Thamó Kata: Téboly

Másnap Lili a kórház parkjában sétálgat, ahol egy szimpatikus fiúval fut össze, és miután megismerkednek, sokat beszélgetnek. Akkor úgy érezte, el tudná fogadni barátnak vagy társnak, mert megtetszett a fiú kedves közeledése. Az utóbbi években nem is volt szerelmes, csak a magány gyötörte. Most megcsillant egy boldog párkapcsolat reménye, talán ez a fiú, János az „igazi”. Izgatottan aludt el, alig várta a másnapot, hogy újra sétálhasson, és a padon beszélgethessenek, mert mind jobban talált a szó, a vonzalom is kölcsönösnek tűnt. Boldog lány lett Liliből.

Egyik este, amikor a folyosón sétált, meghallotta János hangját az egyik szobából kiszűrődni, közelebb lépett, és egy gyönyörű lány mellett pillantotta meg. Lába földbe gyökerezett, amikor meghallotta a csábító, kedves szavakat, melyeket már ismert. A parkban másnap már a másik lánnyal sétált kézen fogva János. Liliben egy világ omlott össze, ezerszer is feltette a kérdést magának, miért mindig éppen vele történik meg, hogy ha valakiben megtalálni véli a társát, kapcsolatot kezdeményez, máris csalódnia kell. Kiderült, János beteges hódító, minden új lány kórházi érkezésekor jelen van, és várja a legmegfelelőbb pillanatot, hogy lecsapjon. Igen sokféle pszichés betegség van egy ilyen nagy kórházban.

A pszichés betegek száma egyre nő, és soha nem tudni, kivel mi történik, mikor lép fel ilyenfajta betegség, hisz ma Én, holnap Te vagy beteg, ezért nem szabad senkire ujjal mutogatni. Lili soha nem szerette, hogy sajnálkozva nézzenek rá, ennek még a gondolata is zavarta. De mindig volt tartása, megkapaszkodott, mint fenyő a sziklán, a hitben talált erőt és reményt, hogy igenis: van kiút. Méltósággal viselte betegségét.

Téli idő van, hull a pelyhes fehér hó, csöngetnek a hangos bemondóban, és felkérnek mindenkit, hogy fáradjon le az udvarra hóembert készíteni. Sokan levonulnak az udvarra, és nagy hahotázással óriás hóembert készített a betegsereg. Utána sétálnak, aztán vacsora, és az esti gyógyszer kiosztása. Amíg a sorban álldogál, döbbenten figyeli, hogy milyen sok súlyos beteg van az osztályon. Érzi, tisztul már a látása, mert előzőleg igen homályos volt előtte a világ. A lepel is az agyáról, ami nagyon zavarta, kezdett elszállni, és mintha felébredne többéves álmából. Állapota javulni kezdett.

Több alkalommal elképzelte: teljesen meg fog gyógyulni, reménykedett szüntelen, hogy most végre beteljesedik a dédelgetett álma, és újra egészségesen élheti fiatal éveit, megtalálhatja lelki társát, aki elfogadja őt olyannak, amilyen, és megismerheti az igaz boldogságot. Mindig, mielőtt elaludt volna, fohászkodott, hogy valahonnan a nagyvilágból a jó Isten küldjön egy férfit, akibe szerelmes lehet, akinek lelkébe leteheti lelkét, akihez minden éjjel odabújhat, elmondhatja, mennyire szereti, és megköszönhetné, hogy mellette van jóban, rosszban. Régóta vágyakozik, dédelgetett álmát nem adja fel, hiszi, hogy neki is van valahol párja, s amikor az égiek akarják, találkozik vele.

