Jelige: Borsmenta – Az irodalomóra

Miután a Tanár mély levegőt vesz, reszelős mély hangja színészien visszhangzik keresztül az osztályban.
Egy helyen a hangja gúnyosan elvékonyodik, mintha nem is kopott ruhákban az osztályterem trónján virrasztó magányos uralkodó lenne, hanem valódi királynő, pont olyan, mint aki a dráma soraiból lépett ki papír kezekkel és lábakkal. Ez az időtől megsárgult királynő lebeg mindenki fejében mialatt a Tanár a végső, elkeseredett szónoklatát hallgatják.

Kezében a majdnem negyven évet is megélt irodalmi szöveggyűjtemény, ami oly sok generáció tudásának alapja volt, lassan megremeg. A Tanár óvatosan teszi le Gutenberg találmányának ük-ük unokáját az asztalra. Kezével lemondóan igazítja meg őszülő hajában a hajtűt. Húsos, de felhő puha bőre rózsaszínben tündököl, mint a valódi bárányfelhő napkelte idején. Pehelyhúsába vág az arany karóra. A pihebőrrel borított csukló örömkönnyeket izzadva veszi fel a kék erekkel és zöldes véraláfutásokkal díszített esküvői ruháját, amelynél szebbet még csak álmodni sem lehetne.

A karórát néhány hete vitte el a Tanár az ékszerészhez tisztításra, ami pont jókor jön az esküvő szempontjából. A Tanárnak fogalma sincs erről a titkos szerelemmel teli frigyről, ezért ez a véletlen egybeesés csakis Isten jóváhagyása lehet a házasságukra. A bőr zsírjától fényes karóra mutatója a délután három órához ért, a szertartás kezdetéhez. A régi arany karikagyűrű, akinek már van tapasztalata az efféle ünnepeket illetően, lett kinevezve arra, hogy összeadja a jegyeseket. A karóra szenvedélyesen karolja át a csuklót, akit azon nyomban a friss húshoz hasonló pír önt el. A csukló nem tökéletes, de a karóra sem. A csuklót a véraláfutások fátyla alatt anyajegyek borítják elszórva, mint a temetőben a sírok tetején itt ott fészkelő varjak. Viszont a karóra sem különb semmivel sem. Valójában nem méltó saját nevére hisz egy gramm arany sincs benne és a kismutató is késik tizenhét másodpercet. A készítője  sem Isten volt, mint a csukló esetében, hanem csak egy szegény vidéki óraműves, aki a nap végén fáradtan fújta be őt a hamisság alapjával, a bűnös aranyfestékkel. A karóra azóta él a hazugságban és talán sosem fogja már megtudni, hogy valójában nem is arany, hanem csak egyszerű réz. Mindketten hiányosak és tévesek a maguk módján viszont mégis hűen simulnak egymáshoz. A szeretet viszont tökéletes köztük, ezért hangzik az egyöntetű válaszuk 3 óra 11 perckor: Akarom.

Kipislogom szememből az álmot, ami fáradt elmémet borította el néhány pillanatra.
A Tanár leengedi a kezét, amivel megigazította a haját és legyőzötten sóhajtva lehajtja fejét.
A fátyolos szemein selymesen süt keresztül az ablakon beáradó, áttetsző szürke fény. Ráncai, mint az olvadt viasz folynak le arcán és teknősbékaszerű nyakán, amint felnéz az osztályra.
A recsegő padokon, mint barnás szőke vízesések zubognak a lehajtott fejekről a hajak, miközben az agyak álomba mártva pihennek a koponyákban. Padtársnőm csüggedten bámulja a tanárt. Behunyja szemét, amint karjából oszlopot építve könyököl. Két fülében, mint a szentélyt körbevevő díszes szobrok, fülbevalók csüngenek. Haja göndörön habzik fejbőrén, összefogott kontya bokorként gyökerezik tarkójában. Semmi sem hasít a zselés csöndbe, amit az unalom már szinte kővé változtatott. Az ablakon csak a szürke fény árad keresztül, megállíthatatlanul betöltve mindent és mindenkit. Vajon hisz még bárki is a napban, ami ma reggel a felhőkbe fulladt bele? A szürke fény, mint a halott nap elhamvasztott utolsó darabja ömlik be a zárt ablakon. Lehet, hogy tényleg nincs többé és senki sem fogja még egyszer látni az angyalok izzó koronáját, amint az égen süllyed keresztül minden egyes nap. Minden a szürke fénybe fog elpusztulni és végül minden ember, állat és lélek hamuvá lesz, mint elődjük az izzó tűzcsomó. Egyszerre fog elemészni a Tanár, a szöveggyűjtemény, a karóra, a csukló és a zubogó hajak. A lélek magányos kesergései. Minden.

Talán jobb is lenne csak semmivé lenni, lassan belesimulni a szürke fénybe, néma csendbe. Nem lenne akkor semmi, az egész világ szürkén ömlene saját magába.
De az ablakon egyszer csak besüt a nap egyetlen sugara. Mindenki tudja, hogy még nem lehet elmúlni. Még nem jött el az idő.