Szőcs Gézával beszélget Farkas Wellmann Endre

Kínáról, költőkről, Kolozsvárról

 

 

Évi két interjúnk közül most a nyári esedékes. Áttekintsük, hogyan s mivel telnek ezek a nyár végi, ősz eleji heteid?

Igen.

Augusztus 16-án a Kolozsvári Napok vendége voltál a Bulgakovban, Lélekvesztő a Szamoson, ez volt a címe a beszélgetéseteknek Boros Lóránttal. Hogy miképpen jelenik meg Kolozsvár a verseidben és prózáidban.

Igen.

Aztán három nappal később ugyancsak a Bulgakovban az E-MIL meghívottja voltál, László Noémi vezette fel a Kínában megjelent kötetedet. A Napon címet viseli. És ehhez is felolvasás.

Igen.

Aztán elutaztál Kínába, ahol ugyanezt a könyvet a pekingi könyvvásáron mutatták be, majd egyéb városokban is.

Igen.

Azt is olvastam, hogy valamilyen technológiai vásáron is képviselted az országot, meg hogy létrehoztál egy fejlesztési irodát...

Hm.

De beszéljünk a kötetről. Magyarországon is kapható lesz?

Igen.

Nem vagy ma nagyon szűkszavú?

Nem, dehogy.

A könyvvásár megnyitásakor Yu Zemin – Márai, Esterházy, Nádas fordítója – azt mondta, hogy Petőfi és József Attila mellett, egy kisebb Arany János-kiadványt leszámítva, ez a harmadik komolyabb magyar verseskötet kínaiul.

Nem tiszta vers, próza is. Ami meg a kérdés lényegi részét illeti... Talán így igaz, még akkor is, ha Weöresnek A teljesség felé című kötetét is hozzászámítjuk. Ha ez a helyzet, az nagyon szomorú. De minél többször fog ez így elhangzani, annál irigyebb lesz mindenki. Ne idegesítsük a kollégákat. Hiszen nem arról van szó, hogy Petőfi vagy Arany óta ne lett volna magyar költő, akit érdemes lett volna kínaira fordítani. Hanem arról, hogy végre megtört a jég. És nekem szerencsém volt, hogy éppen velem.

Nem vitás, hogy voltak ilyen költőink, akiket érdemes...

És vannak...

De az sem kétséges, hogy te biztosan ezek közé tartozol. A jelek szerint a kínaiak így látják.

Ők sem látnak mindent jól.

Te másként látod?

Én csak arra kértelek, hogy ezt a petőfis dolgot minél kevesebbet emlegessük, és ne bosszantsuk az embereket.

Pláne, hogy kötetedhez Gorbacsov írt előszót, és borítóján olyan formátumú személyiségek méltató szavai olvashatóak az írásaidról, mint korunk talán két legnagyobb zeneszerzője, Kurtág és Penderecki, meg a filmrendező Wajda, meg a bűvész Uri Geller...

Igen.

László Noémi morfondírozott azon, vajon hány magyar költőhöz írtak orosz cárok vagy volt orosz cárok előszót...

Biztosan a rossz lelkiismeret is az oka, Petőfi miatt.

Gorbacsovról egyébként mi a véleményed?

Mi volna? Nélküle ugyanott tartanánk, ahol 30 éve. A huszadik század egyik legfontosabb alakja. Amit Vlagyimir Iljics meg Joszif Visszarionovics elrontott, azt Mihail Szergejevics helyrehozta. Mondjuk így: megtett mindent, hogy helyrehozza.

A kötetet látványilag három grafika emeli. A borítón Wang Mingming munkája, aki a Wikipédia szerint a kortárs kínai művészet egyik legnevesebb alakja. De van a könyvben egy remek László Gyula-tusrajz is rólad, 1990-ből, meg egy portréd Reigl Judittól. Nem is tudtam, hogy Reigl-portrékat is készít.

Nem készít. Ezt az egyet csinálta egész életében, 90 év alatt, de ez is befejezetlen.

Szóval, bárhogy nézzük, rengeteg művész, bűvész, híresség üzeni a könyv oldalairól, hogy...