A kórház szabályzata szerint, akinek kielégítő az állapota, jól mozog és nincsenek rosszullétei, rendszeresen jár pszichoterápiákra, javulgat, azt kísérővel ugyan, de kiengedik a városba egyórás sétára. Ehhez orvosi pecséttel ellátott kilépő szükséges, csak úgy lehet kimenni a kapun, elhagyni a kórházat. Lilinek is a doktornő egyik reggel kilépőt ír délutánra. A pihenőórák után Kati néni kíséri, aki nagyon kedves, bájos nő. Ő is beteg, de nem annyira súlyos, tud vigyázni Lilire. Délután el is mennek, jókat kacagnak. Kicsit nehézkes a gyaloglás, és még mindig gyötrik a szomorú gondolatok. Kati néni nyugodt és kedves. Meg akarja vigasztalni, ezért elmeséli súlyos betegségének történetét. Egyik alkalommal – mondja – munkából jövet a hálószobában találta férjét, a legjobb barátjuk feleségével. Mindketten meztelenül heverésztek, nem számítottak erre a meglepetésre. Kati néni teljesen összeomlott, mert nagyon szerette a férjét, vakon megbízott benne. Csalódását nem tudta feldolgozni, életét értelmetlennek látta, a mindent megváltó halált választotta, ezért felvágta ereit. Bár sok vért veszített, az orvosoknak még sikerült megmenteniük az életét, aminek akkor nem örvendett. Sikerült talpra állnia, életvágya is visszatért, hiszen gyönyörű gyerekei vannak, sőt unokái, akik mindig hazavárják. Miután visszatértek a városból, megjelent a Kati néni férje is egy csokor virággal. Magas, szemüveges, őszes hajú, jóképű ember könyörgött neki, hogy bocsásson meg. Erre Kati néni határozottan azt mondta:

– A jó Isten új életet adott nekem, de ebben te már nem vagy benne…

Helén súlyos skizofréniában szenved, különös figyelmet szentelnek neki az orvosok, mert tehetséges, művészien rajzol. A főorvos úr megígérte, hogy a kórházban kiállítják a képeit, hátha vásárolnának is belőle, mert ez segítség lenne a szegény lánynak. Soha nincs látogatója, soha nem emlegeti a családját. Itt mindenki ismeri, hisz régóta a kórház visszatérő betege. Lilihez rendszeresen bejár, megkérdi, hogy van. Lili többször adott neki csokoládét, vagy pár bátorító szóval kedveskedett.

A kórház a betegeknek farsangi bált szervez, nagy a készülődés. Helén felbiztatja Lilit, hogy rövid hajjal jelenjen meg, mert az jobban áll neki, mint a hosszú. Olyan rámenős, hogy Lili beleegyezik, és megkéri Helént, aki nem is ért a hajvágáshoz, hogy készítsen neki egy jó frizurát. Szívesen ajánlkozik, neki is fog, a hosszú göndör tincsek hullnak a földre, és pillanatok alatt kész is a Kleopátra-stílusú frizura. Kissé borzas, mert összevissza állnak a hajszálak, de mindketten őszintén örvendeznek: 

– Szép vagy, Lili, immár a legszebb a kórházban – mondja Helén.

– Örülök, Helén, hogy ilyen kedves vagy, és levágtad a hajamat – mosolyog Lili.

– Ha-ha-ha!… Hi-hi-hi!…

Még a pszichiátrián is nagyon lehet örülni az apró dolgoknak, és barátságok születnek.

Lili édesapja Magyarországon marad egy rövid ideig, és mindig korán reggel látogatja meg leányát, hogy erőt nyújtson neki. Nap mint nap biztatja, végtelen szeretetével segíti gyógyulását.  Mindent hoz, amire szüksége van, még cigit is, hogy semmiben ne szenvedjen hiányt. Hétvégére sikerül kilépőt kérnie, és elviszi Lilit a rokon nagynénikhez kikapcsolódni. Társas játékokat játszanak, régi fényképeket nézegetnek. Ausztriában élő rokonai is meglátogatják, ami jólesik Lilinek. Megérkezik az unokatestvére is, Ibolya, akivel testvérként szeretik egymást. Felidézik közös gyermekkori emlékeiket, nagymama alakját, akit kicsi mamának szólítottak. Kár, hogy már csak az emléke él bennük! Régi, udvaros háza volt falun, még a nagyszüleitől örökölte. Ibolya, aki pszichológiát tanul a bécsi egyetemen, azt javasolta Lilinek, hogy keresse meg azt az öreg házat, minél többet tartózkodjon ott, sétáltassa a kutyát a kertben, mert a kutya olyan hűséges barátja lehet, aki soha nem árulja el, viszont ragaszkodik hozzá és szereti. Azt is megtapasztalhatja, hogy a rusztikus környezet elősegíti a gyógyulását.

