Teremtéstörténet

szobámban az ősz 

egyedül ébredtem,
szobámba csak az ősz
pofátlankodott,
nem hagyta, hogy 
felkeljen bennem a Nap, 
érzetem hideg lábát
a paplan alatt, 
el akarta taposni azt 
a csöppnyi fénysugarat,
amit tegnap éjjel 
párnámba fúrt 
arcomon hagytál – 
így ágyazik meg az este
bennem, kora hajnalban. 

a semmi artikulációi

                                     Hommage Heidegger 

tiszta papíron dinamikusan áramlik
a semmi, kis fodros ruhát,
rímképletet adok rá, ne csak 
a létezőt díszítgessük, és 
mennyivel jobban illik így 
a kedd akusztikájához, 
a semmi még fodros ruhában is 
tele van retorikai mértéktartással,
poétikája immár elemezhető, 
nem szól, de van, s épp úgy 
mint a létező, nagy bölcsen nézi, 
hogy borostyánkővé válik a nap könnye,
és két szárny között valami repdes.

 
teremtéstörténet

isteni tűz lobog bennem, 
zsálya gyökerét pörkölöm, 
alkonyat vérét sütöm rajta, 
ebből gyúrom magamnak tested,
pogány himnuszból,
kóbor kutyák csaholásából
hangodat is megkomponálom,
már költészet vagy és zene, 
és majdnem ember, 
katángkék vágyaimból kitépek 
most egy darabot, abból lesz íriszed, 
jaj, de ha magamba akarnék nézni, 
mindig téged látnálak, 
s eztán rajtad kívül én már 
egyedül lennék mindenkivel, 
bocsásd meg, hogy hatalmadtól 
felettem, teremtődként 
megrettentem, hát mielőtt 
eszmélnél, összezúzlak,
történeted rövid intermezzo 
képzeletemben, léted lehetőség, 
játszottam vele, ám most elfújom, 
mint pernyét a szél,
hogy ne élhess, 
hogy ne fájhass, 
hogy ne uralkodhass
örökkön örökké 
izzó ölemen.