Ugrás a tartalomra

Insomniás Magyar Napok

Éjjel fél három van, az Insomniában megindultak a fények valamerre. A földszinti betonteraszra kihelyezett italhűtők élesfehér, a kocsma gyérzöld és piros lámpái körbe-körbe mozognak, de a természetes fény mintha végleg elkerülné Kolozsvárt. 2018. augusztus 24., péntek, Magyar Napok. A morajlás nem csitul, ahogy szivárognak el a magassarkús, minibe öltözött nők és topis, nevető tinédzserek, úgy erősödik fel a hangja egy óriási szakállba vesző szájharmonikának. Régi kommunista nóták, Székely Himnusz, miegymás, ami összekeveredve a felszínre törhet ebben az órában egy idős íróból.  

– Két Maláj sikolyt szeretnék kérni a hölgynek és a mesternek – veszem ki a hangzavarból, és tudom, hogy az első megnevezés minden bizonnyal rám vonatkoztatható, és hogy ez még nagyon fog fájni. Legkésőbb másnap. Na de térjünk vissza a legelejére.

 Kolozsvári Magyar Napok1

Hosszú út után, 21-e délután, egy óra késéssel megérkezem a kolozsvári vasútállomásra. Egy kedves, kissé alkohol- és dohányszagú férfi megmutatja, hol áll meg a hármas busz, ami bevisz a központba. Az órámra nézek, még két óra van a felolvasásig, tehát lesz időm lezuhanyozni, és pihenni egy keveset. Mint fotós-újságíró és mint költő, aki felolvas, érkezem a Magyar Napokra. Egyelőre nem vagyok sem izgatott, sem vidám, és a „hatalmas bulizó városból”, amit a férfi előrevetített a vonaton, csak egy orbitális dugót látok, épp a kellős közepéről.

 Kolozsvári Magyar Napok1

Az Előretolt Helyőrség Íróakadémia fiataljainak a felolvasása 19 órakor kezdődik az Insomniában, közvetlenül Demeter Szilárd Hármasoltár című könyvének bemutatója után. A felolvasók: Gere Nóra, Kovács Péter és Bánkövi Dorottya, moderál: Varga Melinda. A szövegek kapcsán szóba kerülnek életutak, például, hogy budapestiként miért tölt valaki egy félévet Kolozsváron, vagy hogy Gere Nórát mi késztette arra, hogy olyan véres történeteket írjon, melyek esetenként már lecseppennek a fehér papírról. Kovács Péter Roráté című verse után felvetődik a kérdés, hogyan jelenhet meg ma egy szépirodalmi műben a szakralitás, és merőben más válasz érkezik rá, mint két nappal később Márkus Barbarossa Jánostól, aki a Biblia elemeit felhasználva írta meg a Transznirázsi mirázs című kisregényét, amely társadalomkritikaként is olvasható. De megint előre ugrottam. A felolvasás és a beszélgetés tehát sokszínű, kellemes, családias hangulatban telik, majd kötetlen beszélgetéssel és sörözéssel folytatódik a főtéren és a Bánffy-udvarban, ahol párhuzamosan futnak rendezvények, koncertek.

 Kolozsvári Magyar Napok1

Másnap délelőtt kóválygok egy kicsit a városban, sorra veszem a lehetőségeket, szétnézek a Farkas utcai vásáron, ahol a múzeumok kihelyezett standjai mellett rengeteg kézműves ékszert, kézzel hímzett ruhákat, kürtőskalácsot és egyéb finomságokat lehet találni. Kicsit arrébb a várfal mögött gyerekprogramok futnak, várépítés kartondobozokból, fakardozás, gyöngyfűzés. A várfalon két kislány főttkukoricát lakmározik, közben olyan komolyan beszélgetnek Kolozsvári Magyar Napos pólójukban a világ dolgairól, mint két irodalomtudós.

Ugyancsak itt, pontosabban a REFO-sátorban zajlik Mandics György költő, rovásíráskutatóA kör négyszögesítése című, az Irodalmi Jelen gondozásában kiadott verseskötetének bemutatója. A könyv bölcsészhallgatóknak valóságos ínyencség, Bolyai Jánosról tudunk meg érdekességeket, a költészet, mitológia, néprajz, filozófia és matematika találkoztatásáról, a reáltudományok és a cenzúra viszonyáról. A lehengerlő és nagy tudású Mandicsot Varga Melinda kérdezi, és nincs könnyű dolga. A gyűjteményes kötet után a temesvári 70–80-as évek irodalmi életéről, többek között Anavi Ádámról, Lászlóffy Aladárról beszélget a meghívottal H. Szabó Gyula.