A minden hétvégére szóló kilépőcédulát gyógyszerek kísérik, azokat szigorúan be kell venni, mert visszatéréskor azonnal észreveszi a doktornő, ha netán nem szedte a beteg. Néhányan kijátsszák, mint Erzsébet is, aki többször távozik kilépőcédulával, de estére visszahozza a mentő súlyos állapotban, mert nem veszi be a gyógyszereit. Erzsébet úgy érzi, nincs szükség gyógyszerre, hisz semmi baja, csak tévedésből került a kórházba, jól szórakozik a városban, de másnap reggel általában elektrosokkot kap, utána pár napig nincs probléma vele.

Lili szobatársa, Juli is többször kimenőt kap, de este gyógyszerosztásnál mindig megszidja az ügyeletes orvos, mert rögtön észreveszi, hogy nem vette be a lítium adagját. Ez meglátszik rajta, bármennyire is tagadja.

Minden pénteken nagyvizit van. A hangos bemondóban figyelmeztetik a betegeket, hogy készülődjenek, az ágyak legyenek rendben, a kis éjjeli szekrény is. Mindenki csendben, az ágy szélére ülve várakozik. A szobákba többen érkeznek. A főorvos megy elől. Őt követik a többiek: doktorok, a főnővér és pár asszisztens, akik lejegyzik az orvosok utasításait. A vizit hosszas és alapos, először a főorvos kérdez, azután pedig a doktornő részletesen kikérdezi a beteget. Érdekli őket, hogy volt-e pszichoterápián, pszichológusnál, milyenek az eredmények, a gyógyszerek hatására milyen az állapota.

Új szobatárs érkezik a kórterembe. Juli épp kimenőn van, ezért kissé megrémülve, Lili fogadja a fiatal cigányasszonyt. De hamar megnyugszik, mert Franciska csendes lány. Este azonban kiderül, hogy nem szeret fürödni, ezért többször is figyelmeztetik, merre van a zuhanyozó. Általában lenyugtatják napközben is, mert agresszív volt a családjával szemben, azért került kórházba. Vasárnap látogatói jönnek, szépen felöltözve nagy cigánysereg ételt hoz neki. Franciska testvére, egy molett cigányasszony így szól a lányhoz:

– Lili, épp készülődünk a Vidám Vasárnap tapsolós előadásra, ahol imádkozhatsz a gyógyulásodért. Szívesen elkéreztetünk, és magunkkal viszünk.

– Nem megyek, mert én magamban imádkozom. Erős hitem van. Felmenőim között voltak papok is.

– Ó, ez itt egészen más. Megtisztulsz bűneidtől, és pénzt is kapsz, ha anyagi nehézségeid vannak. Csatlakozz hát hozzánk.

Lili érdeklődik, hogy ez milyen gyülekezet lehet, és megtudja, hogy valamilyen szekta.

Naplójegyzeteket készít a kórházban, nagyvizitkor is felolvass néha belőle, mert még mindig képtelen logikusan gondolkodni.

Részlet a naplójegyzetekből: „Szép, borongós nap virradt ma, de nem elkeserítő, mert mindennap nem süthet a nap. Néha azért megjelenik a nap és a sugarai mind erősebb és erősebb meleget sugároznak felénk. A kedvem nem lankadhat, mert jól érzem magam, nem fáj semmim, és alapfokon nagyon jó kedvem van. Friss vagyok, fitt és üde. Mindenki türelmetlenül várja a nagyvizitet, de a főorvos úr nem siet, igaza van, komoly szakember, pszichiáter, itt nincs miért sietni, mert mi itt a kórházban időmilliomosok vagyunk. Időnk, mint a pelyva, csak be kell osztani, kell járni tornászni, rajzolni, zenére, sétálni, és legfőképpen enni. Enni, enni, de nem túlzásba vinni, mert az étel kalóriadús és meghizlalhat, többször kicsit, főleg zöldséget, gyümölcsöt, de a háromnapi étkezés szigorú szabályait követve, mert a fizikai állapot, a jólét függ az étrendtől. Ha jó a fizikai állapot, társul lassan a lelki is. Hogy hogyan érzem magam a kórházban? Hát nem egy leányálom, de mindenképp jól felszerelt, jólesik hallgatni az aranyos kis barna doktornőt, aki a kezelőorvosom, aki fogékony, kisebb-nagyobb problémát megold, legalábbis segítséget nyújt, mert minden problémát magamban kell megoldanom.”

Megjelenés: 2015. Könyvhét, Irodalmi Jelen Könyvek