Hogy az élet úgy hozta, hogy sorsvonalaink találkoztak.

Apropó, találkozás. Épp azalatt, amíg ott voltál, találkoztak Hangcsouban a G 20-ak.

Igen.

És?

Semmi.

Nem voltál ott véletlenül?

Hangcsouban? Nem.

Kínából Prágába utaztál.

Igen.

Ott mi volt?

Van egy amerikai művészeti akadémia, amelyhez a Költők Világkongresszusa nevű szervezet tartozik. Most volt a 36. világtalálkozójuk Prágában. Egy tiszteletbeli doktori diplomát vettem át tőlük.

Mit kell tudnunk a szervezetről?

Igazán ismert, mármint világhírű, talán csak az alelnöke, az argentin–izraeli Ernesto Kahan kiváló író-költő neve ismerős, ő egyébként Nobel-díjas, de nem íróként, hanem egy orvosi kutatócsoport tagjaként kapta a díjat. A szervezet elsősorban ázsiai és latin-amerikai költőket tömörít, Európa alig-alig van jelen a programokat és a költőket tekintve.

Most visszajöttél Pestre, azt hallom, indulsz is tovább.

Azért ne ábrázoljuk úgy, mintha megszállott utazgató volnék. Oda utazom, ahova valamiféle megoldandó feladat szólít. Sokak kéjutazásokról képzelődnek, pedig végtelenül fárasztó dolog, főleg így hatvan fölött, egy-két napra elutazni, bőröndben lakni, átszállni, várakozni, vesztegelni, átgyúródni a biztonsági ellenőrzéseken, bejutni a röptérről, átöltözni, tárgyalni, s fordulni vissza, anélkül hogy a városból, a múzeumaiból, a koncerttermeiből, kiskocsmáiból bármit is láttál volna; anélkül, hogy az ott élőkkel személyes kapcsolatba kerülnél... Nem mindig ilyen, de legtöbbször ilyen.

És most hova szólít a megoldandó feladat?

Előbb Varsóba kellene egy konferenciára...

Miről szól?

Innovációkról.

Ehhez mi közöd?

Tudod, hányszor elhangzik, hogy a magyar milyen leleményes, találékony nemzet. Így is van. De ha megnézzük, hogy az ötleteinkből mennyi valósul meg tényleges találmányként, az kétségbeejtő. Az állami részvénytársaság, amelynek elnöke vagyok, azon dolgozik, hogy találmányaink megjelenhessenek a nemzetközi piacon, és ott megmérettethessék magukat. Kérdezted az előbb azt a fejlesztési irodát. Idén tavasszal Sanghajban, tavaly ősszel Xiamenben már sikeresen tudtunk megjelenni magyar innovációk promóciójával az ottani nemzetközi kiállításokon.

És mindez mennyibe került a magyar államnak?

Akik ilyen kérdéseket tesznek fel, azokat általában nem az elvont kíváncsiság, hanem a sunyi gyűlölet mozgatja.

Én nem ezek közé tartozom.

Akkor a válasz: semennyibe. Egyetlen forint, peták, garas, krajcár vagy maravédi nem sok, annyiba sem került ez a magyar adófizetőnek.

Hogyhogy?

A költségeket a kínai fél fedezte. Ugyanis a kínaiak látnak bennünk fantáziát, és ezért hajlandóak befektetni is.

Ha valaki rábeszéli őket.

Ha valaki hozzáférhetővé teszi számukra a magyar innovációs kínálatot. A feltalálókat. A találmányokat. A fejlesztőket. A startupokat.

Igaz, hogy létrehozol ott egy zeneakadémiat?

A Zeneakadémia kihelyezett tagozatának létrehozásáról van szó, ezt még államtitkárként kezdtem el. Ebben most a Morgan Star Group nevű céggel dolgozunk együtt. A magyar előadóművészek és pedagógusok Tiencsinben tanítanának.

Az hol van?

