Kolozsvári Magyar Napok irodalmi dömpinggel
Azt már megszoktuk, hogy több száz program pörög egyszerre a Kolozsvári Magyar Napokon, ahogyan azt is, hogy minden napra jut bőven irodalomból is. Mutatjuk az idei, az Erdélyi Magyar Írok Ligája, a Helikon és az Almásy László Kultúrtörténeti Kör által szervezett felhozatal kiemelkedő irodalmi rendezvényeit.
Kolozsvári Magyar Napok irodalmi dömpinggel
Szőcs Géza személye sokakat bevonzott a Bulgakovba, már akkor is tolongás volt körülötte, amikor még csak egy távolabbi teraszon várta, hogy az előadóasztalhoz ülhessen. A Kolozsvári Magyar Napok alatt kétszer is volt alkalmunk találkozni vele, először a Lélekvesztő a Szamos vizén című maratoni felolvasóesten. Boros Lóránd szerint Szőcs Géza a leginkább kolozsvári költő, tehát adott volt a beszélgetés témája: a város, amely most lett 700 éves, és annak minden színeváltozása. Erről könnyen lehet maratonozni bárkinek, aki valamikor élt Kolozsváron, hiszen olyan történések és történetek köthetők a városhoz, amelyekhez mindenki másképp viszonyul. Ezekről a viszonyulásokról mesélt a meghívott: például háromévesen nem tudta, hogy vannak olyan emberek is, akik nem magyarok, és hogy akkoriban teljesen más struktúrája volt Kolozsvárnak, a magyar közösségen belül is. A nosztalgia volt a vezérmotívum, de ez már csak ilyen, hogyha egy 700 éves város születésnapját ünnepeljük legendás alakjaival, akik ma már máshol élnek. Egyébként ezt találóan megfogalmazta Szőcs Géza is: „Az a város, ami után honvágyam van, az már réges-régen nem létezik.”
Inkább a jelenhez közelítettünk a miskolci szöveggyáras csapattal. A fiatalok körkörös felolvasással mutatták meg, hogy kik ők, és miről írnak legszívesebben. Zemlényi Attila, a Műút folyóirat főszerkesztője fontosnak tartja a műhelyek közötti együttműködést, amelyre a kolozsvári Helikon nyitott, a szerkesztők ismerik egymást, jó a viszony, ezt bizonyítja, hogy Horváth Benji, a lap fiatal szerkesztője állandó tagja a miskolci kezdeményezésű Deákpoézis verseny zsűrijének. A Szöveggyár táborai a miskolci vasgyár falai között zajlanak, sokkal izgalmasabb helyszín ez, mint a már megszokott táboroké. „Nem lehet csak úgy bemenni oda. Ez egy olyan melankóliája ennek az ipari történetnek, ami Miskolcon rendkívüli módon befolyásolta a város gondolkozását. És mi sem alkalmasabb a fiatal irodalmárok fogadására, mint egy ilyen zóna. Ez a tábor nem valamiféle csodás környezetben, hanem egy romhalmaz kellős közepén van” – mesélte Zemlényi Attila. A fiatal meghívottak: Vida Kamilla, Purosz Leonidasz és Polák Péter rendszeresen bekapcsolódnak ezekbe a táborokba, ők is fontosnak tartják a kezdeményezést, hiszen nagyon inspiratív és motivációs ereje van egy-egy ilyen találkozásnak, mert ilyenkor nemcsak a többi fiatal irodalmárral, hanem a környezettel és annak társadalmi jelentőségével, lenyomataival is találkoznak.
Kiemelkedő esemény volt az Alföld folyóirat bemutatkozója is. Ismerjük már a meghívott szerkesztőket, hiszen tavaly a kulter.hu kapcsán beszélgettek ugyanitt. Mit ad Isten, ezzel párhuzamosan az Alföldet is szerkesztik, de megígérték, hogy nem fognak egy újabb folyóirathoz vándorolni csak azért, hogy a jövőben is meghívják őket a Magyar Napokra (nem mintha nem látnánk őket szívesen, akár civilben is). Balázs Imre József társalgott Áfra Jánossal, Herczeg Ákossal és Szirák Péterrel az Alföld főszerkesztő-váltásáról, koncepcióváltozásairól, debreceniségről, az online–offline kölcsönhatásairól. Az Alföld nagy hagyományú folyóirat, az új szerkesztőgárda „fontolva haladó” társaság, nem akarnak sok mindent megváltoztatni, mert eddig is jó irányba haladt a folyóirat, tehát radikális átalakulásra nem kell számítani. Fontos számukra a tehetséggondozás: „az Alföld ifjú szívekben él”. Ugyanakkor nem köteleződnek el valamilyen markáns ízlés mellett, hanem igyekeznek a minőségre figyelni. „Büszkék is vagyunk, hogy azok, akik nálunk jelentek meg, általában meg is szoktak maradni, ez a minőség és a hűség összekapcsolása” – hangsúlyozta Szirák Péter. A szerkesztőség igazi közösség, nincs is feltüntetve, hogy ki melyik rovatért felelős. Persze azért vannak felelős szerkesztők, de ezt a munkát egyfajta zenekari összhangként képzelik el, következetes kapcsolódások és kölcsönhatások mentén építik közösen a folyóiratot. Ez a jelenség a fiatalabb szerkesztőkre is pozitív hatással van, olyan lapot szeretnének csinálni, amely jobbá teszi az irodalmat. Az Alföld nincs jelen az online térben, de a kulter.hu-n a cikkek egy része elérhető. Az ide-oda tartozás jó dolog, mindenki profitál belőle: az offline Alföld egy jól működő, külsejében is megújuló online platformon lehet jelen, a kulter.hu szövegeinek pedig másfajta nyilvánosságot nyújt az együttműködés. Lám, vannak még szép irodalmi, azaz szépirodalmi szimbiózisok! Mindkét folyóirat Debrecen-központú, elhangzott a beszélgetésben a „debreceniség”. Jelenleg a kulter.hu tud leginkább reagálni kulturális eseményekre, irodalmi rendezvényekre, színházi előadásokra, képzőművészeti megmozdulásokra, ezzel párhuzamosan az Alföldben egyesül a kulturális újságírás és a könyvkiadás, nem gyors reagálású, inkább terjedelmesebb és részletezőbb szövegeknek, elemzéseknek ad teret.