 Kolozsvári Magyar Napok1

Délután a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem filmművészet, média szakos hallgatóinak filmjeiből nézek meg egy válogatást, és bár első sorban a kint tomboló 35 fok elől menekülők a hűvös moziterembe, kellemesen csalódom. A végzős diákok válogatott kisfilmjei a világítást, a képi megjelenítést tekintve szinte kifogástalanok, történeteik szerethetők, viccesek. Incze Kata Small Talkja például egy insomniás virágárusról és egy madárnak öltözött férfiról szól, akik abszurd párbeszédet folytatnak a növénykereskedésbe éjszaka betévedő különös alakokkal, részeg srácokkal, kleptomániás nénivel.

Kolozsvári Magyar Napok1

Ugyancsak délután az Insomniába megyek Farkas Wellmann Endre: Gyalu, a spíler; Arany János: Toldi – román fordításának bemutatójára. A szerző arról beszél, hogy a sokunknakGyalu bácsiként ismert zseniális figura megszállott apostola volt a szabadságnak, aki tudott hinni a román–magyar együttélésben. Igaz, Gyalut inkább ismerik műfordítóként, mondja, és költői munkássága nagyon megosztó. A verseit nem volt egyszerű összeszedni, állítja, most 101 darabja van a történetnek, de nem biztos, hogy ez a változat egyezik a szerzői szándékkal, mert – elsősorban kitelepítése miatt – sok szöveg lappang még, melyeket különböző okokból nehéz lesz napvilágra segíteni. Farkas Wellmann Endre fontosnak tartotta a kutatómunkája során, vallja, hogy olyan emberektől szerezzen információt a szerzőről, akik valóban ismerték, mert ezeknek a megszólalásoknak nincsenek politikai, irodalmi kapcsolódásai, hanem mint embert jellemzik Gyalu bácsit. Gyalu szekus dossziéja volt leginkább hasznára, melyből szépen kirajzolódik, hogy mi motiválta magatartásában, illetve több száz vers került elő szintén ezekből a dokumentumokból, ezért hálás lehet a román titkosszolgálatnak, jegyzi meg félmosollyal. A Toldi fordításának rövid bemutatása és méltatása után pedig arra kér minden jelenlévőt, hogy küldje el Gyaluval kapcsolatos emlékeit a további kutatómunkához.

Kolozsvári Magyar Napok1

Egy rövid vihar és egy fülledt, álmos óra után a Kofferban folytatom a délutánt, Balázs Imre József Kirándulás a felhőben című gyerekverses könyvének zenés bemutatóján. Az apró helyiség dugig megtelik lelkes anyukákkal, és hangoskodó gyermekekkel, akik viszont valamennyien nagy érdeklődéssel figyelik a felolvasást és a zenés betéteket. Balázs Imre József elmondja, hogy a legnagyobb ihletet a lányai adták könyvének megírásához, pontosabban társszerzőként tekint rájuk. A könyv egészének megírásában is nagyban motiválták, mondja, egyik lánya például úgy gondolta, hogy túl rövid az előző, másikuk azt nehezményezte, hogy nincsen benne elég ló. Aztán egyre inkább meggyarapodtak a megrendelések is, hol nekik, hol ovistársaiknak kellett írni farsangi bemutatkozó szövegeket. Balázs Imre József még arról is beszél, hogy mennyire hálás dolog a gyermekközönséggel jó kapcsolatot kialakítani, ebben mennyire segítségére volt a zene is, illetve köszönetet mond Márton Évának, aki gyönyörű rajzokkal illusztrálta a könyvet. Befejezésül két dalt játszik el gitáron, énekkel, és elárulja, hogy egy bizonyos madaras könyv megírását tervezi a közeljövőben.

Kolozsvári Magyar Napok1

Felnézek az égre, már vaskos szürkület borítja a körforgalom közepén örökké épülő katedrális kupoláit, felettük a hold – szürke lepedővel takart lámpabúra. Másfél év alatt három kupola, gondolom, mert az Erasmus-félévem óta ennyit haladt az építkezés. Aztán megjelennek a varjak, vonulnak a tömérdek vezeték felett, mint elszabadult hangjegyek. Ezt az napot is valamelyik kocsmában fogom befejezni, dől el, és valóban. A Bulgakov erre a legalkalmasabb, ahol az idei József Attila-díjjal kitüntetett Karácsonyi Zsolt költő tiszteletére szervezett est zajlik éppen. Az este befejezéseként kisfilmet vetítenek a 2000-es évek Kolozsvárjáról, cigány zenészekről, megborult éjszakákról, az akkori és mostani irodalmi élet szereplőiről, versekről és Bréda Ferencről, akire mindenki szívesen, de fájó szívvel emlékezik.

