a regényben Franzé. Forgách egyébként maga is kutatta Kafka utolsó hónapjait, és gyűjtőmunkája eredményét több műfajban , a rádiójátéktól a filmig fel is dolgozta. Michael Kumpfmüller már kamaszkorában elolvasott szinte minden Kafka-művet, mesélte a Goethe Intézetben, íróvá mégis csak 2000-ben, harminckilenc évesen avanzsált, ekkor jelent meg első kötete. A viszonylag késői pályakezdés hátterében a posztgraduális tanulmányok, a német rádiónál végzett munka és egyéb szakmai „kalandozások” álltak, de ma már sajnálja a kieső évtizedet.

Jutta Gehrig, a Goethe Institut igazgatója köszöntötte a jelenlévőket

Az élet gyönyörűsége a negyedik műve, amely magyarul az esten is jelen lévő Nádori Lídia fordításában jelent meg magyarul a Libri Kiadó gondozásában.  Kumpfmüller regényét hazája és a térség társadalmi, vallási, háborús és munkaerőpiaci kérdéseit boncoló művek előztek meg. Első kötetének anyagához például az a nagybátyja volt a minta, aki ’62-ben önként visszatelepült az NDK-ba, és rebellis emigránsként a család „szörnyetege” lett. Durst, vagyis Szomjúság című munkája egy megtörtént, megdöbbentő gyermekgyilkosságot s a német média abban játszott szerepét járja körül. Az író harmadik, társadalmi regényét Alfred Döblin-díjjal jutalmazták. Forgách András ennek kapcsán arra volt kíváncsi, milyen szerepe van a díjaknak hazájában, és az író humoros válaszából az tűnt ki, ha netán nem is övezi őket olyan ideológiai vihar, mint idehaza, ott is annak örülnek, ha a díj pénzzel jár. A Döblin-díjat egyébként Günter Grass alapította, tudtuk meg, és egyfajta alkotói ösztöndíjként működik.

Michael Kumpfmüller másodszor jár Magyarországon

Kumpfmüllernek egyébként volt már díjhoz kapcsolódó botránya, amit örömünkre el is mesélt: a franciaországi Cognacba hívták el a városról elnevezett elismerést átvenni. De már a meghívás is meghökkentően félvállról sikerült, s ott helyben aztán „úgy éreztem magam, mint egy statiszta egy Ben Hur-filmben” – mesélte az író, aki szerint annyira nem törődtek a díjazottakkal, hogy még abban sem lehettek biztosak, hogy egyáltalán kapnak-e valami elismerést. A francia–német barátság projekt keretében zajló eseményről végül megírta a Frankfurter Allgemeine Zeitungban: nem létezik francia–német barátság. A cikkből óriási botrány lett, a franciák megsértődtek, Kumpfmüllert berendelték Berlinben a nagykövetségre, de azért az emlékezetes, jegyezte meg mosolyogva, hogy összesen egy ember gratulált neki a díjhoz: a berlini bankoskisasszony, amikor a franciák csekkjét bevitte beváltani.

Forgách András faggatta az írót

Kafkai történet, jegyezte meg Forgách András, elénk festve Joseph K-t, amint fogalma sincs, miért kell valahol ott lennie és átvennie valamit, amit nem akarnak neki átadni. De hol a híd Franz Kafka és Michael Kumpfmüller között? – firtatta a moderátor a regény születésének hátterét. Részben egy boldogtalan szerelmi kapcsolat, részben az apa figurája – vallotta meg a német író, de önmaga vonatkozásában szemérmes és szűkszavú volt. Noha azt korábban elárulta, hogy még a sztálingrádi csatáról szóló disszertációjához is egy viharos-háborús kapcsolata adta az ihletet. „Semmi botrányos nincs abban, ha vannak nem tudományos motívumaink is” – tette hozzá a személyes motivációkról szólva. Kafka és utolsó szerelme, Dora Diamant mindig is foglalkoztatta, kutatásai során alaposan utánajárt minden részletnek. A tüdőbeteg Kafka 1923 nyarán egy tengeri üdülőhelyen ismerte meg a huszonöt éves szakácsnőt, és meglepő módon életében először az összeköltözés mellett döntött. A szülők bizalmatlansága ellenére együtt próbáltak boldogulni a válságba sodródó weimari köztársaságban.