A Próféták otthon (is) rendezvényen nagykárolyi költők nagykárolyi zeneszerző által teremtett hangulatzenére olvasták fel verseiket. Ármos Lóránd és Fischer Botond 
neve nem ismeretlen a kolozsvári közönség számára, de együtt felolvasni még nem hallottuk őket. Hacsak nem voltunk az elmúlt néhány hónapban Nagykárolyban, hiszen eddig elsősorban ott „prófétáskodtak” ezzel a művészeti összjátékkal. Mondják, hogy a szavaknak, mondatoknak van dallama, de ez más volt. Mivel Emil Gherasim nem jutott mikrofonhoz (nem mintha nem ért volna el a kábel hozzá is, de valamiért nem került sor a vele való nyilvános párbeszédre – a versek megzenésítése nem irodalom, vagyis irodalmi rendezvényen a zene csakis mellékszereplő lehet?), nem tudtuk meg, hogy mi ihlette a hanghatásokat, amelyeket ott és akkor megteremtett elektromos gitárral, vonóval és mindenféle effektekkel, ahogyan azt sem, hogy ő hogyan viszonyul az elhangzott szövegekhez. Pedig ők hárman együtt csináltak ott valamit. Az összhang jó volt, kissé melankolikus, megváltoztatta a felolvasó hangját, és megváltoztatta a közönség befogadó füleit is. Kevesebb volt a performansznál, de több a zenekísérettel való felolvasásnál.
A leginteraktívabb irodalmi programpont minden évben az élő, helyszíni versírás, amikor költők bizonyos műfajban a közönség által adott témákra/történetekre a szemünk előtt írják meg alkotásaikat. Idén André Ferenc, Fekete Vince, Karácsonyi Zsolt, László Noémi és Papp Attila Zsolt improvizáltak nekünk rondókat. Élmény látni, amint találkozik a „megrendelő” a költővel, mesél, nevetnek, beszélgetnek, majd a költő írni kezd, és saját kontextusba helyezi a hallottakat. Látni a folyamatot, az alkotót alkotás közben. Lehet, hogy amúgy otthon, íróasztalnál vagy a pokróc alatt szokott írni, de most kikerülve a saját alkotói komfortzónából, a Bulgakov teraszán írták meg verseiket. Voltak spontánabb, kreatívabb, illetve kissé erőltetett szövegek is, de ezeknek a magyar napos versírásoknak sosem a remekmű-alkotás a lényege, hanem az interakció, az alkotói folyamat végigkövetése, és az eredményeken való együtt-mosolygás. Ezek a szövegek közös alkotások, cseles oda-vissza játékok, mert a végén a megrendelő mindig „visszakapja” a történetét. Azt ígérték, hogy kisebb javítások után elérhetők lesznek a szélesebb közönség számára is, megjelennek majd a Helikonban.
A rondó-improvizációval véget ért a 7. Kolozsvári Magyar Napok irodalmi rendezvénysorozata, a beszámolóban csak a már ismert forgatókönyvektől valamiben eltérő, izgalmasabb eseményekre tértem ki, teljes mértékben szubjektív válogatás alapján. Egy hétig minden napra több előadás, illetve beszélgetés jutott, hála az E-MÍL-nek, a Helikonnak, és köszönet a Bulgakov Irodalmi Kávéháznak.
Az Oravecz Imrével, illetve a Szőcs Gézával való második találkozásról részletes beszámolóinkat alább olvashatják:
http://www.irodalmijelen.hu/2016-aug-22-0616/veletlen-nem-letezik
http://www.irodalmijelen.hu/2016-aug-23-0710/hazat-osszeszedi-az-ember
Szöveg: Molnár Bea
Fotók: Csiki Réka