Kolozsvári Magyar Napok1

Másnap délelőtt a szokásos ejtőzés után ismét a Bulgakovba megyek, „megállni egy szóra Zalán Tiborral” – beszélgetésre, melyet az E-MIL szervezett. Zalán Tibort László Noémi kérdezi, illetve kérdezné, ha kisfia nem tulajdonította volna el a mikrofont, és nem dönt úgy, hogy inkább ő beszélget az íróval. Zalán Tibort ez egyáltalán nem zavarja, sőt, a legnagyobb érdeklődéssel fordul az ifjú beszélgetőtárs felé, akitől megtudjuk, hogy például mi a kedvenc színe, illetve hogy minden bizonnyal nincsenek igazi medvék, amire Zalán Tibor azt feleli, hogy valamiért mégis lövik őket. Miután a fiatalembert kis győzködés után sikerül édesapja ölébe átültetni, folytatódik a beszélgetés. Az író enyhe cinizmussal fűszerezett anekdotái nagy derültséget keltenek a Bulgakov teraszán. Például az arról szóló, hogy egykori szerkesztője milyen eszközökkel vette rá, hogy megváltoztassa nevét Lipák Tiborról. Tudniillik addig nem volt hajlandó leközölni a verseit, amíg a szerző nem választ egy „tisztességes nevet” magának, hiszen ki venne komolyan egy költőt, akinek a vezetékneve olyan szavakkal rokonítható, mint a tirpák, cserpák és pupák. A számítógépek korában sokunknak az a történet is egészen hihetetlennek tűnik, hogy egy kézirat elveszhet. (Ironikus egybeesés, hogy éppen a Bulgakovban esik szó ilyesmiről.) Merthogy ez is megtörtént Zalán Tiborral, aki egyetlen létező példányban postázta szövegeit, melyek valamiért nem érkeztek meg a folyóirathoz. Kormos Istvánt kérdezte, hogy most mégis mihez kezdjen, aki azt felelte, hogy jó, hogy elvesztek, mert így legalább van egy tisztességes traumája, amiről írhat, meséli Zalán Tibor. A szórakoztató anekdoták sorozatából mégis kirajzolódik a szerző életútja, szegedi évei többek között Baka István társaságában, később Budapesten, majd a Kortárs szerkesztőségében, mely az egyetlen hely volt, ahonnan elmondása szerint szándékosan lépett ki, mert általában kirúgták. Ilyen életművel – melynek egy része ki volt téve az asztalra a bor mellé – mégis derűsen lehet visszaemlékezni erre a kacskaringós életútra, költeményekre, regényekre, bábjátékokra és drámákra, mondja, és ő már talán nem esik áldozatul kultúrharcnak, gyűlölködésnek sem, de úgy gondolja, hogy a fiataloknak nagyon nehéz lehet ebben a mostani időben jó döntéseket hozniuk. Zalán Tibor egyébként elmondása szerint sokszor szerencsés vagy kevésbé szerencsés véletleneknek köszönhetően írt meg műveket, mint például aPapírváros első részét, melyből még szinte nem volt meg egy teljes fejezet sem, amikor azt nyilatkozta, hogy azon dolgozik, így végül kénytelen volt megírni. A Papírváros egyébként öt részből fog állni, egy hasonló elszólás miatt. Azt hiszem, a közönség bármeddig hallgatta volna még Zalán Tibort, de a beszélgetés így is majdnem két órára sikeredett, és lassan át kellett adni a terepet a fiatalabb generációnak, akik Mátyás színre lép című estjükön prózát és főként verseket olvastak fel. A meghívottak André Ferenc, Sántha Miriám, Kali Ágnes és Mărcuțiu-Rácz Dóra voltak, beszélgetőtársuk pedig Horváth Benji. Sokan maradtunk a felolvasáson, és csak később vonultunk ki a főtérre, ahol az Európa Kiadó után Rúzsa Magdi énekelt az utcákat és a tereket elárasztó fiataloknak, időseknek és gyerekeknek.

