A Rorschach-teszt lepkéje földet ért?
Debreczeny György új verseskötete, a területtel őrzött kutya a 2013-as nincs karácsony folytatásának tűnik. Hasonló a megszólalásmód, hiszen a „saját költemények” mellett a kötet negyed-ötödrészét montázsok, átiratok, hommage-versek teszik ki. A nincs karácsonyban hasonló volt az arány, az ezt megelőző sőt mi több pedig teljesen ilyen neoavantgárd darabokból állt.
A vendégszövegek felhasználása Debreczenynél sajátos költészettechnikai eljárás, értelmező, újraformáló poétikai játék. A területtel őrzött kutyában több ismert kortárs költő szóképeit, sorait, mondattöredékeit alakítja át (pl. Nagy Koppány Zsoltét, Payer Imréét, Széll Zsófiáét, Jónás Tamásét, Hegyi Botos Attiláét), de klasszikusokat is megidéz (pl. Déry Tibort, Nagy Gáspárt, Weöres Sándort). Emellett felhasználja a Lányok és anyák antológiájának tartalomjegyzékét, prózai kiadványokat és internetes folyóiratok verscímeit. Nincs mérce, összehasonlítási lehetőség annak megállapítására, hogy ezek az alkotások mennyire sikerültek. Legfeljebb a korábbi Debreczeny-könyvekben szereplő hasonló versekkel vethetők össze, hiszen más költőkre nem igazán jellemző ez az alkotásmód. Ennek során nem törődik mással, mint hogy saját képére formálja az anyagot a véletlen szülte vagy a logika alkotta játék természete szerint.
A mintegy százhúsz oldalas kötet nagy részében régi és új verseit olvashatjuk. A bőséges termés ismét lenyűgöző, lüktető, gondolatritmusokkal teli, ironikus, számos helyen filozófiai, valláselméleti kérdéseket feszegető szabadvers. Debreczeny humora érdekesen idomul jelenkorunk és a közélet zűrzavaraihoz, és hogy megszabaduljon mindezektől, a Távol-Kelet motívumait felhasználva söráldozatokat mutat be a Sörbuddha tiszteletére. Vagy csak hajszálait és könnyeit hátrahagyva visszavonul 300 évre meditálni.
A kötet első részében fontos számára, hogy saját költészetének fesztávjait bemérje, tisztázza viszonyát vershez, olvasóhoz, önmagához. „[T]e ha ezek az emberek tudnák / hogy milyen jókedvvel írod / ezeket a szörnyű verseket…” – írja visszatérő felütésként egyik hosszú költeményében. Bármilyen fanyar is a hangulat, ha hozzászokik az olvasó, kedvét lelheti benne: „lehetne a vers / parkban parkoló falevél […] aztán lehetne őszi koszorú / széchenyi istván homlokára / a krisztinai templom oldalában / mert mi lehet szebb a verssel / együtt ébredés vagy a verssel elalvás?” (a vers hatósugarában)
Az avantgárddal vegyített abszurd képbombázó eszközei nem tűrik a lazsálást, a leállást Debreczeny költészetben: „a pillanat foglyát a pillanat börtönébe kísérik / a széttépett nagymamák a kertben // nászágyak préselődnek át a szoros kapun (hátat fordít a vers azonnal)”. Előfordulhat, hogy az olvasó nehezebben bírja az iramot a képhalmozás miatt: „összedörzsölődik két szem kockacukor / és abból lesz a földrengésfény”. Ugyanebben a versben akad olyan rész, ahol már letisztult, groteszk tanácsait fogalmazza meg a megszólaló: „ki kell tűnni valami egyedi / kivérzéssel vagy kínhalállal itt” (nincs rá szükségem)
A közéleti utalások időtállóak, rendszerektől függetlenek: „bizony volt aki elesett / a hóban a hősök terén (elmondom téli versemet)”. Hiszen teljesen mindegy, ki van hatalmon, és az is, lázadozik-e még a költő. Nincs módja átírni a történelmet, még az újságok napihíreit sem: „kifejezetten jobban lett a miniszter / mindig jobban lesz a véradó napon […] az elnök úr / nem tör be / a saját rezidenciájába / nem tapossa le a virágoskertet / és nem rágja meg / a locsolócsövet / mert ez egy köztársaság” (cáfolat)
A versek írója tudja jól, hogy egyszerre szeretne csillag és szentjánosbogár lenni. Tudja, nem repülhet föl önmagához, de zakatoló tövisbokrok között a mindenség tündérei céljához segítik: „biztos utakon viszem / a tenger felé / ezt a kiskanál vizet” (az öreg werther). Nem lehet már több probléma egy olyan világban, ahol sárga esernyők nyílnak a szelektív gyűjtő mellett, hiszen „szerencsésen földet ért / a rorschach-teszt lepkéje” (könnyebb a nehézség). Az expresszív zuhatag közepette találhatunk egészen visszafogott, lírai, talányos darabokat is (álomkristályok, a hosszan öntörvényű idő, önmagát látja a vízben), és egy hangulatában Dylan Thomas műveire emlékeztető verset (aznap gyalog ment haza).
Debreczeny sokszínű, sokhúrú alkotó, maga előtt vállalt poétikai feladatait kitűnően oldja meg, bár időnként, hasonlóan a nincs karácsony egyes részeihez, elragadja őt a vers, a szavak és gondolatok pazarló játéka: „gubacs lehetnél a gubacsi hídnál / felavathatnád a margitot az avignonit / de ki vinnyog itt […] jeanne d'arc nagy arc [...]raccsol a szív és raccsol a racsni” (te ha ezek az emberek).
Máskor az önismétlések fulladnak érdektelenségbe, például a kis magyar hóeltakarítás című, Weöres emlékének ajánlott darabban, ahol a költő ugyanazt a mondatot variálja egy teljes oldalon keresztül. Noha néhány sor után is érthető a jogos neheztelés a hazai hóeltakarítási viszonyok miatt. Egészében kihagyható lett volna a veszélyes vécépapírtekercsekről szóló, inkább pihent agyi futam, mint vers (veszélyes) és néhány hasonló társa. A József Attila-sorokat átíró füzér, Az étteremig és tovább sem emeli a kötet színvonalát, bár vége már kellően fanyar, debreczenys bökverssé alakul: „Visz a vonat / megyek előtted / talán ma még / biztos lelőnek.”
A Variációk botra lábnyomra és repülésre haikuiból az ismétlődés konok lánccsörgése hallatszik ki, pörög a vers imamalma, annak bizonyítékául, hogy néhány motívumból milyen kitűnő költemény varázsolható.
A költő akkor a legjobb, amikor önmagához tér vissza. Még olyankor is, amikor azt írja: „egy elhajított test / röppályája az éjszakában / a legmagasztosabb önkifejezés”. A területtel őrzött kutyában számos efféle pillanat mutatkozik, a gyarapodó és folyton átértelmezett távol-keleti motívumok gazdagságával díszítve. Említett hibáival együtt is újra egy karakteres, erős kötetet kapunk, izgalmas látványelemekkel Debreczeny György költői műhelyéből.
Debreczeny György: területtel őrzött kutya. Syllabux Könyvkiadó, 2014.
Boldogh Dezső