Mindkét írót erősen foglalkoztatja a kafkai életút vége

Forgách András több írói fogásra is rákérdezett a beszélgetés során, bár Kumpfmüller hevesen hárította, hogy „fogásokról” lenne szó: ezek a történet alkotórészei, mondta. Például a múlt idő helyett végül azért döntött a jelen mellett, mert úgy érezte, a múlt eltávolítja hőseit az olvasótól. Forgách külön kiemelte a regényben mindvégig csakis „doktorként” szereplő Kafkát, akinek csupán Dora mondja ki néhányszor keresztnevét. „Onnantól, hogy kimondanánk: Kafka, csak hallgatni lehet” – válaszolta Kumpfmüller, és hozzátette: a K und K Monarchiában nagyon komolyan vették a rangokat, így a doktor megszólítást is, tehát ez sem csupán „írói fogás” a műben, hanem a társadalmi háttér része. Ráadásul szimbolikus, kettős jelentésű: egy halálba menő ember viseli a doktor megnevezést. A regény első szava egyébként a „doktor”, az utolsó pedig a „Franz”, ezek zárják keretbe a történetet. Szintén nem egyszerű fogás az utószóban felvázolt harmincöt fiktív levél – a fikció ugyanis mindig a hiátusokat tölti ki egy dokumentum-pontosságú életrajzban.

A magyar kiadás megvásárolható volt az est után

„Klopstock Róberttel kicsit igazságtalanul bánsz a műben” – fordult Forgách András az íróhoz, utalva a regény magyar származású szereplőjére, a neves orvos-irodalmárra, aki Kafka barátja volt, majd Dorával is szorosabbra fűződött a kapcsolata. Klopstock (akinek karjai között 1924-ben Franz meghalt) rendszeresen fordít magyar szerzőket Kafkának, többek közt Adyt, Márait (Kumpfmüller bólintással jelezte, hogy hallott már a szerzőkről, de behatóbban nem ismeri őket), sőt Kafka műveit is elkezdte magyarra fordítani. Ez a rendkívül mély barátság eléggé el van hanyagolva a regényben – állapította meg Forgách, amire Kumpfmüller úgy reagált: a homoerotikus gyanúsításoktól eltekintve Kafka ambivalens viszonyt táplált Klopstockkal. Sok volt neki Róbert segítő szándéka, túl intenzív, ami visszahúzódásra késztette.

Kafka-levelekből is hallhattunk idézetet

Épp ellenkezőleg látja az író Dora szerepét, amelyet minden életrajz elbagatellizál (esetleg poszt-marxista, pre-feminista kontextusba emeli be) – attól, hogy Kafka nem emlegeti leveleiben, nagyon is jelentős helyet kapott életében. Dora pont azt a kiegyensúlyozott lelkiállapotot teremtette meg a szélsőségekre hajlamos írónak, amiben lehet alkotni. Két módon lehetetlen ugyanis: az abszolút kétségbeesésben és az abszolút boldogságban  – fűzte hozzá Kumpfmüller.

Az író felolvasással zárta az estet

Kafka szélsőségekre hajlamos karakterét jól érzékeltette az a két útibeszámoló-részlet, amelyet Forgách András olvasott fel: ebben az író nagy kedvenceihez, Napóleonhoz, Bismarckhoz, az orosz császárhoz és Goethéhez hasonlítja magát. Természetesen ezek ironikus nagyzási fantazmagóriák – reagált Michael Kumpfmüller, Kafka íróként sem egy kis bogár („féreg”), sem Napóleon nem akart lenni. És a harmóniát Dora Diamant mellett találta meg – megdöbbentő, hogy csupán egyetlen évük volt a boldogságra. Ma már fel sem fogjuk, mit jelent, amikor ennyire sürget az élet. Kumpfmüller a beszélgetés e pontján találta meg maga számára is a választ a Forgách András által többször feszegetett kérdésre: mi köti össze regényeit, mi bennük a közös ihlet, szervezőerő. „Az idő. Az foglalkoztat, hogyan boldogulnak a hőseim az idő szorításában. Talán mert nekem sosincs időm. Csak úgy teszek, mintha lenne: ez a munkám.”

Szöveg és fotók: Laik Eszter