 Kolozsvári Magyar Napok1

Ahogy teltek a napok, egyre jobban elkapott a Magyar Napok különleges hangulata, egyre hosszabbak voltak az éjszakák, és egyre rövidebbek az ébren töltött órák délelőttönként. A város magába szippantott színes kavalkádjával, különleges arcaival és érdekes rendezvényeivel. A fáradtság nem vette el a kedvemet sem az irodalomtól, sem az ismerkedéstől, a kimerültséggel határos narkotikus állapot pedig – amibe beleringatott Kolozsvár – egyre nyitottabbá és felszabadultabbá tett. Elnéztem még felolvasásokra, a szintén E-MIL szervezte Madarak, vadak, humorok címűrepéldául a Bulgakovba, és rendkívül jól szórakoztam Molnár Vilmos kisprózáin, de mind többet beszélgettem a körülöttem fészkelő írókkal, egyéb különcökkel, és dokumentáló kedvemet is inkább a fotózásban éltem ki. Márkus Barbarossa János meghatározhatatlan műfajú könyvéről pedig, úgy gondolom, nem érdemes írni, azt olvasni kell, burjánzó szóvirágai maguk is inkább hangulatot teremtenek, mint értelmet, egy olyan eszme és politikai rendszer kifordított foszlányait, melyet megmagyarázni nemigen érdemes, legfeljebb kikarikírozni és nevetni rajta.

 Kolozsvári Magyar Napok1

Jöttek-mentek a művészek, írók, költők, egy részük a Bulgakovban maradt, másik részükkel az Insomniában fejeztük be utolsó esténket, illetve kezdtük meg a szombati napot, és az sem sokon múlt, hogy Sayfo Omar: Allah tágas földje és Pataki Tamás: Murokffyban vérré válik az abszint és lóvá teszi az ördögöt című könyvbemutatóját, majd Viola Szandra és Karkó Ádám felolvasásait nem helyszínen vártam meg. Remegtek a fények az Insomnia betonteraszán, egy idő után már nem csak fényképezőm fókuszában és defókuszában, hanem a szemem előtt is, és nem volt indokom sem hazamenni, sem maradni, ezért maradtam, mert ez volt a passzívabb lehetőség.

Kolozsvári Magyar Napok1

– Láttam a jövőtöket – búgja bele az éjszakába, vagy talán a fülembe egyszercsak a mellettem ülő, halkszavú férfi, és hozzáteszi magyarázatképpen, hogy ő valójában francia, és bár hat nyelvet beszél, mégis itt él, mert tudja, mi van Nyugaton, és higgyem el, nem fényesebb a jövő, mint ez a kocsma. Hümmögök, bólogatok, elvégre nincs honnan tudjam, mi van Nyugaton, hiszen nekem Kolozsvár volt a nyugat keleten is, én ide jöttem Erasmussal, és kicsit sem bántam meg, bár valamiért egyfolytában az az érzésem ezen a helyen, hogy valami után vagyok. Talán azért, mert sok író elbeszéléséből arra következtetek, hogy Kolozsvár fénykorának már vége van, de ezekről az elbeszélésekről mindig rendkívül nehéz megállapítani, hogy csak az idősebb generáció nosztalgiája színezi szebbre fiatalsága időszakát, vagy valóban ez az igazság. Bréda Ferenc is meghalt, ezt általában hozzáteszik, és ez szintén csak az „utána levés” érzését erősíti bennem, hiszen a mesterrel mindössze egyszer volt lehetőségem találkozni, még 2016 őszén egy Bretter-körön.

Eltűnődöm, hallgatok, figyelek, nem formálok véleményt, csak megélem a pillanatot.

– Két Maláj sikolyt szeretnék kérni a hölgynek és a mesternek – hallom a másik oldalamon ülő férfi basszushangját.

Kolozsvári Magyar Napok1

Márkus Barbarossa erre összehúzza a szemöldökét, de nem hagyja abba a szájharmonikázást. Hatalmas, csillogó gyűrűi eltűnnek göndör szakállában, valahol arra, ahol a fogsora lehet, én pedig csak bámulok rá, minden mozdulata megnő, hangsúlyt kap a képzeletemben, nézek rá, és elképzelem, mintha majd húsz év múlva egy fényképen. Éppen szemben ül velem a hosszú asztalnál, ahol már összemosódnak a körbeülő alakok, szakállak és eszmék. Bávatagon tart minket össze a kocsmaudvar négy betonfala, Kolozsvár. És nagyon fog fájni a másnap, már biztosan tudom.

Szöveg és fotók: Bánkövi Dorottya

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.