„Ne úgy képzelj el, hogy vágyom a helyekre” – Krasznahorkai a Margón

Krasznahorkai László Valuska Gáborral beszélgetett a Margó Fesztiválon – szülővárosáról és Budapestről, Kiotóról és New Yorkról, a Moby Dick írójáról, véletlenek sokaságáról és egyéb rendkívüli állapotokról.

Krasznahorkai László kezdetben az általa megannyi alkalommal tapasztalt városvesztés folyamatára derít fényt: a gyulai vasútállomás sínpárjain állva látni lehet a végtelenbe futó párhuzamosokat, melyekről gyermekkorában úgy hitte, a legvégén minden bizonnyal a fővárost érintik majd, hiszen ekkortájt Budapest számított a legnagyobb távolságnak. Csakhogy az első látogatás pillanatában érvényét vesztette ez a titokzatos végtelen távolság, s ezt követően így történt minden várossal, ahol megfordult: „A vesztésnek persze városonként különböző időtartamai vannak, amikor a megértésnek, a félreértésnek eljutsz egy olyan tartományába, ahol már csak a vesztésről tudsz tudomást venni” – magyarázza beszélgetőtársának, Valuska Lászlónak, miképpen a következőket is: „Szökős gyerek voltam. (…) De már a nevezetes gyulavári szökésem előtt is folyamatosan szöktem.” Valuska egy általa olvasott Krasznahorkai-interjút elevenít fel, amelyben szintén szó esik a már említett, 1957 környékén történt gyulavári szökésről, melynek eredményeként az író először találkozhatott egy oldalkocsis rendőrautóval. E gyermekkori élmény rendkívül fontos, máig is beleborzong a boldogságba.

Valuska László ezután arra kérdez rá, hogy mi jellemző inkább beszélgetőtársára: az adott helyről való szökés vagy az új hely folytonos keresése? Krasznahorkai számára teljesen nyilvánvaló, hogy a szökés, az el innen érzése, jóllehet az új hely átélését csakhamar a már jól ismert veszteség kíséri.

Kiotó azért (is) kizárólagos számára, mert az ott élők a magasrendű kultúra egyfajta múzeumát valósították meg, az ott működő majdnem kétezer templom pontosan ezt világítja meg. Kiotó elvesztése – a többi várossal ellentétben – másként történik: elhagyása után vágyni kell arra, hogy az ember újra láthassa, miközben: „Sehová sem szabad visszamenni, de Kiotóba a legkevésbé.” A japán várossal ellentétben New York elveszítése akár naponta többször is bekövetkezhet, ennek ellenére az amerikai városban van valami fenyegető, delejes erő, amely miatt a teljes kiábrándulás után az ember mégis visszavágyik: „New York tulajdonképpen egy egészen kivételes szörnyeteg.”

Krasznahorkai ugyanakkor úgy látja, hogy egy-egy várost sosem lehet birtokolni, noha a korábban fantáziaképként látott Gyuláról mégis így hitte. Szülővárosa mágikus erővel bír: az oda letelepedő vándorok magányos, megmagyarázhatatlan, ködös múltakkal érkeztek, és végül ők népesítették be számára a várost. Így esik szó a Gyulán munkálkodó doktorról, illetve a gimnáziumi tanárról, aki akkor olvasott fel magyarul az Ulyssesből, amikor a műnek még nem is volt magyar fordítása.

Valuska Gábor a Háború és háborút említi, ebben a műben is kivételes szerep tulajdonítható a helyszíneknek. A regény cselekménye egy valódi városba fut ki: a svájci Schaffhausenben átadnak egy emléktáblát, amely a főhős végakaratát örökíti meg. Ebben az értelemben felborul a fikció és valóság, nem csupán a könyvnek lesz szereplője a város, fordítva is megtörténik, vagyis a Krasznahorkai-művekben megjelenő városok túlmutatnak önmagukon, nem csupán díszletként funkcionálnak.

A Margó meghívottja a véletlenek játékának tulajdonítja azt, hogy megannyi városban járhatott, illetve élhetett egy-egy ösztöndíjnak köszönhetően. Mindenkor a véletlenek jöttek érte, ő azokat ragadta meg, és bár jobban hisz bennük, mint bármi másban, végül mindig újra útnak indul onnan, ahol épp tartózkodik. Így került sor a New York-i ösztöndíjra is, melynek köszönhetően a jövő év első hónapjaiban már olvashatjuk a Manhattan-terv című regényt, amely többek között Clarence Malcolm Lowry – a szerző ifjúkorának nagy írója –  és Herman Melville írókat fűzi össze, nem utolsósorban pedig Ornan Rotem fényképész munkáit, aki ugyancsak a véletlen folytán több ezer fotót készített az akkor New Yorkban élő íróról, majd arra kérte Krasznahorkait, hogy szöveggel bővítse fotóalbumát. A Manhattan-tervvelvoltaképpen Krasznahorkai Melville útvonalát követi, egy olyan szerzőét, akit a Moby Dick véglegesen – a meghívott szavaival élve – „margóra tett”.

Kiss Júlia