A Pekinghez legközelebb eső tengerpart, gyorsvasúttal alig több mint fél óra a fővárostól. Hajdan – csúnya kifejezéssel – a Monarchia gyarmata volt ez a tartomány. Szalonképesebben szólva: koncessziós területe. Mindenesetre jól megvoltunk egymással, konfliktusok nélkül.

Ez volt a végső szempont a helyszín kiválasztásában?

Sanghaj mellett is sok érv szól, például előzményként a várossal való különleges szellemi kapcsolataink, mint Hudecz László építész ottani munkássága, és vele egy időben Holesch Dénesé, a világhírű festőé... De végül Tiencsin mellett döntöttünk. 2019-ben már elkezdhet működni. Azt tartanám helyesnek, ha Szilasi Alex lenne majd a rektora, aki szakmailag, szervezésileg a legtöbbet tesz érte, ő görgeti a projektet. Tegyem hozzá: merő lelkesedésből. Senki nem fizet ezért neki egy vasat sem. Fantasztikus ember, és nagyon jelentős zongoraművész.

És ez a zeneakadémia mennyibe fog kerülni a magyar államnak?

Egyetlen jüan, forint, peták, maravédi nem sok, annyiba sem.

Szóval Varsó felé tartasz.

Onnan pedig Münchenen át jönnék vissza, ugyanis szeptember 25–29. közt kerül sor az első Bartók for Europe Fesztiválra. Ezt az általam mindig kiemelt figyelemmel kísért Concerto zenekar kezdeményezte, együtt a londoni filharmonikusokkal. A fesztivál öt napig tart, nekem a megnyitón kellene képviselnem a magyar kulturális kormányzati világot – habár konkrét kormányzati pozícióm nincs, főleg nem zenei összefüggésben. Inkább mint a zenekar és a fesztivál támogatójára gondolhatott rám Keller András, a zenekar vezetője, aki nemcsak hegedűsként és nemcsak a Keller-kvartett révén világhírű, hanem szervezőként is, és mindinkább karmesterként is. Ami imponáló dolog, de miközben a világ zenei élete kiváló karmesterekkel gazdagodik, szegényebb lesz annyival, amennyivel ezek a zseniális előadóművészek, Barenboimtól Kocsis Zoltánig, Eschenbachtól Vásáry Tamásig vagy Keller Andrásig kevesebb időt fordítanak a saját hangszerükre, jelesül a zongorára és hegedűre. De hát ez csak magánvélemény, hol jövök én ahhoz, hogy kommentáljam ezeket a művészpályákat... úgyhogy a legegyszerűbb zenehallgató legszubjektívebb és legszerényebb töprengéseinek fogd fel, amiket mondok.

És utána hova szólítanak a feladatok?

Szeptember végén a spanyolországi Ourense kisvárosban kerül sor a PEN Club világkongresszusára. Október elején ünnepeljük a Magyar PEN Club 90. születésnapját. Ezt lenne feladatom ott felvezetni. Számos neves vendéget várunk, és ott, Ourensében minél többeket szeretnék személyesen is meghívni.

Láttam, hogy meg fog jelenni Liberté 1956 című drámád spanyolul.

Igen, idén több könyvem jelenik vagy jelent meg fordításban; Moszkvában most adták ki a Raszputyin-drámámat...

Szóval több köteted is lesz...

Igen, és hogy megelőzzem a kérdést a magyar adófizetőkre vonatkozóan: e könyveim közül ez az egyetlen, ez a spanyol nyelvű Liberté, amelynek lefordítása támogatásban részesült. És talán a kiadását is fogja támogatni az emlékév, legalábbis a madridi kiadó pályázott rá. A többi könyvet nem támogatta senki. Csak amiatt említem, mert tudom, hogy az emberek kíváncsiak. Például volt olyan képviselő, rendes, szimpatikus politikus, aki kétszer is interpellált az Országgyűlésben... Ide jutottunk, hogy ez téma lehet a magyar parlamentben... hogy megtudja, mennyi a kormánybiztosi keresetem.

És mennyi?

Semennyi. A miniszterelnöki tanácsadói munkám keretén belül látom el a feladatot, még egy hétig. A képviselő nem hitt a fülének, nyilván ezért tért vissza a kérdésre, amely nem hagyta nyugodni.

