Szerelem Velencében
Münchenben jártam a minap,
a Prinzregentenstrassén,
fogtam kedves nőm kezét,
azon tűnődtem, miként érezne ma
Gustav von Aschenbach,
ha felnézne az égre,
látná a romos fellegeket,
a belőlük szivárgó vért.
Másik látomásba menekülne,
a levegő húsában gyökerező fák lombjai közé?
Dolgozzon helyettem az emlékezet,
Istenek kedvence, a kis phaiák.
Fájdalom, élvezet, bánat, céltalan vágyakozás.
A térdei.
Simogatja a lábát, ki ne szeretné tenni ugyanezt.
De ő nem Tadzio. Sokkal későbbi szerelem.
A beteljesületlen vágy szenvedélyes
megnyilatkozása.
Tréfára hajlik a lélek, ha fájó dolgokkal matat.
Elragadtatásra késztet, felesket
a művészi illúzióra, koronatanúja
a szóba vetett hitnek, a szellemi utazásnak.
A messziről szépnek tűnő férfi...
ebéd után ott volt a pályán.
Az ütései, a futása, a járása, az elesése,
a rugózása, a talpra ugrása mind csodaszép.
Alig tudtam betelni látványával.
Kedves ifjú, pihennem kell. Úgyszólván
kívánom a halált, mivel képtelen vagyok
elviselni a vágyakozást
"az isteni gyermek" után...
Így állandósul a lényeg. Támasztéka
a szépségbe vetett hit.
De mi a szépség, mester,
ha ösztön és indulat,
a mindig és soha
építi a lélekben az alagutakat?
Kövek és fák hasonlítanak? Egyenlők-e
az egyenlőtlenek, ha egyenlőnek látszanak?
Látni és a látottat láttatni egy és ugyanaz?
A szerelem – tudomány. Jól érzékeled, mesterem.
Ki az örökkévalóságon fáradozik,
fáradékony nem lehet. Alkot és pusztít
a szeretet. Mit nappal felépít, éjjel
két kézzel rombolja le.
A Csendes-óceán felől érkező szél
szőke fövenyt, homokszemet
homokszemhez tapaszt.
A mindenség és a képzelet kézen fogva szalad.
A szépség fáradhatatlan munkál Érosz
udvarában. Az óceán partján
legyen sétád derűs.
Vidd magaddal Tadziót, gondolj Phaidroszra,
kit Szókratész imádott.
Az írás is önkívület. Máglyák lángja.
Utána kap az ember,
hogy az irdatlan tüzet magába terelje.
Nevezzük ezt az egész világot feldúló,
önmagánál fogva és önmagában egyetlen
formájú örök létezőt*
szerelemnek.
A dőltbetűs sorok Thomas Mann naplójából származnak, Sankt Moritz, Suvretta Haus, 1950. augusztus 6., vasárnap, Thomas Mann, Naplók, 1940–1955, Európa Könyvkiadó, 2002, fordította Schweitzer Pál
* Platón, A lakoma, Atlantisz Kiadó 2005, fordította Telegdi Zsigmond
