A távollátó

A gomb

Csak nézem, hogy az új Toyotánknak
nincs szüksége kulcsra, csak egy gombot 
kell benyomni, és már megy is a jármű, 
s gombnyomásra indul kasznijának teteje is, 
mely ilyenkor hátrahúzódik valahová, hogy 
a panorámatető üvegén át nézhessük a 
fenti világot, mely nappal végtelenségével húz 
magához, éjjel meg csillagos talpszegekkel 
kivert csizmájával készülődik ránk taposni, 
és ilyen gomb volt az első magnónknál, a kis 
egykazettásnál, amit ’83-ban a szomszédunk 
a svájci vendéglátózásból hozott, és benyomásra 
már szólt is a zene, forgott a kazetta, mi meg 
körülálltuk, és csak néztük, és most én is így
nézem az új Toyotánkat, ami ilyen, csak egy 
gombot kell benyomni, mint az atombombánál.

A távollátó

Mint a távollátó, aki nem látja közelről 
a könyvet, ugrálnak egymásba a sorok, 
elhomályosodnak a betűk, s csak ha 
eltartja az írást, úgy tudja olvasni, így 
tartom el én is magamtól a kinti világot:
elrugaszkodom a földtől, lépcsőzöm a  
kilátó tetejéig, hogy olvassam őt, akár a könyvet, 
a parti szirt tetejéről keresem, hogy hol van, 
hova is dobtam tegnap odalent a kavicsom 
az áttetsző tengerbe, mindentől egyre csak
messzebb merészkedem, hogy láthassak 
mindent, s a távolság hossza határoz meg
bennünket is, közöttünk a köz nagysága, 
mert minél messzebb jársz, annál jobban,
pontosabban érezlek, érzem ólom-hiányod.