Zöldhatár

Kronosztratigráfia

A lehámozott idő, mint kőzetrétegek.
Néhol, akár karodon az erek, kidudorodik 
egy-egy kövület, borostyánba szorult tévhiteid 
gyerekkorodból, rózsafüzérből kiesett imák,
alvajárásaid nyoma a parkettán, megalapozatlan,
senkibe bele nem ölelhető félelmeid.
Gerincedből, mintha cipzár nyílna,
száll fel a nyilallás, porckorongjaid 
megfiatalodnak, bőröd visszanyeri egykori 
víztartalmát, a koszorúerek falaiból felszívódnak 
a meszes plakkok, és gurgulázva nevetsz,
mint ötévesen, amikor először láttál 
óriáskereket, és az állatkertben
egy orangután az üvegen keresztül a tiédre 
tette a tenyerét, aztán vattacukrot ettél,
és sírva aludtál el, mert véget ért ez a vadul
boldog nap, és ennyire vadul boldog már sohasem
leszel, és ebben is igazad volt, az ilyen boldogságot
hamar kinövi az ember, mint az ünneplőruhát.

Rétegesen kell öltözködni, mondtad mindig,
legyen mit levenni, ha izzadsz, és felvenni,
ha fázol. Nézd, mintha ikrek lennénk, nevetsz
gurgulázva, és ámulattal nézed az időt,
amit lehámoztam rólad, mint hagyma burkait,
mint széldzsekit, sálat, polárpulcsit egy 
kirándulás végén. Félve simogatod meg, 
itt-ott kidudorodik rajta egy-egy kövület, 
görcsök az évgyűrűkön, millió éves fosszíliák. 
Az idő össze-összerezzen, fázik nélküled. Nézünk
egymásra még egy darabig, de végül meg fogod
sajnálni, ő pedig majd hozzád bújik, átöleli bordáid,
és a köldöködön át visszakúszik a szerveidbe.

A vadon élő orangutánok várható élettartama
harmincöt-negyven év, de fogságban akár
a hatvanat is elérhetik. Az egyik leghíresebb
példány harminckilenc évesen halt meg,
és magával vitte azt a száznegyven szót,
amire jelnyelvvel megtanították. De az egy 
másik orangután volt, nem az, amelyik
a tenyeredre tette az övét, bár bizonyára
ő is boldogtalan lehetett. Persze ezt senki sem 
tudhatja biztosan. A száznegyven szó közt, amit 
tudott, sem a boldogság, sem az idő nem szerepelt. 

 
Zöldhatár

Ott, ahonnan én jövök, hatalmas U-kanyart ír le a Tisza, mint
aki félúton meggondolta magát, és visszafordult, csak a hazautat
nem találta meg. Ott, a Tisza túloldalán már Ukrajna van, habár
odaát még sosem jártam, biciklivel nem lehet átmenni, átúszni
meg nem ildomos. Azt mondják, gépfegyeres határőrök járják
az árteret a zöldhatáron. Van, aki mégis megpróbálja, bár cigarettát
csempészni egyszerűbben is lehet. Amikor otthon vagyok,
bármerre indul az ember, a Tiszába botlik, vagy a négyes útba.
A töltésen bicikliút épült, ahol kocogni is lehet, és néha nyulak
vágtatnak át rajta, néha meg őzek. Apa mesélte, hogy egyszer
a befagyott folyón zajlani kezdett a jég, ott, ahol pont egy csorda
őz ácsorgott, mintha direkt a jégzajlásra vártak volna. Még
videót is készített róluk, ahogy döbbenten állnak az össze-vissza
töredező jégtáblákon, amelyek egyszerre sebesen áramlani kezdenek
dél felé, az U-kanyar leszálló ágán Szabolcsveresmart irányába.
Állítólag Dombrádnál még látták őket, a döbbent őzeket
a zajló jégtáblákon. Onnantól lejjebb már nem érkezett
róluk hír. Utána akartam olvasni, tudnak-e úszni az őzek,
és hogy meddig bírják ki a fagyos vízben, de aztán inkább
arra jutottam, hogy talán mégis megmenekültek, valami
csoda folytán esetleg, még a kis őzgizda is, amely alatt úgy tört
össze a jég, hogy külön jégtáblára került az anyjától, a zajlás
során pedig messzire sodródott. Most egy idegen országban
élek, itt is folyó mellett, még ha sekély is. Az itt-ott
kiálló köveken át lehet szökkenni a túlsó partra. Lelátni a
fenekére, nem úgy, mint a Tiszának, gépfegyveres határőrök
sincsenek, és őzeket is csak nagy ritkán látni, nemhogy jégzajlást.
Mégsem annyira más itt, mint odahaza. Itt is folyton határokba
ütközöm, folyóba, útba, nyelvbe, időbe, korlátba, igazából nem is
tudok olyan messzire kóborolni, hogy rájöjjek, nincs se öreg néne,
se őzek vadonba hívó szava, csak tér, ami szűkül, és idő, ami telik,
és számok, bankszámlaszám, biztosítási szám, telefonszámok,
hűségpontok, PIN-kódok, felhőben tárolt képek és jelszavak,
gyarapodó digitális lábnyomaim, nem gyökerek, de indák, nehogy
elvágyjak innen, valahová, ahol a folyók zavarosak és mélyek,
és gépfegyveres határőrök járják az árterük. Végtére
a zöldhatár is csak olyan határ, mint a többi. Nem hazaút.