Varga Melinda: A vers mint örömzene
Fotó: Haáz Sándor
A vers mint örömzene
Varga Melinda prózaverses beszámolója Kollár Árpád, Kovács András Ferenc és Markó Béla székelyudvarhelyi irodalmi estjéről
A Küküllő menti Athén Olümposzán, a G. Caféban járunk,
ahol a költők és írók néhány óráig havonta istenek,
irodalommal bűvölik meg a székelyt.
A zömében anyaországi, mit sem sejtő literátoroknak
Murányi Sándor Olivér, medvebűvölő, keleti harcművész,
sokdanos bajkeverő és író nemcsak az irodalmi bárt,
hanem a vadont is bemutatja, kiderül gyorsan,
milyen az élet valójában a Maros menti fenyveserdő aljában.
Ne lepődjön meg a kedves, nagyérdemű olvasó,
ha netán a 2017-es Ünnepi Könyvhéten ilyen címekkel
találkozna a Magvető vagy a Kalligram standjánál:
Félelem és reszketés a Hargitán, A poéta futása, A barnabőrű veszedelem.
Járt itt már Zeusz képében Esterházy,
Bodor Ádám, aki Poszeidón volt, Szabó T. Anna, ki Héra,
fényesre kopott már az udvarhelyi olümposzi ösvény a poéták lábától,
Aphroditék, Hermészek, Apollók, Arészek és Hesztiák pompás történeteit őrzi
a székely olvasó, aki kortárs pesti irodalmárt többet lát lassan,
mint a kolozsvári polgár a Bulgakov Parnasszusán.
A 2016-os év utolsó nagy irodalmi bummja
Kollár Árpád, Kovács András Ferenc és Markó Béla estje,
másfél órányi tömény irodalmi kalandtúra,
ahol a francia középkori líra, Villon, Faludy,
Baudelaire, Ady, Arany, Kölcsey, Berzsenyi,
na meg a marseille-i egerek is megidéztetnek.
Murányi az irodalomkritikához való viszonyról kérdez.
Nincs olyan költő, aki szereti, ha szidják,
de a simogatós, odadörgölőzős írásnak semmi haszna,
a legjobb Markó szerint a székely típusú kritika,
amely mellőzi az olyan jelzőket, mint gyönyörű, nagyszerű, lehengerlő,
helyette azt mondja inkább, elég jó vagy nem rossz,
sose lihegi túl a corpust, akkor sem, ha nagyon imponáló.
A kritika akkor jó, ha építve bírál.
A pályakezdő kissé flegma, magasról tesz a kritikára.
ami persze csak álca, hisz nincs költő e földön,
kinek mája ne hízna, ha fényezik egy jónevű lapban,
de a teljességhez olvasói siker is kéne,
mert hiába dicsér agyba-főbe a szakma,
ha a könyv kutyának sem kell, ott porosodik hónapok óta a boltban.
A Milyen madárt, Kollár gyermekverskönyvét negyven reci öleli körbe,
de az eladott példányszám-magasugráshoz még ez is kevés volt,
aztán egy bácskai zsurnaliszta gondolt egyet, s azt vetette papírra,
Kollár megírta a világ legjobb gyerekkönyvét.
(A Milyen madár valóban szerepel egy ilyen megtisztelő nemzetközi listán.)
Summa-summarum, véli Kollár, a helyes út az,
ha a költő saját örömére versel, megfelelési kényszer nélkül.
KAF úgy látja, a poéta joggal gerjed haragra,
ha az írásból kiviláglik, a kritikus nem olvasá el a könyvet,
csak úgy löki zsigerből a sódert, gőze sincs arról,
az életművet eszik-e vagy isszák,
az ilyen bírálat csak annyit ér, mint a klikkes,
amikor a mi kutyánk kölyke elv mentén védik a tábort,
nyalják serényen körbe egymást a költők,
arról, ami a vonalon kívül van, nem beszélünk,
vagy ha igen, rosszindulatú marhaságot.
Magyarországon nagy a megosztottság,
de nem ilyen szellemi életre kellene vágynunk, kesereg Markó.
A siker mindig utólag kódolható – idézik Mészáros Sándort,
aki azt is mondja, a kiadó maga sem tudja,
mitől lesz sikeres egy könyv.
A vers örömzene – teszi föl a pontot az i-re KAF,
úgy hiszi, a költészetet, és nem a költőséget kell választani,
legyen ennek akár sikertelenség az ára.
Csontváryt a kritika nem ismerte, József Attila alig adott el könyvet,
Dsida Jenő sem volt népszerű a maga korában,
Kölcsey odamondott Berzsenyinek,
ki nem írt hosszú ideig utána verset,
mintegy tíz évig válaszon törpölt,
de Kölcsey tolla Csokonait sem kímélte.
Nincs új a nap alatt,
ma is ugyanígy oltják egymást a költők…
Az ízlés nagyon hullámzó,
ötven-száz év múlva tán Szép Ernő lesz a kánon csúcsa.
Olvassuk újra Ady Búcsú Siker-asszonytól c. versét,
sose a sikerrel, a verssel törődjünk.
A közéleti líra – néhány éve ez volt, ami dívott.
Kollár rémülten fedezte fel, neki is van ilyen témájú verse,
pedig igyekszik szőrmentén bánni lírában a politikával.
KAF szerint a közélet nem biztos, hogy költészet dolga,
de időről időre felvállalja ezt is a líra.
Petőfi, Ady nagy port kavartak,
de ritka és kegyelmi pillanat, amikor a költészet
beleszól a politika s a közélet folyásába.
A vers nem változtatja meg a világot (sem a politikusokat, akik nem is olvasnak verset…)
de bennünket, olvasókat igen,
megtanít játszani, eljutni másképp A-ból a B-be.
Az ember ugyanolyan, mint kétezer éve,
a tudomány, a technika fejlődik, a korok változnak,
de vannak örök történetek: az Iliász, az Odüsszeia vagy a Gilgames-eposz.
Minden jó könyv megduplázza a világot, minden jó vers örömzene.