Idén a PEN  90 rendezvények egyike lesz a Janus Pannonius-díjátadás.

Október 7-én délelőtt Pécsett, majd este gálaműsor a PIM-ben.

A díjazott költő műveiből…

És jelenlétében. Meg Bogányi Gergelynek lesz rövid koncertje...

A Bogányi-zongorán?

...Persze. És két, immár világhírű erdélyi operaénekes is fellép majd...

Kiss B. Attila?

Most éppen nem ő, vele jövőre számolunk... Hanem Kele Brigitta meg Molnár Levente. Nagyszerű művészek. Falvai Katalin fogja kísérni őket, aki remek pianista, talán nem csak kísérni fog, hanem játszani is.

És a műfordítói díjak is akkor kerülnek átadásra?

Nem, hogy ne zsúfoljuk agyon azt az estét. Úgy tervezem, hogy előző nap kerüljön rá sor. Meg egy mecénás segítségével a PEN idén először kioszt egy magyar költőnek is egy díjat, a Filius ursae, azaz a Medvefiú-díjat.

Ez valami szamojéd rokonságra utal?

Jól mondod, ahogyan ma a szamojédokra tekintünk, akik rendes nép, semmi baj velük, bármit tettek is Reguly Antallal... de nem úgy szokás számon tartani őket, mint egy magas kultúra hordozóit... Na, valahogy így tekintettek a piperkőc olasz úri fiúk az isten háta mögötti, magyar, szinte-szinte szamojéd Janus Pannoniusra. Heccelték, hogy medve volt az anyja. Ezt Hugó és Gryllus nevű osztálytársaihoz írott strófáiból tudjuk... E strófákból ugyanaz az öntudat és dacosság szólal meg, mint Bartók Allegro barbarójából: igen, barbár föld szülötte vagyok... De ehhez-ahhoz talán hozzá tudok én is szólni... Barbár csillag ragyog, Csornai Katalin remek könyvének címét idézve.

Vagyis egy markáns, nonkonformista, rebellis hanghordozású költőt kívántok ezzel kitüntetni...

Igen, amilyen rebellis Petri tudott lenni vagy Tandori, vagy ahogy Sziveri szólalt meg, vagy Orbán Ottó... Más-más életművek, üzenetek, más-más esztétika, kánonokon belüli rangsoroltatás, de a szuverén, olykor nyers, provokáló, öntudatos, erőteljes hang az félreismerhetetlen.

És idén kapja először ezt a díjat egy magyar költő.

Igen, október 6-án. Most így hozta az élet, hogy éppen a gyásznapon.

Hol?

A Károlyi-palotában. A PIM-ben.

Janusnál tartva, elárulhatjuk, hogy nemsokára szobor fogja idézni az alakját a világ egyik legrégebbi egyetemén, Padovában, ahol diák volt...

Igen, már akkor volt, aki tudta, hol érdemes iskoláztatni a kölyköt...

Janust?

Úgy általában. A konkrét esetben őt.

Ez a szobor neked köszönhetően fog emlékeztetni mindenkit, aki ott megfordul, minden diákot, tanárt és turistát első nagy költőnkre...

Hát tisztázzuk, hogy mindenekelőtt Oláh Arré Éva milánói művésznőnek köszönhető, Somogyi-tanítvány, aki elfogadta a felkérésünket....

A kiét?

A Magyar PEN Clubét... volt kedves elfogadni és egy igazán kiemelkedő alkotással honorálta a bizalmunkat.

Nem volt azért ebben valamennyi kultúrdiplomáciai siker is? Padovában sok kiválóság végzett, de nincs ott mindenkinek szobra...

...mivelhogy az egyetem nem nézhet ki úgy, mint egy szoborpark.

De Janus kivétel.

Egy pillanat, arról volt szó, hogy a nyár végi-kora őszi naptáramról beszélgetünk. Ez a szobor késő őszi történet. Közben még az októberi évfordulós rendezvények, erdélyi magyar és román ötvenhatosokat hívtunk meg... Decemberben pedig az ötvenhatos emlékmű Szczecinben...

Ami ugyancsak neked köszönhető.

A szczecini polgároknak, akik 1956 decemberében megrohamozták és elfoglalták az ottani szovjet képviseletet, felháborodásukban a szovjet agresszió miatt. De honnan veszed, hogy nekem köszönhető? Csak azért kérdem, mert az emlékmű megvalósításának menetében, főleg a varsói nagykövetségünknek köszönhetően, ügyesen sikerült eltüntetni a személyemet, mármint hogy ezt én indítottam el. Úgyhogy erről nagyon kevesek tudnak. A lényeg, hogy meglegyen az emlékmű.

Én ottaniaktól hallottam, akik az ottani főpapoktól tudják.

Maradjunk a kora ősznél.

Mikor kezded a főfelügyelői munkádat a Széchényi Könyvtárban?

Október elsejétől, de a megnevezés pontatlan.

A lényeg nem a megnevezés, hanem hogy valaki rendbe hozza a könyvtárat.

Egy dologról nem beszéltünk még. Mármint egy eseményről, amelyet szeretnék kiemelni.

Biztosan az is egy szobor.

Ahogy vesszük. Az az Irodalmi Jelen 15. születésnapja.

Gondolom, a PIM-ben.

Igen, október 4-én.

Ott leszel?

Feltétlenül ott szeretnék lenni.

Mert főmunkatársa vagy?

Nem. Azért vagyok főmunkatársa, mert egyik szellemi otthonom volt, olyan időkben, amikor engem nem szerettek...

Ma szeretnek?

Nem, de ma számolnak velem. Akkoriban meg leírtak, azt hitték, végem van, lehet rugdosni a holttestemet, vagy a koporsómat, mint Kölcseyét a rokonai... Nem mondom, hogy nem kértek tőlem írást, végig volt két-három folyóirat... de az egyetlen, aki igazán megszólított, aki fontosnak tartotta a jelenlétemet a lapban, mint szerzőét és szerkesztőét, az Böszörményi Zoltán volt. Másként, másoktól fel is fordulhattam volna. Szokás idézni Pozsgay Imrét, hogy a hála nem politikai kategória. Márpedig énnálam az, és ezért ki fogok tartani a Jelen mellett, amely évről évre jobb, színvonalasabb, vonzóbb lett. Gyermekkoromban Kolozsvárott a Fellegvárra jártunk fel focizni, a vasutascsapat pályájához közel... És ezért, ha megkérdik, melyik a kedvenc csapatom, mondjuk a Bayern vagy a Real vagy a Barca, én azt szoktam mondani: a Kolozsvári CFR... és mit ad Isten, nemrég a Manchester United ellen is megállta a helyét... szóval, én hűséges vagyok a csapatomhoz.

Böszörményi…

Böszörményi egy Don Quijote, egy imponáló fantaszta, aki saját pénzéből tart fenn egy irodalmi lapot immár másfél évtizede. Hány hasonló mecenatúráról tudunk? És tegyük hozzá, nem lényegtelen ismeretként ebben a pénzre sóvárgó, folyton mások zsebére kíváncsi, irigy és rosszhiszemű világban, hogy az Irodalmi Jelen úgyszólván semmilyen támogatást nem kapott a fennállása alatt, sőt tanúja voltam, amint egyszer egy kuratórium tagja azzal indokolta elutasító döntésüket, hogy... de erről inkább máskor, annyira kicsinyes, annyira, nem is tudom megnevezni, csak felbosszantom vele magam....

Írtál valamit mostanában?

Igen. Egy Bartók-filmet, meg egy 10 rövid elbeszélésből álló könyvecskét, meg verseket.

Ne haragudj: mikor írsz?

Prózát vonaton is szoktam. De verset leginkább repülőn. Nincs annál felemelőbb, vagy hogy is nevezzem, felemeltebb? pszichés állapot, nem akarom az emelkedett szót használni... mint feljutni a felhők fölé. Ha valami, ez igazán inspiráló, ihlető, a lelket és az elmét, a tudatot átjáró, egyféle készenlétbe helyező élmény.